Takátsy Gyula
Takátsy Gyula | |
Született | 1914. október 22.[1] Magyaratád[1] |
Elhunyt | 1980. március 12. (65 évesen)[1] Budapest[1] |
Állampolgársága | magyar |
Foglalkozása |
|
Iskolái | Erzsébet Tudományegyetem (–1938) |
Sírhelye | Farkasréti temető (23/1-3-1699. fülke)[2][3] |
A Wikimédia Commons tartalmaz Takátsy Gyula témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Takátsy Gyula (Magyaratád, 1914. október 22. – Budapest, 1980. március 12.) magyar orvos, virológus, 1957 és 1977 között az Országos Közegészségügyi Intézet (OKI) influenzalaboratóriumának vezetője, a magyarországi mikrobiológia kiemelkedő személyisége.[4][5][6] Az általa feltalált módszer bevezetése világszerte jelentősen felgyorsította a mikrobiológiai kutatásokat és diagnosztikát.[7][8]
Életpályája
[szerkesztés]1938-ban kapta meg orvosi diplomáját Pécsett, a Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetemen, és ugyanitt kezdte meg működését az Orvostudományi Kar Közegészségtani Intézetében, melyet Fenyvessy Béla vezetett. 1942 és 1944 között az OKI Ungvári Közegészségügyi Állomásán a kiütéses tífusz vakcinájának fejlesztésén dolgozott Farkas Elek munkatársaként, majd Budapesten virológiával, főként influenzavírusokkal kezdett foglalkozni. Húsz évig vezette az OKI influenzalaboratóriumát (1957–1977).[4][5][6] Módszertani újításai (Takátsy-kacs, 96 lyukú plasztiklemez) lehetővé tették kis térfogatú minták sorozathígításon alapuló szerológiai és virológiai vizsgálatát.[9][10] A hatékony laboratóriumi módszerek birtokában az influenzavírusokkal kapcsolatos megfigyeléseit munkatársaival közösen rangos nemzetközi lapokban publikálta.[11][12][13] Az influenzavírus szaporodási ciklusának ismeretében új módszert dolgozott ki az influenza oltóanyagának előállítására.[14] 1960-ban kapta meg az orvostudomány kandidátusa címet. Szakorvosi képesítései mellett tisztiorvosi vizsgát is tett, és a Magyar Mikrobiológiai Társaság vezetőségi tagjaként is tevékenykedett.[4][6]
Díjai, emlékezete
[szerkesztés]- Kiváló orvos, Kiváló újító és Kiváló feltaláló díjat kapott.
- Manninger Rezső-emlékérem (1979; Magyar Mikrobiológiai Társaság)
- Emlékére 2003-ban tudományos díjat alapított az Országos Epidemiológiai Központ (Takátsy-díj).[6][15] A Takátsy-díjjal járó bronz jutalomérem Kubaszova Tamara alkotása.[6][15]
- 2008-ban avatták fel emléktábláját szülőfalujában (Magyaratád, művelődési ház).[6]
- 2014-ben születésének centenáriumát Budapesten emléküléssel és emléktáblájának felavatásával ünnepelte az Országos Epidemiológiai Központ és az Országos Tisztifőorvosi Hivatal.[16] Takátsy Gyula emléktáblája a jelenlegi Nemzeti Népegészségügyi Központ C épületében található (1097 Budapest, Albert Flórián út 2–6.).
Takátsy Gyula angol nyelvű, módszertani újításait leíró publikációja rekord számú idézetet kapott, amivel kapcsolatban Farkas Elek írt kommentárt a Current Contents (CC/Life Sciences) 1992. július 27-i számában.[17]
Források
[szerkesztés]- ↑ a b c d Petőfi Irodalmi Múzeum névtér, 2020. október 28., PIM72367
- ↑ https://epa.oszk.hu/00000/00003/00030/adattar.html
- ↑ https://epa.oszk.hu/00000/00003/00030/nevmutato.html
- ↑ a b c Berencsi G.: Dr. Takátsy Gyula (1914-1980). In: Nagyjaink. Szerk.: Melles Márta Budapest, 2015. pp. 117-121. ISBN 978 963 89500 2 4
- ↑ a b Dömök I. (1980). Dr. Takátsy Gyula (1914–1980) [Dr. Gyula Takátsy (1914–1980)]. Orv. Hetill. 121(37), 2273-2274. PMID: 7007963
- ↑ a b c d e f Ongrádi J., Vértes L., Kövesdi V., Horváth I. (2010). Takátsy Gyula életművéről. Harminc éve halt meg a virológus. Egészségtudomány 54, 113-120.
- ↑ Góth L. (2011): A klinikai kémia és klinikai enzimológia története és fejlődése. Digitális Tankönyvtár. pp. 32-34. http://dtk.tankonyvtar.hu/xmlui/handle/123456789/7446
- ↑ Braun T., Lomniczi B. (2014). Egy itthon méltatlanul kezelt magyar találmány: a Takátsy-mikrotitrátor és a laboratóriumi mikrolap. Magyar Tudomány 174, 1097-1104.
- ↑ Takátsy G. (1950) Új módszer sorozatos hígítások gyors és pontos elvégzésére. Kísérletes Orvostudomány 2, 393-396.
- ↑ Takatsy G. The use of spiral loops in serological and virological micro-methods. Acta Microbiol Acad Sci Hung. 1955;3(1-2):191-202. PMID: 13301496.
- ↑ Takatsy G, Barb K. /1959). New inhibitor and erythrocyte receptor substances for certain Asian strains of influenza virus. Nature. 183(4653):52-3. doi: 10.1038/183052a0. PMID: 13622691
- ↑ Romvary J, Takatsy G, Barb K, Farkas E. (1962). Isolation of influenza virus strains from animals. Nature. 193:907-8. doi: 10.1038/193907a0. PMID: 14493640.
- ↑ Takátsy G, Farkas E, Romváry J. (1969). Susceptibility of the domestic pig to influenza B virus. Nature. 222(5189):184-5. doi: 10.1038/222184a0. PMID: 4304929
- ↑ Ócsay L. (2020). A magyar oltóanyaggyártás története. Lege Artis Medicinae 30(12), 569–573.
- ↑ a b Epinfo (2003). Tudományos díj alapítása - Takátsy Gyula, Rudnai Ottó. 48, 612.
- ↑ https://www.antsz.hu/felso_menu/rolunk/sajto/archivum/takatsy.html
- ↑ Farkas E. (1992). Microtitrations in Serology and Virology. A Citation-Classic Commentary on the Use of Spiral Loops in Serological and Virological Micro-methods by Takatsy G. InCC/LIFE SCI (30): 10-10 JUL 27 1992. Original Paper : Takatsy G. The use of spiral loops in serological and virological micro-methods. Acta Microbiol. Acad. Sci. Hung. 3:191, 1955. A1992JC14700001