Húszéves a Köztársaság díj
Megjelenés
A Húszéves a Köztársaság díj egyetlen alkalommal – 2009. október 23-án – adományozott kitüntetés, amelyet Magyarország Kormánya a 219/2009. (X. 6.) Korm. rendeletével alapított a Magyar Köztársaság kikiáltásának 20. évfordulója alkalmából. A díjat – egy kisplasztikát és egy igazoló okiratot – olyan személyek kapták, akik az elismerést odaítélő bizottság szerint az 1989-es fordulatkor, valamint az azt követő húsz évben tevékenyen hozzájárultak ahhoz, hogy a magyar demokrácia kiteljesedjen és a piacgazdaság megerősödjön.
Kitüntetettek
[szerkesztés]- Ágh Attila filozófus
- Chikán Attila volt miniszter
- Debreczeni József közíró
- Dornbach Alajos, az Országgyűlés volt alelnöke
- Esterházy Péter író
- Fábry Béla pedagógus
- Ferge Zsuzsa szociológus
- Göncz Árpád volt köztársasági elnök
- Györgyi Kálmán volt legfőbb ügyész
- Jancsó Miklós filmrendező
- Kádár Béla közgazdász
- Kéri László politológus
- Kornai János közgazdász
- Kósa Ferenc filmrendező
- Kósáné Kovács Magda politikus, volt Európai Parlamenti képviselő
- Kovács László politikus, az Európai Bizottság tagja
- Kozma Imre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke
- Kupa Mihály volt miniszter
- Levendel Ádám szociológus
- Nyers Rezső politikus, volt államminiszter
- Ormos Mária történész
- Rajk László építész, volt országgyűlési képviselő
- Tamás Gáspár Miklós filozófus, volt országgyűlési képviselő
Kapcsolódó szócikkek
[szerkesztés]Források
[szerkesztés]- A Kormány 219/2009. (X. 6.) Korm. rendelete a „Húsz éves a Köztársaság Díj” alapításáról (PDF) pp. 37795. Magyar Közlöny 2009. évi 142. szám, 2009. október 6. [2018. december 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. december 12.)
- MTI: Átadták a Húsz éves a Köztársaság Díjakat. infostart.hu, 2009. október 23. [2018. december 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. december 12.)
- Kelen Károly: Húszéves a Köztársaság-díj Göncznek, Fergének, Kornainak és másoknak, 2009. október 23. [2018. augusztus 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. december 12.)