Etre Sándor
Etre Sándor | |
Született | 1941. június 22. Budapest[1] |
Elhunyt | 2005. november 11. (64 évesen) |
Állampolgársága | magyar |
Foglalkozása | diplomata |
Tisztsége |
|
Iskolái |
|
Sablon • Wikidata • Segítség |
Etre Sándor (Budapest, 1941. június 22. – 2005. november 11.) magyar diplomata, Magyarország első szöuli nagykövete, Szöul ( ) díszpolgára.
Gimnáziumi tanára, a később nagykövetként szolgáló Szabó Ferenc tanácsára kezdett el foglalkozni a koreai nyelvvel. Középiskolai tanulmányai után ösztöndíjasként tanult a phenjani külügyi főiskolán (1959-1962). Ezután a Külügyminisztériumba került. Irodafőtisztként, majd beosztott diplomataként dolgozott a phenjani nagykövetségen 1963 és 1968 között. 1966 és 1971 között elvégezte a Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetemét (MLEE). A koreai mellett elsajátította az orosz, japán és német nyelvet is. 1975 és 1977 között elvégezte a moszkvai Diplomáciai Akadémiát. Ezután a Külügyminisztériumban volt előadó, főelőadó, majd főosztályvezető-helyettes.[2]
1979-ben nevezték ki rendkívüli és meghatalmazott nagykövetté majd megbízták a phenjani nagykövetség vezetésével. 1984 és 1988 között a Külügyminisztériumban az Ázsia Főosztály helyettes vezetője volt. 1988-tól a szöuli magyar állandó képviselet vezetője, majd 1989. február 1-től 1994-ig Magyarország első szöuli nagykövete. 1989 és 1993 között számos szöuli tv-műsor vendége volt, kiváló koreai nyelvtudásának köszönhetően nagy népszerűségnek és tiszteletnek örvendett.[3]
1996-ban vonult nyugállományba.[2]
Kitüntetései
[szerkesztés]- Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozat (1977)
- Munka Érdemrend arany fokozat (1984)
- Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a csillaggal (1994)
Jegyzetek
[szerkesztés]Források
[szerkesztés]- Adatai a Petőfi Irodalmi Múzeum katalógusában
- ↑ Gecsényi: Baráth Magdolna és Gecsényi Lajos (szerk): Főkonzulok, követek és nagykövetek, 1945-1990. Budapest: MTA Történettudományi Intézet. 2015. = Magyar történelmi emlékek, ISBN 978-963-416-007-6
További információk
[szerkesztés]- Magyar ki kicsoda 1990. Több mint 6000 élő magyar életrajza. Főszerk. Hermann Péter, szerk. Markóczy Mária. Bp., Láng Kiadó–TEXOFT Kft., 1990.
- Ki kicsoda 2000. Magyar és nemzetközi életrajzi lexikon, csaknem 20000 kortársunk életrajza. Főszerk. Hermann Péter, vál., szerk. A. Gergely András et al. Bp., Biográf Kiadó–Greger Média Kft., 1999.