Ugrás a tartalomhoz

II. Meriré

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Meriré
ra
N36
iiA51

Meriré (a szakirodalomban II. Meriré, hogy megkülönböztessék az ugyanebben a korban élt azonos nevű főpaptól) ókori egyiptomi hivatalnok a XVIII. dinasztia idején. Ahet-Atonban (ma: El-Amarna) fennmaradt magánsírjának díszítései fontos történelmi dokumentumnak számítanak.[1]

Meriré címei: királyi írnok, háznagy, a két kincstár elöljárója, Nofertiti királyi háremének felügyelője. Ugyanazt a pozíciót tölthette be Nofertiti mellett, mint Huja az anyakirályné, Tije szolgálatában; talán nem véletlen, hogy sírja is a Hujáé mellett fekszik.

Sírja

[szerkesztés]

Sírja a királysírnak helyet adó váditól északra elhelyezkedő hat sír, az ún. Északi sírok közül az EA2. Az egyenes tengelyű sír nyugat-keleti tájolású és az amarnai sírokra jellemző alaprajzú: az első folyosó oszlopos külső csarnokba vezet, innen újabb folyosó vezet a belső csarnokba, majd innen egyenesen a szentély nyílik.[2] A sírban több ábrázolás is rendkívül jelentős. Ez az egyetlen sír, amelyben ábrázolják Szemenhkarét és Meritatont, mint királyi párt, egyben ebben a sírban látható Ehnaton teljes családjának utolsó ábrázolása, a 12. év második hónapjából (az idegen adók szemléjének legteljesebb ismert ábrázolásán).[1]

Források

[szerkesztés]
  1. a b James P. Allen: The Amarna Succession pp. 1, 6. [2013. július 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. július 8.)
  2. Amarna Project: The North Tombs (PDF)