Ugrás a tartalomhoz

Bogarak

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Bogár szócikkből átirányítva)
Bogarak
Evolúciós időszak: perm–holocén
Különféle fejlődési irányokba tartozó bogarak
Különféle fejlődési irányokba tartozó bogarak
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Ízeltlábúak (Arthropoda)
Altörzs: Hatlábúak (Hexapoda)
Osztály: Rovarok (Insecta)
Alosztály: Szárnyas rovarok (Pterygota)
Alosztályág: Újszárnyúak (Neoptera)
Öregrend: Fejlett szárnyas rovarok (Endopterygota)
Rend: Coleoptera
Linnaeus, 1758
Alrendek
Hivatkozások
Wikifajok
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Bogarak témájú rendszertani információt.

Commons
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Bogarak témájú kategóriát.

A bogarak (Coleoptera) az ízeltlábúak törzsének és a rovarok osztályának egyik rendje. Tudományos elnevezésük (Coleoptera) az ógörög eredetű κολεός (jelentése: tok, burok) és πτερόν (jelentése: szárny) szavakból származik. Innen ered régi magyar elnevezésük a fedelesszárnyúak is.[1] A bogarak rendjének valóban egyik legfeltűnőbb sajátossága, hogy elülső pár szárnyuk megvastagodott és megkeményedett szárnyfedőt (kitinpáncél) alkot, amely védi egyrészt a nyugalmi állapotban alá behajtogatott második pár hártyás szárnyakat, másrészt a gyengébben kitinizált potrohot. A kemény szárnyfedők megléte és a mai élő bogarak egységes morfológiai megjelenése miatt sokáig monofiletikus csoportnak tartották a bogarak rendjét, azonban egyre több – főként molekuláris biológiai – bizonyíték szól amellett, hogy legalább egy alrendjük, a ragadozó bogarak (Adephaga) külön fejlődési ágat képvisel.[2]

Jellemző rájuk az alábbi tulajdonságok együttes megléte:

Teljes átalakulással fejlődnek; a fajok túlnyomó többségének rágó szájszervei vannak.[3]

A Földön eddig leírt bogárfajok száma körülbelül 400 ezer, a Kárpát-medencében (Magyarországon) pedig 6300.

A mintegy 170 mm hosszú óriáscincér (Titanus giganteus) Brazíliából a legnagyobb ismert bogárfaj, a góliátbogár (Golianthus sp.) pedig körülbelül 100 gramm súlyával a legnehezebb rovar. A Föld legkisebb ismert bogárfaja a Scydosella musawasensis nevű paránybogár, mintegy 325 µm-es hosszával.[4] Az európai fajok mérete 0,5 és 75 mm közt változik, a legnagyobb közép-európai bogár a nagy szarvasbogár (Lucanus cervus).

A köznyelvben sokszor neveznek bogárnak más, nem ebbe a rendbe tartozó állatokat is: a svábbogár a csótány, a pincebogár pedig az ászkák köznapi elnevezése; a méhésznyelv pedig a házi méhet hívja helytelenül bogárnak.

Áttekintés

[szerkesztés]
Ismert élőlényfajok megoszlása[5]

A bogarak rendjébe tartozik a Földön ismert élőlény-fajok több, mint 20%-a, ezzel ez a legfajgazdagabb rend.[6] Az ismert rovarfajok 40%-át teszik ki a bogarak (hozzávetőlegesen 400 000 fajjal[7]), és napjainkban is folyamatosan írnak le újakat. Néhány becslés a bogárfajok tényleges számát, beleszámítva a még felfedezetlen fajokat akár 100 millióra is teszi, de inkább elfogadott az 1 milliós becslés.[8] A legnagyobb fajszámú ismert rendszertani család, az ormányosbogár-félék szintén e rendbe tartozik.

Ma a bogarak változatos életmódjuknak köszönhetően a Föld szinte minden életterében megtalálhatóak a tengerek és sarkvidékek kivételével. A bogarak rendjén belül nagyfokú ökológiai sokféleség jellemző a táplálkozás terén is. Vannak köztük az elhalt biomasszán elő lebontók, az elhullott állatokat eltakarító dögevők és ürülékevők. Sok családjuk gombákra specializálódott, és szép számmal vannak növényevő csoportjaik is. Táplálkozhatnak pollenekkel, virágrészekkel és gyümölcsökkel is. Több csoportjuk ragadozó életmódot folytat; ezek nagy szerepet játszanak mezőgazdasági kártevők féken tartásában. Például a biológiai védekezésben széleskörűen alkalmazott katicabogarak jelentősek a növényi kártevő levéltetvek, tripszek és takácsatkák gyérítésében.

Túlnyomórészt a bogarak mezőgazdaságilag hasznosak vagy közömbösek, csak mintegy 100 fajuk jelentősebb kártevő:[9] a krumplibogár (Leptinotarsa decemlineata), a gyapottokmányos bogár (Anthonomus grandis), a kukorica-kislisztbogár (Tribolium castaneum), és a szójazsizsik (Callosobruchus maculatus).

A bogaraknak többé-kevésbé kemény és merev kitines kültakarójuk van, különösen az elülső szárnyakból kialakult szárnyfedők (elytra) feltűnőek. A szárnyfedők alapján már ránézésre megkülönböztethetőek a bogarak a többi rovarrendtől; csak a fülbemászók és a poloskák körében találunk hasonló képleteket.

A bogarak a rovarokon belül a fejlett szárnyas rovarok (Endopterygota) közé tartoznak. Egyedfejlődésük során teljes átalakuláson mennek keresztül: a petéből lárva lesz, majd a bábból kikel a kifejlett egyed (imágó). Az Endopterygota (szó szerint: „belső szárnyas forma”) csoport szárnyai a test belsejében fejlődnek ki, és egy báb-formát magában foglaló komplex átalakuláson mennek keresztül.

Elterjedés és sokféleség

[szerkesztés]
A – fej (caput)
B – tor (thorax)
C – potroh (abdomen)
1 – csáp (antenna)
2 – rágó (mandibula)
3 – felső ajak (labrum)
4 – állkapcsi tapogató (palpus maxillaris)
5 – fejpajzs (clypeus)
6 – homlok (frons)
7 – fejtető (vertex)
8 – előhát (pronotum)
9 – pajzsocska (scutellum)
10 – szárnyfedő (elytra)
11 – a potroh hátlemezei (tergit)
12 – légzőnyílás (stigma)
13, 14, 15 – lábak

A bogarak fajszáma messze a legmagasabb a rovarok közt, 4 alrendjükbe (ragadozó bogarak, Archostemata, Myxophaga, mindenevő bogarak) tartozó 350 000–400  000 fajuk a leírt állatfajok mintegy 25%-át teszi ki.[10] A fajok nagy részét csak egyetlen lelőhelyről vagy csak egy példány alapján írták le. A rejtettebb életmódú, kevésbé mutatós vagy nehezen határozható fajok jelentős része – főként a trópusokon – nagyrészt még leíratlan lehet. Az egyik első becslés a bogarak valós számára vonatkozólag inkább alapult terepi adatokon, mint katalógusokon. A technika szerint, amit a becsléshez használtak, a fajok valós száma akár elérheti a 12 milliót is. Később a módszer felülvizsgálata 850 000–4 000 000 köztire tette a fajszámot. Ezek szerint az élő bogárfajok 70–95 százaléka vár még felfedezésre.

Az ilyen becslések általában azon alapulnak, hogy az élővilág – így a bogárfauna is – a világ különböző részein nem egyformán tanulmányozott. Például, Ausztrália ismert bogárvilága 121 családba tartozó 3265 nemből és 23 000 fajból áll. Ez csak kissé kevesebb, mint a hasonló területű Észak-Amerikából ismert 129 családba, 3526 nembe sorolt 25 160 faj. Viszont míg az Észak-Amerikában várható fajszámot becslések 28 000-re teszik, addig a kevéssé feltárt ausztrál bogárfauna valós összfajszáma élérheti a 80 000-100 000-t is.[11]

A bogarak evolúciós sikere több tényezőből ered. Az egyik legfontosabb az elülső szárnyak kemény szárnyfedővé alakulása. Ez az általában kemény kutikulával együtt egyrészt védi a sérülékeny, lágy potrohot a káros környezeti behatásoktól, másrészt lehetővé teszi a röpképes hátulsó szárnyak védelmét is. Így a bogarak sok, más rovarcsoport számára kevéssé elérhető élőhelyet (fakéreg alatti tér, fatest, trágya, talaj) is meg tudtak hódítani. Másik fontos tényező volt a bogarak korai alkalmazkodása az első virágos növényekhez.

A bogarak sokféleségének segítségével lehet legjobban megismerni, mely tényezők vezettek a csoport sikerességéhez. Ha megvizsgáljuk az ismert fajok rendszertani eloszlását, azt látjuk, hogy 62 százalékuk hat, igen fajgazdag és változatos családba tartozik: ormányosbogár-félék, holyvafélék, levélbogárfélék, futrinkafélék, ganajtúrófélék, és cincérfélék. A kisebb családokba tartozik az ismert fajok 22 százaléka – 127 olyan családjuk van, ahova kevesebb mint 1 000 faj, és 29, ahova 1 000–6 000 leírt faj tartozik. Így a bogarak sikerességéhez nemcsak néhány nagy fajszámú, hanem sok, kisebb mértékben elterjedt fejlődési vonal is hozzájárult. A bogarak mai sokféleségének mintázata azt tükrözi, hogy a korai evolúciójuk során erőteljes adaptív radiációval ágaztak szét több fejlődési vonalra, melyek közül sok évmilliókon át a mai napig virágkorát éli.

A bogarak elterjedése egybeesett a zárvatermők kréta időszaki alkalmazkodó szétterjedésével. Ennek a koevolúciónak köszönhető, hogy a 6 fajokban leggazdagabb fejlődési vonalból 4 elsődlegesen zárvatermőkhöz kötődő növényevő: ormányosbogár-félék, levélbogárfélék, ganajtúrófélék és cincérfélék. Mindemellett a növényevőkön kívül a bogarak közt találunk sikeres ragadozó, dögevő és gombaevő fejlődési irányokat is.[11] Bogarakkal szinte minden természetes élőhelyen találkozhatunk: édesvízi és tengeri környezetben, a növényzeten és növények belsejében, virágokon és fák kérge alatt, lombozaton, a talajban gyökerek és elhalt növényi anyagok közt.[12]

Morfológia

[szerkesztés]

A bogarak általános ismertetőjelei a különösen kemény külső váz (exosceleton) és a kemény szárnyfedők (elytra). Mint minden rovar, a bogarak kültakarója is szelvényesen helyezkedik el és hártyás részek által összekapcsolt vagy összeforrt kitinpajzsok (scleritek) alkotják. Ez a testfelépítés megfelelő védelmet, ugyanakkor meglehetős flexibilitást biztosít a bogaraknak. Habár a bogarak általános testfelépítése meglehetősen hasonló, különféle testrészeik meglehetős módosulásokon eshetnek át a különböző életmód függvényében.

A többi rovarhoz hasonlóan a bogarak teste is 3 fő testtájra tagolódik: fejre, torra és potrohra.[13]

Fej

[szerkesztés]
A fej morfológiája
Scarabaeus viettei (ganajtúrófélék) ásásra módosult feje
Scarabaeus viettei (ganajtúrófélék) ásásra módosult feje
Cephalota circumdata (futrinkafélék) feje. Jól látszódnak az összetett szemek és rágó szájszerv
Cephalota circumdata (futrinkafélék) feje. Jól látszódnak az összetett szemek és rágó szájszerv
A mogyoróormányos (ormányosbogár-félék) ormányszerűen megnyúlt feje segítségével fúr lyukat a tápnövényébe a petéi számára
A mogyoróormányos (ormányosbogár-félék) ormányszerűen megnyúlt feje segítségével fúr lyukat a tápnövényébe a petéi számára

A bogarak feje (caput) eredetileg 6 szelvényből kialakult, varratok mentén összeforrt egységes tok (capsula). Ezen helyezkednek a szemek és a végtagi eredetű csápok és szájszervek. A fejtok főbb régiói:

fejpajzs (clypeus): a homlok és a csápok ízesülése előtt, a fej elülső részén,
homlok (frons): szemek közt, a fej tetején
fejtető (vertex): a szemek mögött, a fej hátulsó részén
halánték (tempus): a szemek mögött, a fej oldalán,
pofa (gena): a szemek előtt, a fej oldalán helyezkedik el.

A fejük állása a test hossztengelyéhez képest lehet:

prognath ("előre állású"): a fej tengelye egybeesik a test hossztengelyével,
orthognath ("egyenes állású"): a fej a test hossztengelyére merőleges,
opisthognath ("hátsó állású"): a fej a test hossztengelyéhez képest tompaszöget zár be.

A fej gyakran részben vagy teljesen az előtor alá behúzott.

Bogarak fejének orientációja:
prognath (Carabus nemoralis),
orthognath (Ovalisia rutilans),
opisthognath (Cassida nebulosa).

A fej szemek előtti részeinek ormányszerű megnyúlása, a rostrum kialakulása gyakori módosulás a bogarak különböző csoportjaiban, habár legjellemzőbb az ormányosbogár-szerűek öregcsaládjában. Az ormány kialakulása illetve a fej különböző mértékű megnyúlása a bogaraknál több fejlődési vonalon is megtörtént egymástól függetlenül:

Staphiliniformia alrendág: tapogatósbogár-formák, barázdásholyva-formák (Tanyrhinus) és sajkabogárformák (holyvafélék),
Elateriformia alrendág: Ptilodactylidae, hajnalbogárfélék,
Cucujiformia alrendág:
Cucujoidea öregcsalád: Nepharis (fogasnyakúlapbogár-félék), néhány Mystropini (fénybogárfélék), Rhinomalus (szegélyeslapbogár-félék),
Tenebrionoidea öregcsalád: Mycterus (álzsizsikfélék), Rhinosimus, Vincenzellus (álormányosbogár-félék), Mitraelabrini (fürgebogárfélék), Allecullinae (gyászbogárfélék),
Chrysomeloidea öregcsalád: Diaphanops (levélbogárfélék),
Curculionoidea öregcsalád: hét-kilenc család.

Néhányuknál ezek közül (Mystropini, Mycterus, Diaphanops, hajnalbogárfélék) a rostrum kialakulása többé-kevésbé összefügg a virágokon való táplálkozással. Az ormány megkönnyíti a hozzáférést a virágokban található virágporhoz és nektárhoz. Másoknál (fénybogárfélék) az ormány megjelenése a csoport nyitvatermő-tobozokhoz való táplálék-specializációját segítette elő a korai mezozoikumban. Az ormányosbogár-szerűekhez tartozó fajok ormányuk segítségével fúrnak lyukat a tápnövényeikbe, és ebben helyezik el petéiket. Mindemellett találunk ormányt olyan – főként fakéreg alatt élő – csoportoknál is (fogasnyakúlapbogár-félék, szegélyeslapbogár-félék, álormányosbogár-félék, egyes holyvafélék), melyekre nem jellemző egyik fenti életmód sem.[14]

Szemek

[szerkesztés]
Bogárfej morfológiája felül- és alulnézetben

Összetett szemeik a fej oldalán elhelyezkednek el, egyszerű ommatidiumok csoportjaiból állnak, számuk általában 2 000 körüli,[15] de akár 25 000 is lehet.[16] Barlangi, avarban élő fajoknál hiányozhatnak is. A szemek pereme alapesetben ép, sokszor azonban kikanyarított, emiatt konkáv alakú. Néha a szem a pofáktól induló kitinléccel vízszintesen többé-kevésbé kettéosztott, esetleg szélesen elválasztott. Ez a jelenség 6 független alkalommal[17] is megjelent a rend evolúció során (csiborfélék, pöttömbogárfélék, cincérfélék (takácscincérformák[18]), ormányosbogár-félék, gyászbogárfélék[19]), teljesen osztott szemeket a keringőbogár-féléknél láthatunk.[14] Vízfelszínen élő bogaraknál ez lehetővé teszi, hogy az állat egyszerre lásson a víz felszíne alá és felé is.

Míg a bogarak közeli rokonainál (hártyásszárnyúak, kétszárnyúak) az összetett szemek mellett gyakran találunk a fejtetőn három pontszemet,[20] addig a bogarak rendjében a pontszemek csak ritkán, bazális helyzetű csoportoknál találhatóak meg. Egy pár pontszeme van egyes holyvaféléknek (barázdásholyva-formák),[21] áldögbogárféléknek (Pteroloma), tócsabogárféléknek, gödörkésbogár-féléknek és szemecskésbogár-féléknek. Egyetlen, páratlan pontszemet találunk egyes porvaféléknél (Dermestini), és sutaholyvaformáknál (Metopsia=(Phloeobium)).[17] Egyedülálló módon csak a rejtélyes[22] Sikhotealinia zhiltzovae (jurabogárfélék)[23] fajnál jelezték három pontszem meglétét, ami példátlan mind az élő, mind a fosszilis bogarak közt. A pontszemek valószínűleg nem képesek éles kép előállítására, szerepük feltételezhetőleg a fény és árnyék megkülönböztetése, a horizont és a polarizált fény észlelése.[24] Ezen felül gyengén pigmentált, idegszövettel ellátott homloki területeket más csoportoknál is kimutattak, melyek értelmezhetőek a bogarak őseinél még előforduló pontszemek maradványaiként.[25]

Csápok

[szerkesztés]
Gyakoribb csáptípusok
Fonalas
Fonalas
Fésűs
Fésűs
Bunkós
Bunkós
Térdes
Térdes
Lemezes
Lemezes

Minden fajnál megtalálható az egy pár csáp. A csáp elsődlegesen a bogarak szaglószerve, de tapintó és mechanikai érzékszerv is.[6] Ritkábban egyéb funkciókat is betölthet: egyes nünükék (hólyaghúzófélék) hímjei párzás alatt ezzel ragadják meg a nőstényt,[26] a futrinkafélékhez sorolt, hangyavendég Paussinae alcsalád fajainak csápja pedig mirigyeket tartalmaz, melyek a hangyák számára élvezetes, aromás váladékot termelnek.[6] A holyvafélékhez tartozó tapogatósbogaraknál figyelték meg a csápok használatát a préda elejtésére.[27] A csápok felületén található érzékszőrök és érzékszemölcsök (sensilla)[28] különféle mechano-, chemo-, thermo-, és hygroreceptorokként működnek.[29] Valószínűleg a csápban vannak az egyensúly-érzékelésért felelős receptorok is.[30]

Mint minden szárnyas rovarnak (Perygota), a bogarak csápja is ún. csápostor. Csak a tőízben (scapus) van izomzat, ezt követi az általában jól elkülönült második íz (pedicellus), majd az ostor (flagellum). A csápízek (antennomer) száma általában 11, de gyakran előfordul ettől eltérés mindkét irányban. A csápok eredhetnek a homlokon,[18] szemek belső széle mellett,[31] homlok oldalszegélye alatt[32] vagy a homlok elülső szegélyén a rágóízületek közt.[33]

A bogarak csápjai változatos felépítésűek lehetnek, ez az egyes csoportjaikra jellemző, fontos határozóbélyeg.[34] A csáp lehet feltűnő, a testet meghaladó hosszú is, mint például cincérféléknél, vagy pedig igen rövid, esetenként csak „fülszerű” (keringőbogár-félék).[35] A bogarak csápjának alaptípusa fonalas vagy gyöngysorszerű, az ősibb csoportoknál főként ilyet találunk.[15][36] Gyakran a csápostor vége fokozatosan megvastagszik, utolsó 1-4 íze lazább vagy tömörebb bunkót alkot. A Scarabaeiformia alrendágra jellemző a lemezes csáp, amikor a csápostor utolsó 3-7 íze lemezszerűen megnyúlt, lemezszerűen terpeszthető vagy merev.[37] Több csoportnál (sutabogárfélék, szarvasbogárfélék, ormányosbogár-szerűek) találunk térdes csápokat: ilyenkor a csáp tőíze hosszú, a csápnyélen túl megtörik.[37] Mivel a csápokkal történik a szexferomonok érzékelése is, főként a hímeknél látható (ivari dimorfizmus) a csápízek laterális megnyúlása (fűrészes és fésűs csáp).

A kifejlett bogarak csápja alapesetben11 ízű,[38] ez a bogarak mind a 4 recens alrendjére jellemző. Az ízek számának csökkenése összeolvadással 8, 9 vagy 10 ízre elég gyakori,[39] ennél kisebb ízszámot főként az apró testű formáknál találunk (kéregbogárfélék, tapogatósbogár-formák, álszúfélék). Nem függ össze viszont az ízek számának csökkenése a testmérettel a lemezescsápúak csoportjánál, ahol a 10 ízű csáp az elterjedt; csak az álganajtúró-féléknél találnuk 11 ízt. Különösen gyakori a csáp redukciója – akár 1 ízre is[40] – hangyavendég (mirmekofil) bogaraknál, így a futrinkafélék közé sorolt Paussinae alcsalád fajainál[41] és a tapogatósbogár-formák Claviger neménél.[42] Ritkábban fordul elő az ízek számának növekedése. 12 ízű csápot találunk egyes cincéreknél (Agapanthiini, Prionus),[18] álcincéreknél (Nacerdini)[43] és fürgebogárféléknél (Afremus);[38] főként hímeknél. Itt a csáp végíze duplázódik meg. Ennél is több csápíz (15-40) található a Rhipiceridae, cincérfélék és a szentjánosbogár-félék[44] családjainál; itt a csáp közbülső ízei duplázódnak meg.

Szájrészek

[szerkesztés]
A bogártest részei alulnézetben

A szájrészeket (szájszerveket) a páros rágók (mandibula), a páros alsó állkapocs (maxilla) és a páratlan alsó ajak (labium) alkotják.[13] A rágók a táplálék megragadásában és feldarabolásában, az állkapcsok a táplálék felaprításában játszanak szerepet. Az alsó állkapocs ritkán áll csak egy karéjból (óriásbogárformák, Nemognatha, Hister),[45] túlnyomó részben külső (galea) és belső állkapocskaréjt (lacinia) is találunk. Az alsó ajaknak a táplálékfelvételben nincs jelentős szerepe. Mind az alsó állkapcson, mind az alsó ajkon találunk 1-1 pár tapogatót. Az állkapcsi tapogató (palpus maxillaris) négyízű, az alsó ajak tapogatója (palpus labialis) pedig háromízű. A tapogatókon szagló-, ízlelő- és tapintóérzékszervek találhatóak nagy számban.

Egymással nem rokon csoportoknál is előfordul a rágók megnagyobbodása. Balról jobbra: cincér (Macrodontia cervicornis), Trictenotomidae családba tartozó faj (Autocrates vitalisi) és szarvasbogár (Prosopocoilus tragulus assimilis)

A bogarak szájszervei általában rágó típusúak, nagyrészt hasonló felépítésűek. A kifejlett állapotban nem táplálkozó fajnál egyes részek redukálódhatnak.[15] Igen ritkán, a hólyaghúzófélék családjában 3, nektárral táplálkozó nemnél találunk nyaló-szívó szájszervet (proboscis).[46] Az észak-amerikai Nemognatha és Gnathium fajoknál az állkapocs külső karéja, míg a palearktikus Leptopalpus nemnél az állkapcsi tapogató nyúlik meg, és alkot a méhek szívókájához vagy a lepkék pödörnyelvéhez hasonló, nektár kiszívásra alkalmas szervet. Erősen fejlett, olykor a csápnál is hosszabb állkapcsi tapogatót találunk a holyvaszerűek több csoportjában (tapogatósholyva-formák,[47] tócsabogárfélék) és a csiborféléknél.[48] Erősen megnagyobbodott, feltűnő rágókat több csoportnál is találunk; ez a jelenség főleg a hímekre jellemző. Legismertebb ez egyes szarvasbogaraknál; itt a rágók már nem is vesznek részt a táplálékfelvételben, a párválasztással kapcsolatos nemi versengésben játszanak szerepet. Hasonlóan megnyúlt rágói vannak egyes holyváknak (Siagonium),[45] cincérféléknek (Prioninae: Macrodontia,[49] Stenodontes, Psallidognathus, Cacosceles, Anthracocentrus,[50] Callipogon,[51] Acanthophorus stb.) és a gyászbogarak rokonsági körébe tartozó Trictenotomidae család fajainak.[52]

Tor

[szerkesztés]

A tor három embrionális szelvényből alakul ki. Első szelvénye, az előtor (pronotum) a másik két torszelvénnyel csak lazán kapcsolódik, szabadon áll. Felülről látható, pajzsszerű hátlemeze az előhát (pronotum), mely gyakran oldalirányba lefele hajlik. Haslemeze az előmell (prosternum) (régebbi irodalomban melltő), melynek sokszor hátrafelé irányuló nyúlványa van (előmellnyúlvány). Oldallemeze (propleuron) az ősibb alrendeknél (ragadozó bogarak (Adephaga), Archostemata, Myxophaga) szabadon látható, így az előtoron egy-egy varrat látható a hát- és az oldallemez, majd az oldal- és a haslemez találkozásánál. A bogarak legfejlettebbnek tartott alrendjénél, a mindenevő bogaraknál (Polyphaga) ez az oldallemez rejtett, így itt csak egy varratot találunk (notoszternális varrat). Az előtorhoz kapcsolódik az elülső csípőn keresztül az első pár láb. A tor második és harmadik szelvénye egymással és a potrohhal is szoros egységet alkot. A középtor (mesothorax) hátlemeze nagyrészt rejtett, csak kis hányada látható felülről szabadon, ez alkotja a szárnyfedők töve közt található pajzsocskát (scutellum). A pajzsocska alakja változatos lehet: kör, szív, háromszög vagy ötszög alakú; esetenként egyáltalán nem látható.[53] A középtor és utótor haslemezeinek találkozásánál lévő csípőgödörből erednek a középső lábak. A középső csípők lehetnek nyitottak (ilyenkor a csípőgödröt oldalról a középtor oldallemeze határolja), vagy zártak (ilyenkor a középmell és az utómell veszi körül). Szintén a középtorról ered a szárnyfedő, ami tulajdonképpen a bogarak módosult elülső szárnypárja. A tor harmadik szelvénye az utótor (metathorax), innen erednek a hátulsó lábak és a hártyás szárnyak. Az utótort a nyugalomban lévő, összezárt szárnyfedők felülről befedik. Az utótorban találhatóak a repülőizmok, így ennek mérete függ a bogár röpképességétől.[15]

Habár a szárnyfedők a bogarak nagyobb részénél teljesen befedik a potrohot, több csoportnál is előfordul megrövidülésük. Balról jobbra: bűzös holyva (holyvafélék), nagy fürkészcincér (cincérfélék), kék nünüke (hólyaghúzófélék) és törpe szentjánosbogár (szentjánosbogár-félék)

Szárnyfedők

[szerkesztés]
A szárnyfedők felületén változatos kiemelkedések (pl. bordák, szemcsék, dudorok) vagy bemélyedések (pl. gödrök, árkok, pontsorok) lehetnek, mint az itt bemutatott futrinkafajoknál (Carabus) is. Balról jobbra: bőrfutrinka, alhavasi futrinka, C. cribratus, rezes futrinka, aranyfutrinka

A középtoron ered a két szárnyfedő (elytron, többes számban elytra), ami az elülső hártyás szárnypárból alakult ki. A szárnyfedők elülső szöglete a váll (humerus), háti felülete a korong, oldalszegéllyel határolt, lehajló hasoldali része pedig a mellfedő (epipleuron).[15] A két szárnyfedőpár a potrohot képzeletben hosszirányban kettéosztó vonal mentén záródik, találkozásuk a szárnyfedővarrat (sutura elytri).[54] A bogarak szárnyfedőjének alakja, felülete, és színezete igen változatos lehet. A felület rácsos-bordás mintázata az egykori hártyás szárnyak erezetének maradványaként értelmezhető. A szárnyfedőkön lehetnek pontsorok, nagyobb beszúrt pontok, bordák illetve barázdák; fedheti őket lesimuló vagy elálló szőrözet is. Az így kialakuló mintázat fontos határozóbélyeg.[54]

A bogarak ősibb formáinál még többé-kevésbé hártyás, keresztirányú erekkel ellátott, sejtes mintázatú szárnyfedőt találunk, amely túlnyúlik a potrohon.[55] Ez a képlet a Perm időszak végére alakult át a mai bogaraknál látható kemény szárnyfedővé.[56] A szárnyfedők a mai bogaraknál repülési funkciójukat szinte teljesen elvesztették, repülés közben alig vibrálnak vagy teljesen mozdulatlanok. Feladatuk a sérülékeny hártyás hátulsó szárnyak és a potroh védelme. A szárnyfedők alatt kialakult térbe nyílnak a légzőnyílások. Az itt kialakult, páradús környezet megnehezíti a bogarak kiszáradását. Egyes vízben élő bogarak (például a csíkbogárfélék) a szárnyfedők alatt levegőt tárolnak, melynek segítségével hosszabb ideig tudnak a víz alatt tartózkodni.[6]

A szárnyfedők színezete igen változatos lehet, mint a rózsabogárformák közé tartozó Glycyphana-fajoknál is. Balról jobbra: Glycyphana aromatica, G. regalis, G. luzonica, G. horsfieldi és G. binotata

A szárnyfedők a röpképes bogaraknál repülés közben elállnak a testtől. Ez alól kivétel a rózsabogárformák (Cetoniinae) alcsaládja: ezek szárnyfedőiket repülés közben zárva tartják. Szárnyfedőik alatt, kétoldalt rés van, melyen át hártyás szárnyaikat kibonthatják a szárnyfedők megemelése nélkül.[6]

Aranyos rózsabogár szétterjesztett hátulsó szárnyakkal. A rózsabogárformák a szárnyfedő felemelése nélkül tudnak repülni.

A szárnyfedők sokszor meg is rövidülhetnek, ilyenkor nem fedik be teljesen a potrohot, így több-kevesebb potrohszelvény szabadon látszódik. Ez tipikus a holyvaféléknél,[32] de előfordul több csoportnál is (hólyaghúzófélék,[43] fénybogárfélék, cincérfélék[31]). Szintén fejletlen, rövid szárnyfedőket találunk egyes fajok repképtelen nőstényeinél (csigabogárfélék, szentjánosbogár-félék). Röpképtelen fajoknál, ahol a hártyás szárnyak hiányoznak, a szárnyfedők szétnyithatatlanul kapcsolódnak össze (gyalogcincérek, egyes gyászbogarak, egyes futrinkák, a díszbogárfélék Acmaeoderini nemzetségének egyes fajai[53]). Gyengén szklerotizált, puha szárnyfedőjük van a lágybogárféléknek és rokonságuknak. Szárazságkedvelő fajoknál a szárnyfedők különösen szorosan ölelik körül a potrohot; ezen fajoknak a párolgással történő vízvesztés csökkentésére széles álmellfedője is lehet.[19]

Hártyás szárnyak

[szerkesztés]
A hártyás szárnyak fő típusai:
1 – Adephaga-típus
2 – Staphylinoidea-típus
3 – Cantharoidea-típus
C – szegélyér
Sc – szegélyalatti ér
R – sugárér
m – középér
cu – könyökér
an – anális ér
Wc – éksejt
Rc – sugársejt
O – oblongum
Nagy nyárfacincér (Saperda carcharias) épp készül elrepülni. Jól látszanak a szétnyitott szárnyfedők és kihajtogatott hártyás szárnyak

A tor harmadik szelvényéről, az utótorról erednek a bogarak hátulsó, hártyás szárnyai. A szárnyak felületét erek merevítik ki, melyekben vérnyirok (haemolympha) kering. A szárny elülső peremén fut az el nem ágazó szegélyér (costa) és mögötte elhelyezkedő és vele nagyrészt összenőtt szegélyalatti ér (subcosta). A következő hosszanti lefutású erek a sugárér (radius), a középér (media), a könyökér (cubitus) és az anális vagy végső ér (analis), melyek már több ágra ágazhatnak. A hosszanti ereket harántirányú erek is összeköthetik. Az erek mezőket zárnak körül, melyeket szárnysejteknek hívnak. Ezek közül fontosabbak az éksejt, oblongum, és a sugársejt.[57][58]

Ha a bogár nem használja szárnyait repülésre, akkor normálisan a szárnyfedők alatt, összehajtogatva tartja őket. Csak az ősibb alrendekre (Archostemata, Myxophaga) jellemző, hogy szárnyaik spirálisan csavarodnak fel,[59] a fejlettebb alrendeknél ez speciális hajtogatási mechanizmusokkal történik. A szárnyak behajtogatódása az erezet és a szárnyfelület hajtogatási redői mentén történik, fajonként mindig ugyanolyan módon. A hártyás szárnyak ki- és behajtogatásában szerepe van a szárnyak tövéhez kapcsolódó repülőizmoknak, a potroh mozgásának, a szárnyerezet hidraulikus nyomásának és a szárnyak belső rugalmasságának is. A hajtogatási mechanizmus végén az immáron redőzött szárnyak egymást nagyrészt átfedve helyezkednek el a szárnyfedők és a potroh közt. Minél nagyobb a méretbeli különbség a hártyás szárnyak és a szárnyfedők közt, annál több redő mentén hajtogatódik a szárny.[60] Csak kevés olyan bogárfaj van, ahol nyugalmi állapotban a szárnyak a szárnyfedők alól kilógnak (egyes cincérek, lágybogarak, darázsbogárfélék, Telegeusidae,[61] Phengodidae[62]).

Az erek lefutása és az általuk bezárt mezők, a sejtek elhelyezkedése a különböző rendszertani csoportokra jellemző bélyeg, alakulásuk alapján három fő alaptípust lehet elkülöníteni.

Adephaga- vagy Caraboidea-típus: a szárny közepén négyszögletes sejtecske (oblongum) van, amelyet a középső ér első és második ága közti haránterek zárnak közre.
Staphylinoidea-típus: sem harántér, sem négyszögletű sejt sincs a szárnyon, a középér első ágának tőrésze is hiányzik.
Cantharoidea-típus: a középső ér horog alakban visszafordul, az alatta és felette futó erek közt lehetnek haránterek.[13]

Habár e három alaptípuson kívül még számtalan variáció létezik, a bogarak rendszertanában és meghatározásában a szárnyerezet nem játszik olyan jelentős szerepet, mint például a hártyásszárnyúaknál vagy a kétszárnyúaknál.[58]

A bogarak evolúciója során a szárnyerezet nagymérvű egyszerűsödése zajlott le; emellett megfigyelhető egyfajta redukció az apróbb fajoknál is.[15] A méretcsökkenéssel együtt bekövetkező szárnyredukció legszélsőségesebb példáját a paránybogárfélék mutatják. Ezen apró testű (méretük 0,25 és 2 mm közt változik) bogarak hártyás szárnya szinte csonkká redukálódott, erezete majdnem eltűnt. A felületcsökkenést ellensúlyozandó, a szárnyak teljes oldaléleit hosszú pillák szegélyezik.[63] Sok – főként talajlakó – bogárfaj elvesztette repképességét. Különösen gyakori ez az ormányosbogár-féléknél és a futrinkafélék családjainál (például a Magyarországon is honos Carabus-fajoknál). Ez utóbbinál az egyébként szárnyatlan fajoknak esetenként előfordulnak szárnyas példányaik is. Sivatagi és barlanglakó fajoknál szintén előfordul a repképtelenség. Ritkán az is előfordul, hogy mind a szárnyfedők, mind a hártyás szárnyak eltűnnek. Erre a két legismertebb példa a szentjánosbogár-félék és a főként újvilági elterjedésű Phengodidae családjainak egyes nőstényei.

Lábak

[szerkesztés]

A bogarak mindhárom torszelvényéhez csatlakozik egy-egy pár járóláb. A lábak részei a csípő (coxa), tompor (trochanter), comb (femur), lábszár (tibia) és a lábfej (tarsus). Néha (például a rétbogárszerűek öregcsaládjában) a hátulsó csípő kiszélesedett, és az így kialakult combfedő a hátulsó lábak egy részét eltakarja. A lábszár gyakran fogazott vagy tüskés, végén általában sarkantyú van.

A lábfej ízeinek száma alapesetben minden lábon öt, ennek jelölése lábfejképlettel 5-5-5. Míg a ragadozó bogarak ősibb alrendjében csak ilyen fordul elő, a lábfejízek száma a jelenleg élő bogárcsaládok jelentős részénél redukálódott. Legtöbb esetben a lábfejízek száma minden lábfejen azonos mértékben csökkent (4-4-4 vagy 3-3-3). Heteromer lábfejképlet leggyakoribb formája a hátulsó lábfejízek redukciója (5-5-4): ez jellemző a gyászbogárszerűek öregcsaládjára, de előfordul különböző rendszertani helyzetű családok hímjeinél is. Ennél is szokatlanabb lábfejszámokat (4-5-5, 4-4-5, 5-4-4) csak bizonyos csiboroknál[64] és holyváknál[32] találunk. Látszólag négyízű (pseudoheteromer) lábfejük van a levélbogaraknak. Itt a lábfej apró, negyedik ízét a lebenyes harmadik íz körbefogja, emiatt nehezen látható. Egyes fajok hímjeinek (dögbogárfélék, futrinkafélék) elülső lábfeje kiszélesedett és tapadószőrökkel borított: ez a nőstényen való megkapaszkodást segíti elő párzás közben. Továbbá kiszélesedett lábfejek előfordulnak minden olyan csoportban, ahol a kifejlett bogarak a növényzeten, leveleken tartózkodnak, mint például a katicák és levélbogarak. A lábfej utolsó íze páros karomban végződik, amely tipikusan szimmetrikus és egyszerű, de lehet aszimmetrikus, hasított vagy fésűs.

A bogarak lába eredendően futóláb, de különféle életmódokhoz alkalmazkodva módosulhat ásó-, ugró- vagy úszólábbá is.

Rendszerezés

[szerkesztés]

A bogarak családszintű rendszerezése nagy vonalakban kiforrott,[65] de a DNS-szekvenciákon alapuló új elemzések folyamatosan átrendezik a családok, sőt a családsorozatok határait és helyét.[66]

A rendbe az alábbi alrendek tartoznak:

Az alrendeken belül mintegy 150 családot különítenek el.[67]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ Brehm: Az állatok világa[halott link]
  2. ↑ Michael F. Whiting (2002). „Phylogeny of the holometabolous insect orders: molecular evidence”. Zoologica Scripta 31 (1), 3–15. o. DOI:10.1046/j.0300-3256.2001.00093.x. 
  3. ↑ a b David R. Maddison: Tree of Life: Coleoptera. Characteristics
  4. ↑ Alexey A. Polilov (2015). „How small is the smallest? New record and remeasuring of Scydosella musawasensis Hall, 1999 (Coleoptera, Ptiliidae), the smallest known free-living insect.”. ZooKeys 526, 61-64. o. DOI:10.3897/zookeys.526.6531. (Hozzáférés: 2024. november 14.) 
  5. ↑ Using trees to learn about the evolution of diversity: The beetles' diet. (Hozzáférés: 2013. január 8.)
  6. ↑ a b c d e Kurt Günther, Hans-Joachim Hannemann, Andrássy István, Soós Árpád, Fritz Hieke, Ebehard Königsmann, Hubert Schumann. Urania Állatvilág - Rovarok. Gondolat Kiadó, Budapest (1970). ISBN 963-280-266-8 
  7. ↑ P. M. Hammond 1992. Species inventory. pp. 17–39 in Global Biodiversity, Status of the Earth’s Living Resources, B. Groombridge, ed. Chapman and Hall, London. 585 pp.
  8. ↑ Arthur D. Chapman. Numbers of Living Species in Australia and the World (PDF), 2nd, Department of the Environment, Water, Heritage and the Arts (2009). ISBN 978-0-642-56861-8 
  9. ↑ Rovartan.Alaktan.Egyetemi jegyzet. [2013. május 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 22.)
  10. ↑ North Carolina Museum of Natural Sciences: One-fourth of all animals are beetles. [2012. december 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 1.)
  11. ↑ a b Foottit, Robert G.. Insect biodiversity: science and society. John Wiley and Sons (2009). ISBN 1-4051-5142-0 
  12. ↑ Gullan, P.J., P.S. Cranston. The Insects: An Outline of Entomology, 4, Oxford: Wiley, John & Sons, Incorporated (2010. március 22.). ISBN 1-4443-3036-5 
  13. ↑ a b c Móczár László (szerk.). Állathatározó I-II.. Budapest: Tankönyvkiadó (1984. november 14.). ISBN 9631751503 
  14. ↑ a b A.G. Kirejtshuk: Morphology of beetle imago: Head
  15. ↑ a b c d e f Merkl Ottó, Víg Károly. Bogarak a Pannon régióban, 1nd, Vas Megyei Múzeumok Igazgatósága, B. K. L. Kiadó, Magyar Természettudományi Múzeum (2009). ISBN 978-9827-03-5 
  16. ↑ Insect Morphology. [2012. június 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 22.)
  17. ↑ a b Melville H. Hatch: [http://www.jstor.org/discover/10.2307/25004163?uid=3738920&uid=2129&uid=2&uid=70&uid=4&sid=21101514147531 Notes on the Morphology of the Eyes of Coleoptera]
  18. ↑ a b c Kaszab Zoltán. Cincérek - Cerambycidae in Magyarország Állatvilága. Akadémiai Kiadó, Budapest (1971) 
  19. ↑ a b Kaszab Zoltán. Felemás lábfejízes bogarak I. Heteromera I. in Magyarország Állatvilága. Akadémiai Kiadó, Budapest (1957) 
  20. ↑ Key to Families of Adult Australian Aquatic Coleoptera
  21. ↑ Description of Coleoptera Families in British Columbia
  22. ↑ A.G. Kirejtshuk: Most mysterious representative of beetles - Sikhotealinia zhiltzovae Lafer, 1996
  23. ↑ Живое ископаемое - Sikhotealinia zhiltzovae
  24. ↑ Leigh W. Simmons, T. James Ridsdill-Smith: Ecology and Evolution of Dung Beetles
  25. ↑ R. A. B. Leschen, R. G. Beutel: Ocellar atavism in Coleoptera: plesiomorphy or apomorphy?. Journal of Zoological Systematics and Evolutionary Research, 2004. (Hozzáférés: 2012. december 23.)
  26. ↑ MrGordonRamel@yahoo.com: Ocellar The Insect Head : The Antennae. (Hozzáférés: 2012. december 29.)
  27. ↑ Andrea Schomann, Kerstin Afflerbach, Oliver Betz: Predatory behaviour of some Central European pselaphine beetles (Coleoptera: Staphylinidae: Pselaphinae) with descriptions of relevant morphological features of their heads. Eur. J. Entomol. 105: 889–907, 2008. (Hozzáférés: 2013. január 5.)
  28. ↑ Britannica Online Encyclopedia Specialized chemosensory structures. (Hozzáférés: 2012. december 31.)
  29. ↑ De F. Chi, Guang L. Wang, Jian W. Liu, Qing Y. Wu, and Yan P. Zhu: Antennal Morphology and Sensilla of Asian Multicolored Ladybird Beetles, Harmonia axyridis Pallas (Coleoptera: Coccinellidae). Entomological News 120(2):137-152. Entomological News, 2009. (Hozzáférés: 2012. december 31.)
  30. ↑ Azusa Kamikouchi, Hidehiko K. Inagaki, Thomas Effertz, Oliver Hendrich, André Fiala, Martin C. Göpfert, Kei Ito: The neural basis of Drosophila gravity-sensing and hearing. Nature 458, 165-171 (12 March 2009). Nature, 2009. (Hozzáférés: 2012. december 31.)
  31. ↑ a b Kaszab Zoltán. Cincérek - Cerambycidae in Magyarország Állatvilága. Akadémiai Kiadó, Budapest (1971) 
  32. ↑ a b c Székessy Vilmos. Holyvák I. – Staphylinidae I. in Magyarország Állatvilága. Akadémiai Kiadó, Budapest (1963) 
  33. ↑ Székessy Vilmos. Holyvák I. – Staphylinidae I. in Magyarország Állatvilága. Akadémiai Kiadó, Budapest (1963) 
  34. ↑ Haltrich Attila. Növényvédelmi állattan (PDF), Corvinus Egyetem, Budapest (2007) [halott link]
  35. ↑ J.H.Epler: Identification Manual for the Water beetles. (Hozzáférés: 2013. január 5.)
  36. ↑ Description of Coleoptera Families in British Columbia. (Hozzáférés: 2013. január 1.)
  37. ↑ a b Endrődi Sebő. Lemezescsápú bogarak-Lamellicornia in Magyarország Állatvilága. Akadémiai Kiadó, Budapest (1956) 
  38. ↑ a b Alessandro MINELLI: A segmental analysis of the beetle antenna. Studi Trent. Sci. Nat., Acta Biol., 81 (2004): 91-101 Studi Trent. Sci. Nat., Acta Biol., 81 (2004): 91-101. [2007. december 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 4.)
  39. ↑ JF Lawrence; EB Britton: Australian Beetles. (Hozzáférés: 2013. január 4.)
  40. ↑ Andrea Di Giulio, Emanuela Maurizi, Marco Valerio Rossi Stacconi, Roberto Romani: Functional structure of antennal sensilla in the myrmecophilous beetle Paussus favieri (Coleoptera, Carabidae, Paussini). (Hozzáférés: 2013. január 4.)
  41. ↑ Andrea Di Giulio, Emanuela Maurizi, Marco Valerio Rossi Stacconi, Roberto Romani: Functional structure of antennal sensilla in the myrmecophilous beetle Paussus favieri (Coleoptera, Carabidae, Paussini)[halott link]
  42. ↑ Staphylinidae- Rove Beetles - Introduction. (Hozzáférés: 2013. január 4.)
  43. ↑ a b Kaszab Zoltán. Felemás lábfejízes bogarak III.- Heteromera III. in Magyarország Állatvilága. Akadémiai Kiadó, Budapest (1956). ISBN 963-05-1692-6 
  44. ↑ L. Watson and M. J. Dallwitz: British insects: the families of Coleoptera. [2014. április 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 1.)
  45. ↑ a b William Kirby, William Spence. An introduction to entomology: or Elements of the natural history of insects. Longman, Hurst, Rees, Orme, and Brown (1826) 
  46. ↑ Andreas P. Wilhelmi, Harald W. Krenn: Elongated mouthparts of nectar-feeding Meloidae (Coleoptera). (Hozzáférés: 2013. január 4.)
  47. ↑ A.Brunke, A. Newton, J. Klimaszewski,. C. Majka, S. Marshall: Staphylinidae of Eastern Canada and adjacent United States - Euaesthetinae. (Hozzáférés: 2013. január 4.)
  48. ↑ Endrődy-Younga Sebestyén. Csiboralkatúak - Palpicornia in Magyarország Állatvilága. Akadémiai Kiadó, Budapest (1967) 
  49. ↑ Dr. Steve Taylor: Macrodontia flavipennis Chevrolat 1833, Paraguay. [2014. február 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 8.)
  50. ↑ Dr. Steve Taylor: Anthracocentrus capensis White 1853, Namibia. [2014. február 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 8.)
  51. ↑ Dr. Steve Taylor: Callipogon barbatum FABRICIUS, 1781, Mexico. [2014. február 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 8.)
  52. ↑ Dmitry Telnov: Trictenotomid beetles (Trictenotomidae). (Hozzáférés: 2013. január 8.)
  53. ↑ a b Muskovits József, Hegyessy Gábor. Magyarország díszbogarai. Grafon Kiadó, Nagykovácsi (2012). ISBN 9786155059030 
  54. ↑ a b Christoph Benisch: Beetle morphology. (Hozzáférés: 2013. január 8.)
  55. ↑ Evolution of Insects in terms of the Implicate and Explicate Orders. (Hozzáférés: 2013. január 26.)
  56. ↑ Christoph Benisch: Phylogeny of the beetles. (Hozzáférés: 2013. január 8.)
  57. ↑ Dr. Pataki Ervin: Bogár részei (magyar nyelven). [2016. június 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 30.)
  58. ↑ a b Christoph Benisch: Beetle morphology (angol nyelven). (Hozzáférés: 2013. január 30.)
  59. ↑ David R. Maddison: Differences Between Suborders of Beetles (angol nyelven). Tree of Life Web Project. (Hozzáférés: 2013. január 30.)
  60. ↑ Fabian Haas: [http://www.ohwuermer.de/privat_FH/MasterOfPhilosophy.PDF Geometry and mechanics of hind-wing folding in Dermaptera and Coleoptera] (angol nyelven). (Hozzáférés: 2013. január 30.)[halott link]
  61. ↑ J. F. Lawrence, A. M. Hastings, M. J. Dallwitz, T. A. Paine and E. J. Zurcher: Elateriformia (Coleoptera): TELEGEUSIDAE (angol nyelven). [2012. június 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. február 7.)
  62. ↑ J. F. Lawrence, A. M. Hastings, M. J. Dallwitz, T. A. Paine and E. J. Zurcher: Elateriformia (Coleoptera): PHENGODIDAE (angol nyelven). [2012. június 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. február 7.)
  63. ↑ W. Eugene Hall: Ptiliidae (angol nyelven). Tree of Life Web Project. (Hozzáférés: 2013. január 30.)
  64. ↑ Dr. Endrődy-Younga Sebestyén. Csiboralkatúak - Palpicornia in Magyarország Állatvilága. Akadémiai Kiadó, Budapest (1967) 
  65. ↑ P. Bouchard et al. 2011: Family-group names in Coleoptera (Insecta). – ZooKeys 88: 1–972. (angol nyelven). [2015. október 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. november 12.)
  66. ↑ James A. Robertson, Adam Slipinski, Matthew Moulton, Floyd W. Shockley, Adriano Giorgi, Nathan P. Lord, Duane D. Mckenna, Wioletta Tomaszewska, Juanita Forrester, Kelly B. Miller, Michael F. Whiting and Joseph V. Mchugh 2015: Phylogeny and classification of Cucujoidea and the recognition of a new superfamily Coccinelloidea (Coleoptera: Cucujiformia). – Systematic Entomology 40: 745–778. (angol nyelven). (Hozzáférés: 2016. november 12.)
  67. ↑ The Field Museum: Branches on the enormous Beetle Tree of Life. [2013. március 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 1.)

Források

[szerkesztés]

Fordítás

[szerkesztés]
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Beetle című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a(z) Жесткокрылые című orosz Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Kapcsolódó szócikkek

[szerkesztés]
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Bogarak&oldid=27574680”