Ugrás a tartalomhoz

Együtt – a Korszakváltók Pártja

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Együtt – A Korszakváltók Pártja szócikkből átirányítva)
Együtt – a Korszakváltók Pártja

Adatok
Utolsó vezetőJuhász Péter

Alapítva2013. március 8. (jogerősen bejegyezve 2013. július 5.)
Feloszlatva2018. június 2.
Székház1123 Budapest, Alkotás utca 17-19.

Ideológiagazdasági liberalizmus
szociálliberalizmus
liberalizmus
Politikai elhelyezkedéspolitikai közép
Parlamenti jelenlét2014–2018
Weboldala

Az Együtt – a Korszakváltók Pártja (röviden Együtt 2014, Együtt vagy E14) egy magyarországi politikai párt volt 2013 és 2018 között.

Története

[szerkesztés]

A párt előzménye, az „Együtt 2014 mozgalom” 2012. október 26-án alakult. Vezetője Bajnai Gordon, Magyarország korábbi kormányfője lett. A választási összefogást három civilszervezet alkotta:

  • Haza és Haladás Egyesület, melyet Bajnai Gordon vezetett. Az alapítvány évente átlagosan két átfogó szakpolitikai javaslatcsomagot készített. Ezekben a nemzetközi környezet és Magyarország tapasztalatait felhasználva részletesen megvizsgált egy-egy konkrét témakört, majd kormányzati gyakorlatba átültethető reformjavaslatokat tett a felmerülő problémák megoldására.[1] Saját megfogalmazásuk szerint az egyesület „munkája során közpolitikai alternatívákat kíván megfogalmazni, átfogó stratégiai javaslatokat, megvalósíthatósági tanulmányokat készít, melyeket konferenciák, tanulmányok és szakmai-közéleti vitafórumok segítségével mutat be.”[2]
  • Egymillióan a Magyar Sajtószabadságért Egyesület (Milla). A Juhász Péter vezetésével létrejött szervezet eredetileg Facebook-csoportként indult, ami a médiatörvény ellen tiltakozott. 2010. december 20-án rendezte első tüntetését Budapesten,[3] majd később rendszeresen demonstrált a kormány ellen a magyar nemzeti ünnepeken. Ugyanakkor a párt alapításában nem vehetett részt, mivel az Egyesület 2013. március 6-ai közgyűlése – két nappal a pártalapítás előtt – joghatározatban határolódott el a párttól, és megtiltotta a Milla név használatát. Ezért az Együtt-Korszakváltók pártjának a platformelnevezése Együtt-Egymillióan Platform lett, amelynek semmi köze a Millához, amely egy civil szervezet volt 2014. április 6-ig.
  • Magyar Szolidaritás Mozgalom. 2011. október 4-én indította 10 magánszemély, vezetőjük Árok Kornél, Székely Tamás, Székely Sándor és Kónya Péter honvéd alezredes, aki 2011-ig a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetsége (FRDÉSZ) szakszervezet elnöke volt.[4] Történelmi előzményüknek a lengyel Szolidaritás Független Szakszervezetet tekintették.

Az „Együtt 2014 mozgalom” 2012 novemberében politikai nyilatkozatot tett közzé, és aláírásgyűjtést indított.[5]

A mozgalom eredetileg az olasz Olajfa koalíció mintájára balközép ellenzéki ernyőszervezet lett volna. Mivel a Lehet Más a Politika (LMP) mindkét kongresszusa 2012 novemberében[6] és 2013 januárjában[7] elzárkózott az együttműködéstől, így a Magyar Szocialista Párt (MSZP) vette át a baloldali ellenzéki összefogás irányítását. Erre válaszul az Együtt 2014 az MSZP-től függetlenül kezdte meg kiépíteni támogatói bázisát.

Mivel a magyar törvények szerint egyesület nem indulhat az országgyűlési választásokon, ezért 2013. március 8-án bejelentették, hogy a mozgalom „Együtt 2014 Választói Szövetség Párt” néven párttá alakul át, melyet három társelnök – Szigetvári Viktor, a Haza és Haladás Egyesület alelnöke, Kónya Péter, a Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöke és Juhász Péter, a Milla Egyesület korábbi vezetője – irányít.[8] Bajnai Gordon a párt választási felkészülését vezeti. Az új párt azonnal szövetséget kötött az LMP-ből január 26-án távozott politikusok által alapított Párbeszéd Magyarországért párttal (PM). Hiánypótlás után 2013. június 28-án az eredetileg szándékozott név helyett „Együtt – a Korszakváltók Pártja” néven vette nyilvántartásba a Fővárosi Törvényszék, mivel több más szervezet korábban nyújtotta be bejegyzési kérelmét „Együtt 2014” néven.[9]

Alapítók:

Haza és Haladás Egyesület: Magyar Szolidaritás Mozgalom: Milla Egyesület:
  • Bódi Beáta
  • Dávid János
  • Huszti Andrea
  • Kiss Róbert
  • Kónya Péter
  • Mészáros Mary
  • Nagy Ágnes Dorka
  • Papp Attila András
  • Tukora Gábor
  • Székely Sándor
  • Benedek Márton
  • Bogád Zoltán
  • Kólya Dániel
  • Gulyás József
  • Hajdu Nóra
  • Juhász Péter
  • Simándi Szelim
  • Siroki László
  • Spät Judit
  • Szeles András

2014. január 14-én több más szervezettel együtt az Összefogás nevű pártszövetség tagja lett, melynek neve március 6-tól „Kormányváltásra” módosult a hasonló nevű Összefogás Párt miatt, a szövetség célja pedig a 2014-es magyarországi országgyűlési választáson – az új nevéből adódóan – a Fidesz kormány leváltása volt, amely azonban nem sikerült. A párt a választáson az Összefogás listájáról három képviselői mandátumot szerzett, plusz egy mandátumot Szabó Tímea a szövetséges PM színeiben.

A 2014-es európai parlamenti választáson május 25-én a párt, szövetségben a Párbeszéd Magyarországért párttal 7,22%-os támogatottságot kapott, ami egy képviselői helyre lett elegendő az Európai Parlamentbe, ezt a listavezető Bajnai Gordon nyerte el, aki viszont már korábban közölte, hogy (Gyurcsány Ferenchez hasonlóan) elnyert mandátum esetén sem megy Brüsszelbe, ezért a mandátumát a lista második helyezettjének, Jávor Benedeknek adta át.[10][11]

Annak ellenére, hogy a párt mögött álló, Bajnai Gordon által alapított Haza és Haladás Alapítvány más támogatók mellett 2011-ben 209 ezer EUR, 2012-ben 119 ezer USD, 2013-ban 454 ezer USD (kb. 200 millió forint) támogatást kapott a Soros Györgyhöz köthető Center for American Progress szervezettől,[12] az önkormányzati választásra a párt hitelt vett fel.[13]

2014. október 21-én az Együtt–PM és a Szolidaritás aktivistái „Elég volt a NER-rupcióból” feliratú transzparensekkel rövid időre lezárták a Lánchidat, ezzel óriási dugót okozva, melyben egy szülészetre igyekvő kismamát is feltartottak.[14] Rendőrségi intézkedésről egyelőre nincs hír.[15] Szabó Rebeka, a PM elnökségi tagja pártja nevében elhatárolódott az eseménytől.[16] Szabó Szabolcs, az Együtt választókerületi elnöke, országgyűlési képviselő a helyszínen nyilatkozott, hogy szeretnék felhívni az emberek figyelmét a korrupcióra.[17]

2017. február 4-én Juhász Pétert választották elnöknek az Együtt pártban.[18] Ugyanezen a napon Berkecz Balázst és Hajdú Nórát alelnökökké, Szigetvári Viktor pedig a párt Országos Politikai Tanácsának elnökévé választották.

2018 januárjában az Együtt politikusai bejelentették, hogy önállóan indulnak a 2018-as Magyarországi országgyűlési választáson, és a miniszterelnök jelöltnek Szigetvári Viktort választották.[19] A párt azonban a bejutási küszöböt sem érte el a 0,66%-os választási eredménnyel, ezért a választás után nem sokkal gyűjtést indítottak a 150 millió forintos állami kampánytámogatás visszafizetésére. Juhász azt is mondta, az Együttet így nem sok értelme van fenntartani, aminek ezek után a léte is kérdésessé vált. Ugyanakkor Szabó Szabolcs egyéniben mandátumot szerzett az országgyűlésben.[20][21]

Az Együtt – a Korszakváltók Pártja elnöksége 2018. június 2-án döntött a párt feloszlatásáról, ezzel a párt megszűnt.[22]

Az Együtt elnökei

[szerkesztés]

Választási eredmények

[szerkesztés]

Országgyűlési választások

Választások Szavazatok száma Szavazatok aránya Mandátumok száma Mandátumok aránya Parlamenti szerepe
2014* 1 273 275* 26,85%*
3 / 199
1,5% ellenzék
2018 37 562 0,66%
1 / 199
0,5% ellenzék

*: Az Összefogás tagjaként.[23]

A 2018-as országgyűlési választásokon 0,64% százalékot szereztek. Egy egyéni képviselőjük, Dr. Szabó Szabolcs Budapest, 17. egyéni választói körzetből[24] bejutott a Parlamentbe, ahol az LMP frakciójába ült be.

Európai választások

A pártszövetség európai parlamenti képviselője: Jávor Benedek, a Párbeszéd Magyarországért tagja.

Választások Szavazatok száma Szavazatok aránya Mandátumok száma Európai parlamenti csoport Európai parlamenti alcsoport
2014** 167,012 7,22% 1 Zöldek/Európai Szabad Szövetség (Greens/EFA)

**Választási szövetségben a Párbeszéd Magyarországért párttal.

Politikai irányultsága

[szerkesztés]

A párt célja „Orbán Viktor rendszerének” legyőzése, egyes állami intézmények függetlenségének visszaállítása. A párt elnöke nyilatkozataiban az Együttet a szabadság és a szolidaritás eszméjét valló, a korrupciót üldöző, piacpárti és antipopulista pártként jellemezte.[25][26]

A párt célját a párt alapszabályzata így fogalmazza meg: „ A párt célja, hogy az alkotmányos demokrácia helyreállítása, a gazdasági és társadalmi gyarapodás, a szolidaritás, a nemzeti öntudat erősítése és az európai integráció támogatása érdekében a közhatalmi döntéseket jogszerű politikai eszközökkel befolyásolja.”[27]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Haza és Haladás: Rólunk. [2013. február 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. február 8.)
  2. Bejelentés Bajnai alapítványáról – Hvg.hu, 2010. december 22.
  3. Pofabefogással tüntettek a sajtószabadságért – Index, 2010. december 20.
  4. Lemondott Kónya Péter, az FRDÉSZ elnöke Archiválva 2013. szeptember 28-i dátummal a Wayback Machine-ben – Népszava, 2011. december 5.
  5. Babarczy vezeti az Együtt 2014 támogatók listáját Archiválva 2012. november 12-i dátummal a Wayback Machine-ben – Amerikai Népszava, 2012. november 8.
  6. Az LMP nemet mondott Bajnaiéknak – Index, 2012. november 18.
  7. Szétszakadt az LMP – Index, 2013. január 27.
  8. Párttá alakult az Együtt 2014 - közismert arcok a vezetőségben Archiválva 2014. október 21-i dátummal a Wayback Machine-ben – Híradó.hu, 2013. március 8.
  9. Együtt – a Korszakváltók Pártja: bejegyezték Bajnai Gordon pártját Archiválva 2014. október 21-i dátummal a Wayback Machine-ben – Délmagyar.hu, 2013. június 28.
  10. Tájékoztató adatok az Európai Parlamenti választás összesített eredményéről Archiválva 2017. december 14-i dátummal a Wayback Machine-ben valasztas.hu
  11. Bajnai, Jávor, Szelényi az EP-lista élén 2014. április 17.
  12. ÁTLÁTHATÓSÁGI POLITIKA (pdf). Haza és Haladás Alapítvány, 2014. július 15. [2014. szeptember 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. augusztus 28.)
  13. Bákonyi Ádám: Hitelt vesz fel az Együtt. mno.hu, 2014. július 29. [2014. szeptember 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. augusztus 28.)
  14. Tüntetők zárták le a Lánchidat - Index
  15. Bajnaisták zárták le a Lánchidat Archiválva 2014. október 23-i dátummal a Wayback Machine-ben - mno.hu
  16. Szabó Rebeka PM - Facebook
  17. Tüntetők zárták le a Lánchidat Archiválva 2016. március 5-i dátummal a Wayback Machine-ben - Hírhatár
  18. Juhász Pétert választották az Együtt elnökévé. [2018. április 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. február 4.)
  19. www.napi.hu: Szigetvári az Együtt miniszterelnök-jelöltje. Napi.hu. (Hozzáférés: 2018. január 13.)
  20. Évtizedekig törlesztheti a párt adósságát az Együtt egyetlen képviselője - 24.hu, 2018. április 10.
  21. Valószínűleg megszűnik az Együtt - HVG, 2018. május 31.
  22. Hivatalos: Megszűnt az Együtt”, Zoom.hu. [2020. június 4-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2018. június 2.) (hu-HU nyelvű) 
  23. Tájékoztató adatok az MSZP-EGYÜTT-DK-PM-MLP eredményeiről. valasztas.hu. [2014. április 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. április 8.)
  24. Belföld Választás 2018
  25. Szigetvári Viktor: Ha valaki, hát én nem kávéztam - Vasárnapi hírek. Vasárnapi hírek. (Hozzáférés: 2016. július 9.)
  26. Egyedül senki nem képes legyőzni Orbánékat Archiválva 2016. április 24-i dátummal a Wayback Machine-ben - egyuttpart.hu
  27. Az Együtt alapszabálya. [2017. február 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. február 5.)

További információk

[szerkesztés]