Buddhizmus Szerbiában
A sorozat témája Nyugati buddhizmus |
---|
|
|
|
|
A buddhizmus Szerbiában a 20. század óta létezik. Szerbiában épült Európa legelső buddhista temploma 1929-ben. Az ország egyik legismertebb buddhista alakja Srdjan Gojkovic Gile, aki egyben népszerű énekes is.
Története
[szerkesztés]Szerbiában a buddhizmus története egészen az országba érkező nyugat-mongol buddhista kalmük közösség érkezésével kezdődött, akik Oroszországból menekültek az 1917-es októberi forradalom után. A kalmükök 1929-ben építették meg első buddhista templomukat Belgrád egyik külvárosában (Zvezdara), amelyre I. Sándor jugoszláv király adott engedélyt. Ez lett egész Európa legelső buddhista temploma. A 2. világháború és a kommunisták győzelme után a kalmük tovább menekültek nyugat felé Európába és Amerikába.[1]
25 évvel ezelőtt szerveződött egy szerb magánemberekből álló csoport, amely először nem hivatalosan, majd 2009-től már regisztrált szervezetként kiadói, szervezői és egyéb tevékenységgel kiegészülve működik. 2017-ben létrehozták az ország első buddhista kolostorát Újvidék közelében, ahol a szerzetesek állandó jelleggel tartózkodhatnak.
Théraváda
[szerkesztés]Az első théraváda szervezet 2009-ben alapult Szerbiában (Srednji Buddhista Társaság).[2]
Tibeti buddhizmus
[szerkesztés]Szerbiában is működik a Gyémánt út buddhista közösség.[3]
Hivatkozások
[szerkesztés]- ↑ The first Buddhist monastery in Serbia, at Novi Sad, opens its doors August 27. ekapija.com, 2017. augusztus 18. (Hozzáférés: 2023. március 8.)
- ↑ Srednji put. srednjiput.rs. (Hozzáférés: 2023. március 8.)
- ↑ Diamond way buddhism. budizam.net. (Hozzáférés: 2023. március 8.)