Fehér zászló
A fehér zászlónak több jelentése ismert attól függően, hogy melyik történelmi időben, illetve melyik földrajzi területen kerül vizsgálatra.
A megadás és fegyverszünet egyezményes jele
[szerkesztés]Háborús felek között általánosan elismerten a megadás vagy a fegyverszünet jeleként ismert a legtöbbek számára. Megadás esetén védelmet hordozó kifejezést tudhatunk neki és a konfliktus megoldásához szükséges elemként kezeljük, melyet általában a gyengébb fél használ annak kifejezésére, hogy elismeri vereségét. A Genfi egyezmények alapján az a személy – esetlegesen csoport (katonai alakulat) –, mely fehér zászlót lenget, vagy saját zászlójelét erre cseréli, azokra lőni nem szabad, illetve a tüzelést a másik félnek ilyen esetben be kell szüntetnie. A hadijog szerint, aki ezt a szabályt megszegi azt háborús bűnösnek kell nyilvánítani.
Első történelmi hivatkozásai
[szerkesztés]Első írásos említést a zászló használatával kapcsolatban a korai Han-dinasztia esetében találhatunk i. e. 25-220 körül. A Római Birodalomban Publius Cornelius Tacitus említi, hogy megadás jeleként használta i. e. 109-ben a római légió. Ezen előzmények után terjedt el használata és vált általánossá a harcoló felek között, mint a megadás jele a világban.
Omajjád-dinasztia idején
[szerkesztés]Az Omajjád-dinasztia i. sz. 661-750 között az akkori iszlám világ vezetője volt. Uralkodói használták a fehér színt jelképük részeként és ezzel együtt a fehér zászlót is, melyet a badri csata emlékére Mohamed próféta tiszteletére viseltek. Ezzel egyébként meg is különböztették magukat az abbászídáktól, akik hagyományosan fekete színeket használtak. Pán-arab szín is lett emiatt a fehér, és több arab ország zászlajában megtalálható.
Pán-arab színű zászlók
[szerkesztés]
Az Ancien Régime Franciaországában
[szerkesztés]Az Ancien régime Franciaországában a XVII. század kezdetén királyi jelkép volt a Bourbon-liliomos (franciául fleur-de-lis) tiszta fehér zászló. A fehér színt használták a katonai parancsnokok jelölésére is a francia hadseregben. Ez tulajdonképpen egy fehér szalag volt, melyet az ezred zászlójához is tűztek esetenként, annak érdekében, hogy könnyebben lehessen felismerni a saját csapatokat a harcmezőn. Érdekesség, hogy az Amerikai függetlenségi háborúban harcoló francia csapatok is fehér zászló alatt vonultak hadba. A fehér zászló mellőzése 1830-ra datálható, hiszen a júliusi forradalomtól már a ma is ismert francia trikolort használják.
Vallási és törzsi használatai
[szerkesztés]Az idők során több fehér színhez és zászlóhoz kapcsolódó használattal is találkozhatunk. A buddhizmust követő országokban a gyász jeleként használják a fehér színt, így tehát a zászlókat is ilyen alkalomkor teszik ki. Modern kori használatában szintén a már fentebb említett vallási eredet miatt az afganisztáni talibán harcosai is használják a tisztaságuk és becsületük kifejezésének jeleként. Korai fehér zászló használóiként megemlíthető a japán Minamoto klán szamurájai is, akik az 1180-1185 közötti háborújuk során fehér zászló alatt harcoltak a velük szemben álló és piros zászló alá tartozó Taira klánnal.
Mao Ce-tung és a fehér zászló
[szerkesztés]Mao Ce-tung a Kínai társadalom osztályainak elemzésekor két nagy gigászi erő a nemzeti burzsoázia és a kommunizmus esetében használja a zászlókat megkülönböztetésként. Ez a két zászló a forradalmi vörös zászló, és ezt szerinte a III. Internacionálé emelte magasra, amely a világ minden elnyomott osztályát arra hívja fel, hogy egyesüljön alatta. A másik természetesen ellenforradalmi fehér zászló, melyet a Népszövetség tűzött ki és itt sorakoznak a világ ellenforradalmi erői. A XX. század első felében így a Magyarországi Tanácsköztársaság is a kommunista vezetéssel véghezvitt forrongások során a fehér és a vörös megkülönböztetést a forradalmi vörös seregek és az ellenük harcoló ellenforradalmár (fehér) erők megkülönböztetésére használták.
Sportban használatos fehér zászlók
[szerkesztés]Több sportágban használnak különböző színű zászlókat, így autós versenyeken is. A híres IndyCar Series versenyeken például a fehér zászlót az utolsó kör előtt álló vezető pozícióban lévő versenyzőnek intik be. A Gall labdarúgásban és a hurlingban a fehér zászló jelzi a pontszerzést.
Források
[szerkesztés]- Bruhács János: Nemzetközi jog III. - Nemzetközi szervezetek, Dialóg Campus Kiadó, 2008
- Mao Ce-tung: Válogatott Művei 1. kötet, Szikra Kiadó, Budapest, 1952
- Polonyi Péter: Kína története, Kozmosz könyvek, Maecenas Kiadó, Budapest, 1994
- Bernard G. Weiss – Arnold H. Green: Az arabok rövid története, Budapest, Kőrösi Csoma Társaság, 2008
- Georges Duby: Franciaország története I. A kezdetektől a Bourbon-restaurációig, Osiris Kiadó, 2005