Bissingen-ház
| Bissingen-ház | |
 | |
| Település | Marosvásárhely  |
| Cím | str. Bartók Béla 1 |
| Építési adatok | |
| Építés éve | 1880 |
| Építési stílus | eklektika |
| Hasznosítása | |
| Felhasználási terület | ház |
| Elhelyezkedése | |
 Bissingen-ház
Pozíció Marosvásárhely térképén
| |
 é. sz. 46° 32′ 41″, k. h. 24° 33′ 37″46.544640°N 24.560400°EKoordináták: é. sz. 46° 32′ 41″, k. h. 24° 33′ 37″46.544640°N 24.560400°E | |
 | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Bissingen-ház témájú médiaállományokat. | |
A marosvásárhelyi gróf Bissingen-ház a Főtér és a Bartók Béla utca sarkán található. 1880-ban épült, földszintjén működött a Corso kávéház, míg az emeleten a grófi család tartózkodott. Az 1980-as évek végén felújították, visszaadva eredeti barokk homlokzatát.
Története
[szerkesztés]Korábban ezen a helyen állt a kétszintes Barcsay-ház, melynek emeleti erkélyéről 1848-ban kihirdették az Uniót.[1]
A Bissingen-házat 1880-ban építtette gróf Lázár Nóra, Bissingen Ottó gróf özvegye.[2] Bissingen Ottó párbajban veszítette életét katonatisztként Kecskeméten (érdekességként a Főtér felőli homlokzaton egyik ablak fölött a kecskemétihez hasonló címer látható).[1] A Bissingen- és a Lázár-családoknak kiterjedt birtokaik voltak a környéken (többek között kastélyuk és vadászházuk volt Meggyesfalván, a Maros mellett),[3] és fontos szerepet töltöttek be Marosvásárhely életében.[4]
A földszinten kezdetben üzlethelyiségek voltak, majd 1904 novemberében itt nyílt meg a Corso, Marosvásárhely egyik legismertebb kávéháza.[5] A főúri berendezéssel ellátott emeleti lakosztályban lakott a Bissingen család, főleg a téli időszakban. A személyzet számára külön részleget tartottak fenn, melyekhez egy hátsó feljáró vezetett.[2] A szomszédos Vámos-házig nyúló telket a család eladta a városnak, és a 20. század eleji városrendezéskor itt nyitották meg a kávéházról elnevezett Korzó közt (jelenlegi nevén Bartók Béla utca).[1]
A palota utolsó tulajdonosa Bissingen Erzsébet grófnő volt, aki a második világháborúban a környéki harcok sebesültjeit nemzetiségre való tekintet nélkül saját autójával szállította kórházba, foglyokat mentett meg, a kórházaknak és szanatóriumoknak élelmiszert szállított meggyesfalvi birtokáról. 1956-ban a románok elítélték és bezárták, szabadulása után Németországba költözött.[1][4]
A palotát 1948-ban a hatalomra kerülő kommunisták államosították. A földszinten működött a Mercur, az első állami élelmiszerüzlet; az udvarban, ahol az istállók voltak, raktárakat létesítettek az üzlet számára. Az épületet az 1980-as évek végén felújították, jelenleg intézményeknek és üzleteknek ad otthont.[1][2]
Leírása
[szerkesztés]Kétszintes, eklektikus díszítésű saroképület; sarkán torony áll. Tetőzete alacsony, kétsíkú. Az emeleti ablakok feletti díszítések szép kialakításúak, azonban a földszinti nyílások helyett nagyméretű kirakatokat hoztak létre.[6]
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ a b c d e Balás 58–59. o.
- ↑ a b c Fodor 24. o.
- ↑ Antal Erika: Nem tudni mi lesz az egykor patinás, mára leromlott állapotú vadászházzal. Székelyhon, 2017. április 4. (Hozzáférés: 2018. szeptember 23.)
- ↑ a b Ötvös József: Egy elfeledett marosvásárhelyi nagyasszony. Népújság, 2017. július 12. (Hozzáférés: 2018. szeptember 23.)
- ↑ Sebestyén Mihály: Kávéházak tündöklése és bukása Marosvásárhelyen. Korunk, XXIX. évf. 8. sz. (2018. augusztus) 59. o. ISSN 1222-8338
- ↑ Keresztes Gyula. Marosvásárhely régi épületei. Marosvásárhely: Difprescar, 83. o. (1998). ISBN 9739866905
Források
[szerkesztés]- ↑ Balás: Balás Árpád. Zsebre szabott Marosvásárhely. Marosvásárhely: Mentor (2016). ISBN 9786069385272
- ↑ Fodor: Fodor Sándor (S.); Balás Árpád. Marosvásárhelyi útikalauz. Marosvásárhely: Impress (1996). ISBN 9739687512
.svg){kind=small}