Bărăgani deportálások
| Bărăgani deportálások | |
| Dátum | 1951 |
| Ország | Románia |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
A bărăgani deportálások a romániai kommunista kormányzat által 1951-ben szervezett akció volt, melynek során mintegy negyvenezer különböző nemzetiségű embert telepítettek ki a jugoszláv határzónából a Bukarest és a Duna között elterülő Bărăgan síkságra. Az érintettek a Bánság lakói voltak egy 25–50 kilométeres sávban[1] a jugoszláv határ mentén Óbéba (Temes megye) és Gruia (Mehedinți megye) között.[2] Bár 1956-ban, Románia ENSZ-csatlakozásakor fel kellett számolni a Bărăgan-síkság lágereit, és megengedték a túlélőknek, hogy visszatérjenek szülőföldjükre, egy részület munkatáborrá alakítottak politikai elítéltek számára.
Előzmények
[szerkesztés]A Joszif Visszarionovics Sztálin és Josip Broz Tito közötti szakadást követően (amely a keleti blokk országainak gazdasági és politikai fejlődéséről vallott eltérő nézetek miatt következett be, és 1948. júniusban maga után vonta Jugoszlávia kizárását a Kominformból), növekedett a feszültség Jugoszlávia és a Sztálin oldalán álló Románia között. A román állam vezetői biztonsági kockázatnak minősítették a Bánság jugoszláv határzónában élő lakosságát, ezért kidolgoztak egy tervet a határzóna „politikailag megbízhatatlan elemektől” való megtisztítására.
Deportálás
[szerkesztés]Előkészület
[szerkesztés]
A kitelepítéssel a tőkéseket és a kommunizmus egyéb ellenfeleit, az úgynevezett osztályellenségeket kellett ártalmatlanná tenni. A román vezetésnek ugyanakkor az is célja volt, hogy megtörje az ellenállást a mezőgazdaságban bevezetendő kollektivizálással szemben, és betelepítse a „Románia Szibériájának” is nevezett[3][4] Bărăgan gyéren lakott vidékét, és bevonja az eddig nem hasznosított sztyepp területét a mezőgazdasági művelésbe.[5]
1950. november 14-én a Securitate összeállította azoknak az elemeknek a kitelepítési tervét, akiknek a jelenléte veszélyesnek minősül a jugoszláv határ 25 kilométeres sávjában, amelyet három hónap alatt kellett befejezni. A kitelepítés 12 791 családot, összesen 40 320 személyt érintett, aki között vegyesen fordultak elő németek, szerbek, magyarok, bolgárok, de románok is[6] 297 faluban.[7] Bánát tartományból (Temes és Krassó-Szörény megye) 33 446 főt, Olténia tartományból (Mehedinți megye) 6874 főt telepítettek ki. Az intézkedés a következő célcsoportokra irányult:[5]
- 19 034 kulák és fogadós
- 1330 külföldi állampolgár
- 8477 besszarábiai
- 3557 aromán
- 2344 Wehrmacht-kollaboráns
- a romániai Deutsche Volksgruppe 257 vezetője
- 657 csempész és embercsempész
- 1054 titoista
- 1218 személy, akinek a rokonai külföldre szöktek
- a szocialista rend 731 ellensége
- az antikommunista ellenállás 367 segítője
- 162 nagybirtokos és gyáros
- 341 politikai és köztörvényes elítélt
- 590 olyan személy, akik a határzónán kívül éltek
- 21 kereskedő
- 180 egyéb
A kitelepítés a Román Népköztársaság Minisztertanácsának 344/1951. március 15. határozata alapján következett be:
- A belügyminisztérium felhatalmazást kap, hogy ennek a határozatnak az alapján elrendelje minden olyan személynek az áttelepítését a túlnépesedett területekről, akinek a jelenléte ott jelenleg nem indokolt, valamint minden olyan személynek az áttelepítését bármely településről, akik a dolgozó néppel szembeni magatartásukkal kárt okoznak a Román Népköztársaságban a szocializmus építésének. Az áttelepítettek számára bármely településen kényszerlakhelyet lehet elrendelni.[8][9]
A koordinációs bizottság tagjai Alexandru Drăghici és Marin Jianu miniszterhelyettesek, Pavel Cristescu, a milícia altábornagya és Vladimir Mazuru, a Securitate vezérőrnagya voltak. Teohari Georgescu belügyminiszter és Ana Pauker külügyminiszter a Román Munkáspárt Politikai Bizottságának tagjaként a kitelepítés fő kezdeményezői és szervezői közé tartoztak.[10]
Végrehajtás
[szerkesztés]
A kitelepítések 1951. június 16-án kezdődtek el a nagyváradi határőr-akadémia 10 229 tagja és egy tűzoltóiskola képviselőinek közreműködésével; 1964 katona tartalékként szerepelt. A parancsot Mihai Burcă vezérőrnagy, belügyminiszter-helyettes és Eremia Popescu vezérőrnagy, a Securitate egységeinek minisztere adta ki.[11][12]
Az érintett falvakat körbezárták, a listán szereplő kitelepítendő személyeket éjszaka közepén felébresztették, és felszólították őket, hogy két órán belül jelenjenek meg a vasútállomáson. Csak annyit vihettek magukkal, amit elbírtak. A tulajdonuk többi részét egy speciális bizottság az eredeti érték töredékéért értékesítette. A szállításhoz 2656 személykocsit és 6211 teherkocsit készítettek elő. Az utazás célját nem közölték. Az első vonatok június 16. és 20. között indultak el. A vonathiány miatt sokaknak két-három napig kellett várakoznia a hőségben. A csapatok által biztosított vonatok nem álltak meg a rendes állomásokon, hogy elkerüljék az érintkezést a többi polgárral.
A megérkezés után a „szerencsésebbeket” különleges, szovjet elnevezésű falvakban rögtönzött szalmatetős agyagkunyhókban helyezték el, a többieket a tarlókon rakták ki, ahol mintegy 2500 m² nagyságú, karókkal kijelölt telket kaptak. Kenyeret és vizet csak ritkán osztottak.
A mindenütt jelen levő hiány, a kedvezőtlen körülmények, a forró nyarak és tartós faggyal és hóviharral (crivăț) járó tél ellenére a kitelepítetteknek sikerült agyagból és fából egyszerű házakat építeniük; addig is ponyvával borított gödrökben laktak. Utána kezdték a vályogvetést a házak építéséhez; a házakat náddal fedték be. A túléléshez elengedhetetlen volt a kútfúrás és a föld megművelése.[11][12]
A kitelepítettek csak a lakóhelyüktől 15 kilométeres távolságban közlekedhettek, és a személyi igazolványukban a fénykép alatt a „D.O.“ (román nyelven Domiciliu Obligatoriu, azaz kényszerlakhely) megjegyzés állt. Külső látogatót nem fogadhattak. A kitelepítetteknek mintegy egynegyede hunyt el a deportálás alatt.[8]
Visszatérés
[szerkesztés]1956-ban, Románia ENSZ-csatlakozásakor fel kellett számolni a Bărăgan-síkság lágereit, ezek után megengedték a túlélőknek, hogy visszatérjenek szülőföldjükre.[13] A hazatérést és ingatlantulajdonuknak visszaadását az 1955. december 7-i 2694-es rendelet szabályozta.[14] A határozatban javasolták az időközben megalakult mezőgazdasági termelőszövetkezeteknek, hogy vegyék fel tagjaik közé a hazatérőket.
A mezőgazdasági területeket 1956-ban nem adták vissza, mert azok már átkerültek a mezőgazdasági termelőszövetkezetek és állami gazdaságok tulajdonába. A házakat betelepülők foglalták el, vagy tönkrementek. A német visszatérők azonban, ha korlátozásokkal is, de visszakapták 1945-ben kisajátított házaikat. Ennek ellenére a mezőgazdaságban dolgozó német nemzetiségűek száma az 1948-as 74%-ról 1956-ban 22%-ra esett vissza.[15]
Munkatáborok politikai elítéltek számára
[szerkesztés]A Bărăganon hátramaradt települések többségét a román hatóságok elpusztították. Csak néhány település maradt meg, amelyeket utóbb munkatáborokká alakítottak politikai elítéltek számára. Politikai foglyok dolgoztak Rubla, Fundulea vagy Lătești lágerekben; többek között itt raboskodott néhány évig Paul Goma disszidens író,[16] Maria Antonescu marsallné, Nadia Russo pilótanő, valamint 1959-től 1964-ig Visky Júlia (Visky Ferenc bebörtönzött református lelkész felesége) hét gyermekével, köztük Visky Andrással, akinek 2022-ben jelent meg az ezt az időszakot feldolgozó Kitelepítés című regénye.
Hatása
[szerkesztés]Nemzetközi tiltakozás
[szerkesztés]1951. szeptember 25-én a bajor tartományi gyűlés elítélte a deportálást, és a több tízezer ember erőszakos elűzését a szülőföldjéről az emberi jogok megsértésének nyilvánította.[17]
A Bundestag 1951. október 17-i tiltakozásában megállapította, hogy a Bărăgan-síkságra való deportálás olyan körülmények között történt, amelyek ellentmondanak az emberségnek és az emberi méltóságnak.[18] A parlament felszólította a szövetségi kormányt, hogy nyújtson be tiltakozást az Egyesült Nemzetek Szervezetéhez.[19]
Az érintettek reakciója
[szerkesztés]Sok német nemzetiségű érintettben az elhurcolás megérlelte a szándékot, hogy mielőbb elhagyják Romániát és lehetőleg Németországban vagy Ausztriában telepedjenek le. Többségük számára ez csak a Németország és Románia között 1978-ban megkötött egyezmény után vált lehetségessé. Ettől az időponttól kezdve tömeges elvándorlás kezdődött el, ami az 1980-as években erősödött, és az 1989-es romániai forradalom után is folytatódott. A 2011-es népszámláláskor Arad, Krassó-Szörény és Temes megyében összesen 14 310 német lakost jegyeztek fel,[20] szemben az 1930-as 273 670, az 1956-os 182 008 és az 1977-es 159 674 fővel.[21]
Rehabilitáció és jóvátétel
[szerkesztés]1990-ben Temesváron megalakult az egykori bărăgani deportáltak egyesülete (Asociația Foștilor Deportați în Bărăgan). A szervezet fő célja a kitelepítés tudományos feldolgozása, és a kutatási eredmények közzététele. Az egyesület tanácsadással áll az érintettek rendelkezésére, és kiáll a kárpótlásuk mellett.[22]
Ugyanabban az évben a román kormány elfogadta a 118/1990 számú törvényerejű rendeletet, amely a kényszermunka és kitelepítés idejét szolgálati időnek ismeri el a nyugdíj megállapításánál olyan módon, hogy minden év egy év és hat hónapnak számít. Ebbe beleszámít minden olyan idő, amelyet 1945. március 6-a után kényszermunkával vagy 1944. augusztus 23-a után kényszerű külföldi kitelepítésben töltöttek.[23]
1997. május 1-jén Adrian Severin román külügyminiszter bocsánatot kért Klaus Kinkel német külügyminisztertől azokért a jogtalanságokért, amelyeket a német népcsoport elszenvedett a kommunista diktatúra idején. A bánáti svábok deportálása mellett kitért a romániai németek Szovjetunióba hurcolására is, valamint az 1970-es és 1980-as években zajló emberkereskedelemre.[24]
2009. június 2-án a román parlament elfogadta a 221/2009 számú törvényt a politikai ítéletekről és a hozzájuk kapcsolódó adminisztratív intézkedésekről, amelyeket 1945. március 6. és 1989. december 22. között hoztak. A törvény előírta, hogy minden olyan személy, akit a megnevezett időszakban politikai ítélet vagy politikai jellegű adminisztratív intézkedés sújtott, a törvény hatálybalépését követő három éven belül bíróságon kérhet kártérítést az államtól az elszenvedet erkölcsi és anyagi károkért, valamint az eredeti jogokba visszahelyezést, amennyiben az ítélet jogfosztás vagy katonai lefokozás volt.[25][26]
A 118/1990 számú kártalanítási törvényt 2013. július 2-án a 211/2013 számú törvénnyel kiterjesztették azokra az érintettekre is, akik már nem román állampolgárok.[27][28]
Emlékezet
[szerkesztés].jpg)
A volt deportáltak egyesülete munkásságának következtében a 45. évforduló alkalmából 1996-ban Temesváron felállították a Bărăganba deportáltak emlékművét.[29]
2001. május 13-án megemlékezést tartottak Münchenben 50 Jahre Baragan-Deportation mottóval Edmund Stoiber akkori bajor miniszterelnök védnökségével. Az előadások és pódiumbeszélgetések mellett megnyílt egy azonos témájú kiállítás is.[30]
2001. június 13-án a Ialomița megyei Fundata faluban is felállítottak egy emlékművet, amelynek márványlapjaira az összes kitelepített nevét felvésték.[4]
A bukaresti Falumúzeumban 2011. március 25. és május 1. között nyílt emlékkiállítás Rusaliile Negre: Deportarea în Bărăgan ('Fekete pünkösd: a bărăgani deportálás') címmel.[31]
A volt deportáltak egyesületének kezdeményezésére a temesvári Bánáti Falumúzeumban felépítették egy kitelepített lakhely valósághű másolatát.[3]
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Ingomar Senz: Die Donauschwaben. München: Langen Müller. 1994. 240. o. ISBN 3-7844-2522-4
- ↑ Banat’s historical chronology for the last Millennium. www.genealogy.ro (Hozzáférés: 2021. május 15.)
- ↑ a b Stefan Both: Satele ridicate de bănăţeni în Bărăgan au fost rase în anii '60. Cum arăta o casă construită în „Siberia României“. adevarul.ro (2016. június 25.)
- ↑ a b Adrian Bucurescu: Un ultim sat al deportaţilor: Fundata. epochtimes-romania.com (2013. február 14.) (Hozzáférés: 2021. május 15.)
- ↑ a b Wilhelm Weber: Und über uns der blaue endlose Himmel. Deportation in die Baragansteppe. München: Landsmannschaft der Banater Schwaben. 1998. 399. o. ISBN 3-00-002932-X
- ↑ Wilhelm Weber: The fate of the Germans in the Banat after the coup d'état on 23rd August 1944 up until the deportation to the Bărăgan Steppes. www.dvhh.org (Hozzáférés: 2021. május 15.)
- ↑ Hans Gehl: Wörterbuch der donauschwäbischen Lebensformen. Stuttgart: Franz Steiner Verlag. 2005. 31. o. = Donauschwäbische Fachwortschätze, 4. ISBN 3-515-08671-4
- ↑ a b Verschleppung in die Baragansteppe. www.birda.de (Hozzáférés: 2021. május 15.)
- ↑ Situația generală arestări și eliberări 1964–1968, Dosar 53, vol. 30. www.cnsas.ro (Hozzáférés: 2021. május 15.)
- ↑ Mircea Rusnac: Deportarea bănăţenilor în Bărăgan (1951) din perspectivă istorică. istoriabanatului.wordpress.com (Hozzáférés: 2021. május 15.)
- ↑ a b Dennis Deletant: Ceaușescu and the Securitate: coercion and dissent in Romania, 1965-1989. (hely nélkül): M.E. Sharpe. 1995. 27–28. o. ISBN 978-1563246340
- ↑ a b Dennis Deletant: Communist terror in Romania: Gheorghiu-Dej and the Police State, 1948-1965. (hely nélkül): C. Hurst & Co. Publishers. 1999. 143–144. o. ISBN 1-85065-386-0
- ↑ Horst G. Klein, Katja Göring: Rumänische Landeskunde. (hely nélkül): Gunter Narr. 1995. 44. o. ISBN 3-8233-4149-9
- ↑ Wilhelm Weber: Gesetzestexte und Ministerratsbeschlüsse zur Bărăgan-Deportation. München: (kiadó nélkül). 1998.
- ↑ Hannelore Baier: Die Deutschen in Rumänien 1953-1959. H-Soz-u-Kult, (2007. december 17.)
- ↑ Katharina Kilzer: Raub der Freiheit und der Menschenwürde. www.banater-schwaben.org (2011. május 19.) (Hozzáférés: 2021. május 15.)
- ↑ Jakob Laub: Introduction. www.dvhh.org (Hozzáférés: 2021. május 15.)
- ↑ Verhandlungen des Deutschen Bundestages. Stenographische Berichte, 1. Wahlperiode, 169. Sitzung. dserver.bundestag.de (1951. október 17.) (Hozzáférés: 2021. május 15.)
- ↑ Wenzel Weigel: Die Aktion beginnt abends. Der Spiegel, (1951. november 17.)
- ↑ Recensământul populației și locuitorilor 2011, Rezultate definitive: Tab8. Populaţia stabilă după etnie – judeţe, municipii, oraşe, comune. INS [Nemzeti Statisztikai Hivatal, végleges adatok]. (Hozzáférés: 2023. április 5.)
- ↑ Varga E. Árpád: Erdély etnikai és felekezeti statisztikája, Népszámlálási adatok 1850–2002 között
- ↑ Asociația Foștilor Deportați în Bărăgan. depbaragan.webnode.ro (Hozzáférés: 2021. május 15.)
- ↑ Decret-lege Nr. 118 din 30 martie 1990 privind acordarea unor drepturi persoanelor persecutate din motive politice de dictatura instaurata cu incepere de la 6 martie 1945, precum si celor deportate in strainatate ori constituite in prizonieri. Monitorul Oficial, 209. sz. (1996. szeptember 3.)
- ↑ Elisabeth Packi: Gegen das Vergessen - 60 Jahre seit der Russlanddeportation. www.heimathaus-billed.de (2015. január 8.) (Hozzáférés: 2021. május 15.)
- ↑ Legea nr. 221/2009 privind condamnarile cu caracter politic si masurile administrative asimilate acestora, pronuntate in perioada 6 martie 1945 - 22 decembrie 1989. Monitorul Oficial, Partea I, 396. sz. (2009. június 11.)
- ↑ Wolfgang Wittstock: Moralische und materielle Entschädigung für Opfer kommunistischer Verfolgung. Siebenbürgische Zeitung, (2009. szeptember 7.)
- ↑ Gesetz zur Entschädigung für Deportierte und politisch Verfolgte. Siebenbürgische Zeitung, (2013. július 4.)
- ↑ Legea nr. 211/2013 privind acordarea unor drepturi persoanelor care nu mai au cetățenia română, dar care au fost persecutate din motive politice de dictatura instaurată cu începere de la 6 martie 1945, precum și celor deportate în străinătate ori constituite în prizonieri. Monitorul Oficial, 398. sz. (2013. július 2.)
- ↑ Monument of the deportees to Bărăgan. monuments-remembrance.eu (Hozzáférés: 2021. május 15.)
- ↑ Gedenkveranstaltung in München: '50 Jahre Baragan-Deportation. Siebenbürgische Zeitung, (2001. május 3.)
- ↑ Luminita Ciobanu: Expoziţie la Muzeul Satului: “Rusaliile Negre, Deportarea în Bărăgan”. jurnalul.ro (2011. március 24.) (Hozzáférés: 2021. május 15.)
Fordítás
[szerkesztés]Ez a szócikk részben vagy egészben a Deportation in die Bărăgan-Steppe című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.