Berta Ádám
Berta Ádám | |
Született | 1974. december 29. (49 éves) Szeged |
Állampolgársága | magyar |
Foglalkozása | műfordító |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Berta Ádám (Szeged, 1974. december 29. –) magyar író, műfordító.[1]
Munkássága
[szerkesztés]2013-tól 2015-ig az Európa Könyvkiadó szerkesztője, majd 2018-ig főszerkesztője.[2] Jelenleg a 21. Század Kiadó főszerkesztője. Első novellája 2008-ban jelent meg a Kalligram folyóiratban, azóta rendszeresen publikál, a Kalligram mellett többek között az Alföldben, a Hévízben, a Holmiban, a Jelenkorban, az Ex Symposionban, az Élet és Irodalomban, a 168 Órában, a Vasárnapi Hírekben, a Népszavában, a Hídban, a Látóban, a Mozgó Világban, a Műútban, a Prae-ben, a Palócföldben, a Szépirodalmi Figyelőben, a Tiszatájban, az Új Forrásban, a litera.hu-n, a telex.hu-n, illetve a Magvető Könyvkiadó Körkép, és a telex.hu Zsebtárcák antológiáiban jelentek meg írásai. 2017-ben benne volt a Hazai Attila-díj zsűrijében.[3] Megalakulásától a Kortárs Írói Alapítvány Hazai Attila Emlékére munkatársa, majd 2017-től a kuratórium tagja.[4]
Tanulmányai
[szerkesztés]1998-ban végzett az SZTE bölcsészkarán, angol-magyar-irodalomelmélet és interpretáció szakon.
2005-ben védte meg PhD értekezését[5] ugyanott.[6]
Könyvei
[szerkesztés]- 2012: Egon nem fáradt (novellák, szerkesztette: Kukorelly Endre)
- 2015: Miki nem finnyás (regény, szerkesztette: Mészáros Sándor)[7]
- 2016: Baleset az építkezésen (novellák, szerkesztette: Mészáros Sándor)[8]
- 2017: A haramiák (kisregény, szerkesztette: Mészáros Sándor)[9] -- Arab nyelven megjelent Egyiptomban, 2021-ben. A fordítás Abdallah Abdel-Ati Al-Naggar munkája.[10]
- 2019: Nem attól vizes a hal (regény, szerkesztette: Tóth-Czifra Júlia)[1]
- 2020: A kígyó feje (regény, szerkesztette: Barkóczi András)[11]
- 2021: Magamat rajzolom középre (regény, szerkesztette: Bakos Gyöngyi)[2]
- 2023: Szöszmösz, a tündéregér (mese, Agócs Írisz rajzaival, szerkesztette: Ágoston Alexandra)[12]
- 2024: Gyerekkorunk legszebb nyara (novellák, szerkesztette: Bakos Gyöngyi)[3]
Antológiák
[szerkesztés]- Körkép 2015[13]
- Körkép 2016[14]
- Körkép 2017[15]
- Körkép 2018[16]
- Körkép 2019[17]
- Körkép 2020 21 Archiválva 2021. augusztus 17-i dátummal a Wayback Machine-ben
- Körkép 2023 https://www.lira.hu/hu/konyv/szepirodalom/felnottirodalom/regenyek/korkep-2023
- Körkép 2024 https://www.lira.hu/hu/konyv/szepirodalom/korkep-2024
- Friss dió (JAK-füzetek, 166.)[18]
- Bizarr játékok (JAK-füzetek, 160.)[18]
- Világtalanul?[19]
- Utópia 501[20]
- Nem kötelező. Kortársak és kimaradók. Szöveggyűjtemény középiskolásoknak. Corvina, 2020. Szerkesztette: Király Levente.https://www.lira.hu/hu/konyv/szepirodalom/nem-kotelezo-kortarsak-es-kimaradok-szoveggyujtemeny-kozepiskolasoknak-magyar-proza#bovebb_ismerteto
- A teremtés koronája. Helikon, 2020. Szerkesztette: Cserna-Szabó András.https://helikon.libricsoport.hu/fooldal/konyvek/a-teremtes-koronaja-karantenantologia/
- A félig olvasott könyv és más történetek. Telex.hu, 2022. Szerkesztette: Haász János. https://shop.telex.hu/products/a-felig-olvasott-konyv-es-mas-tortenetek
- Pontban este hatkor és más találkozások. Telex.hu, 2023. Szerkesztette: Haász János. https://shop.telex.hu/products/pontban-este-hatkor-es-mas-talakozasok
- Folyamirány. Madách Egyesület, 2023. Szerkesztette: Juhász Tibor. https://moly.hu/konyvek/juhasz-tibor-szerk-folyamirany
- Zsebtárcák 1. Telex.hu, 2024. Szerkesztette: Rácz Attila. [4]
Fontosabb műfordításai
[szerkesztés]- Colum McCann: Hadd forogjon a nagyvilág[21]
- Nicole Krauss: Nagy Palota[22]
- JM Ledgard: Zsiráf[23]
- Alan Hollinghurst: A szépség vonala[24]
- Douglas Coupland: Barátnő kómában[25]
- David Lynch - Kristine McKenna: Aminek álmodom[26]
- Richard Ford: Vadon[27]
- Richard Ford: Kanada[28]
- Miranda July novellái a Nagyvilág[29] ban és a Kalligram folyóiratban (2009/2., ill. 2009/7-8.)
- Margaret Atwood novellája a Kalligramban (2010/5.)
- Raymond Carver versei "Ahol a víz összefolyik a másik vízzel" című kötetéből. (versumonline.hu, 2019. ápr. 18.)
Díjak, ösztöndíjak, rezidens helyek
[szerkesztés]- Baumgarten-díj -- jutalom (2021)[30]
- Hévíz Irodalmi Díj (2020)[5]
- VLRP - 3 hónapos pozsonyi ösztöndíj (2020)[31]
- Versum-díj (jelölés) (2019)
- VLRP - 3 hónapos budapesti ösztöndíj (2017)[32]
- IHAG Graz - 1 hónapos tartózkodás (2016)[33]
- Babits Mihály műfordítói ösztöndíj (2010)[6] Archiválva 2016. augusztus 8-i dátummal a Wayback Machine-ben
- SZTE BTK - predoktori ösztöndíj (2003)
Interjúk
[szerkesztés]- "Nem leszek borúlátó" - Krusovszky Dénes interjúja, rolunk.at
- "Dolgozom tovább" - Artner Sisso interjúja, Magyar Narancs
- "Írás közben mindig kiderül valami"https://kultura.hu/iras-kozben-mindig-kiderul-valami-berta-adam-az-alomlaborrol/ - Ménes Attila interjúja, kultura.hu
- "Nem köpni be senkit!"[7] - Rácz I. Péter interjúja a Népszavában
- "Attól félek, ha valaki társadalomkritikusan akar írni..."[34]- Tegdes Péter interjúja, ectopolis.hu
- "Az ember viszi magával a problémáit"[35] - Ruff Orsolya interjúja a Könyvesmagazinon
- "A gyíkok és a kígyó"[36] - Rácz I. Péter interjúja a Népszavában
- "Mellérendelő világképet igyekszem közvetíteni" - Nagy Márta Júlia interjúja a litera.hu-n
- Tollvonás - Varga Csaba interjúja a moly.hu Merítés magazinjában
- Kata könyvespolca
Recenziók
[szerkesztés]- Károlyi Csaba: Banalitás és sejtelmesség - https://www.es.hu/cikk/2024-09-13/karolyi-csaba/banalitas-es-sejtelmesseg.html - Élet és Irodalom
- Győre Gabriella: Emelt szintű íróiskola - https://revizoronline.com/berta-adam-gyerekkorunk-legszebb-nyara/ - Revizor Online
- Krusovszky Dénes: Átdolgozott életek - https://magyarnarancs.hu/kritika/atdolgozott-eletek-248082 - Magyar Narancs
- Ménes Attila: Feledés és emlékezés - https://kultura.hu/feledes-es-emlekezes-a-magamat-rajzolom-kozepre-cimu-konyvrol/ - kultúra.hu
- Kolozsi Orsolya: Az ezerfejű kígyó - http://tiszatajonline.hu/?p=138304 - Tiszatáj
- Nagy Hilda: Figyelemvesztés/figyelemedzés - http://alfoldonline.hu/2021/04/megjelent-az-alfold-2021-aprilisi-szama/ - Alföld
- Mekis D. János: Egymásba fűzött regények - https://dunszt.sk/2020/08/19/egymasba-fuzott-regenyek/ - dunszt.sk
- Szendi Nóra: "A random az random, és kész" - https://www.es.hu/cikk/2020-08-14/szendi-nora/a-random-az-random-es-kesz.html - es.hu
- Svébis Bence: A kolbász őszintesége - https://magyarnarancs.hu/konyv/a-kolbasz-oszintesege-130594 - Magyar Narancs
- (horner): Golflabdák, vámpírok és létválság - https://nepszava.hu/3078045_golflabdak-vampirok-es-letvalsag-berta-adam-a-kigyo-feje - Népszava
- Ivánkai Márk: Nem mint két tojás - https://elteonline.hu/kultura/2020/11/05/nem-mint-ket-tojas-berta-adam-regenyerol/ - ELTEonline
- Nagy Bernadett: Funny Games - dunszt.sk
- Szendi Nóra: Radikális skanzenstratégia[37] - irodalmiszemle.sk
- Svébis Bence: Felváltva - es.hu
- Kadlót Nikolett: Párhuzamos balesetek - irodalmijelen.hu
- Domokos Dóra: Miki bevállalós? - es.hu
- Horváth Györgyi: Ellakni, beépülni, átvenni - es.hu
- Makai Máté: Nubir Réka és barátai - kulter.hu
- Makai Máté: Egy nagyvárosi leskelődő novellái - kulter.hu
- Kovács Krisztina: Sínek a végtelenbe - Tiszatáj - http://tiszatajonline.hu/?p=44395
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Alkotó · Berta Ádám. Moly. (Hozzáférés: 2016. augusztus 25.)
- ↑ metropolitan.hu
- ↑ „Bejelentették az idei Hazai Attila Irodalmi Díjat - Librarius.hu” (Hozzáférés: 2018. június 12.) (magyar nyelvű)
- ↑ Hamarosan kiderül, ki nyeri 2018-ban a Hazai Attila-díjat - Litera | Az irodalmi portál. www.litera.hu. (Hozzáférés: 2018. június 12.)
- ↑ Egy kísérteties fogalom - PhD Értekezés. Prae.hu. 2005. máj. 10.
- ↑ Az Unheimliche - az intellektuális bizonytalanságtól az elfojtott visszatéréséig. Egy kísérteties fogalom kontextuálása a pszichoanalitikus irodalomtudomány diskurzusában. Doktori értekezés. Szegedi Tudományegyetem, 2005
- ↑ Miki nem finnyás. olvasokboltja.hu. (Hozzáférés: 2018. január 21.)
- ↑ Kalligram - Szerzőink/ - hírek, könyvek, folyóirat, sorozatok, szerzők. kalligram.com. [2016. augusztus 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. augusztus 25.)
- ↑ A haramiák. libri.hu. (Hozzáférés: 2018. január 21.)
- ↑ الشعراء, حانة: الحرامية.. رواية مجرية جديدة في سوق الكتاب العربي (arab nyelven). حانة الشعراء, 2022. február 25. (Hozzáférés: 2022. március 9.)
- ↑ A kígyó feje (hu-HU nyelven). Cser Kiadó. (Hozzáférés: 2020. március 28.)
- ↑ Szupernap: Szöszmösz, a tündéregér · Berta Ádám · Könyv (magyar nyelven). Moly. (Hozzáférés: 2023. február 10.)
- ↑ https://www.libri.hu/konyv/kiraly_levente.korkep-2015.html
- ↑ https://www.libri.hu/konyv/turi_timea.korkep-2016.html?gclid=CM_kj7beh9ACFWgq0wodgiwEoQ
- ↑ https://www.libri.hu/konyv/turi_timea.korkep-2017.html
- ↑ lira.hu: Körkép 2018 - ÜKH 2018. www.lira.hu. [2021. április 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. június 2.)
- ↑ lira.hu: Körkép 2019 - ÜKH 2019 [előrendelhető] (angol nyelven). www.lira.hu. [2021. július 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. május 19.)
- ↑ a b Archivált másolat. [2016. október 31-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. november 1.)
- ↑ Világtalanul? Világirodalom-kritika Magyarországon - Litera | Az irodalmi portál. www.litera.hu. (Hozzáférés: 2016. november 1.)
- ↑ Utópia 501 | Petőfi Irodalmi Múzeum (magyar nyelven). pim.hu. (Hozzáférés: 2018. július 24.)
- ↑ Magvető Kiadó. kiadok.lira.hu. (Hozzáférés: 2016. augusztus 25.)
- ↑ Magvető Kiadó. kiadok.lira.hu. (Hozzáférés: 2016. augusztus 25.)
- ↑ L'Harmattan Kiadó. www.harmattan.hu. [2016. augusztus 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. augusztus 25.)
- ↑ A szépség vonala. www.scolar.hu. (Hozzáférés: 2016. augusztus 25.)
- ↑ Douglas Coupland: Barátnő kómában. Európa Könyvkiadó. (Hozzáférés: 2016. augusztus 25.)
- ↑ Aminek álmodom (David Lynch - Kristine Mckenna). ISBN 9789632938134 Hozzáférés: 2018. július 24.
- ↑ Vadon (Richard Ford)
- ↑ Kanada (Richard Ford). Hozzáférés: 2021. április 4.
- ↑ Nagyvilág 2009/7-8.. Nagyvilág folyóirat. [2016. március 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. augusztus 30.)
- ↑ Második alkalommal is átadják a Baumgarten-emlékdíjakat és -jutalmakat (magyar nyelven). Litera – az irodalmi portál. (Hozzáférés: 2021. január 18.)
- ↑ Results of Selection for Visegrad Literary Residency Program 2020 / A Visegrádi Rezidensprogram pályázati eredményei 2020-ban | Petőfi Irodalmi Múzeum (magyar nyelven). pim.hu. (Hozzáférés: 2020. szeptember 15.)
- ↑ List of residents in 2017. Visegrad Literary Residency Program | Petőfi Irodalmi Múzeum (magyar nyelven). pim.hu. (Hozzáférés: 2019. május 22.)
- ↑ Internationales Haus der AutorInnen Graz. www.ihag.org. [2021. április 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. május 22.)
- ↑ Attól félek, ha valaki társadalomkritikusan. (Hozzáférés: 2020. augusztus 31.)
- ↑ Könyves Magazin: Berta Ádám: Az ember viszi magával a problémáit (magyar nyelven). konyvesmagazin.hu. (Hozzáférés: 2020. június 3.)
- ↑ Népszava: A gyíkok és a kígyó - interjú Berta Ádámmal (magyar nyelven). nepszava.hu. (Hozzáférés: 2019. szeptember 3.)
- ↑ Radikális skanzenstratégia. (Hozzáférés: 2020. augusztus 31.)
Források
[szerkesztés]- Benedek Anna: Berta Ádám – a távirányítós minimalista - prae.hu
- Hevesi Judit: Egon és a beszakadó plafon története - prae.hu
- Arany Mihály: Fáradhatatlan novellák Berta Ádámtól Archiválva 2016. szeptember 19-i dátummal a Wayback Machine-ben - szegedma.hu
- Bencsik Orsolya: Malter és pürédombok: novellák az élet áttekinthetetlen nyersanyagából - tiszatájonline.hu
További információk
[szerkesztés]- ÉS-KVARTETT – Berta Ádám Nem attól vizes a hal című regényéről (magyar nyelven). ES.hu. (Hozzáférés: 2020. január 18.)
- Berta Ádám hivatalos weboldala.
- Berta Ádám a Szépírók Társasága weboldalán.
- Könyvbemutatók a youtube-on: Miki nem finnyás Baleset az építkezésen A haramiák A haramiák Székesfehérváron Nem attól vizes a hal 1. rész, 2. rész A kígyó feje
- Zenés élő beszélgetés a Klubrádióban
- A Kortárs Írói Alapítvány Hazai Attila Emlékére weboldala.[8]
- Berta Ádám a hónap kortárs magyar írója a moly.hu Merítés magazinjában.