Dürnkruti csata

Dürnkruti csata
IV. László és I. Rudolf találkozása a csatatéren. Than Mór olajfestményéről (1872) készült másolat (Neogrády Antal – 1894)
Konfliktus	Osztrák–magyar–cseh háború (1274–78)
Időpont	1278. augusztus 26.
Helyszín	Ausztria, Bécs közelében, Dürnkrut és Jedenspeigen között, a Morva folyó partján
Eredmény	Döntő osztrák-magyar győzelem
Szemben álló felek
Magyar Királyság  Ausztria  Stájerország Svábföld  Cseh Királyság  A Német Birodalom országai
Parancsnokok
IV. (Kun) László magyar király  I. (Habsburg) Rudolf  II. Ottokár cseh király †
Szemben álló erők
Kun László hadai: 18 000 fő köztük székelyek, kunok és besenyők Habsburg Rudolf hadai: 2000 stájer, osztrák és sváb Kb. 30 000 fő csehek és német segédhadak a birodalom minden részéből, valamint lengyelek
Veszteségek
Ismeretlen 12 000 fő
Térkép
Dürnkruti csata Pozíció Közép-Európa térképén
é. sz. 48° 28′ 53″, k. h. 16° 52′ 38″48.481513888889, 16.877316666667
A Wikimédia Commons tartalmaz Dürnkruti csata témájú médiaállományokat.

A dürnkruti csata vagy második morvamezei csata, a Habsburg Rudolf és II. Ottokár cseh király közötti háború döntő csatája volt. 1278. augusztus 26-án a morvamezei Dürnkrut és Jedenspeigen között I. Rudolf és IV. László magyar király csapatai döntő vereséget mértek Ottokár hadaira.

Előzményei

Az első morvamezei csatában (1260. július 12.) győztes cseh király, II. Ottokár megszerezte az Osztrák Hercegséghez tartozó területeket (Ausztria, Stájerország, Karintia és Krajna). Ezzel a Német-római Birodalom legnagyobb területi befolyással rendelkező uralkodójává vált, és esélyes lett a német királyi, illetve a német-római császári cím megszerzésére is. A választófejedelmek azonban 1273. október 1-jén Frankfurtban nem őt, hanem egy jelentéktelen grófot, Habsburg Rudolfot választották királlyá. Mivel a cseh király nem fogadta el a választást, az 1274. november 19-én tartott nürnbergi birodalmi gyűlés felhatalmazta Rudolfot, hogy Ottokárt megfossza Bohémián és Morvaországon kívüli tartományaitól.

Az erőviszonyok kezdetben Ottokárnak kedveztek, de a német királynak sikerült megszerezni IV. László magyar király szövetségét, így az ígért magyar támogatással már a siker reményében szállhatott szembe Ottokárral. 1276. november 21-én a feleknek még sikerült békét kötniük, de 1278 nyarára az ellentétek ismét kiéleződtek.

A csata lefolyása

IV. László nem fogadta el Ottokár békeajánlatát, és a magyar haderő élén elindult szövetségese felé, augusztus 6-án Pozsony közelében kelt át a Dunán, és augusztus 23-án találkozott Rudolffal. Eközben a portyázó magyar–kun és osztrák felderítősereg Baksa György és Berthold von Emersberg vezetésével érzékeny veszteséget okozott az ekkor Laa várát ostromló Ottokárnak. A cseh király amint értesült ellenfelei közeledéséről, abbahagyta Laa ostromát, és augusztus 20-án Jedenspeigentől keletre tábort verve készült a csatára. A hadseregek létszáma bizonytalan, Ottokár és Rudolf seregében túlsúlyban volt a nehézlovasság, a magyar seregben jelentős számú kun lovasíjász volt. A magyar és osztrák–német csapatok szövetségesek voltak, de nem álltak közös parancsnokság alatt. IV. László a magyar csapatok mögül egy dombról követte a csatát, seregének tényleges vezetői: Csák Máté (a későbbi kiskirály nagybátyja) és idősebb Gutkeled István egykori szlavón bán és stájer helytartó fia voltak. Ottokár a cseh sereg bal szárnyán tartózkodott, hogy összecsaphasson a szintén saját csapataival harcoló Rudolffal. A későbbiekben lényeges mozzanatnak bizonyult, hogy Rudolf Kapell Ulrik lovag vezetésével mintegy ötven–hatvan nehézlovast helyezett tartalékba.

A dürnkruti csata vázlata

A csatát a magyar csapatok kezdték, kiválóan alkalmazva a könnyű- és nehézlovasság kombinációját. A gyors mozgású kunok szabadon mozogtak a mintegy tíz négyzetkilométeres területen. Először hosszas nyilazással pusztították az ellenfelet, majd a nehézlovasság akkor támadott, amikor az ellenség sorai eléggé meggyengültek. A magyar nehézlovasság is optimális teljesítményt nyújtott, a cseh sereg jobb szárnyát szétverve több kilométert nyomult előre, és elérte az ellenség táborát, megfutamította Ottokár lengyel tartalékát.

Eközben Ottokár serege mélyen dél felé szorította Rudolf arcvonalának jobb szárnyát. Maga a király is leesett lováról, és pajzsát maga fölé tartva élte túl az ellenséges lovasság rohamát. Rudolf azonban újra lóra ülve megállította a támadást, és tartalékával oldalba támadta a cseh haderőt. A források nem számolnak be róla, de a csata további lefolyásából arra lehet következtetni, hogy az Ottokár táborából visszaforduló magyarok hátba támadhatták a cseh sereg bal szárnyát. Ottokár a veszni látszó ütközetet személyes példamutatásával akarta megfordítani, s a cseh király az osztrák seregnek rontott, de lebuktatták lováról és – bár megadta magát – lemészárolták. A csatában Ottokár seregének nagy része megsemmisült.

Következmények

A csata emlékműve

Győzelmével Rudolf megerősítette német királyságát, megszerezte az Osztrák Hercegség feletti uralmat, és ezek birtokában megalapozta – magyar fegyverek segítségével – a Habsburg-dinasztia későbbi hatalmát.

IV. László nem lehetett tudatában a csata hosszú távú történelmi következményeinek. A belviszályokkal terhelt Magyar Királyságnak annyi előnye származott a győzelemből, hogy megszűntek a cseh–magyar ellenségeskedések. A győzelem emellett hozzájárult IV. László konszolidációs kísérletének átmeneti sikeréhez.

Források

• Szűcs Jenő: Az utolsó Árpádok, História – MTA Történettudományi Intézete – 1993, ISBN 963-8311-96-7
• Kristó Gyula: Háborúk és hadviselés az Árpádok korában, Szukits Könyvkiadó – 2003, ISBN 963-9441-87-2
• Magyarország hadtörténete két kötetben (főszerkesztő: Liptai Ervin), Zrínyi Katonai Kiadó – 1985, ISBN 963-326-337-9
• Veszprémy László: A morvamezei csata. In: Hermann Róbert (szerk.): Fegyvert s vitézt… A magyar hadtörténet nagy csatái. Bp. 2003., ISBN 963-13-5282-X

További információk

• 1278. augusztus 26. A morvamezei csata, rubicon.hu