Ugrás a tartalomhoz

Szépírók Társasága

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Szépírók Társasága
Alapítva1997
SzékhelyBudapest
VezetőCzinki Ferenc
A Szépírók Társasága weboldala

A Szépírók Társasága egymás irodalmi munkásságát megbecsülő, hasonló szellemiségű írók szakmai és érdekvédelmi szövetségeként jött létre, budapesti székhellyel.

Története

[szerkesztés]

A Szépírók Társasága 1997-ben jött létre. A tagság nagy része az 1989-ben létrejött Magyar Írószövetségből kivált írók közül került ki. A változás nagy viharokat váltott ki, mert az új társaság az addigi gyakorlattól eltérő működést vállalt fel. A Társaság az írók érdekvédelmi, képviseleti szerveként is funkcionálni kívánt, amely elősegíti tagjai egzisztenciális gondjainak megoldását is.[1] Első egyesületi elnöke Pályi András volt, aki egy évig vezette a Társaságot. Ezután Dr. Szilágyi Ákos következett[1] szintén egy évig, majd Kukorelly Endre író, aki három éven át töltötte be az elnöki funkciót. 2003-tól a Szépírók Társaságának elnöke Csaplár Vilmos lett, aki előtte 1993-tól a baloldali kötődésű Magyar Demokratikus Charta szóvivője volt. 2012-től az elnök Mészáros Sándor kritikus, szerkesztő, alelnökei Szilágyi Zsófia irodalomtörténész és Kéri Piroska.[2] 2015-ben Gács Anna irodalomtörténészt választották a szervezet elnökévé.[3][4]

2017-ben 700 ezer forint volt az állami, működési támogatás összege, programtámogatásokra (NKA, Arany János Emlékév, Kortárs Irodalom Éve) pedig további 33,5 millió forintot kaptak. 2018-ban 390 tagja volt a Szépírók Társaságának.[5] 2018. május 14-én a Szépírók Társasága tisztújító közgyűlésén, Szkárosi Endrét József Attila-díjas költőt választották elnökké, Kéri Piroska[6] és Czinki Ferenc[7] pedig alelnök lett.[8] Az elhunyt Kéri Piroska helyére 2020. szeptemberben Józsa Mártát választották meg alelnöknek egyéves időtartamra.

A Társaság 2021 májusában ismét elnök- és alelnökválasztás tartott. A választás eredményeként az új elnökség tagjai: elnök Czinki Ferenc, alelnök Józsa Márta és Babiczky Tibor.[9]

Célkitűzései

[szerkesztés]

Hagyományos kulturális rendezvényei

[szerkesztés]

Őszi Fesztivál

[szerkesztés]

Az Őszi Fesztivált 2003 őszétől, minden év októberében megrendezik a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

A könyv utóélete program

[szerkesztés]

A program a Szépírók Társasága által életre hívott és országszerte, de még a határon túl is szorgalmazott rendezvénysorozat, mely a kortárs irodalom és az olvasóközönség egymásra találását hívatott elősegíteni.

Díjak

[szerkesztés]

Szépíró-díj

[szerkesztés]

2001. április 23-án adták át az első díjat, melyet a Szépírók Társasága alapított a kiemelkedő alkotómunkát végző csoportosulások és írók részére. A díjat vers, próza és esszé kategóriában adják ki. A Szépíró-díj kuratóriumának tagjai: Báthori Csaba, Szilágyi Zsófia, Tarján Tamás, Bodor Béla (2008-ig), Margócsy István (2008-ig), Szilágyi Ákos (2003-ig), Farkas Zsolt (2005-ig).[10]

Kéri Piroska-díj

[szerkesztés]

A társaság elnöksége 2020. szeptemberben bejelentette, hogy a szervezet korábbi alelnöke, Kéri Piroska emlékére díjat alapít, melyet évente az irodalomszervezésben kiemelkedő személyek kaphatnak meg.[11]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. a b Szépírók Társasága – Alapszabály, szepiroktarsasaga.hu
  2. Mészáros Sándor a Szépírók Társaságának új elnöke. [2015. február 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. február 8.)
  3. Gács Anna a Szépírók Társaságának új elnöke
  4. Gács Anna, szepiroktarsasaga.hu
  5. Kuczogi Szilvia: A kultúra anyagi támogatást igényel, nepszava.hu
  6. Kéri Piroska, szepiroktarsasaga.hu
  7. Czinki Ferenc, szepiroktarsasaga.hu
  8. Szkárosi Endre a Szépírók Társasága új elnöke, litera.hu
  9. Czinki Ferenc a Szépírók Társasága új elnöke (Litera, 2021-06-18 )
  10. Szépírók díjának listája. [2015. február 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. február 15.)
  11. Kéri Piroska emlékére díjat alapított a Szépírók Társasága (litera.hu, 2020-09-14)

További információk

[szerkesztés]