Ugrás a tartalomhoz

FC Augsburg

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
FC Augsburg
Csapatadatok
Teljes csapatnévFußball-Club Augsburg 1907 e. V.
SzékhelyAugsburg, Németország
Alapítva1907. augusztus 8.
Klubszínekvörös, zöld, fehér
StadionWWK ARENA
Vezetőedzőnémet Markus Weinzier
Elnöknémet Klaus Hofmann
BajnokságBundesliga
Csapatmezek
Hazai
Idegenbeli
Hivatalos honlap
FC Augsburg honlapja
A Wikimédia Commons tartalmaz FC Augsburg témájú médiaállományokat.

A Fußball-Club Augsburg 1907 e. V., vagy röviden, FC Augsburg egy német labdarúgócsapat, melynek székhelye a bajorországi Augsburg városában van. Történetük során először 2011-ben jutottak fel a német első osztályba, és azóta is a Bundesliga tagjai.

Történet

[szerkesztés]

Augsburg városának két legjelentősebb csapata, a nehéz anyagi helyzetben lévő Schwaben Augsburg és a BC Augsburg 1969-ben egyesült FC Augsburg néven. A frissen alakult csapat a harmadosztály bajor területi ligájában kezdte meg pályafutását. A kezdeti sikertelenség után 1973-ban sikerült feljutniuk a Regionalligába, így Augsburg városának ismét lett profi szinten játszó futballcsapata. Ekkor már szurkolók is jöttek szép számmal, a bajnokcsapatot összesen 15 ezren ünnepelték a stadionban.

Augsburg - Dortmund (2012)

A frissen hazaigazolt Helmut Hallerrel soraiban az Augsburg a Regionalliga Süd bajnoka lett újoncként, és versenyben volt a Bundesliga tagságért is, melyet végül nem sikerült megszereznie. A csapat maradt a közben nevet váltott (déli) másodosztályban, de a következő években rendre a tabella második felében kaptak helyet. 1979-ben és 1981-ben is kiestek a másodosztályból, ám mindkétszer egy szezon alatt visszajutottak. 1983-ban ismét kihullottak az akkor már egységes - nem területekre bontott - másodosztályból a Bayernligába, mely most már sokkal erősebb csapatokat tartalmazott, mint eddig. Csupán 11 évvel később, 1994-ben sikerült megnyerniük a félamatőr szinten jegyzett Bayernligát, ám a kieséses szakaszban nem sikerült kiharcolniuk a Bundesliga II tagságot. Ebben az évben új, professzionális területi harmadosztályok alakultak, így az Augsburgnak nem kellett tovább félamatőr szinten játszania. A következő években a Regionalliga Süd középmezőnyéhez tartoztak, majd 2000-ben (a legsikeresebb idényük után), azért hogy elkerüljék az anyagi csődöt, visszaadták a Regionalliga-licencet és átkerültek a félamatőr negyedosztályba. A klub miután rendezte tartozásait, 2002-ben visszajutott a harmadosztályba, és a következő években az élmezőnyhöz tartozott. 2006-ban végre megnyerték a Regionalligát és visszatérhettek a másodosztályba.

2009-ben elkészült a csapat új stadionja, a 30 ezer néző befogadására alkalmas Impuls Arena (2015-től WWK ARENA). Az Augsburg 2010-ben eljutott a Német kupa elődöntőjéig, emellett a másodosztály harmadik helyén végzett. (Ám a Nürnberg elleni osztályozót elvesztették.) Egy évvel később, második helyüknek köszönhetően feljutottak a német első osztályba. 2011. október 15-én a Mainz ellen megnyerték első Bundesliga mérkőzésüket. Első két idényében az Augsburg sikerrel harcolt a kiesés ellen.

Sikerek

[szerkesztés]

Bajnokság

[szerkesztés]
  • 2. Bundesliga
    • Ezüstérmes: 2011
  • Regionalliga Süd (II-III. osztály)
    • Bajnok: (2) 1974, 2006
  • Bayernliga (III-IV. osztály)
    • Bajnok: (5) 1973, 1980, 1982, 1994, 2002
    • Ezüstérmes: 1985

  • Schwäbischer Pokal
    • Győztes: (13) 1969–1972, 1980, 1986, 1988, 1993, 1996, 1999, 2002, 2004, 2005
    • Ezüstérmes: 1992

Stadion

[szerkesztés]

A csapat 1951-től 2009-ig Augsburg legnagyobb stadionjában, a Rosenaustadionban tartotta hazai mérkőzéseit. A futókörrel rendelkező klasszikus, multifunkciós pálya a fénykorában 50-60 ezer néző befogadására is alkalmas volt. A klubvezetők egy új, a modern labdarúgás kívánalmainak megfelelő létesítmény építését már 2004-ben tervezték - ekkor az FC Augsburg még a negyedosztályban szerepelt. A munkálatok végül 2006-ban kezdődtek el és három évig tartottak. A 30 ezer férőhelyes, fedett lelátókkal ellátott pályát 2009-ben adták át. Az eredetileg Augsburg Arena néven épült létesítményt 2009-ben impuls arena-ra, 2011-ben SGL arena-ra keresztelték át. 2015-től WWK Arenanak nevezik.[1]

Híres játékosok

[szerkesztés]

Jelenlegi keret

[szerkesztés]

2019. szeptember 2. szerint[2]

# Poszt Név
1 POL K Rafał Gikiewicz
2 POL V Robert Gumny
3 DEN V Mads Valentin
4 ENG V Reece Oxford
5 GER KP Tobias Strobl
6 NED V Jeffrey Gouweleeuw
7 GER CS Florian Niederlechner
8 ECU KP Carlos Gruezo
9 BIH CS Ermedin Demirović
10 GER KP Arne Maier
11 AUT CS Mërgim Berisha
13 GER KP Elvis Rexhbeçaj
14 AUT KP Julian Baumgartlinger
15 SUI KP Ruben Vargas
16 NGA CS Noah Sarenren Bazee


# Poszt Név









Edzők

[szerkesztés]

Az FC Augsburg trénerei 1969-től napjainkig[3]

  • Németország Herbert Erhardt (1969–1970)
  • Németország Georg Lechner (1970–1971)
  • Szerbia Slobodan Čendić (1971)
  • Németország Kurt Schwarzhuber (1971–1973)
  • Németország Milovan Beljin (1973–1975)
  • Németország Voker Kottmann (1975)
  • Németország Gerd Menne (1975–1976)
  • Ausztria Max Merkel (1976–1977)
  • Németország Werner Olk (1977–1978)
  • Németország Heiner Schuhmann (1978)
  • Németország Werner Sterzik (1978)
  • Németország Hans Cieslarcyk (1978–1979)
  • Németország Heiner Schuhmann (1979–1980)
  • Németország Heinz Elzner (1980–1981)
  • Németország Heiner Schuhmann (1981)
  • Németország Hannes Baldauf (1981–1984)
  • Németország Paul Sauter (1984–1986)
  • Németország Heiner Schuhmann (1986–1988)
  • Németország Hans-Joachim Greben (1988–1989)
  • Németország Helmut Haller (1989)
  • Németország Jimmy Hartwig (1989)
  • Németország Dieter Schatzschneider (1989–1990)
  • Németország Gernot Fuchs (1989–1990)
  • Németország Armin Veh (1990–1995)
  • Németország Karsten Wettberg (1995–1996)
  • Németország Helmut Riedel (1996)
  • Németország Hubert Müller (1997–1998)
  • Németország Helmut Riedl (1998)
  • Németország Gerd Schwickert (1998–1999)
  • Németország Alfons Higl (1999)
  • Németország Heiner Schuhmann (1999)
  • Németország Hans-Jürgen Boysen (2000)
  • Olaszország Gino Lettieri (2000–2002)
  • Németország Ernst Middendorp (2002–2003)
  • Németország Armin Veh (2003–2004)
  • Németország Rainer Hörgl (2004–2007)
  • Németország Ralf Loose (2007–2008)
  • Németország Holger Fach (2008–2009)
  • Hollandia Jos Luhukay (2009–2012)
  • Németország Markus Weinzierl (2012–2016)
  • Németország Dirk Schuster (2016)
  • Németország Manuel Baum (2016–2019)
  • Svájc Martin Schmidt (2019–2020)
  • Németország Heiko Herrlich (2020–2021)
  • Németország Markus Weinzier (2021–)

Források

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. WWK Arena - Tények és adatok (angol nyelven). fcaugsburg.de. [2016. február 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. január 28.)
  2. Team (német nyelven). FC Augsburg . (Hozzáférés: 2017. augusztus 30.)
  3. Az FC Augsburg edzői (német nyelven). fcaugsburg.de. [2016. február 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. január 28.)

Fordítás

[szerkesztés]
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a FC Augsburg című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.