A 19. Európai Filmdíj-átadó ünnepséget (19th European Film Awards), amelyen az előző évben hivatalosan bemutatott, az Európai Filmakadémia több mint 1700 tagjának szavazata alapján legjobbnak ítélt európai alkotásokat részesítették elismerésben, 2006. december 2-án tartották meg a varsói EXPO XXI kiállítási és kongresszusi központban.[1][2] Az ünnepség ceremóniamesterének Maciej Stuhr lengyel színészt, valamint Sophie Marceau francia színésznőt kérték fel.
2006-ban a Filmakadémia újabb változásokat hajtott végre a díjazásban:
Az Európai Filmakadémia 2006. szeptember 11-én hozta nyilvánosságra a díjra számításba vett nagyjátékfilmek 49 alkotásból álló listáját, melyből húszat a legtöbb akadémiai tagot számláló országok javasoltak saját filmjeik közül, huszonhatot pedig az EFA Igazgatótanácsa, meghívott szakértők bevonásával. A díjra jelöltek listáját az akadémia tagjainak szavazatával állították össze, és november 6-án hirdették ki a Sevillai Európai Filmfesztiválon.[4][5][6]
A legtöbb jelölést (hét kategóriában) a Volver, Pedro Almodóvar misztikus filmdrámája, A mások élete, Florian Henckel von Donnersmarcknak az egykori keletnémet Stasi kíméletlen megfigyelő-besúgó rendszerét bemutató thrillerje (6 kategóriában), valamint a Felkavar a szél, Ken Loachnak az 1920-as évek eleji ír polgárháborúban játszódó történelmi drámája kapta (öt kategóriában).[6] Ennek megfelelően a legtöbb díjat is a Volver seperhette be; Pedro Almodóvar lett a legjobb rendező, Penélope Cruz a legjobb színésznő, Alberto Iglesias a legjobb zeneszerző és a film elnyerte a közönségdíjat is. A legjobb európai film díját A mások élete kapta, főszereplője, Ulrich Mühe lett a legjobb színész, rendezője pedig egyben a legjobb forgatókönyvíró. Ken Loach drámájának képi világát megteremtő Barry Ackroyd vehette át a legjobb operatőri teljesítmény elismerő ezüst szobrocskát.[3]
Az előzetes válogatásban két magyar nagyjátékfilm szerepelt, Hajdu Szabolcs Fehér tenyér című sportfilmje és Pálfi György Taxidermia című tragikomédiája, jelölésre azonban egyik sem került.[5] Jelölt volt viszont a legjobb európai felfedezett kategóriában a Friss levegő, Kocsis Ágnes filmdrámája.[6]
Sikeres volt Kenyeres Bálint harmadik kisjátékfilmje, a mozikban is vetített Before Dawn, amely bemutatása óta a hazai és számos nemzetközi fesztivált megjárva díjak sokaságát gyűjtötte be, és a tamperei filmfesztiválon 2006 márciusában elnyert United International Pictures (UIP) rövidfilmdíjnak köszönhetően került a legjobb európai rövidfilm díjára jelölt alkotások közé. Az egy snittből álló, 13 perces alkotás rendezője ezúttal a legjobb rövidfilmnek járó elismerést vehette át.[3]
- 9 rota (9 ротa) – rendező: Fjodor Bondarcsuk

- A fost sau n-a fost?[7] (Forradalmárok)[8] – rendező: Corneliu Porumboiu

- Äideistä parhain (Az anyukám) – rendező: Klaus Härö

- Anche libero va bene (Kispálya) – rendező: Kim Rossi Stuart

- Blóðbönd – rendező: Arni Olafur Asgeirsson

- Breakfast on Pluto (Reggeli a Plútón) – rendező: Neil Jordan

- Das Leben der Anderen (A mások élete) – rendező: Florian Henckel von Donnersmarck

- Den brysomme mannen (A kiállhatatlan) – rendező: Jens Lien

- Drabet (Emberölés) – rendező: Per Fly

- Een ander zijn geluk – rendező: Fien Troch

- Efter brylluppet (Esküvő után) – rendező: Susanne Bier

- Fehér tenyér – rendező: Hajdu Szabolcs

- Flandres (Flandria) – rendező: Bruno Dumont

- Free Jimmy (Szabadítsátok ki Jimmyt!) – rendező: Christopher Nielsen

- Garpastum (Nagypályások) – rendező: ifj. Alexei German

- Grbavica (Szerelmem, Szarajevó) – rendező: Jasmila Žbanić

- Iklimler (Éghajlatok) – rendező: Nuri Bilge Ceylan

- Il caimano – rendező: Nanni Moretti

- Indigènes (A dicsőség arcai) – rendező: Rachid Bouchareb

- Je ne suis pas là pour être aimé (Tétova tangó) – rendező: Stéphane Brizé

- Juventude em marcha (Elmúlt fiatalság) – rendező: Pedro Costa

- Karaula (Határátkelő) – rendező: Rajko Grlić

- Karov La Bayit (Otthonhoz közel) – rendező: Dalia Hager és Vidi Bilu

- Komornik (A végrehajtó) – rendező: Feliks Falk

- L’amico di famiglia – rendező: Paolo Sorrentino

- La science des rêves (Az álom tudománya) – rendező: Michel Gondry

- La vida secreta de las palabras (A szavak titkos élete) – rendező: Isabel Coixet

- Laitakaupungin valot (Külvárosi fények) – rendező: Aki Kaurismäki

- Langer licht (Északi fény) – rendező: David Lammers

- Le petit lieutenant (A kis hadnagy) – rendező: Xavier Beauvois

- Leidi Zi (Lady Z) – rendező: Georgi Djulgerov

- Liubi – rendező: Layia Yiourgou

- Persona non grata – rendező: Krzysztof Zanussi

- Pride & Prejudice (Büszkeség és balítélet) – rendező: Joe Wright

- Princesas (Utcalányok) – rendező: Fernando León de Aranoa

- Princess (Hercegnő) – rendező: Anders Morgenthaler

- Requiem (Requiem egy lányért) – rendező: Hans-Christian Schmid

- Romanzo criminale (Bűnügyi regény) – rendező: Michele Placido

- Salvador (Puig Antich) (Salvador) – rendező: Manuel Huerga

- Sommer ’04 (Megfeneklett kapcsolatok) – rendező: Stefan Krohmer

- Sommer vorm Balkon (Nyár Berlinben) – rendező: Andreas Dresen

- Spiele Leben – rendező: Antonin Svoboda

- Štĕstí (Valami boldogság) – rendező: Bohdan Sláma

- Taxidermia – rendező: Pálfi György

- The Road to Guantanamo (Guantanamo) – rendező: Michael Winterbottom

- The Wind That Shakes the Barley (Felkavar a szél) – rendező: Ken Loach

- Vitus – rendező: Fredi M. Murer

- Volver – rendező: Pedro Almodóvar

- Zozo – rendező: Josef Fares

„Díjazott” – szürkéskék háttérrel
|
„Jelölt” – világos szürke háttérrel
|
Magyar címe
|
Eredeti címe
|
Rendező
|
Ország
|
A mások élete |
Das Leben der Anderen |
Florian Henckel von Donnersmarck |
|
Felkavar a szél |
The Wind That Shakes the Barley |
Ken Loach |
|
Guantánamo |
The Road to Guantanamo |
Michael Winterbottom, Mat Whitecross |
|
Reggeli a Plútón |
Breakfast on Pluto |
Neil Jordan |
|
Szerelmem, Szarajevó |
Grbavica |
Jasmila Žbanić |
|
Volver |
Pedro Almodóvar |
|
Magyar címe
|
Eredeti címe
|
Rendező
|
Ország
|
A 13-as |
13 Tzameti |
Géla Babluani |
|
Friss levegő |
Kocsis Ágnes |
|
Jóvátétel |
Z odzysku |
Sławomir Fabicki |
|
––– |
Pingpong |
Matthias Luthardt |
|
Magyar címe
|
Eredeti címe
|
Rendező
|
Ország
|
A nagy csend |
Die Grosse Stille |
Philip Gröning |
|
––– |
37 Uses for a Dead Sheep |
Ben Hopkins |
|
Számok álmodói |
Dreaming by Numbers |
Anna Bucchetti |
|
––– |
La casa de mi abuela |
Adán Aliaga |
|
Maradona, az aranykölyök |
Maradona, un gamin en or |
Jean-Christophe Rosé |
|
Temető klub |
Moadon beit hakvarot |
Tali Shemesh |
|
––– |
Ribak i tancovscsica (Рыбак и танцовщица) |
Valerij Szolomin |
|
Mindennapi kenyerünk |
Unser täglich Brot |
Nikolaus Geyrhalter |
|
Nyertesek és jelöltek
|
Magyar címe
|
Eredeti címe
|
Ulrich Mühe |
A mások élete |
Das Leben der Anderen
|
Patrick Chesnais |
Tétova tangó |
Je ne suis pas là pour être aimé
|
Jesper Christensen |
Emberölés |
Drabet
|
Mads Mikkelsen |
Esküvő után |
Efter brylluppet
|
Cillian Murphy |
Felkavar a szél Reggeli a Plútón |
The Wind That Shakes the Barley Breakfast on Pluto
|
Silvio Orlando |
A kajmán |
Il caimano
|
Magyar címe
|
Eredeti címe
|
Rendező
|
Ország
|
Szabályos szeretők |
Les amants réguliers |
Philippe Garrel |
|
Címe
|
Rendező
|
Ország
|
Jelölő fesztivál
|
Before Dawn |
Kenyeres Bálint |
 |
UIP díj – Tampere
|
Aldrig Som Första Gången |
Jonas Odell |
 |
UIP díj – Cork
|
By the Kiss |
Yann Gonzalez |
 |
UIP díj – Vila do Conde
|
Comme un air |
Yohann Gloaguen |
 |
UIP díj – Drama
|
Delivery |
Till Nowak |
 |
UIP díj – Gent
|
El cerco |
Ricardo Íscar, Nacho Martín |
 |
UIP díj – Berlin
|
For Intérieur |
Patrick Poubel |
 |
UIP díj – Krakkó
|
Meander |
Joke Liberge |
 |
UIP díj – Rotterdam
|
Pistache |
Valérie Pirson |
 |
UIP díj – Angers
|
Sniffer |
Bobbie Peers |
 |
UIP díj – Grimstad
|
Sretan put Nedime |
Marko Šantić |
 |
UIP díj – Szarajevó
|
The Making of the Parts |
Daniel Elliott |
 |
UIP díj – Velence
|
Vincent |
Giulio Ricciarelli |
 |
UIP díj – Valladolid
|
Zakaria |
Gianluca De Serio, Massimiliano De Serio |
 |
UIP díj – Edinburgh
|
- ↑ Az EFA szabályzata szerint „európai filmalkotásnak” az számít, amelyik megfelel az Európai Filmkoprodukciós Egyezményt (European Convention on Cinematographic Co-production) II. függelékébe foglalt, az alkotói, előadói, valamint műszaki és szakértői csoportok tagjainak összetételére vonatkozó feltételeknek és a rendező európai születésű vagy európai állampolgár.
- ↑ „Európai” alatt az Európai Filmakadémia a földrész földrajzi értelemben vett államainak összességét érti, függetlenül attól, hogy az Európai Unió tagjai vagy sem, kiegészítve Izraellel és Palesztinával.
- ↑ a b c Európai Filmdíjak 2006 – díjak
- ↑ A Cineuropa információja
- ↑ a b Európai Filmdíjak 2006 – válogatás
- ↑ a b c Európai Filmdíjak 2006 – jelölések
- ↑ A megmérettetésben 12:08 East of Bucharest nemzetközi angol címmel szerepelt.
- ↑ A Forradalmárok a filmszínházakban használt cím. A televízióban Volt-e vagy sem? címen játszották; a médiában ugyanakkor előfordul Hogy volt vagy nem volt?, illetve a nemzetközi angol cím (12:08 East of Bucharest) lefordításával 12:08 Bukaresttől keletre változatban is.
- ↑ 2006-ban a legjobb európai látványtervező kategóriában nem jelöltek és díjaztak látványtervezőt, ugyanakkor Európai Filmakadémia díja művészi hozzájárulásért címen díjazták a film látványtervezőit.
- ↑ Európai Filmdíjak 2006 – válogatás: 2006: The Selection List. europeanfilmacademy.org. (angolul) Berlin: European Film Academy (2010) (Hozzáférés: 2018. január 4.) arch
- ↑ Európai Filmdíjak 2006 – jelölések: 2006: The Nominations. europeanfilmacademy.org. (angolul) Berlin: European Film Academy (2010) (Hozzáférés: 2018. január 4.) arch
- ↑ Európai Filmdíjak 2006 – díjak: 2006: The Winners. europeanfilmacademy.org. (angolul) Berlin: European Film Academy (2010) (Hozzáférés: 2016. május 15.) arch
- ↑ A Cineuropa információja: Cineuropa: European Film Awards 2006: The selection. cineuropa.org. (angolul) Non Profit Organisation "Cineuropa" (2006. szeptember 11.) (Hozzáférés: 2018. január 4.) arch
|
---|
Szervezet | |
---|
Jelenlegi díjak | |
---|
Különdíjak | |
---|
Közönségdíjak | |
---|
Múltbéli díjak | |
---|
Díjátadók | |
---|
|