Mohaállatok
 | ||||||
|---|---|---|---|---|---|---|
| Evolúciós időszak: ordovícium–holocén | ||||||
 Mohaállatka
| ||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||
| ||||||
| Szinonimák | ||||||
|
Polyzoa | ||||||
| Osztályok, rendek | ||||||
| ||||||
| Hivatkozások | ||||||
 A Wikifajok tartalmaz Mohaállatok témájú rendszertani információt.  A Wikimédia Commons tartalmaz Mohaállatok témájú kategóriát. |
A mohaállatok (Bryozoa) az állatvilág, azon belül az ősszájúak egyik törzse. Régebbi rendszerekben összevonva szerepeltek a csöves tapogatósokkal (Phoronoidea) és a pörgekarúakkal (Brachiopoda) tapogatókoszorúsok törzse (Tentaculata) név alatt. Az újabb kladisztikus, genetikai alapú rendszerek ezt a három osztályt külön törzseknek tekintik. Mintegy 8000 recens faj tartozik ide, de kövületekből ennek sokszorosát ismerjük. Általában tengervízben élnek, csak kb. 50 faj édesvízi – ezen belül Magyarországon tíz fajuk él. A megjelenésük az egészséges ökoszisztéma és a jó vízminőség mutatója.[1][2]
Származásuk, elterjedésük
[szerkesztés]A mohaállatok az ordovíciumban jelentek meg. Legkorábbi alakjaik még nem ismerhetők fel, mivel előfutáraik nem maguk választották ki házuk anyagát, hanem a környező szervetlen anyagokat építették be – ezért csőszerű tokjaikat nehéz megkülönböztetni a csőférgek házaitól. A kambriumból még csak „gyanús” leletek vannak, de az ordovíciumban már fontos zátonyalkotókká váltak. A devonban szerepük alárendelt volt, a karbon időszakban azonban újra felfutottak, és a permre ismét zátonyképzővé váltak. A perm–triász határon másodszor is megritkultak; szerepük a triászban és jurában alárendelt maradt. A krétában aztán néhány nemük annyira elterjedt, hogy a Membranipora és Lunulites maradványai fontos szint- és fáciesjelzők. A harmadidőszakban gyakoriak maradtak.
Egyedeik és telepeik
[szerkesztés]Az egyedek apró, legfeljebb 0,5 mm-es állatkák.[3] Többnyire telepesek; egy-egy telepben rengeteg (több ezer) egyed él együtt. Az aktív helyváltoztató mozgásra többnyire képtelenek, szilárdan lenőnek az aljzatra. Egyes primitív alakjaiknak nincs háza; ezek az aljzatba ássák magukat vagy összetapasztott homokból építenek „házat”. A telep egyedeit zooidoknak, (zoidoknak), illetve polipoknak nevezzük, a vázat zoeciumnak (zoóciumnak), a teljes telep a zoarium.
A néhány milliméteres egyedek tulajdonképpeni élő része a polipocska (polypid), aminek hámja kocsonyás tokocskát (cystid) választ ki maga körül; ez elmeszesedve merev tokká alakulhat.[3] Telepeik jelenleg 30 cm körüli méretre nőhetnek, fosszilis telepből 60 cm-es is ismert.
A polip a tok nyílásán dughatja ki tapogatókoszorúját. Egyes fajoknál a toknak fedője is van: ez az operculum, amely lezáródik, ha a polipocska visszahúzódik a tok mélyébe.[3] A tok fala két rétegű:
- a belső egyesíti az ektodermát, a mezodermát és a hozzájuk járuló izomréteget,
- a külső lehet hártyaszerű és hajlékony, kitinszerű vagy kocsonyás. Egyesekbe mész is rakódhat; ettől lesz merev és kemény.
A polip morfológiailag két részből áll: a test elülső része mozgatható, hátsó fele mindig a házban marad. Az elülső rész a tapogatókoszorú, a hátsó a bélcsatorna, közöttük az izmolt tapogatóhüvely. A tapogatókoszorún van a szájnyílás és a végbélnyílás is, emiatt az emésztőrendszer U alakú. Minden egyed hímnős.
Egyes tengeri fajoknál a telepben munkamegosztás alakult ki: egyesek (avicularia egyedek) a védekezésre módosultak, mások a táplálkozásra, megint mások (ovicella egyedek) ivadékgondozásra, migint mások (vibracularia egyedek) a víz áramoltatására. Az aviculariáknak se ivarszerveik nincsenek, se emésztőrendszerük, az egész egyed gyakorlatilag egy csőr és az azt mozgató izmok; fő feladatuk az élősködők megtelepedésének megakadályozása. A munkamegosztás nélküli telepek homomorfak, a munkamegosztásosak polimorfak.
Kültakarójuk
[szerkesztés]Egyrétegű hengerhám, a tapogatókon csillós. Ezen át lélegeznek; elkülönült légzőrendszerük nincs.
Izomzatuk
[szerkesztés]A izomréteg belül, az ektoderma alatt van. Egyes izmokkal bújnak ki a tokból, illetve húzódnak oda vissza, mások a tapogatókat mozgatják.
Táplálkozásuk, anyagcseréjük
[szerkesztés]A szájnyílás a tapogatóhüvely alján foglal helyet, a végbélnyílás pedig a tapogatókoszorún kívül. A szájnyílásnak gyakran fedője is van. A bélcsatornát kötőszöveti szalagok rögzítik a belső réteghez.
A bél és a testfal közötti másodlagos testüreg egészen a tapogatók belsejéig hatol. Az ezt kitöltő folyadék látja el a vér feladatát: ebben jutnak az egyes sejtekhez a megemésztett tápanyagok.
Kiválasztórendszerük nincs. A sejtekben kiválasztott salakanyagok a külvilágba távoznak, tehát kiválasztásuk diffúz.
Idegrendszerük
[szerkesztés]Idegrendszerük központja egyetlen, a bélcsatorna kanyarulatában, a nyelőcső mellett elhelyezkedő idegdúc. Belőle egy, a nyelőcsövet körbefogó ideggyűrű indul a bélhez, a tapogatókhoz és a testfalhoz kapcsolódó idegekkel.
Életmódjuk, élőhelyük
[szerkesztés]Legtöbbjük sósvízi. A hőmérsékletre nem érzékenyek, de hidegebb vizekben nem szaporodnak olyan jól, mint a trópusokon. Ez mélységi elterjedésüket is befolyásolja: bár 6000 méter mélyen is megélnek, de jellemzően sekélytengeriek, sőt, több földtörténeti korban zátonylakók és zátonyalkotók voltak. 300 méter körül már ritkulnak, 500 méter alatt ritkák. Elsősorban a mésziszapos tengerfeneket kedvelik, így leleteik is általában meszes kőzetekből, mészkőből, mészmárgából, ritkán slírből kerülnek elő.
Egyedfejlődésük, szaporodásuk
[szerkesztés]Mind hímnősek. A tengeriek fejlődése átalakulásos, az édesvízi fajoké közvetlen. A tengeriek lárvája a trochophora, aminek több fajtája van. Ivartalanul bimbózással szaporodnak.
Rendszerezésük
[szerkesztés]Két osztályuknak mintegy 5000 recens faja ismert.
Szájfedősök (Phylactolaemata)
[szerkesztés]Mind édesvíziek. Mint nevük is mutatja, szájnyílásuk fedővel zárható (nem tévesztendő össze a tokfedővel). Telepük egyedeinek testüregei közlekednek egymással. Tokfalukban nem rakódik le mész. Négy családjuk van. Hazánkban gyakori az ágbogas mohaállat (Fredericella sultana), de él még a kérgező mohaállat (Plumatella repens) és a kocsonyás mohaállat (Lophopus crystallinus) is.
Szájfedő nélküliek (Gymnolaemata)
[szerkesztés]Igen kevés kivétellel tengeriek. Szájfedőjük nincs. Gyakori az egyedek munkamegosztása. Tokjuk lehet meszes, testüregeik elkülönültek vagy közlekednek. 6 családjuk van. Nálunk is él a télibimbós mohaállat. A Földközi-tengerben is él a magányos, telepet nem alkotó sétáló mohaállat (Monobryozoon ambulans).
Fosszilis rendszerük
[szerkesztés]A fosszíliák csak bizonyos szilárd vázelemek alapján különíthetők el, ezért rendszerezésük eltér a recens fajokétól. A szájfedő alakjára utalva általában a Ctenostomata („fésűsszájú mohaállatok”) és Cyclostomata („körszájú mohaállatok”) csoportjait különítik el. Már a devonban megjelentek a Trepostomata („ferdeszájú mohaállatok”) és a Cryptostomata („rejtett szájú mohaállatok”) rendjei is. A ferdeszájúak egyedeinek házai összenőttek, a rejtettszájúak tokjának nyílása pedig egy előkamrába vezet, így igazi szájnyílásuk kívülről nem látható.
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ What is This in My Pond? Bryozoan - Phylactolaemata?. (Hozzáférés: 2021. augusztus 26.)
- ↑ The Blob: Colonial Bryozoans. (Hozzáférés: 2021. augusztus 26.)
- ↑ a b c MNL
- ↑ „Ennek nem lesz jó vége: bizarr állatok szaporodtak el a Tisza-tóban”, Hello Vidék, 2021. augusztus 15.
- ↑ ÓRIÁS MOHAÁLLAT (Pectinatella magnifica). tiszatoelovilaga.hu. (Hozzáférés: 2021. augusztus 23.)
Források
[szerkesztés]- Dudich-Loksa: Állatrendszertan
- Urania Állatvilág I. - Alsóbbrendű állatok
- Fazekas-Szerényi: Biológia I. (Molekulák, élőlények, életműködések)
- Bogsch László – Kiszely György – Kretzoi Miklós: Az élővilág fejlődéstörténete. Szerk. Tasnádi Kubacska András. Budapest: Gondolat. 1964. = A természet világa, ISBN 0719000338661
- ↑ MNL: Magyar nagylexikon XIII. (Mer–Nyk). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 2001. 214–215. o. ISBN 963-9257-09-5
