Ugrás a tartalomhoz

Skócia történelmi megyéi

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Argyllshire szócikkből átirányítva)

Skócia történelmi megyéi (skót gael: Siorrachdan na h-Alba) történelmi közigazgatási egységek – shire-ok –, amelyek eredetileg a középkorban jöttek létre bírói (sheriff) feladatok ellátására. A XVII. századtól, különösen Skócia és Anglia egyesülése után (1707), a „shire“-okat közigazgatási célokra is használták. Az 1973-as önkormányzati törvény alapján a sheriff-ségek és a megyék/közigazgatási egységek területei elváltak egymástól.

Az 1889-es helyi önkormányzati törvény harminchárom megyét hozott létre, választott képviselőkkel. Azokat a megyéket, amelyek nem a megyei központjukról kapták nevüket, County of megjelöléssel nevezték meg (például County of Argyll), a shire kifejezés használata fokozatosan csökkent. Ma a helyi önkormányzatok Skóciában harminckét tanácsi területre épülnek, amelyek néha viselik a történelmi megyei neveket, de határaik gyakran nagyon eltérőek. A megyéket továbbra is használják földnyilvántartási célokra, és ezek képezik az uralkodói helytartósági területek[m 1] alapját (bár ezek nem teljesen azonosak).

Ez a szócikk a történelmi (nem jelenlegi) megyékről szól. Ahol lehet, hivatkozást talál a jelenlegi területre.

Áttekintő térkép

[szerkesztés]
Skócia történelmi megyéi
Megyék a térkép szereplő sorszám szerint
Megyék ABC-sorrendben > szám a térképen

Az egyes shire-k jelzésszerű ismertetése térképpel

[szerkesztés]

Megyék

[szerkesztés]

Aberdeenshire

[szerkesztés]
Aberdeen-shire

Aberdeenshire egy történelmi megye Skóciában, amelyről a mai Aberdeenshire tanácsi terület is kapta a nevét, bár a modern tanácsi terület nagyobb, mint a történelmi megye. A megye délnyugati része magában foglalja a Grampian-hegység egy részét, így a terület általában dombos. Határai délen Kincardineshire-rel, Angus-szal és Perthshire-rel, nyugaton Inverness-shire-rel és Banffshire-rel, északon és keleten pedig az Északi-tengerrel érintkeznek. Aberdeenshire 1975-ben megszűnt közigazgatási egységként, de határait még mindig használják bizonyos funkciókra, például regisztrációs megye és uralkodói helytartósági terület[m 1] céljából.

Angus

Angus történelmileg egy tartomány, majd sheriffdom[m 2] és megye volt, amelyet Forfarshire-ként vagy Forfar megyeként ismertek 1928-ig. A megye északkeleten Kincardineshire-rel, északon Aberdeenshire-rel, nyugaton pedig Perthshire-rel határos volt, míg délen a Firth of Tay túloldalán Fife feküdt. Dundee 1894-ig Angus része volt, majd önálló megyei jogú város lett. Az 1894 előtti határok ma is regisztrációs[m 3] megyeként szolgálnak.

Argyllshire

[szerkesztés]
Argyll

Argyllshire, rövidebben Argyll, egy történelmi és regisztrációs[m 3] megye Skócia nyugati részén. Argyll ősi eredetű, és nagyjából megfelel a Dál Riata ókori királyságnak, Írországot leszámítva. A középkorban Argyll püspökség volt, székhelye Lismore-ban volt.[1] Az Argyll-i grófság 1701-ben hercegséggé vált, amikor létrehozták az Argyll hercege címet. A területen több kisebb lordship is létezett, mint Cowal, Kintyre, Knapdale és Lorn. A XIV. századtól kezdve Argyll seriffjének[m 2] joghatósága fokozatosan kiterjedt, és 1633-ban az egész megyét lefedte. Argyll megyei tanácsa 1890-től 1975-ig működött, központja Lochgilpheadben volt. A megye gyéren lakott, sok szigettel és tengeri fjorddal. Határain északon Inverness-shire, keleten Perthshire és Dunbartonshire, délkeleten pedig Renfrewshire, Ayrshire és Bute található.

Ayrshire

[szerkesztés]
Ayrshire

Ayrshire történelmi és regisztrációs megye[m 3] Skócia délnyugati részén, a Clyde-öböl partján. Az Ayrshire és Arran uralkodói helytartósági területek[m 1] magukban foglalták a teljes történelmi megyét, valamint Arran szigetét, amely korábban Buteshire része volt. A megye főbb városai közé tartozik Ayr, Kilmarnock és Irvine. Ayrshire határos Renfrewshire-rel és Lanarkshire-rel északkeleten, Dumfriesshire-rel délkeleten, valamint Kirkcudbrightshire-rel és Wigtownshire-rel délen. A történelmi megye területéhez tartozik Arran, Nagy- és Kis–Cumbrae is, amelyek korábban Buteshire részei voltak.

Banffshire

[szerkesztés]
Banffshire

Banffshire történelmi megye Skóciában, amelynek központja Banff, de legnagyobb települése Buckie nyugaton található. A történelmi megyehatárokat azonban még mindig használják bizonyos célokra, például regisztrációs megye[m 3] és uralkodói helytartósági terület[m 1] formájában. Banffshire határos északon a Moray-öböllel, nyugaton Moray-jal és Inverness-shire-rel, keleten és délen pedig Aberdeenshire-rel. A megye 1975-ben megszűnt közigazgatási egységként, és területét 1996 óta Aberdeenshire és Moray tanácsi területei között osztották fel.

Berwickshire

[szerkesztés]
Berwickshire

Berwickshire, vagyis Berwick megye, történelmi megye, regisztrációs megye[m 3] és uralkodói helytartósági terület[m 1] Skócia délkeleti részén, az angol határon. Nevét Berwick-upon-Tweed-ről kapta, amely a megye eredeti központja volt, amikor a megye a XII. században létrejött, ám Berwick 1482-ben Anglia részévé vált. Ezt követően Duns és Greenlaw szolgáltak megyei központként különböző időszakokban. A Tweed és a Lammermuir-dombság közötti alacsonyan fekvő részt the Merse-nek nevezik, amely régi skót kifejezés a folyóárterekre, és néha az egész megyére kiterjesztik ezt az elnevezést. A lakókat Merse-men-nek hívják. Berwickshire határos nyugaton Midlothian-nal, északon Észak–Lothian-nal, keleten az Északi-tengerrel, délen pedig Roxburghshire-rel és az angol Northumberland megyével." A Berwickshire Megyei Tanács 1890-től 1975-ig működött, amikor a terület a Borders (Határok) régió részévé vált, és a történelmi megye nagy része Berwickshire kerület lett, amely 1996-ban megszűnt, amikor a Borders régió egyetlen tanácsi területté alakult, Skóciai Határvidék néven.

Buteshire

[szerkesztés]
Bute

Buteshire, vagyis Bute megye, történelmi megye Skóciában, amely a Clyde-öböl szigeteit foglalta magába: Bute, Arran, Nagy Cumbrae és Kis Cumbrae. A megye központja Rothesay volt, a Bute szigetén. 1890 és 1975 között önálló megyei tanáccsal rendelkezett. A történelmi megye ma is regisztrációs[m 3] célokra használatos. 1996-ban, a helyi önkormányzati reformok következtében, a Bute szigete az Argyll és Bute tanácsi terület része lett, míg Arran és a Cumbrae-szigetek Észak-Ayrshire tanácsi területhez kerültek.

Caithness

[szerkesztés]
Caithness

Caithness történelmi megye volt Skóciában. A megye székhelye Wick volt, a másik városa Thurso. Itt található Nagy-Britannia legészakibb pontja, Dunnet Head. A megye nyugati határa Sutherland, míg többi részét tenger veszi körül. A terület fontos része a Flow Country, amely Európa legnagyobb lápvidéke. A megye területét két főút és egy vasútvonal keresztezi. Kompok kötik össze Caithnesst az Orkney-szigetekkel, Wick városának repülőtere is van. A IX. századtól kezdve az Orkney jarlok uralták a területet, akik Norvégiának és Skóciának is hűséget esküdtek. A XIV. századtól Caithness külön tartományi grófság lett. A Norn nyelvet itt egykor széles körben beszélték, de a XV. századra kihalt, és helyét a skót nyelv, majd az angol vette át. Caithness ma már nem használatos közigazgatási megye, mivel 1975-ben beolvadt a Highland régióba, de bizonyos funkciókhoz továbbra is a történelmi megyehatárokat veszik alapul.

Clackmannanshire

[szerkesztés]
Clackmannanshire

Clackmannanshire, vagy Clackmannan megye, Skócia legkisebb történelmi megyéje, és gyakran „The Wee County“ néven emlegetik. A megye történelmi szomszédjai Perthshire, Stirlingshire és Fife. A megye neve három nyelvből származik: a Clach a skót gael nyelvben követ jelent, a Mannan a vaskorban területen laktó a brit törzs – Manaw – nevéből ered, a shire pedig angol eredetű. Clackmannanshire gyakran „Clacks“-ként rövidítve jelenik meg írásban.

Cromartyshire

[szerkesztés]
Cromartyshire

Cromartyshire történelmi megye volt a skót felföldön, amely a régebbi shire-t foglalta magába Cromarty körül, valamint huszonkét enklávét és exklávét, amelyeket a XVII. század végén Ross-shire-ből csatoltak át. A legnagyobb részét Coigach képezte, amely Ullapoolt és annak északnyugati területét tartalmazta, és hatszor nagyobb volt, mint az eredeti shire. 1889-ben Cromartyshire-t egyesítették Ross-shire-rel, így létrejött Ross and Cromarty megye. 1975-ben ez a terület a Highland tanácsi területbe olvadt be.

Dumfriesshire

[szerkesztés]
Dumfriesshire

Dumfriesshire, vagyis Dumfries megye, történelmi és regisztrációs[m 3] megye Skócia déli részén. A Dumfries lieutenanciai[m 1] terület nagyjából megegyezik a történelmi megye területével. Dumfriesshire nyugaton Kirkcudbrightshire-rel, északnyugaton Ayrshire-rel, északon Lanarkshire-rel, Peeblesshire-rel és Selkirkshire-rel, keleten pedig Roxburghshire-rel határos. Délen a Solway-öböl partjai, valamint az angol Cumberland megye találhatók a határon túl. A megye három hagyományos része Annandale, Eskdale és Nithsdale, amelyek a megye három fő völgyére épültek. Ezek középkorban független tartományok voltak, de később Dumfries sheriffje által felügyelt közigazgatási területekké váltak. A Dumfriesshire Megyei Tanács 1890-től 1975-ig működött. 1975 óta a történelmi megye területe a Dumfries és Galloway tanácsi terület része.

Dunbartonshire

[szerkesztés]
Dunbarton-shire

Dunbartonshire, más néven Dumbarton megye, egy történelmi megye, az uralkodói helytartósági terület[m 1] terület és regisztrációs[m 3] Skócia nyugati alföldjén, a Clyde folyótól északra. Határos északon Perthshire-rel, keleten Stirlingshire-rel, délen Lanarkshire-rel és Renfrewshire-rel, nyugaton pedig Argyllshire-rel. A megye központja Dumbarton város volt. Dunbartonshire területe nagyjából megfelelt a Lennox grófságnak, később hercegségnek. A történelmi megye neve ma két modern tanácsi területet ad: Kelet-Dunbartonshire-t és Nyugat-Dunbartonshire-t.

East Lothian

[szerkesztés]
East Lothian

East Lothian (Kelet Lothian), korábban Haddingtonshire, egyike Skócia tanácsi területének, valamint történelmi, regisztrációs[m 3] megye és uralkodói helytartósági terület.[m 1] A megye 1921-ig Haddingtonshire néven volt ismert. A megye a Forth-öböl déli partján fekszik, nyugaton Edinburgh-val, délnyugaton Midlothian-nal, délen pedig a Scottish Borders-szel határos. Közigazgatási központja és egykori megyeszékhelye Haddington, legnagyobb városa pedig Musselburgh. Haddingtonshire-t már 1139-ben említik egy oklevélben „Hadintunschira“ néven, amikor három városa királyi burgh státuszt kapott: Haddington, Dunbar és North Berwick. A terület része volt az angolszász Bernicia királyságnak, majd Northumbria királyságnak, mielőtt a X. században Skóciához került volna. A megye fontos helyszíne volt az angol-skót összecsapásoknak, és itt arattak jelentős jakobita győzelmet Prestonpans csatájában. A XIX. században a mezőgazdaság, a halászat és a szénbányászat meghatározó szerepet játszott a megye gazdaságában. 1975-ben a helyi önkormányzati reform során a Lothian régió részeként East Lothian kerületté alakult, kisebb határmódosításokkal. Az 1994-es reformok után East Lothian önálló tanácsi területté vált.

Fife

Fife tanácsi terület, történelmi megye, regisztrációs[m 3] megye és uralkodói helytartósági terület[m 1] Skóciában. Fife helyén volt Skócia egyik jelentős pikt királysága, Fib. Fife lakóit Fifer-nek nevezik, és a megyét régebbi dokumentumokban néha Fifeshire néven is említették. Fife északkeleti partján található a történelmi St. Andrews városa, ahol Skócia legrégebbi egyeteme, a St. Andrews-i Egyetem.

Inverness-shire

[szerkesztés]
Inverness-shire

Inverness-shire Skócia legnagyobb történelmi megyéje, amely Inverness városáról kapta a nevét, és magában foglalta a felföld nagy részét, valamint néhány Hebridákhoz tartozó szigetet. A megye három városa volt burgh státuszú: Inverness, Fort William és Kingussie. A területet a Great Glen völgye szeli ketté, amely Loch Nesst is magába foglalja, és elválasztja a Grampian-hegységet az Északnyugati-felföldtől. Inverness-shire területén található a Ben Nevis csúcs, az Egyesült Királyság legmagasabb hegye. 1975-ben megszűnt közigazgatási egységként, és része lett a Highland régiónak, amely 1996-ban tanácsi terület lett. A Hebridákhoz tartozó részeket (Na h-Eileanan an Iarhoz), azaz a Külső-Hebridákhoz csatolták. A történelmi megyehatárokat még mindig használják bizonyos regisztrációs[m 3] célokra, és a megye része egy Inverness-i uralkodói helytartósági terület[m 1] is.

Kincardineshire

[szerkesztés]
Kincardine-shire

Kincardineshire, más néven Mearns, történelmi megye volt Skócia északkeleti partvidékén. Határos északon Aberdeenshire-rel, délnyugaton pedig Angus-szal. A megye eredeti központja Kincardine város volt, amely Fettercairn közelében feküdt, de 1600-ban a megyei központot Stonehavenbe helyezték át, miután Kincardine városa hanyatlásnak indult és később elhagyatott lett. A megye további jelentősebb települései Banchory, Inverbervie és Laurencekirk. A Kincardine nevet ma is használják a Kincardine and Mearns nevű tanácsi területre, amely azonban kisebb, mint a történelmi megye. Kincardineshire 1975-ben megszűnt közigazgatási területként, és 1996 óta nagy része Aberdeenshire tanácsi területéhez tartozik, kivéve Nigg-et, amely Aberdeen City része.

Kinross-shire

[szerkesztés]
Kinross-shire

Kinross-shire, vagy Kinross megye, Skócia második legkisebb történelmi megyéje. A megye legnagyobb települése és központja Kinross, és határos északon Perthshire-rel, valamint keleten, délen és nyugaton Fife-fel. A megye meghatározó tája a Loch Leven, a tavon két sziget található, fontos természetvédelmi terület. Az egyik szigeten álló várban tartották fogva egykor I. Mária skót királynőt. A terület nagy része termékeny mezőgazdasági föld, és a lakosság nagy része eredetileg a földművelésből élt. Loch Leven körüli dombos mezőgazdasági területek a megye peremén meredekebb, zordabb vidékké alakulnak. 1975 óta Perth és Kinross része.

Kirkcudbrightshire

[szerkesztés]
Kirkcudbrightshire

Kirkcudbrightshire, más néven Kirkcudbright megye vagy Kirkcudbright stewartry[m 4] történelmi megye volt Skócia délnyugati részén. A Kirkcudbrightshire név jelentése „Szent Cuthbert egyházának megyéje“, Galloway középkori uradalmának keleti részét képezi, amely a XIII. századig megőrizte bizonyos fokú autonómiáját. 1369-ben a Cree folyótól keletre eső területet Kirkcudbright székhellyel királyi megbízott irányítása alá helyezték. Galloway többi része Wigtown sheriffjének fennhatósága alá tartozott, és Wigtownshire néven vált ismertté. Kirkcudbrightshire-t néha Kelet-Galloway-ként is emlegették. A megye északon Ayrshire-rel, nyugaton Wigtownshire-rel, délen az Ír-tengerrel és a Solway-öböllel, keleten pedig Dumfriesshire-rel határos. A megye székhelye Kirkcudbright városa. A megye 1975-ig közigazgatási egységként működött, azóta pedig Dumfries és Galloway része lett a helyi önkormányzati célokra. Továbbra is használják regisztrációs[m 3] megyeként földnyilvántartási célokra, és 1975-től 1996-ig Stewartry néven egy alsóbb szintű kerület fedte le a megye nagy részét. Stewartry területét ma is használják uralkodói helytartósági területként,[m 1] és Dumfries és Galloway Tanácsnak létezik egy Stewartry területi bizottsága.

Lanarkshire

[szerkesztés]
Lanarkshire

Lanarkshire, más néven Lanark megye, egy történelmi megye, lieutenanciai terület és regisztrációs[m 3] megye Skócia középső alföldjén és déli felvidékén. A megye a XII. században jött létre, és a Clyde folyó medencéjét foglalta magába, gyakran Clydesdale néven is emlegették. A XV. század elején a megye nyugati része Renfrewshire-ként különült el. Lanarkshire történelmi területéhez tartozott Glasgow, de a városnak 1893-tól külön uralkodói helytartósági[m 1] státusza volt. A Lanarkshire Megyei Tanács 1890-től 1975-ig működött, székhelye Glasgow volt, mígnem 1964-ben átköltözött Hamiltonba. Bár már nem használják közigazgatási célokra, a név megmaradt a két modern tanácsi terület, Észak-Lanarkshire és Dél-Lanarkshire megnevezésében.

Midlothian

[szerkesztés]
Midlothian

Midlothian történelmi megye, regisztrációs[m 3] megye és uralkodói helytartósági terület[m 1] volt. A kelet-középső alföldön helyezkedik el, határos Edinburgh tanácsi területtel, East Lothian-nal és a Scottish Borders régióval. A középkorban alakult megye területe nagyobb volt a mai tanácsi területnél, és magában foglalta Edinburgh városát is. A megye hivatalos neve a XX. századigshire of Edinburgh“ vagy Edinburghshire volt. Határai nyugaton West Lothian, délen Lanarkshire, Peeblesshire és Selkirkshire, keleten pedig East Lothian, Berwickshire és Roxburghshire voltak. Hagyományos iparágai közé tartozott a bányászat, a mezőgazdaság és a halászat, bár a modern tanácsi terület már nem határos tengeri területtel.

Morayshire

[szerkesztés]
Morayshire

Morayshire, korábbi nevén Elginshire, történelmi megye Skóciában, amelynek központja Elgin volt. A történelmi határokat bizonyos funkciók, például regisztrációs[m 3] célok esetén továbbra is használják. A Moray uralkodói helytartósági terület[m 1] egy kicsit kisebb, mint a történelmi megye. Morayshire határos Nairnshire-rel nyugaton, Inverness-shire-rel délen, és Banffshire-rel keleten, valamint északon a Moray-öböl partját érinti. A megye 1975-ig működött közigazgatási egységként, majd beolvadt más területekkel együtt. 1996 óta a történelmi megye nagy része a Moray tanácsi területhez tartozik.

Nairnshire

[szerkesztés]
Nairnshire

Nairnshire történelmi megye Skóciában, amely nevét egyetlen városáról, Nairnről kapta. A megye határos volt nyugaton és délen Inverness-shire-rel, keleten Moray-jal, és északon a Moray-öböl partján terült el. Nairnshire közigazgatási megye volt egészen 1975-ig, amikor a területet Nairn körzetként átszervezték, amely a Highland régió egyik kerülete lett. A Nairn kerületet 1996-ban megszüntették, amikor a Highland egységes tanácsi területté vált. A történelmi megyehatárokat bizonyos regisztrációs[m 3] célokra ma is használják.

Orkney

[szerkesztés]

Peeblesshire

[szerkesztés]
Peeblesshire

Peeblesshire, más néven Peebles megye vagy Tweeddale, történelmi megye volt Skóciában. A megyei központ Peebles, és határos északon Midlothian-nal, keleten Selkirkshire-rel, délen Dumfriesshire-rel, nyugaton pedig Lanarkshire-rel.

Perthshire

[szerkesztés]
Perthshire

Perthshire, hivatalosan Perth megye, történelmi és regisztrációs[m 3] megye volt Skócia középső részén. Területe keleten Strathmore-tól egészen a Drumochter-hágóig északon, Rannoch Moor és Ben Lui-ig nyugaton, valamint Aberfoyle-ig délen terjed. Határos Inverness-shire-rel és Aberdeenshire-rel északon, Angus-szal keleten, Fife-fel, Kinross-shire-rel, Clackmannanshire-rel, Stirlingshire-rel és Dunbartonshire-rel délen, valamint Argyllshire-rel nyugaton. Perthshire-t „nagy megyének“ vagy „a Shire-nek“ is nevezik, mivel Skócia negyedik legnagyobb történelmi megyéje. A megye változatos tájakkal rendelkezik, a keleti gazdag mezőgazdasági területektől a déli felföld magas hegyeiig.

Renfrewshire

[szerkesztés]
Renfrewshire

Renfrewshire történelmi megye volt a skót nyugati alföldön, egygen regisztrációs[m 3] megye és az uralkodói helytartósági terület[m 1] is. Ez utóbbi a három modern tanácsi területet, Inverclyde-ot, Renfrewshire-t és Kelet-Renfrewshire-t foglalja magában, és néha Greater Renfrewshire-ként említik. A történelmi megye Glasgow dél-nyugati peremterületeit is magában foglalta, amelyeket fokozatosan átadtak a városnak, ahogy az bővült. Renfrewshire határos Glasgow-val és Lanarkshire-rel keleten, Ayrshire-rel pedig délen és nyugaton, míg északi határát a Clyde-öböl alkotja. A megye eredetileg a Strathgryfe feudális birtokokból alakult ki, amelyeket Walter FitzAlan, Skócia első High Stewardja[m 5] kapott, és a XV. század elején vált önálló shire-ré, miután korábban Lanarkshire része volt. Az ipari forradalom idején Renfrewshire városai fontos kereskedelmi és gyártási központokká váltak, különösen a textilipar terén. Paisley a megye legnagyobb városi központjává fejlődött. A megye 1975-ben megszűnt közigazgatási egységként, és területét három tanácsi területre osztották: Renfrewshire, Kelet-Renfrewshire és Inverclyde.

Ross-shire

[szerkesztés]
Ross-shire

Ross-shire történelmi megye volt a skót felföldön, amely Sutherlandtől délre és Inverness-shire-től északra helyezkedett el. Határai bonyolultak voltak, mivel számos Cromartyshire-i enklávét és exklávét tartalmazott. Keleten a Moray-öbölre, nyugaton pedig a Minch-re nézett, és magába foglalta a Lewis-szigetet is a Külső-Hebridákon. A megye központja Dingwall volt. 1889-ben Ross-shire és Cromartyshire egyesült, és létrejött Ross and Cromarty megye. A terület ma a Highland tanácsi terület része, kivéve a Külső-Hebridákhoz tartozó részeket, amelyek Na h-Eileanan an Iarhoz tartoznak. Ross-shire nevét a Királyi Posta egészen 1996-ig használta postai megyeként.

Roxburghshire

[szerkesztés]
Roxburgh-shire

Roxburghshire, vagyis Roxburgh megye, történelmi és regisztrációs[m 3] megye Skócia déli felvidékén. Határos nyugaton Dumfriesshire-rel, északnyugaton Selkirkshire-rel és Midlothian-nal, északon Berwickshire-rel, délnyugaton az angol Cumberland-del, délkeleten pedig Northumberland-del. Nevét Roxburgh királyi burghjáról kapta, amely a XV. században hanyatlásnak indult és már nem létezik. A megyei központ később Jedburgh lett. Roxburghshire területe nagyjából megegyezik Teviotdale-lel, amelyet a Teviot folyó és annak mellékfolyói vízgyűjtője alkot, valamint a Tweed folyó szakasza, amelybe a Teviot belefolyik. A „Teviotdale“ név gyakran szinonimája Roxburghshire-nek, bár Liddesdale-t, amelynek vizeit a Liddel folyó a nyugati part felé vezeti, nem feltétlenül tartalmazza.

Selkirkshire

[szerkesztés]
Selkirkshire

Selkirkshire, más néven Selkirk megye, történelmi és regisztrációs[m 3] megye volt Skóciában. Határos nyugaton Peeblesshire-rel, északon Midlothian-nal, keleten Roxburghshire-rel, délen pedig Dumfriesshire-rel. Nevét a megyei központjáról, a királyi burghként ismert Selkirk városáról kapta. A megye történelmileg Ettrick-erdő néven is ismert volt. A területen sok birtokkal rendelkeztek a Selkirk grófok.

Shetland

[szerkesztés]


Stirlingshire

[szerkesztés]
Stirlingshire

Stirlingshire, más néven Stirling megye, egy történelmi és regisztrációs[m 3] megye Skóciában, melynek központja Stirling városa. Északon Perthshire-rel, keleten Clackmannanshire-rel, délkeleten West Lothian-nal, délen Lanarkshire-rel, valamint délen és délnyugaton Dunbartonshire-rel határos.

Sutherland

[szerkesztés]
Sutherland

Sutherland történelmi megye volt Skóciában, amelyet a IX. században az Orkney jarlok uraltak, és nevét az északról nézve „déli föld“ jelentésű norvég Suðrland névről kapta. A XIII. századtól grófság lett, és 1633-ban shire-ként jött létre, magába foglalva Assynt és Strathnaver területeit is. A shire urai a Sutherland grófok voltak. A megye ritkán lakott, és a XVIII-XIX. századi Highland Clearances[m 6] különösen súlyosan érintette, a népesség az 1851-es csúcsról fokozatosan csökkent. A bírósági székhely Dornoch volt, míg a megyei tanács Golspie faluban ülésezett 1890-től 1975-ig. Sutherland partjai a Moray-öbölre és az Atlanti-óceánra néznek, és a terület jelentős része hegyvidék. A megye területe 1975-ben beolvadt a Highland régióba, de a történelmi megyehatárokat továbbra is használják bizonyos funkciókhoz, mint például a regisztrációs[m 3] célokra.

West Lothian

[szerkesztés]
West Lothian

West Lothian, korábban Linlithgowshire, egyike Skócia tanácsi területének, de történelmi megye is volt, amelyet 1925-ig Linlithgowshire néven ismertek. A történelmi megye földrajzi határait nyugaton az Avon, keleten az Almond folyó képezte. West Lothian a Forth-öböl déli partján fekszik, és nagyrészt vidéki jellegű, bár a XIX–XX. században kiterjedt szén-, vas- és palaolaj -bányászat folyt itt. E bányák jellegzetes vörös meddőhányói, az úgynevezett „bing“-ek, ma is láthatók. A történelmi megye központja Linlithgow királyi burgh volt, de ma Livingston a legnagyobb város. Más jelentős városok közé tartozik Bathgate, valamint az ipari forradalom során fejlődött bányásztelepülések, mint Armadale, Fauldhouse, Whitburn, West Calder, Uphall és Broxburn. A modern tanácsi terület nagyobb, mint a történelmi megye, 1975-ös reformok során részeket csatoltak Falkirkhez, Edinburgh-hoz, és korábbi Midlothian-i területeket adtak hozzá.

Wigtownshire

[szerkesztés]
Wigtownshire

Wigtownshire, más néven Wigtown megye, történelmi megye volt Skócia délnyugati részén. A történelmi megye teljes területe a Wigtown területen belül található, amely Skócia uralkodói helytartósági területeinek[m 1] egyike. Wigtownshire Galloway középkori uradalmának nyugati részét képezte, amely a XIII. századig megőrizte bizonyos autonómiáját. 1369-ben a Cree folyótól keletre eső területet külön steward[m 4] irányítás alá helyezték, míg a nyugati rész a sheriff irányítása alatt maradt, és Wigtownshire néven vált ismertté, amit néha Nyugat-Galloway-nak is hívtak (skót gaelül: Gallobha-an-iar). A megye központja történelmileg Wigtown volt, de 1890-ben, a Wigtownshire Megyei Tanács létrehozása után, az adminisztráció központja Stranraerbe, a legnagyobb városba költözött. 1975-ig közigazgatási megye volt, azóta a Dumfries és Galloway tanácsi terület része. Wigtownshire továbbra is használatos földnyilvántartási célokra regisztrációs megye[m 3] formájában.

Fordítás

[szerkesztés]
  • Ez a szócikk részben vagy egészben az Aberdeenshire című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
  • Ez a szócikk részben vagy egészben az Angus című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
  • Ez a szócikk részben vagy egészben az Argyll című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
  • Ez a szócikk részben vagy egészben az Ayrshire című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Banffshire című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Berwickshire című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Bute című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Caithness című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Clackmannanshire című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Cromartyshire című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Dumfriesshire című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Dunbartonshire című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
  • Ez a szócikk részben vagy egészben az East Lothian című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Fife című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
  • Ez a szócikk részben vagy egészben az Inverness-shire című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Kincardineshire című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Kinross-shire című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Kirkcudbrightshire című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Lanarkshire című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Mid Lothian című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Morayshire című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Nairnshire című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Peeblesshire című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Perthshire című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Renfrewshire című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Ross-shire című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Roxburghshire című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Selkirkshire című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Stirlingshire című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Sutherland című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a West Lothian című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Wigtownshire című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Megjegyzések

[szerkesztés]
  1. a b c d e f g h i j k l m n o p Az uralkodói helytartósági terület (angolul lieutenancy), olyan területi egység, amelyet egy királyi képviselő, az úgynevezett lord-lieutenant (királyi helytartó) felügyel. Skóciában és az Egyesült Királyságban a lieutenanciai területek ceremoniális és reprezentációs célokat szolgálnak. A lord-lieutenant a királyi család hivatalos képviselője az adott területen, és szerepe főként szimbolikus, például ünnepélyes eseményeken való részvétel, állami kitüntetések átadása vagy a királyi látogatások előkészítése. Ezek a területek gyakran követik a történelmi megyék határait, de nem minden esetben teljesen azonosak velük.
  2. a b A sheriffdom egy történelmi közigazgatási egység Skóciában, amelyet egy sheriff (bírói és végrehajtói tisztséget betöltő személy) felügyelt. A sheriffdom területén a sheriff feladata volt a bírósági ügyek kezelése, a törvények érvényesítése és a helyi rend fenntartása. A sheriff eredetileg a király nevében gyakorolta hatalmát, és széleskörű jogkörökkel rendelkezett, beleértve a polgári és büntetőügyekben való döntéshozatalt is.
  3. a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w A regisztrációs megye (angolul: registration county) olyan közigazgatási egység, amelyet főként földnyilvántartási és egyéb hivatalos nyilvántartási célokra használnak. Skóciában, bár a történelmi megyék már nem léteznek közigazgatási egységként, a regisztrációs megyék továbbra is meghatározott területi egységekként szolgálnak, és alapvető szerepet játszanak a földterületek nyilvántartásában, ingatlanügyekben és egyéb hivatalos dokumentumok kezelésében. Ezek a megyék általában a történelmi megyehatárokat követik, de kizárólag adminisztratív célokra használják őket.
  4. a b Ez a terület tehát külön igazgatási egységet képezett, amelyet nem egy sheriff, hanem egy királyi megbízott vezetett, ami a középkori Skóciában különleges státuszt jelentett.
  5. A High Steward of the Household (az Udvar Főintendánsa) magas rangú tisztség a brit királyi udvarban. Felelős volt a királyi háztartás gazdasági és adminisztratív ügyeiért, beleértve a királyi rezidenciák üzemeltetését és az udvari személyzet felügyeletét. A poszt tényleges hatásköre a XVIII. század végén és a XIX. század elején kezdett fokozatosan csökkenni. A szerep inkább ceremoniális, szinte kizárólag szimbolikus, főleg állami ceremóniákon.
  6. A Highland Clearances (Felföldi Kiűzetések) a XVIII–XIX. század során végbement folyamat Skócia felföldi területein, amikor a földbirtokosok nagyszámú lakost elűztek a földjeikről. A kiűzetés elsősorban a mezőgazdasági területek átszervezésének és a modernizálásnak volt köszönhető, mivel a birtokosok a jövedelmezőbb birkatenyésztés érdekében átalakították a hagyományos kisbirtokos rendszert (clachanokat) nagyobb földterületekké. A folyamat különösen fájdalmas volt a klánok társadalmi és kulturális rendszerére nézve, amelyet a földbirtokosok gyakran nem vettek figyelembe. A kiűzetések következtében sok felföldi családnak el kellett hagynia otthonát, és más területekre, főleg az alacsonyabb vidékre, illetve külföldre (főként Észak-Amerikába) kellett költöznie. Az emberek elvesztették hagyományos földjeiket és életmódjukat, és ez a folyamat jelentős hatással volt a felföldi kultúra és gazdaság átalakulására.

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Archdiocese of Saint Andrews and Edinburgh (angol nyelven). Catholic-Hierarchy. (Hozzáférés: 2024. szeptember 12.)

Források

[szerkesztés]