Csender Levente
Csender Levente | |
Csender Levente 2016-ban | |
Született | 1977. (47 éves) Székelyudvarhely |
Foglalkozása |
|
Kitüntetései |
|
Írói pályafutása | |
Jellemző műfajok | novella |
Első műve | Zsírnak való (novellák, 2003.) |
Kiadói | Magyar Napló kiadó |
Irodalmi díjai | ugrás a szakaszhoz |
A Wikimédia Commons tartalmaz Csender Levente témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Csender Levente (Székelyudvarhely, 1977.–) József Attila-díjas író, pedagógus. 1991 óta él Magyarországon.
Életpályája
[szerkesztés]Erdélyből származik, gyerekkorát Székelyudvarhelyen töltötte. Sokat időzött déd- és nagyszüleinél Oroszhegyen és a közeli erdőkben. 1991-ben, eredetileg csak látogatóba érkezett Magyarországra.
Már középiskolás korában is kapott diákíróként díjat a sárvári írótáborban – nyertes novelláját a Magyar Napló közölte. Majoros Sándor, aki a prózarovat vezetője volt, számos írását megjelentette, majd mikor összegyűlt egy kötetre való, a lap felajánlotta, hogy kiadják. Ettől kezdve ennél a kiadónál jelennek meg művei.
Felsőfokú tanulmányait a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen végezte, 2005-ben diplomázott kommunikáció, illetve magyar nyelv és irodalom szakon.[m 1]
Novellákat ír, számos magyarországi és határon túli folyóiratban publikál. Novellái angol, spanyol, szlovák és román nyelven is megjelennek, a Kossuth Rádió rádiószínházában is felhangzottak. 2016-ig hat önálló kötetét adták ki.
Írói tevékenysége mellett középiskolában magyartanárként tanít. A tehetséggondozást mindig prioritásként kezelte, ezért elvállata 2014–2016 között a balatonberényi Erzsébet-táborokban szervezett irodalmi táborok, illetve a Zánkán megrendezett Erzsébet Talentum Táborok irodalmi szekciójának szakmai vezetését. 2016-tól 2018-ig a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft.-nél is dolgozott mentorként és oktatóként.[2][3][4][5][6][7] Több alkalommal zsűrizett a sárvári diákíró és -költőtalálkozón.[8]
Tagja a Magyar Írószövetségnek,[9] amelyben 2013 óta a választmány döntése alapján a 6 tagú elnökség munkájában is részt vesz,[10][11] illetve a szervezet íróiskolájának is tanára.
Művei
[szerkesztés]Önálló kötetek
[szerkesztés]- A különleges Meditittimó kalandjai. Mesék; 2. jav. kiad.; Fokusz Egyesület–Magyar Napló, Bp., 2019
- A különleges Meditittimó kalandjai. Mesék; ill. Szalontai Enikő; Fokusz Egyesület–Magyar Napló, Bp., 2018
- Örök utca; Előretolt Helyőrség Íróakadémia–Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft., Bp., 2017
- Egyszer majd el kell mondani. Válogatott és ráadás novellák; Magyar Napló, Bp., 2015
- Un dia habra che contarlo, spanyol nyelven (Silueta kiadó, Miami; ford.: Ferdinandy György, Maria Teresa Reyes, Sebastian Santos Petroff) 2014
- Murokszedők. Novellák; Magyar Napló, Bp., 2013
- Fordított zuhanás. Novellák; Magyar Napló, Bp., 2010
- Szűnőföldem. Elbeszélések, novellák; Magyar Napló, Bp., 2006
- Zsírnak való. Novellák; Magyar Napló, Bp., 2003
Novellák
[szerkesztés]Folyóiratokban megjelent novellái
[szerkesztés]- Repülj madár, repülj, Irodalmi magazin, 2017. 1. szám
- Köpésnyire a múlttól, Magyar Napló, 2016. 10. szám
- Csörögefánk, Eső irodalmi folyóirat, 2015. 4. szám[12]
- Sasfióka, Székelyföld, 2015. 1. szám[13]
- Világítók, Eső Irodalmi Lap, 2014. 3. szám[14]
- Murokszedők, Irodalmi Jelen, 2013. 1. szám[15]
- Egyszer majd el kell mondani, Magyar Napló, 2013. 1. szám[16]
- Tenisz, Magyar Napló, 2012. 9. szám
- Előzetes, Magyar Napló, 2012. 7. szám
- A folt, Irodalmi Jelen, 2012.[17]
- Fény, Ózon, 2012. 5. szám
- Kőbánya blűűűz, Ózon, 2011. 1. szám
- Barbárok vagytok, emberek, Székelyföld, 2010. június[18]
- Görcs, Kortárs, 2010. június[19]
- A forradalom hőse, Magyar Napló, 2010. június[20]
- Födni ofszetlemezzel, Magyar Napló, 2010. április[21]
- Sanyi utazása, Székelyföld, 2007. február
- Keresés, Magyar Napló, 2006. december
- A réztehen gyermekei, Magyar Napló, 2006. március[22]
- Fehér Oltcit, Új Horizont, 2006. március
- Orvok árnyéka, Székelyföld, 2005. június
- A pusztulás örvénye, Irodalmi Jelen, Új Horizont, 2005. január; Szépirodalmi Figyelő, 2005. 2.
- Síró asszony, Magyar Napló, 2004. 5. szám
- Utolsó éjszakám, Székelyföld, 2004. július
- Szűnőföldem, Magyar Napló, 2003. 6. szám
- Talált bicska, Magyar Napló, 2003. október
- Borostyán, Magyar Napló, 2002. augusztus
- Zsírnak való, Magyar Napló, 2002. január; Serény Múmia, 2002; Vasárnap, Pozsony, 2004 december[23]
- Műanya, Orpheus, 1999. tél[24]
- Az Isten lába, Somogy 1997. augusztus
- Harmat és vér, Magyar Napló, 1997. május-június
Antológiák, amikben megjelentek novellái
[szerkesztés]- Az év novellái, sorozat, szerk. Bíró Gergely, Magyar Napló,
- - Zsírnak való; 2002.
- - Szűnőföldem; 2003.
- - Síró asszony; 2004.
- - Utolsó éjszakám; 2005.
- - Orvok árnyéka; 2006.
- - Keresés; 2007
- - Fordított zuhanás; 2010
- - Barbárok vagytok, emberek!; 2011
- - Kőbánya blűűűűz; 2012
- - A folt; 2013
- - Murokszedők; 2014
- - Világítók; 2015
- - Sasfióka; 2016.
- Körkép 2013, szerk. Király Levente, Magvető, 2013.[25]
- - Előzetes
- Holdfogadkozás, a IV. Berzsenyi Írótábor antológiája, Kaposvár, szerk. Tari István, 1999.[26][27]
- - Műanya
- Felező, a III. Berzsenyi Írótábor antológiája, Kaposvár, szerk. Kelemen Lajos, 1998.[27][28]
- - Az Isten lába
- Köztéri mulatság, fiatal írók antológiája, szerk. Kovács Eszter, Fogarasi Zsolt, Palatinus, 1998.[29][30]
- - Hat fekete kakóca
- Mindenek előtt, a II. Berzsenyi Írótábor antológiája, Kaposvár, szerk. Somogyi Gyula, 1997.[27][31]
- - Árnyékos
- - Harmat és vér
Fordítások
[szerkesztés]- Gorgova – Gorgova – román fordítás, Accente magazin, 2016/33[32]
- Un dia habra che contarlo – spanyol fordítás, Silueta, Miami, 2014, fordította Ferdinandy György, María Teresa Reyes, Sebastian Santos Petroff
- Sanyi utazása – Sanovo cestovanie – szlovák ford., megj.: Pulz antológia, Literarny Klub, 2011.[33]
- Szűnőföldem – román fordítás, - megjelent: Tribuna magazin, Kolozsvár, 2005.
- Zsírnak való – Good for fat - angol fordítás, fordította Suvada Lívia
Díjai, elismerései
[szerkesztés]- József Attila-díj (2017)[34]
- Könyv nívódíj - Magyar Művészeti Akadémia (2015)[35]
- Fiatal Művészeti Ösztöndíj - MMA Irodalmi Tagozat (2013)[36]
- Tokaji Írótábor kuratórium 2012. évi díja - 40. Tokai Írótábor (2012)[37]
- Alkotói ösztöndíj - Nemzeti Kulturális Alap (2011)
- Irodalmi ösztöndíj - Barankovics István Alapítvány (2009)[38]
- Alexandra Kiadó novellapályázatának első díjasa (2006)[39]
- Móricz Zsigmond-ösztöndíj (2005)[40]
- Az Irodalmi Jelen és az Erdélyi Magyar Írók Ligája által meghirdetett novellapályázat különdíja (2004)[41]
- A Magyar Írószövetség Prózai Szakosztályának Díja (2003)
- Aranydíj - próza kategória, XX. Diákírók és Diákköltők Országos Találkozója, Sárvár (1997)[42]
2013-ban és 2015-ben elnyerte a Nemzeti Kulturális Alap alkotói támogatását.[43][44]
Megjegyzések
[szerkesztés]Hivatkozások
[szerkesztés]- ↑ Szakdolgozat cimek 1997-től.xls Archiválva 2017. március 14-i dátummal a Wayback Machine-ben, btk.ppke.hu (hozzáférés: 2017. március 12.
- ↑ Csender Levente: Az első balatonberényi írótábor után (részlet) Archiválva 2017. március 14-i dátummal a Wayback Machine-ben jegyzet, magyarnaplo.hu - 2014. október 8.
- ↑ Pályázatfigyelő eHetilap 2015/03. szám, 62. oldal (Író-olvasó tábor – írók, költők és szerkesztőségi munkatársak vezetésével)
- ↑ Erzsébet Talentum Program: minden gyermek lehetőség Archiválva 2017. március 14-i dátummal a Wayback Machine-ben, erzsebetprogram.hu - 2016. április 29.
- ↑ Az Előretolt Helyőrség Íróakadémia első pályázatának nyertesei, litera.hu - 2016. június 9.
- ↑ Mentorok 2017. [2017. december 14-i dátummal az eredetiből archiválva].; Mentorok 2018. kmtg.hu. [2018. április 14-i dátummal az eredetiből archiválva].
- ↑ Oktatók 2017. [2017. december 14-i dátummal az eredetiből archiválva].; Oktatók 2018. kmtg.hu. [2018. augusztus 29-i dátummal az eredetiből archiválva].
- ↑ Györe Gabriella: Diákírók segítője, litera.hu - 2009. február 13.
- ↑ Tagjaink, iroszovetseg.hu (hozzáférés: 2017. március 13.)
- ↑ A Magyar Írószövetség vezetése 2013. december 7-től, iroszovetseg.hu - 2013.
- ↑ MTI: Szentmártoni János maradt a Magyar Írószövetség elnöke Archiválva 2017. március 14-i dátummal a Wayback Machine-ben, ujszo.com - 2016. december 10.
- ↑ Csender Levente: Csörögefánk ESŐ Irodalmi Lap, esolap.hu, 2015/4 ERDÉLY
- ↑ Csender Levente: Sasfióka Archiválva 2017. március 14-i dátummal a Wayback Machine-ben, Hargita Kiadó Székelyföld kulturális havilap XIX. évfolyam - 2015. január
- ↑ Csender Levente: Világítók ESŐ Irodalmi Lap, esolap.hu, 2014/3 CSOKOLÁDÉ
- ↑ Mányoki Endre: MUROKSZEDŐK – Csender Levente novellája, irodalmijelen.hu - 2013. május 31.
- ↑ Szépirodalmi Figyelő 2013. 2. szám, szepirodalmifigyelo.hu, 19. oldal.
- ↑ Mányoki Endre A FOLT – Csender Levente novellája, irodalmijelen.hu - 2012. május 21.
- ↑ Csender Levente: Barbárok vagytok, emberek! Archiválva 2017. március 14-i dátummal a Wayback Machine-ben, Hargita Kiadó Székelyföld kulturális havilap XIV. évfolyam - 2010. június
- ↑ Csender Levente: Görcs, Kortárs 54. évf. (2010.) 7-8. sz., epa.oszk.hu - 2010. július
- ↑ Magyar Napló 2010/6 Archiválva 2015. május 30-i dátummal a Wayback Machine-ben: Csender Levente: A forradalom hőse, 3. oldal - 2015.
- ↑ Magyar Napló 2010/4 Archiválva 2015. május 25-i dátummal a Wayback Machine-ben: Csender Levente: Födni offset lemezzel, 5. oldal - 2015.
- ↑ Magyar Napló 2006/3 Archiválva 2016. április 26-i dátummal a Wayback Machine-ben: Csender Levente: A réztehen gyermekei, 17. oldal - 2015.
- ↑ Zsírnak való - Vasárnap-archívum Archiválva 2017. március 14-i dátummal a Wayback Machine-ben, archivum.vasarnap.ujszo.com - 2004. dec. 31.
- ↑ Orpheus - Irodalmi folyóirat X. ÉVFOLYAM 22. szám Csender Levente: Műanya (elbeszélés), inaplo.hu - 1999 tél
- ↑ Fekete J. József: Időkapszulák, magyarszo.rs - 2013. november 5.
- ↑ Albert Gábor: Holdfogadkozás, antikvarium.hu (hozzáférés: 2017. március 13.)
- ↑ a b c Berzsenyi Könyvkiadó Archiválva 2016. október 23-i dátummal a Wayback Machine-ben, berzsenyi-tarsasag.hu (hozzáférés: 2017. március 13.)
- ↑ Veress Miklós: Felező, antikvarium.hu (hozzáférés: 2017. március 13.)
- ↑ Király Levente: Köztéri mulatság, antikvarium.hu (hozzáférés: 2017. március 13.)
- ↑ Kiss Szemán Róbert: KÖZTÉRI MULATSÁG Fiatal írók antológiája (877. old.), Vigilia 1998/11 63. évf., epa.oszk.hu - 1998. november
- ↑ Takáts Gyula: Mindenek előtt, antikvarium.hu (hozzáférés: 2017. március 13.)
- ↑ Revista ACCENTE nr. 33 Archiválva 2017. március 14-i dátummal a Wayback Machine-ben revista.energybyte.futurehosting.at (hozzáférés: 2017. március 13.)
- ↑ Pulz Vyšehradskej štvorky 2011 - anotácia Archiválva 2017. március 14-i dátummal a Wayback Machine-ben, literarnyklub.sk
- ↑ Balog Zoltán állami művészeti és miniszteri szakmai díjakat adott át Archiválva 2017. március 15-i dátummal a Wayback Machine-ben, kormany.hu - 2017. március 14.
- ↑ A Magyar Művészeti Akadémia Évkönyve 2015 (30. oldal), mma.hu - 2016.
- ↑ A Magyar Művészeti Akadémia beszámolója a Magyarország Országgyűlése számára 2014, parlament.hu
- ↑ Beszámoló – Tokaji Írótábor 2012, tokajiirotabor.hu - 2012. augusztus 20.
- ↑ Ösztöndíjaink Archiválva 2017. július 8-i dátummal a Wayback Machine-ben, barankovics.hu (hozzáférés: 2017. március 13.)
- ↑ A tükörterem nyertesei A 2006-os Alexandra Novellapályázat eredményhirdetése, litera.hu - 2006. december 21.
- ↑ Móricz Zsigmond irodalmi ösztöndíj 2005 Archiválva 2017. március 14-i dátummal a Wayback Machine-ben, uj.terasz.hu
- ↑ Jánossy Alíz: Az Irodalmi Jelen és az E-MIL novellapályázatán - Gergely Edit lett a nyertes Archiválva 2017. március 14-i dátummal a Wayback Machine-ben, ujkelet.ro - 2004. november 17.
- ↑ Diákírók és Diákköltők Országos Találkozói, Sárvár - harmincszor (21. oldal) Életünk 45. évfolyam 9. szám - 2007.
- ↑ Tájékoztató a Szépirodalom és Ismeretterjesztés Kollégiuma pályázatáról Archiválva 2017. március 14-i dátummal a Wayback Machine-ben, nka.hu - 2013. december 3.
- ↑ Tájékoztató a Szépirodalom és Ismeretterjesztés Kollégiuma pályázatáról Archiválva 2017. március 14-i dátummal a Wayback Machine-ben, nka.hu - 2015. november 3.
Források
[szerkesztés]- Papp Attila Zsolt: Ahol még van tétje az irodalomnak Archiválva 2017. március 14-i dátummal a Wayback Machine-ben (interjú), Helikon, Kolozsvár, 2015. február 9.
- Simó Márton: Barátságról és a hazai szövésű témákról (interjú), Udvarhelyi Híradó XXV. évfolyam, 86. szám, szekelyhon.ro - 2014. május 9.
- Katona Zsuzsanna, Nyeste Péter: Magyar írók 7/1. (Epizódcím: Csender Levente) kulturális, művészeti műsor MTV1 - 2013. (online: Magyar Írók (1.): Csender Levente. YouTube a Magyar Napló hivatalos YouTube-csatornáján - 2013. november 15.)
- R.Kiss Nelli: Igaz mesék a rendszerváltás veszteseiről Archiválva 2017. március 14-i dátummal a Wayback Machine-ben (interjú), Magyar Nemzet, 2012. szeptember 21.
- Varga Melinda: Dokumentarista próza a rendszerváltásról és a diákmunkáról, irodalmijelen.hu - 2011. június 7.
- Csender Levente, Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár katalógusa, saman.fszek.hu (hozzáférés: 2017. március 12.)
- Csender Levente a nava.hu-n
- Csender Levente az aegisalapitvany.hu-n
További információk
[szerkesztés]- Csender Levente, a Magyar Írószövetség Íróiskolájának előadói, iroszovetseg.hu (hozzáférés: 2017. március 12.)
- Farkas Gábor: Az értékválság karakterei Csender Levente novelláiban (13-17. old.), Magyar Napló 2014. július Archiválva 2015. május 26-i dátummal a Wayback Machine-ben
- Novák Zsüliet: Csender, a szomszédasszony meg én, Bárka - 2013. október 11.
- Pieldner Judit: Variációk pusztulásra Archiválva 2013. november 10-i dátummal a Wayback Machine-ben, Napút 2007/9
- Tóth Tünde: Akik mellett naponta elmegyünk az utcán, Irodalmi Jelen - 2013. október 16.
- Elek Tibor: Hagyomány és bóvli, Kortárs 2011. 6. szám
- Szekeres Szabolcs: Az élet sűrűje, Bárka 2011/3
- Ködöböcz Gábor: Portrévázlat Csender Leventéről Archiválva 2017. március 14-i dátummal a Wayback Machine-ben - 2012. május 13.
- tmoni, Berente Erika: Mitől jó egy könyv? Prózaírók a Könyvszalonon, gyoriszalon.hu - 2014. november 14.
- Csender Levente rendhagyó órája, szgya.hu - 2014. február
- Un día habrá que contarlo (Editorial Silueta, 2013) de Levente Csender. YouTube Ernesto G. YouTube-csatornája - 2013. júl. 25.
- Presentación de Un día habrá que contarlo (Editorial Silueta, 2013), de Levente Csender (II). YouTube Ernesto G. YouTube-csatornája - 2013. júl. 30.
- Könyvbemutató - Csender Levente: Egyszer majd el kell mondani. YouTube Attila Nemes YouTube-csatornája - 2015. dec. 12.