Ugrás a tartalomhoz

Bibó Lajos (néptanító)

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Bibó Lajos
Született1864. február 19.
Árapatak
Elhunyt1913. december 2. (49 évesen)
Hódmezővásárhely
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásatanár
SablonWikidataSegítség

Barátosi Bibó Lajos (Árapatak, 1864. február 19.Hódmezővásárhely, 1913. december 2.) néptanító, író, lapszerkesztő. Bibó Lajos író édesapja.

Élete

[szerkesztés]

Apja Bibó László (1820-1903) református kántor-tanító volt. A gimnáziumi hat osztályt Nagyenyeden és Székelyudvarhelyen végezvén, a dévai tanítóképzőben tanult két évig; ezután színész volt két évig, majd a nagyenyedi tanítóképzőben oklevelet nyert és egy évig nevelősködött Abrudbányán. Ekkor Csombordra választották meg kántortanítónak. 1886 őszén Hódmezővásárhelyre választották meg. Feleségül vette Székely Katalint, akitől öt gyermeke született: Erzsébet, aki tanító lett, Dezső, aki Vásárhelyen ügyvédként dolgozott, Lajos, aki az írói pályát választotta, valamint László és Gábor, akik még gyermekkorukban elhunytak. Az 1890-es években a 48-as függetlenségi párt alelnöke volt. Tagja volt a Vidéki Hírlapírók Országos Szövetsége felügyelő bizottságának is. Műveiben a szabadságharcot és a vásárhelyi népéletet jeleníti meg.

Következő lapokba és folyóiratokba irt beszélyeket és tárcákat: Székely Nemzet, Délvidéki Nemzetőr, Szentesi Lap (rendes munkatársa), Hód-Mező-Vásárhely (belmunkatársa), Paedagógiai Szemle, Protestáns Tanítók Lapja.

Szerkesztette a Protestáns Tanítók Lapját 1891-ben Hódmezővásárhelyen.

Munkái

[szerkesztés]
  • Hervadt levelek. Hódmezővásárhely, 1886. (Beszélyek.)
  • A vész napjaiból. Hódmezővásárhely, 1891. (Tört. Beszélyek.)
  • Vásárhelyi történetek. Hódmezővásárhely, 1892.
  • 1848-49, Trikolór alatt. Képek a szabadságharcból, Hódmezővásárhely, 1897.
  • Viharos idők, Történeti elbeszélések. Hódmezővásárhely, 1898.
  • Asszonyok, lányok, Elbeszélések, Hódmezővásárhely, 1900.

Források

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]
  • Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái. Bp., Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesülete, 1939-2002. 7. kötettől sajtó alá rend. Viczián János.
  • Hódmezővásárhelyi életrajzi lexikon. Szerk. Kőszegfalvi Ferenc és Borus Gábos. Szeged, Bába Kiadó, 2002.