Ugrás a tartalomhoz

Dinamó hadművelet

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Dinamó hadművelet
Brit katonák mentőcsónakokból készített ideiglenes hídon érik el a várakozó hajókat. Háttérben egy Bristol Blenheim, vagy egy Lockheed Hudson
Brit katonák mentőcsónakokból készített ideiglenes hídon érik el a várakozó hajókat. Háttérben egy Bristol Blenheim, vagy egy Lockheed Hudson

Konfliktusmásodik világháború
Időpont1940. május 24. – június 4.
HelyszínDunkerque
Eredménysikeres szövetséges kiürítés
Szemben álló felek
Nagy-Britannia Nagy-Britannia
 Franciaország
Harmadik Birodalom Németország
Térkép
Dunkerque (Franciaország)
Dunkerque
Dunkerque
Pozíció Franciaország térképén
é. sz. 51° 03′ 01″, k. h. 2° 21′ 40″51.050278°N 2.361111°EKoordináták: é. sz. 51° 03′ 01″, k. h. 2° 21′ 40″51.050278°N 2.361111°E
A Wikimédia Commons tartalmaz Dinamó hadművelet témájú médiaállományokat.
Bertram Ramsay altengernagy

A Dinamó hadművelet (angolul: Operation Dynamo, gyakrabban használt nevén: dunkerque-i evakuáció) során a második világháborúban a brit haderő több mint 300 000 szövetséges (brit, francia és belga) katonát mentett ki a német csapatok által körbezárt Dunkerque térségéből 1940. május 26. és június 3. között.[1][2]

A Brit Expedíciós Haderő, illetve a francia és belga hadsereg katonáit az 1940. május 10-én megindított franciaországi hadjárat során szorította vissza a La Manche csatorna partjára a német Wehrmacht. Winston Churchill brit miniszterelnök a brit parlamentben elmondott beszéde során „kolosszális katonai katasztrófának” minősítette a franciaországi hadjáratot és azt állította: a brit hadsereg színe-java rekedt a dunkerque-i tengerparton, és vagy megsemmisül, vagy fogságba esik.

Az evakuálásra vonatkozó utasítást május 26-án adták ki, és az első napon 7011 főt mentettek ki. A hadművelet kilencedik napjára azonban összesen 338 226 (198 229 brit és 139 997 francia nemzetiségű) szövetséges katonát szállítottak át Nagy-Britanniába a sebtében összetoborzott flotta hajói.[3] Az evakuálásban több mint 850 különféle hajó vett részt, köztük a Brit Királyi Haditengerészet hadihajói, halászhajók, magánjachtok, utasszállító hajók. A katonák egy része Dunkerque védett kikötőjéből tudott felszállni a hajókra, de az egyre kétségbeejtőbb harci helyzet és a Luftwaffe fokozódó támadásai miatt sokuknak órákat kellett vállig érő vízben várakozni, mire felvették őket. A körülbelül 700 kisebb hajó vagy a parttól távolabb várakozó nagy hajókhoz, vagy pedig egyenesen az angol partokhoz szállította a katonákat. A hadműveletben részt vevő legkisebb hajó, az alig 4,6 m hosszú Tamzine jelenleg az Imperial War Museum gyűjteményében található.

A hadművelet nevét arról a dinamóról kapta, amely a brit haditengerészet főhadiszállásának helyet adó doveri vár áramellátását biztosította a háború alatt. Bertram Ramsay altengernagy ennek a dinamónak helyet adó gépteremből tervezte és vezette a hadműveletet, és innen tájékoztatta Churchill miniszterelnököt is.

Előzmények

[szerkesztés]

Németország 1940. május 10-én indította meg a franciaországi hadjáratot, amelynek során célja a brit–francia haderő legyőzése volt. A hadművelet során a Wehrmacht lerohanta és elfoglalta Hollandiát, Belgiumot és Luxemburgot, azonban a szövetséges hadvezetés várakozásával ellentétben a fő csapást nem Belgiumon keresztül indították. A német főerőt képviselő A Hadseregcsoport Gerd von Rundstedt parancsnoksága alatt átkelt az Ardennek hegységen és sikeresen áttörte a francia védelmi állásokat Sedan térségében. Ezt követően a páncélos csapatok nyugati-északnyugati irányú csapást hajtottak végre a La Manche-csatorna irányába, amellyel kettévágták a francia hadsereget, illetve harapófogóba zárták a Brit Expedíciós Haderőt (BEF), illetve a belga hadsereg maradványait.

A német harckocsik május 20-án értek ki a csatorna partjára, majd hamarosan támadást indítottak a legfontosabb kikötővárosok – Calais, Boulogne-sur-Mer és Dunkerque – ellen. Május 26-án elesett Calais, és ezen a napon kiadták a parancsot a bekerített katonák evakuálására.

Az evakuálás menete

[szerkesztés]
Lord Gort

Az első tervek csak a BEF 45 000 katonájának evakuálásával számoltak két nap alatt, mivel további német támadásoktól tartott a brit hadvezetés. Azonban az első napon, május 27-én csak kb. 7000 főt, míg a következő napon csak további 17 000 főt tudtak kimenekíteni.[4] Hamarosan a Királyi Haditengerészet további 10 rombolója is Dunkerque térségébe érkezett és csatlakozott az evakuálást végző flottához.

Május 29-én már összesen 47 000 brit katonát mentettek ki annak ellenére, hogy aznap este került sor a Luftwaffe első légitámadására a dunkerque-i kikötő ellen. A következő napon további 54 000 fő,[5] köztük az első francia katonák szállhattak fel a hajókra.[6] Május 31-én 68 000 fő és a BEF parancsnoka (Lord Gort) menekült meg.[7] Aznap azonban megadta magát a Lille-ben rekedt 1. francia hadsereg, amely makacs ellenállásával addig jelentősen megkönnyítette az evakuálást.

Június 1-jén további 64 000 szövetséges katona távozott,[8] mielőtt az egyre növekvő intenzitású német légitámadások lehetetlenné tették a hajóknak, hogy nappal közelítsék meg Dunkerque-et.[4] A brit utóvéd június 2-án szállhatott hajóra további 60 000 francia katona társaságában.[8] Június 3-án éjszaka még 26 000 francia katonát sikerült kimenekíteni, mielőtt 1940. június 4-én a németek elfoglalták Dunkerque-et, és a védekező szövetséges csapatok maradványai (36 000 fő) megadták magukat.[4] Dunkerque partjainál 32 000 szövetséges katona vesztette életét.

A következő napon a BBC bejelentette, hogy „Harold Alexander vezérőrnagy (a brit utóvéd parancsnoka) ma reggel egy motorcsónakból megszemlélte Dunkerque partjait, hogy biztos legyen abban, senkit sem hagytak hátra.” A szemlére a valóságban az előző nap reggel került sor és a várost védő két francia hadosztály, amelynek nagy érdeme volt a német előrenyomulás feltartóztatásában, június 3-án kénytelen volt megadni magát.[2]


A partokról kimenekített katonák A dunkerque-i kikötőből kimentett katonák Összesen
május 27. - 7669 7669
május 28. 5930 11 874 17 804
május 29. 13 752 33 558 47 310
május 30. 29 512 24 311 53 823
május 31. 22 942 45 072 68 014
június 1. 17 348 47 081 64 429
június 2. 6695 19 561 26 256
június 3. 1870 24 876 26 746
június 4. 622 25 553 26 175
Összesen 98 780 239 446 338 226

A hadműveletben részt vevő hajók

[szerkesztés]
A dunkerque-i tengerpart látképe az egyik brit hadihajó fedélzetéről.

A hadműveletet a brit haditengerészet irányította, és kezdetben csak a haditengerészet hajói vettek részt benne. Azonban igen hamar nyilvánvalóvá vált, hogy csak hadihajókkal képtelenség kimenekíteni a Dunkerque-ben rekedt katonákat, ugyanis a nagy hajók nem tudták eléggé megközelíteni a partokat, a kikötőben pedig nem fértek el elegen. Május 27-én a brit hajózási minisztérium felvette a kapcsolatot a brit hajóépítőkkel és olyan hajókat kértek, amelyek a sekély part menti vizekben is tudnak manőverezni. Anglia déli és keleti partjai mentén, illetve a Temze folyón hamarosan összegyűjtötték a kishajókat, magánjachtokat, motorcsónakokat, halászhajókat – egyeseket a tulajdonosok beleegyezésével vitték el, a többit viszont a brit kormány kisajátította.

A hajókat feltöltötték és Ramsgate kikötőjébe irányították, ahonnan a haditengerészet aktív tisztjei és matrózai, valamint tartalékosok és néhány esetben a tulajdonosok irányításával Dunkerque-be hajóztak. A kis hajók egy része a partról szállította a katonákat a mélyebb vízben várakozó hajókhoz, de egyesek egyenesen Angliába hajóztak, majd visszafordultak.

Az evakuálásban 39 holland hajó is részt vett, amelyek el tudtak menekülni a Hollandiát megszálló németek elől és csekély merülésüknek köszönhetően jól meg tudták közelíteni a partot. A hadművelet során a hollandok 22 698 főt mentettek ki és 9 hajót veszítettek.[9]

A brit partok mentén önkéntes mentőszolgálatot adó Royal National Lifeboat Institution 19 mentőcsónakot irányított Dunkerque-be. A ramsgate-i és a margate-i bázisok önkéntesei részt is vettek az evakuálásban, a többit a haditengerészet legénysége irányította. A mentőcsónakok közül csak egyet veszítettek: a The Viscountess Wakefield Dunkerque partjainál megfeneklett.[10] Egy másik mentőcsónak, a Jane Holland léket kapott, amikor egy torpedóhajó nekiment, majd a motorja felmondta a szolgálatot egy légitámadás után. Legénysége sorsára hagyta, de később Anglia partjainál megtalálták, Doverbe vontatták és megjavították – 1941. április 5-én ismét szolgálatba állhatott.[11]

Következmények

[szerkesztés]
VI. György
Brit katonák a fedélzeten Dunkerque kikötőjében
A britek által evakuált francia katonák kiszállnak egy dél-angliai kikötőben
Sebesült francia katona Dover kikötőjében

A háborús helyzetre és a közvéleményre való tekintettel a brit kormány nem hozta nyilvánosságra május végén, hogy milyen katasztrofális helyzetbe kerültek a kontinensen harcoló brit csapatok. Azonban mindenki tisztában volt a helyzet súlyosságával és VI. György brit király felszólította a lakosságot, hogy imádkozzanak a csodáért.[12] A felhíváshoz csatlakozott Canterbury érseke (az anglikán egyház feje) is, és ez világossá tette az angol lakosság számára, hogy nagy a baj.[13] Churchill figyelmeztette a parlamentet, hogy készüljön fel a „nehéz és kemény hírekre”.

Június 4-én elmondott beszédében aztán Churchill joggal hivatkozhatott a „csodára”, és a brit sajtó egyenesen arról cikkezett, hogy „a katasztrófát győzelemmé fordították”. Churchillnek kellett figyelmeztetni a lakosságot, hogy „ezt a csodát ne kezeljék győzelemként – a háborút nem lehet evakuálással megnyerni”.

Ennek ellenére a brit közvélemény továbbra is jelentős fegyverténynek tartotta a dunkerque-i evakuálás sikerét, hiszen a BEF jelentős részét sikerült kimenekíteni. Bár a hadsereg elvesztette nehézfegyverzetének és szállítóeszközeinek nagy részét, rendelkezésére állt az a személyi állomány, amely most a rettegett német partraszállási kísérlet (a Seelöwe hadművelet) elhárításához szükséges volt.

A kimenekített francia katonák közül kb. 100 000 főt hamarosan visszaszállítottak Franciaországba, Brest, Cherbourg és más normandiai kikötőkön keresztül. A katonák közel fele aztán részt vett a további hadműveletekben, mielőtt német hadifogságba esett volna.

Az evakuálás ellenére Dunkerque-ben maradt katonák, illetve a várost védő csapatok német hadifogságba estek. A hadifoglyokat a németek erőltetett menetben Németország területére meneteltették – a legtöbben közülük Trier térségében értek német területre. A menetelés során a hadifoglyok brutális állapotokról számoltak be – a nemritkán 20 napos menet során alig kaptak enni, a német őrök bántalmazták őket, és az sem volt ritka, hogy felrúgták a francia lakosok által az út mentén hagyott vödröket, amelyben víz volt a szomjazó katonák számára. Németországban vonattal szállították őket a hadifogolytáborba és nagy többségük a háború hátralevő 5 éve alatt a német iparban vagy mezőgazdaságban dolgozott.

Veszteségek

[szerkesztés]
Egy partra vetett francia járőrhajó és egy elhagyott brit könnyűpáncélos Dunkerque kikötőjében, közvetlenül a „Dinamó” hadművelet után

Személyi állomány

[szerkesztés]

Az evakuáció sikeres végrehajtása ellenére kb. 30-40 000 francia katona esett német hadifogságba, míg a német légitámadások, illetve a korábban szerzett sebesülések következményeként kb. 32 000 fő vesztette életét.

Eszközök

[szerkesztés]

A brit haderőnek az összes nehézfegyverzetét Dunkerque-ben kellett hagyni. Összesen 2472 tüzérségi eszköz, 65 000 szállítóeszköz és 20 000 motorkerékpár került a németek kezére. Emellett a haderő ellátásához szükséges 377 000 tonna készlet, 60 000 tonna lőszer, 147 000 tonna üzemanyag is hátramaradt.[14]

Haditengerészeti veszteségek

[szerkesztés]
HMS Grafton

A hadműveletben közvetlenül részt vevő hajók közül 6 brit és 3 francia romboló, és 9 további nagy hajó süllyedt el. 19 rombolót súlyosan megrongáltak a Luftwaffe légitámadásai. Összesen több mint 200 szövetséges hajó süllyedt el, és körülbelül ugyanennyi rongálódott meg.[15]

A Brit Királyi Haditengerészet elsüllyedt rombolói:

A francia haditengerészet veszteségei:

  • Bourrasque, Nieuwpoort közelében süllyedt el május 30-án.
  • Sirocco, a német S-23 és S-26 torpedónaszádok süllyesztették el május 31-én.
  • Le Foudroyant, június 1-jén légitámadás következtében süllyedt el.

A brit haditengerészet hajói 35 német repülőgépet lőttek le és további 21-et megrongáltak május 27. és június 1. között.[16]

Légi veszteségek

[szerkesztés]

Churchill háborús visszaemlékezéseiben idézte fel, hogy a Brit Királyi Légierő (RAF) is jelentős szerepet kapott a hadművelet során, amikor megpróbálták megvédeni a parton rekedt katonákat a Luftwaffe támadásaitól.

Május 26. és június 4-e között a RAF összesen 4822 bevetést repült Dunkerque térségében, és több mint 100 repülőgépet vesztett.[17] A britek szerencséjére a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt a Luftwaffe nem tudott minden nap felszállni, ami jelentősen hozzájárult a brit veszteségek alacsony számához.[18]

A RAF összesen 262 német repülőgép lelövéséről számolt be Dunkerque felett,[19] azonban az összecsapások jelentős részére távolabb került sor, és a parton rekedt katonák ebből nem sokat érzékelhettek – sokan közülük később azzal vádolták a RAF-ot, hogy magára hagyta a katonákat.[20]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. "1940: Dunkirk rescue is over – Churchill defiant." BBC, 2008. Hozzáférés ideje:: 25 July 2010.
  2. a b Longden 2009, p. 1.
  3. Taylor 1965
  4. a b c Liddell Hart 1999
  5. Liddell Hart 1999, p. 79.
  6. Murray and Millett 2000, p. 80.
  7. Keegan 1989, p. 81.
  8. a b Murray and Millett 2000
  9. [https://web.archive.org/web/20111121135443/http://www.wivonet.nl/operatiedynamo.htm Archiválva 2011. november 21-i dátummal a Wayback Machine-ben "Operation Dynamo."(hollandul)] wivonet.nl. Hozzáférés ideje:: 27 July 2010.
  10. Beilby, Alec. "More lifeboats at Dunkirk." Lifeboat, (RNLI) Volume 53, Issue 530, 1994, p. 270.
  11. Morris and Hendy 2006, pp. 13–14.
  12. Miller 1997, p. 83.
  13. Gelb 1990, p. 82.
  14. Longden 2009, p. 11.
  15. Holmes 2001, p. 267.
  16. Ramsey, B. H. The Evacuation of the Allied Armies from Dunkirk and Neighbouring Beaches. Despatch published in the London Gazette, 17 July 1947, Appendix III.
  17. Operation Dynamo, the evacuation from Dunkirk of 27 May-4 June 1940
  18. The Miracle of Dunkirk, 161, 211. o. (1982). ISBN 0 7139 1211 1. Hozzáférés ideje: 2011. június 5. 
  19. Ramsey, B. H.The Evacuation of the Allied Armies from Dunkirk and Neighbouring Beaches. Despatch published in the London Gazette, 17 July 1947, p. 3297.
  20. Shirer 1990, p. 736, footnote.

Fordítás

[szerkesztés]
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Dunkirk evacuation című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Források

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]
  • Churchill, Winston. Memoirs of the Second World War. Boston: Houghton Mifflin, 1959. ISBN 0-395-59968-7.
  • Collier, Richard. The Sands of Dunkirk. New York: Dell Publishing Co. Inc. / E.P.Dutton & Co. Inc., 1961.
  • Collier, Richard. Dunkerque homokja. Budapest: Zrínyi Katonai Könyv- és Lapkiadó (1980). ISBN 963-326-777-3 
  • Denton, Tony. Handbook 2009. Shrewsbury, UK: Lifeboat Enthusiasts Society, 2009.
  • Franks, Norman. The Air Battle of Dunkirk. London: William Kimber, 1983. ISBN 0-7183-0349-0.
  • Gardner, W. J. R., ed. The Evacuation from Dunkirk: 'Operation Dynamo' 26 May – 4 June 1940. London: Frank Cass, 2000. ISBN 0-7146-5120-6 (hardcover), ISBN 0-7146-8150-4 (paperback). ISSN 1471-0757.
  • Gelb, Norman. Dunkirk: The Incredible Escape. London: Michael Joseph, 1990. ISBN 0-7181-3203-3.
  • Hastings, Max. "A fine account of a triumphant defeat." Archiválva 2007. július 11-i dátummal a Wayback Machine-ben The Telegraph, Book Review, 28 May 2006. Hozzáférés ideje:: 3 June 2007.
  • Holmes, Richard, ed. "Dunkirk evacuation." The Oxford Companion to Military History. New York: Oxford University Press, 2001. ISBN 0-19-866209-2.
  • Keegan, John. The Second World War, New York: Viking Penguin, 1989. ISBN 0-670-82359-7.
  • Longden, Sean. Dunkirk: The Men They Left Behind. London: Constable and Robinson, 2009. ISBN 978-1-84529-977-4.
  • Longden, Sean. Hitler's British Slaves: Allied POWs in Germany 1939–1945. London: Constable and Robinson, 2007. ISBN 978-1-84529-519-6.
  • Lord, Walter. The Miracle of Dunkirk. London: Allen Lane, 1983. ISBN 1-85326-685-X.
  • Liddell Hart, B. H. History of the Second World War. New York: Da Capo Press, 1999. ISBN 0-306-80912-5.
  • Miller, Nathan. War at Sea: A Naval History of World War II. New York: Oxford University Press (US), 1997. ISBN 0-19-511038-2.
  • Mordal, Jacques. Dunkerque. Paris: Editions France Empire, 1968.
  • Morris, Jeff. The Story of the Hastings Lifeboats. Coventry, UK: Lifeboat Enthusiasts Society, 2000.
  • Morris, Jeff and Dave Hendy. The Story of the Eastbourne Lifeboats. Coventry, UK: Lifeboat Enthusiasts Society, Fifth Edition 2006
  • Murray, Williamson. Luftwaffe. Baltimore, Maryland: The Nautical & Aviation Publishing Company of America, Inc., 1985.
  • Murray, Williamson and Allan R. Millett. A War to Be Won. Cambridge, MA: Belknap Press, 2000. ISBN 0-674-00163-X.
  • Noakes, J. and G. Pridham. Nazism 1919-1945: Volume 3 - Foreign Policy, War and Racial Extermination. Exeter, Devon, UK: University of Exeter Press, 2010, First edition 1988. ISBN 978-0-85989-602-3.
  • Overy, Richard. "A very British defeat." Archiválva 2007. július 11-i dátummal a Wayback Machine-ben The Telegraph, Book Review, 28 May 2006. Hozzáférés ideje:: 3 June 2007.
  • Safire, William. Lend Me Your Ears: Great Speeches in History. New York: W. W. Norton & Company, 2004. ISBN 0-393-04005-4.
  • Salsbury, Alan. A History of the Exmouth Lifeboats. Wellington, Somerset, UK: Halsgrove, 2010. ISBN 978-0-85704-073-2.
  • Sebag-Montefiore, Hugh. Dunkirk: Fight to the Last Man. New York: Viking, 2006. ISBN 0-670-91082-1.
  • Shirer, William L. The Rise and Fall of the Third Reich. New York: Simon & Shuster, 1990, First edition 1960. ISBN ISBN 0-671-72868-7 .
  • Taylor, A.J.P. English History 1914–1945 (Oxford History of England). London: Oxford, 1965.
  • Weinberg, Gerhard L. A World at Arms. New York: Cambridge University Press, 1994. ISBN 0-521-44317-2.
  • Wilmot, Chester. The Struggle for Europe. New York: Carroll & Graf, 1986. ISBN 0-88184-257-5.