IV. Ottó német-római császár
| IV. Ottó | |
 | |
| Német király | |
| Uralkodási ideje | |
| 1198. július 9.[1] – 1215. július 5. újraválasztva 1208. november 11-én[1] | |
| Koronázása | Aacheni dóm 1198. július 12.[1] |
| Elődje | Fülöp |
| Utódja | II. Frigyes |
| Német-római császár | |
| Uralkodási ideje | |
| 1209 – 1215. július 5. | |
| Koronázása | Szent Péter-bazilika, Róma 1209. október 4.[1] |
| Elődje | nem öröklődik |
| Utódja | nem öröklődik |
| Életrajzi adatok | |
| Uralkodóház | Welf-ház |
| Született | 1182 Argenton, Normandia[1] |
| Elhunyt | 1218. május 19. (36 évesen) Harzburg[1] |
| Nyughelye | Braunschweig[2] |
| Édesapja | Oroszlán Henrik |
| Édesanyja | Plantagenet Matild |
| Testvére(i) |
|
| Házastársa | |
| Házastársa | Brabanti Mária |
.svg) | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz IV. Ottó témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
IV. Ottó vagy Braunschweigi Ottó (németül: Otto IV. von Braunschweig), (1182.[1][3] – 1218. május 19.[1][3]) a két rivális király egyikeként uralkodott a Német-római Birodalomban 1198-tól, egyedüli királyként 1208-tól és császár 1209-től. A Welf-ház egyetlen uralkodóját 1215-ben mozdították el a trónról.
Élete
[szerkesztés]Ifjúkora
[szerkesztés]Ottó a normandiai Argentonban született 1182-ben Oroszlán Henrik és Plantagenet Matilda fiaként.[1]
Angliában nőtt fel, nagyapja, II. Henrik, keze alatt. Ottó jó barátja lett nagybátyjának, Richárdnak, aki York earljének nevezte ki és házasságán keresztül Skócia királyává. Mindkét címet elvesztette, így 1196-ban Poitou grófja lett. Részt vett a Franciaország elleni háborúban Richárd oldalán.
Trónralépte
[szerkesztés]VI. Henrik császár halála után néhány német herceg megválasztotta az elhunyt császár öccsét, Sváb Fülöpöt német királlyá 1198 márciusában. Ellenfeleik előbb Zahringeni Bertold herceghez, visszalépését követően III. Bernárd szász herceghez fordultak – sikertelenül.[1] Ezután a néhai Oroszlán Henrik legidősebb fiát keresték fel, aki azonban még a Szentföldön tartózkodott VI. Henrik embereivel.[1] Végül is nagybátyja, Oroszlánszívű Richárd tanácsára – és pénzügyi támogatásával – öccsét, Ottót választották meg 1198. július 9-én[1] Kölnben.[3] Ottó hamarosan megszerezte a hatalmat Aachen, a koronázó város felett és megkoronáztatta magát Adolf kölni bíborossal 1198. július 12-én. A koronázás nem az igazi koronázási ékszerekkel ment végbe, mivel azok a Stauf-ház (Hohenstaufok) kezében voltak.
Polgárháború
[szerkesztés]A háború kitöréséig nem sokat kellett várni.[1] A Mosel folyó menti összecsapás eredmény nélkül zárult, ám a cseh csapatok támogatásával Fülöp 1199-re fölénybe került.[1] (Ottó megválasztása háborút robbantott ki Anglia és Franciaország között is, mivel Fülöp, szövetségben állt a franciákkal, Ottó pedig az angolokkal.)
Az ekkor meginduló tárgyalások nem vezettek eredményre, de Ottó számára kedvező fordulatot hozott, hogy 1201-ben – a máskülönben Fülöp unokaöccsének, a későbbi II. Frigyesnek a gyámja – III. Ince pápa őt ismerte el, ami jelentősen megnövelte hívei számát.[1] Elismeréséért cserébe a neussi szerződésben lemondott a pápa által addig visszafoglalt területeken (Ancona, Spoleto, a mathildi birtokok) gyakorolt birodalmi jogokról.[4]
Fennhéjázó magatartása miatt azonban hívei sorban elfordultak tőle.[4] Így tett 1204-ben saját testvére, a rajnai palotagróf, Henrik, valamint az őt megválasztó kölni érsek is.[4] Az alsó-rajnai fejedelmek Fülöp mellé állását, valamint az 1206-ban Wassenbergnél elszenvedett vereségét követően tárgyalásokba kezdett ellenfelével, de nem fogadta el annak ajánlatait.[4] A fordulópontot csak Fülöp meggyilkolása hozta.[4]
Egyeduralkodóként
[szerkesztés]
Ezt követően Ottó – a megbékélés formájaként – eljegyezte Fülöp leányát, Beatrixot.[4] (Így egykori ellenfelének birtokai is kezébe kerültek.[4]) Az 1208. november 11-ei frankfurti választáson már elnyerte minden herceg támogatását.
Miután Speyerben megújította a neussi szerződést és lényegében lemondott a wormsi konkordátumról,[4] Ottó 1209-ben[3] Itáliába indult.[4] Rómában Ince pápa 1209. október 4-én[3] császárrá koronázta,[4] de egyben ez volt az utolsó baráti cselekedet köztük.[4] Ottó ugyanis a koronázást követően szembefordult a pápával, újra birodalmi kormányzás alá vette az általa korábban átengedett területeket, sőt Incének tett egyéb ígéretei ellenére megtámadta Apuliát, Ince gyámfia, II. Frigyes birtokát.[4]
Ezzel megtörtént a szakadás: Ince 1210 novemberében átokkal sújtotta a császárt.[3] Ottó ennek ellenére már a Szicíliába való átkelésre készülődött, ám a Németországból érkező hírek visszatérésre kényszerítették.[4] Közben ugyanis a nürnbergi fejedelmi gyűlés megfosztotta trónjától, és követeket küldött az ifjú II. Frigyeshez, aki 1212 tavaszán útra kelt a birodalom felé.[4] Itt Ottó fivére, Henrik palotagróf már meg is kezdte a harcot a Hohenstauf hívek ellen.[4]
Újabb polgárháború
[szerkesztés]Újra kezdődtek a belháború viszontagságos évei.[4] A hazasiető császár a Frigyeshez pártoló cseh királyt trónfosztottnak nyilvánította, majd a magdeburgi érsekkel és I. Hermann türingiai tartománygróffal vette fel a küzdelmet.[4] Hogy a Hohenstauf híveket megnyerje, most került sor a Fülöp leányával tartandó esküvőre.[4] Ez a számítása azonban nem vált be – felesége egy hónapon belül meg is halt.[4]
Miután Frigyes átkelt az Alpokon, Ottó Breisach mellett szándékozott feltartóztatni, ám az ellene felkelő polgárok kiverték a városból.[4] Híveinek tábora ezután egyre szűkült.[4] A brabanti herceg leányával 1214-ben megkötött második házassága már csak egy kétségbeesett lépés volt új támogató megnyerésére.[4] Végül kénytelen volt nagybátyjához, Földnélküli János angol királyhoz fordulni segítségért, aki ekkor a Hohenstaufokkal szövetséges Franciaországban harcolt.[5] Ottó Flandriába vonult seregével, ám az egyesített angol–Welf haderő Bouvines mellett vereséget szenvedett II. Fülöp Ágost francia királytól[6] 1214. július 27-én.[3]
Ottó halála
[szerkesztés]Az ütközet eldöntötte Ottó császárságának sorsát.[6] A minden hatalmától megfosztott Ottó előbb Kölnbe,[6] majd braunschweigi családi birtokaira húzódott vissza.[3][6] Hátralévő éveit már itt töltötte el, de a császári címről soha nem mondott le.[6] 1218. május 19-én, Harzburg várában[3] bekövetkezett halálát, a középkorral foglalkozó történész, Ernst Kantorowicz (1895–1963) így írja le: „eltávolítva, trónjáról letéve elvergődött az apát földjére, hogy meggyónja bűneit, mialatt a vonakodó pap véresre korbácsolta, amíg meg nem halt. Ez volt a végzete az első és utolsó Welf császárnak.” A braunschweigi katedrálisba temették.
Házasságai
[szerkesztés]- Ottó először 1212. július 23-án[7] Hohenstaufen Beatrixszal[7] (1198 – 1212. augusztus 11.), Fülöp német király és Irene Agelina leányával kötött házasságot, gyermekük nem született.
- 1214. május 19-én,[7] Maastrichtban[7] I. Henrik brabanti herceg és Bologne-i Maud leányát, Brabanti Máriát[7] (1190 k. – 1260 májusa/júniusa) vette el; gyermeke tőle sem lett.
Felmenői
[szerkesztés]| IV. Ottó, német-római császár | Apja: Oroszlán Henrik |
Apai nagyapja: X. Henrik bajor herceg |
Apai dédapja: IX. Henrik bajor herceg |
| Apai dédanyja: Szász Wulfhild | |||
| Apai nagyanyja: Süpplingenburgi Gertrúd |
Apai dédapja: III. Lothár német-római császár | ||
| Apai dédanyja: Northeimi Richenza | |||
| Anyja: Plantagenet Matilda |
Anyai nagyapja: II. Henrik angol király |
Anyai dédapja: V. Gottfried Anjou grófja | |
| Anyai nagyanyja: Matilda császárnő | |||
| Anyai nagyanyja: Aquitániai Eleonóra angol királyné |
Anyai dédapja: X. Vilmos aquitániai herceg | ||
| Anyai dédanyja: Châtelleraulti Aenor |
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ a b c d e f g h i j k l m n o Weiszhár Attila – Weiszhár Balázs: Német királyok, római császárok. Budapest: Mæcenas. 1998. ISBN 963 9025 66 6 77. oldal
- ↑ James Bryce: A Római Szent Birodalom, A Magyar Tudományos Akadémia kiadása, Budapest, 1903, 315. oldal
- ↑ a b c d e f g h i Bokor József (szerk.). Ottó (17), A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET (1893–1897, 1998.). ISBN 963 85923 2 X. Hozzáférés ideje: 2009. október 4.
- ↑ a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v Weiszhár, 78. oldal
- ↑ Weiszhár 78–79. oldal
- ↑ a b c d e Weiszhár 79. oldal
- ↑ a b c d e Holy Roman Emperors. Welfs. (angol nyelven). Genealogy.eu. [2020. szeptember 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. január 10.)
Kapcsolódó szócikkek
[szerkesztés]
| Előző uralkodó: VI. Henrik |
Következő uralkodó: II. Frigyes |
| Előző uralkodó: Fülöp |
Következő uralkodó: VII. Frigyes |
| Előző uralkodó: Fülöp |
Következő uralkodó: II. Frigyes |
.svg){kind=small}