Gyermekvasút (Marosvásárhely)
A marosvásárhelyi gyermekvasút (románul: trenulețul de la Platoul Cornești) egy keskeny nyomtávolságú[1] vasút, amely a Somostető (Platoul Cornești) erdőségét szeli át a marosvásárhelyi állatkert szomszédságában. Az 1970-es években megnyitott vasút jelenleg is üzemel; a vonal hossza 1 kilométer, és öt megállója van.
Története
[szerkesztés]Az építkezések az 1960-as években kezdődtek, amikor egy általános városrendezési terv keretében átépítették az addig is szabadidő eltöltésére használt Somostetőt.[2] A vasút az 1970-es években nyílt meg.[3] 1989-ig „úttörővasútként” (Calea Ferată a Pionierilor, pionírok vasútja) üzemelt; a rendszerváltás után átnevezték Gyermekvasútra. A három nyitott vagont a szatmári Unió által gyártott jellegzetes piros-fehér-kék színű, dízel-mechanikus LDM 45 bányamozdony húzta.[forrás?]
2000 körül a vasutat ideiglenesen megszüntették, majd 2009-ben felújították és július 9-én újraindították. Az 50 000 lej körüli felújítás során elvesztette addig megszokott burkolatát; a mozdonyt a rajzfilmből ismert Thomas mozdonnyá alakították át, és a vagonokra is Thomas-témájú képeket festettek.[4]
2016 májusától az újból felújított és meghosszabbított[5] vonalon két villamos motorkocsi közlekedik; a régi szerelvényt kivonták a forgalomból és az állatkert területén állították ki.[3] A vonal további meghosszabbítását tervezik.[5]
A vasutat a Locomrex Trade Kft. bérli a várostól és üzemelteti.[6]
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Nyomtáv. CFR. (Hozzáférés: 2017. április 21.) Nyomtáv: 600 mm
- ↑ Fodor Sándor (S.); Balás Árpád. Marosvásárhelyi útikalauz. Marosvásárhely: Impress, 111. o. (1996). ISBN 9739687512
- ↑ a b „Trenulețul electric de la Platoul Cornești a fost inaugurat”, Radio Mureș, 2016. május 29. (Hozzáférés: 2017. április 21.)
- ↑ „Trenulețul Thomas circulă pe Platoul Cornești”, Adevărul, 2009. július 9. (Hozzáférés: 2017. április 21.)
- ↑ a b „Trenulețul copiilor va circula din 29 mai”, Radio Mureș, 2016. május 18. (Hozzáférés: 2017. április 21.)
- ↑ Hotărârea Nr. 113 din 24.05.2001. Primăria Târgu Mureș, 2001. május 24. (Hozzáférés: 2017. április 21.)