Ugrás a tartalomhoz

Farkas Elek (virológus)

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Farkas Elek
Született1911. február 15.
Rákosszentmihály
Elhunyt2004. január 2. (92 évesen)
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásavirológus
IskoláiMagyar Királyi Pázmány Péter Tudományegyetem (–1935)
SablonWikidataSegítség

Farkas Elek (Rákosszentmihály, 1911. február 15.2004. január 2.) magyar orvos, virológus, az Országos Közegészségügyi Intézet (OKI) Virológiai Osztályának, majd Virológiai Főosztályának vezetője (1950–1971). A magyarországi mikrobiológia és járványügy kiemelkedő alakjaként jelentős kutató, iskolateremtő és vakcinafejlesztő munkát végzett.

Életpályája és munkássága

[szerkesztés]

1935-ben szerezte meg orvosi diplomáját a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen. 1936-ban az OKI Biológiai Osztályán kezdte meg működését, majd 1941-től az OKI Ungvári Közegészségügyi Állomásán tevékenykedett, ahol munkatársaival védőoltást dolgozott ki egy akkoriban gyakori gyógyíthatatlan betegség, a kiütéses tífusz megelőzésére. Ezt a megbetegedést egy baktérium, a „Rickettsia prowazekii” okozza. 1950-től 1971-ig az OKI-ban dolgozott Budapesten. Kezdetben a Virológiai Osztályt vezette, majd az abból kialakuló Virológiai Főosztályt. Munkatársai a diagnosztikai és kutatómunka mellett vakcinatermelést is folytattak, oltóanyagokat állítottak elő súlyos, vírus által okozott fertőző betegségek (influenza, járványos gyermekbénulás) megelőzésére, de folytatódott a kiütéses tífusz elleni oltóanyag gyártása is. A Virológiai Osztályon a Takátsy Gyula által feltalált, kis térfogatú minták párhuzamos és gyors mikrobiológiai vizsgálatát lehetővé tévő módszertani újítások alkalmazásával számos tudományos közleményt publikáltak rangos nemzetközi lapokban, főként az influenza vírussal kapcsolatban. Farkas Elek alapító tagja és első főtitkára volt a Magyar Mikrobiológiai Társaságnak (1951–1958). A főtitkári tisztséget 1966 és 1974 között ismételten betöltötte. Nagy gondott fordított munkatársai képzésére, Bakács Tiborral közösen orvosi virológia könyvet szerkesztett. Szerkesztőségi tagja volt az Acta Microbiologica Academiae Scientiarum Hungaricae és az Acta Virologica című folyóiratoknak.

Díjai, elismerései

[szerkesztés]
  • Manninger Rezső-emlékérem (1975; Magyar Mikrobiológiai Társaság)

Emlékezete

[szerkesztés]
  • 2011-ben, születésének 100. évfordulóján emlékülést rendeztek és felavatták emléktábláját az Országos Epidemiológiai Központ, az Országos Tisztifőorvosi Hivatal és az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat munkatársai[1]
  • 2016-ban tiszteletére emlékülést rendeztek a Magyar Mikrobiológiai Társaság 2016. évi Nagygyűlése és a XII. Fermentációs Kollokvium keretében (Helikon Szálló, Keszthely, 2016 október 19.)[2]
  • Farkas Elek feljegyzései Ember a XX. században címmel 2015-ben kiadásra kerültek.

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Száz éve született dr. Farkas Elek, a virológia hazai megteremtője. (Hozzáférés: 2021. november 29.)
  2. Magyar Mikrobiológiai Társaság és az MMT Alapítványa. [2021. november 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. november 29.)

Források

[szerkesztés]
  • Berencsi G.: Dr. Farkas Elek (1911-2004). ’’In’’: Nagyjaink. Szerk.: Melles Márta Budapest, 2015. pp. 92-97. ISBN 978 963 89500 2 4
  • Ralovich B.: Adatok a mikrobiológiával kapcsolatos ismeretek oktatás- és kutatástörténetéhez III. Balatonberény, 2018. pp. 195-200. ISBN 978-963-508-874-4
  • Orbán M. (2019). A Magyar Királyi Országos Közegészségügyi Intézet hálózatának kiépülése Ungváron a második világháború éveiben Új Nézőpont 6(4):110-123.
  • Romvary J, Takatsy G, Barb K, Farkas E. (1962). Isolation of influenza virus strains from animals. Nature. 193:907-8. doi: 10.1038/193907a0. PMID: 14493640.
  • Takátsy G, Farkas E, Romváry J. (1969). Susceptibility of the domestic pig to influenza B virus. Nature. 222 (5189):184-5. doi: 10.1038/222184a0. PMID: 4304929.
  • Ralovich B.: Adatok a mikrobiológiával kapcsolatos ismeretek oktatás- és kutatástörténetéhez I. Balatonberény, 2011. pp.362-365. ISBN 978-963-08-1874-2
  • Orvosi virológia- Szerk.: Bakács Tibor, Farkas Elek. Medicina Könyvkiadó, Budapest, 1965.
  • Farkas Elek: Ember a XX. században. Farkas Elek feljegyzései. Magánkiadás, 2015. ISBN 9789630881722
  • Kapronczay K. (2015). Könyvszemle. ’’In’’: Comm. de Hist. Artis Med. 230-233, p. 199.