Hagyomány és evolúció
A Hagyomány és evolúció Magyarország legjelentősebb szakácsversenye.[1] 2006-ban hívta életre a Magyar Gasztronómiai Egyesület (MGE) azzal a céllal, hogy a Bocuse d’Or magyar indulóját kiválasszák.[2] Céljai szerint „A Hagyomány és evolúció eszköz arra, hogy a magyar szakácsok továbbképezhessék magukat, bővítsék anyagismeretüket, technológiai tudásukat, csiszolják ízlésüket.”[1]
Történelem
[szerkesztés]A versenyt első alkalommal 2006-ban rendezték meg; a szervezésbe bevonták a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetséget és az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesületét is.[2][3] Győztese, Bicsár Attila (Alabárdos Étterem, Budapest) lett volna a 2007-es Bocuse d’Or magyar indulója, azonban a lyoni verseny szervezői elutasították a magyar jelentkezést.
A 2009-es Bocuse d’Or 2008-as európai selejtezőjének szervezőbizottsága Magyarországról a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség (MNGSZ) pályázatát fogadta el a másik pályázó MGE-é helyett. A 2011-es verseny hazai selejtezőjét a Bocuse d’Or Hungary Akadémia bonyolította le, összesen 11 résztvevővel. Az ezzel párhuzamosan zajló Hagyomány és evolúción ezzel szemben 36-an indultak, és a legismertebb étteremkalauzok rangsorai alapján a mezőny erőssége is jóval meghaladta a Bocuse d’Or selejtezőjéét.[2]
A negyedik, 2012-es Hagyomány és evolúción a feltételek már gyakorlatilag megfeleltek a Bocuse d’Or szakácsversenyen megszabottakkal.[1]
A Bocuse d'Or 2015 magyarországi selejtezője a Hagyomány és evolúció lesz.[4]
Eredmények
[szerkesztés]Év | 1. | 2. | 3. |
---|---|---|---|
2006(–2007) | Bicsár Attila (Alabárdos Étterem, Budapest)[2][3] | ||
2007(–2008)[5] | Széll Tamás (Onyx Étterem, Budapest) | Molnár Gábor (Klassz Bisztró, Budapest) | Sárközi Ákos (Alabárdos Étterem, Budapest) |
2009(–2010)[6][1] | Széll Tamás (Onyx Étterem, Budapest) | Horváth Szilveszter (La Maréda Étterem és Bisztró, Győr) | Varjú Viktor (Bock Bisztró, Budapest) |
2011(–2012)[1] | Horváth Szilveszter (La Maréda Étterem és Bisztró, Győr) | Fodor Sándor (Onyx Étterem, Budapest) | Galgóczi Gábor (Onyx Étterem, Budapest) |
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ a b c d e Vinkó József (2012. február 16). „A hízelgés művészete”. Heti Válasz XII (7), 54–55. o. [2012. május 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. ISSN 1587-0804. (Hozzáférés: 2012. március 3.)
- ↑ a b c d Vétek György: Szakácsversenyek: a széthúzás a mi erősségünk? (magyar nyelven). HVG, 2010. február 25. (Hozzáférés: 2012. február 26.)
- ↑ a b Csillag János: Hagyomány és evolúció (magyar nyelven). Gusto, 2007. február 1. [2007. október 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. március 3.)
- ↑ Bocuse d’Or újragondolva (magyar nyelven). Bűvös szakács, 2011. szeptember 14. [2011. október 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. február 26.)
- ↑ Hagyomány és evolúció 2007 döntő - részletek (magyar nyelven). Bűvös szakács, 2016. január 30. [2017. február 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. április 3.)
- ↑ Hagyomány és Evolúció - gyorshír az eredményekről (magyar nyelven). bortarsasag.hu, 2010. március 2. [2017. február 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. január 30.)