Emmanuelle Charpentier
 |
Ez a szócikk vagy szakasz lektorálásra, tartalmi javításokra szorul. |
| Emmanuelle Charpentier | |
 | |
| Életrajzi adatok | |
| Született | 1968. december 11. (55 éves) Juvisy-sur-Orge |
| Ismeretes mint |
|
| Iskolái | |
| Szakmai kitüntetések | |
| |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Emmanuelle Charpentier témájú médiaállományokat. | |
Emmanuelle Marie Charpentier (Juvisy-sur-Orge, 1968. december 11. –) mikrobiológiával, genetikával és biokémiával foglalkozó francia professzor.[1] 2015 óta ő a berlini Max Planck Fertőzésbiológiai Intézet igazgatója. 2018-ban egy független kutató intézetet alapított, melynek a Patogének Tudományának Max Planck Egység nevet adta.[2] 2020-ban Charpentier és Jennifer Doudna kapta meg a kémiai Nobel-díjat a genómszerkesztés módszerének kidolgozásáért.[3]
Tanulmányai
[szerkesztés]1968-ban Franciaország Juvisy-sur-Orge településén született. Charpentier biokémiát, mikrobiológiát és genetikát tanult a Pierre és Marie Curie Egyetemen, mely ma a párizsi Sorbonne Egyetem Természettudományi Kara.[4] A Pasteur Intézetben tanult 1992 és 1995 között, ahol kutató doktorit szerzett. Charpentier PhD projektje az antibiotikumokra kialakuló rezisztencia során fellépő molekuláris folyamatokat vizsgálta.[5]
Karrierje és kutatása
[szerkesztés].jpg)
Charpentier egyetemi tanársegédként kezdte pályafutását a Curie-n 1993 és 1995 között, majd a Pasteur Intézetben lett doktorvégzett tag 1995-1996-ban. 1996-1997-ben az USA-ban a Rockefeller Egyetemen New Yorkban dolgozott hasonló pozícióban. Ezalatt Charpentier dolgozhatott Elaine Tuomanen mikrobiológus laborjában.[6] Tuomanen laboratóriuma azt vizsgálta, a Streptococcus pneumoniae patogén hogyan használja a mobil genetikai részeit, hogy megváltoztassa a genomját. Charpentier is segített abban, hogy demonstrálják, az S. pneumoniae hogyan fejleszti ki a vakcinatűrő képességét.[7]
1997 és 1999 között adjunktus kutatóként dolgozott a New York-i Egyetemi Kórházközpontban. Itt Pamela Cowin laboratóriumában dolgozott. Cowin érdeklődési területe a bőrsejtek génváltozásai voltak az emlősök területén. Charpentier írt egy tanulmányt az egerek szőrnövekedésének szabályosságairól.[8] 1999-től 2002-ig adjunktus kutatóként dolgozott a St. Jude Kutató Gyermekkórházban és a Skirball Biomolekuláris Gyógyszerészeti Intézetben New Yorkban.[4][9]
Miután öt évet az Egyesült Államokban töltött, visszatért Európába, ahol 2002 és 2004 között a Bécsi Egyetem Mikrobiológiai és Genetikai Intétetében laborvezető és vendégprofesszor volt. 2004-ben publikálta tanulmányát arról, mely RNS komponensek felelősek a Streptococcus pyogenes fertőzőképességéért.[10] 2004 és 2006 között a Mikrobiológiai és Immunbiológiai Intézet laborvezetője és adjunktusa lett. 2006-ban magándocens lett és a Molekulárisbiológiai Intézeten habilitált. 2006 és 2009 között a Max F. Perutz Laboratóriumok laborvezetője és adjunktusa lett.[4]
Charpentier Svédországba költözött, ahol az Umeåi Egyetem Molekuláris Fertőzések Gyógyítása részlegen lett laborvezető és adjunktus. Ezeket a tisztségeket 2009 és 2014 között töltötte be, majd vendégtanárként irányította a laboratóriumot. Innét Németországba költözött, ahol professzor és részlegvezető lett a Helmholtz Fertőzéskutatási Központban,[11] Braunschweigben és a Hannoveri Orvosi Iskolában. Ezeket a tisztségeket 2013-tól 2015-ig töltötte be. 2014-ben Alexander von Humboldt Professor lett.[4]
2015-ben Charpentier elfogadta a német Max Planck Társaság felkérését, hogy legyen a társaság tudós tagja és a berlini Max Planck Fertőzésbiológiai Intézetének az igazgatója.[4] 2016 óta a berlini Humboldt Egyetem címzetes professzora,[4] 2018 óta pedig alapító és aktuális igazgatója a Max Planck Patológiai Tudományok Egységének.[12][13] Charpentier 2017-ben visszavonult az Umeåo egyetem látogató professzori posztjáról, mert a Kempe Alapitvány és a Knut és Alice Wallenberg Alapítvány támogatásai lehetővé tették, hogy több fiatal kutatónak adjanak esélyt a MIMS laboratórium kutatócsoportjain belül.[14]
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ (2016) „The quiet revolutionary: How the co-discovery of CRISPR explosively changed Emmanuelle Charpentier's life”. Nature 532 (7600), 432–434. o. DOI:10.1038/532432a. PMID 27121823.
- ↑ CRISPR discoverer gets own research institute, 2017. április 19. (Hozzáférés: 2018. december 14.)
- ↑ Press release: The Nobel Prize in Chemistry 2020. Nobel Foundation. (Hozzáférés: 2020. október 7.)
- ↑ a b c d e f Charpentier, Emmanuelle – Vita. Max Planck Society. (Hozzáférés: 2017. május 3.)
- ↑ Emmanuelle Charpentier (angol nyelven). www.mpg.de . (Hozzáférés: 2020. június 10.)
- ↑ Abbott, Alison (2016. április 28.). „The quiet revolutionary: How the co-discovery of CRISPR explosively changed Emmanuelle Charpentier's life” (angol nyelven). Nature News 532 (7600), 432–434. o. DOI:10.1038/532432a. PMID 27121823.
- ↑ (1999. december 2.) „Emergence of vancomycin tolerance in Streptococcus pneumoniae” (angol nyelven). Nature 399 (6736), 590–593. o. DOI:10.1038/21202. ISSN 1476-4687. PMID 10376600.
- ↑ (2000. április 17.) „Plakoglobin Suppresses Epithelial Proliferation and Hair Growth in Vivo” (angol nyelven). Journal of Cell Biology 149 (2), 503–520. o. DOI:10.1083/jcb.149.2.503. ISSN 0021-9525. PMID 10769039. PMC 2175163.
- ↑ Skirball Institute of Biomolecular Medicine. NYU Langone Health
- ↑ (2004. december 2.) „Synthesis of group A streptococcal virulence factors is controlled by a regulatory RNA molecule” (angol nyelven). Molecular Microbiology 53 (5), 1515–1527. o. DOI:10.1111/j.1365-2958.2004.04222.x. ISSN 1365-2958. PMID 15387826.
- ↑ Home. Helmholtz Centre for Infection Research
- ↑ Emmanuelle Charpentier, CRISPR-Cas9, Max Planck Institute for Infection Biology. Max Planck Unit for the Science of Pathogens . [2021. december 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. október 7.)
- ↑ CRISPR discoverer get own research institute Retrieved 4 September 2018
- ↑ Emmanuelle Charpentier – Regulation in Infection Biology – Funding. Molecular Infection Medicine Sweden (MIMS). [2016. március 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. január 3.)
