Anatómiában használatos síkok és irányok

Az állati és a humán anatómiával foglalkozó tudományágakban az anatómiában használatos síkok és irányok precíz megnevezése több okból is igen lényeges.

1. ábra Az állatok gyakran változtatnak helyzetet a környezetükhöz képest

A köznyelv használatával szemben két komoly probléma merül fel. Először is, a köznyelvi, irányokat jelző szavak természetüknél fogva nyelvspecifikusak, ezért szakszövegekben le kell őket fordítani a velük megegyező, vagy csaknem megegyező megfelelőjükre. Tehát ezek nem univerzális kifejezések, amiket más anyanyelvű zoológusok is könnyen megértenek. A terminológiai különbségek egyébként az állati anatómia (néha zootómiának is nevezik) és az emberi (orvosi) anatómia területét továbbra is különválasztják.

A második és nagyobb probléma maguknak az állatoknak a tulajdonságaiból fakad. A legtöbb állat képes mozogni a környezetéhez képest (lásd 1. ábra). Tehát míg a „fenti” irány egy álló helyzetű élőlény fejtetőjére mutathat, ugyanez a „fenti” kifejezés a hanyatt fekvő állat hasa irányába mutat.

Ezért egységesített, általában latin szavakon alapuló anatómiai (és zootómiai) irány-, illetve helymeghatározó kifejezésekben egyeztek meg, hogy a biológusok és orvosok precízen kifejezhessék az állati (és emberi) testek és szervek helyzetével kapcsolatos ismereteiket.

Magyar folyó szövegben a magyaros írásmódot célszerű használni (pl. dorzális), de magyar szakmai szövegekben sokszor a latinos írásmódot részesítik előnyben, ilyenkor célszerű dőlt betűvel kiemelni az idegen nyelvű kifejezést (pl. dorsalis). Az orvosi latinban sajnálatosan gyakran előforduló kevert formák (pl. *dorsális) kerülendők. Összetételekben vagy szókapcsolatokban pedig mindig egynemű írásmódot alkalmazzunk (pl. dorzális úszó vagy pinna dorsalis; artéria dorzálisz pedisz vagy arteria dorsalis pedis). Toldalékolás esetén a magyar forma a szerencsésebb (pl. dorzálisan és nem *dorsalisan). Ebben a szócikkben az anatómiai kifejezések magyaros és latinos alakban is szerepelnek.

Standard anatómiai helyzet

Mivel az állatok képesek a helyzetüket változtatni környezetükhöz képest, és mivel függelékeik (karok, lábak, csápok stb.) is változtathatják helyzetüket a test főrészéhez képest, lényeges, hogy az anatómiai irányokat leíró kifejezések a szervezet standard anatómiai helyzetére vonatkoznak. Például a 8. ábrán a csápok meg vannak görbülve, így nem az anatómiai pozícióban vannak. Mégis, ha a proximo-disztális tengelyt írjuk le, a kiegyenesített pozíciót feltételezzük. Így elkerülhető a kavarodás, ha ugyanarra az élőlényre különböző testhelyzeteiben hivatkozunk.

Gerinctelen és gerinces zootómia

A zoológia nem ad általános, formális definíciót a standard anatómiai helyzetre. Azt mondhatjuk, hogy ez általában az élőlény nyugalmi helyzetével egyezik meg. Így, a legtöbb gerinctelen állatnál az a helyzet, amikor az állat éppen nem táplálkozik, rejtőzik vagy haladó mozgást végez (lásd 6-9. ábra, lejjebb), és a testfüggelékei nyújtott állapotban vannak.

A kétoldali szimmetriájú állatoknál (Bilateralia), mint a gerincesek és a gerinctelenek egy része, úgy is fogalmazhatunk, hogy az a testhelyzet, amikor az állat álló helyzetben előre tekint. (lásd 2–4. ábra, lejjebb)

Orvosi (humán-) anatómia

A zootómiától eltérően az orvosi anatómiában a standard anatómiai helyzetet pontosan meghatározták. A többi gerincessel megegyező módon az emberi test álló helyzetben van, nyugalomban. A végtagok (karok és lábak) azonban természetellenes helyzetbe vannak rendezve, kissé a holttestek boncoláskor felvett helyzetére emlékeztetve. Tehát a lábak összezártak (vagy enyhén szétnyíltak), a karok kifelé fordítva, úgy, hogy a tenyér előre, a hüvelykujj pedig a testtől kifelé mutasson. A karok enyhén el is mozdulnak a testtől, oldalt nem érintkeznek vele. A végtagok (főleg a karok) helyzetének fontos szerepe van a végtagokkal kapcsolatos anatómiai irányok meghatározásában.

Koponya

Embereknél a koponya standard anatómiai helyzetét nemzetközi konvenció alapján a frankfurti horizontális sík határozza meg. Ez a csontos szemgödörben található bal oldali orbitalén és a két porionon (a külső hallójárat legfelső pontja) áthaladó sík, aminek a standard anatómiai helyzetben nagyjából a talajjal párhuzamosnak kell lennie. Ez nagyjából megegyezik az álló, egyenesen előre néző személy fejtartásával.

Irányok

Az emberi testhez legközelebb a gerincesek testfelépítése áll. Minden gerinces állatnak (az embert is beleértve) ugyanaz az alapszabása („body plan” vagy „bauplan”): kétoldali szimmetriájúak. Más szavakkal, középen elválasztva őket a bal és jobb testfél egymás tükörképei. Ezért az anatómiában használatos alapvető irányokat jelölő kifejezések azok, amiket a gerinceseknél használnak. Ezek a kifejezések számos gerinctelen élőlény testének leírására is alkalmasak.

Irányok a gerinces szervezeteknél

Először is kiválasztjuk az élőlény egymástól legtávolabb eső végpontjait. Minden ilyen végpont-pár meghatároz egy tengelyt. Egy kétoldali szimmetriájú élőlénynél hat ilyen végpont létezik, ami három, egymást derékszögben metsző tengelyt definiál – a térgeometriából jól ismert x, y, és z tengelyeket.

2. ábra Anatómiai irányok és definiált tengelyek egy gerincesnél

Anterior és poszterior

A legnyilvánvalóbb végpontok az „orr” és a „farok” (lásd a 2. ábrát). Anatómiailag az orrot tekinthetjük úgy, mint elülső vagy anterior (anterior) vég (latin ante; ’előtt’). Gerinceseknél, ahol a fej jól meghatározott, az anterior véget hívják rosztrális (rostralis) végnek (latin rostrum; ’csőr’), kraniális (cranialis) végnek (görög κρανίον kranion; ’koponya’), vagy feji/kefalikus (cephalicus) végnek (görög κεφαλή kephalē; ’fej’). A szélesebb körű alkalmazhatóság, különösen az elkülönülő fejjel gyakran nem bíró gerinctelenek miatt általában az „anterior” forma javasolt.

Az elülső (anterior) vég ellentéte a hátulsó, hátsó vagy poszterior (posterior) vég (latin post; ’után’). Ezt nevezik kaudálisnak (caudalis) (latin cauda; ’farok’) is – ez a kifejezés szigorúan véve csak gerincesekre használható, ezért használata kevésbé javasolt.

Az előbb definiált két pontot összekötve az elülső-hátulsó tengelyt vagy anteroposterior tengelyt (anteroposzterior, néha antero-posterior) kapjuk. Ritkábban használatos szinonimái a rosztrokaudális (rostrocaudalis) vagy kefalokaudális (cephalocaudalis) tengely (lásd az 1. táblázatot). Gyakran AP vagy A-P tengelynek rövidítik. Az elülső-hátulsó tengely meghatározása mellett az „anterior” és „posterior” kifejezések relatív helymeghatározásra is használhatók a tengely mentén. Így a 2. ábra halán a kopoltyúnyílások poszterior helyzetben vannak a szemekhez képest, de anterior helyzetben a farokhoz képest.

1. táblázat: Tengelyek a gerincesek zoológiájában

Anatómiai kifejezés	Meghatározott tengely	Szinonimák	Lefutása
anterior anterior	anteroposzterior anteroposterior	rosztrokaudális rostrocaudalis1, kraniokaudális craniocaudalis1, kefalokaudális cephalocaudalis2	a fejtől a test ellenkező végéig vagy a farokig.
poszterior posterior
dorzális dorsalis	dorzoventrális dorsoventralis	—	a gerincoszloptól (hátulsó) a hasig (elülső).
ventrális ventralis
bal (laterális lateralis)	bal-jobb	dextro-sziniszter dextro-sinister2, szinisztro-dexter szinistro-dexter2	a test bal oldalától a jobb oldaláig.
jobb (laterális lateralis)
mediális medialis	mediolaterális mediolateralis3	—	a szervezet közepétől valamelyik oldalig.
bal vagy jobb (laterális lateralis)
proximális proximalis	proximodisztális proximodistalis	—	egy függelék csúcsától (disztális) annak a testhez való csatlakozásáig (proximális).
disztális distalis
Jegyzetek: (1) Szokásos használat. (2) Ritkán használják. (3) A bal-jobb tengely felével egyezik meg. (Az „intermediális”, „ipszilaterális”, „kontralaterális”, „szuperficiális” vagy a „felszínes/mély” kifejezések csak viszonyításként használatosak, nem határoznak meg fix anatómiai tengelyeket.)

Dorzális és ventrális

További nyilvánvaló végpontok a hát és a has. Ezeket háti vagy dorzális (dorsalis) végnek (latin dorsum; ’hát’) és hasi vagy ventrális (ventralis) végnek (latin venter; ’has’) nevezik. A legszélső pontokat összekötve a hát-hasi vagy dorzoventrális tengelyt (dorsoventralis) kapjuk. Gyakran DV vagy D-V tengelynek rövidítik. A DV tengely definíció szerint derékszöget zár be az AP tengellyel.

Ahogy az anteroposzteriornál is látható volt, a „dorzális”, „ventrális” kifejezések relatív helymeghatározásra is használhatók a D-V tengely mentén. Így a 2. ábrán a mellúszók dorzálisak a farokúszóhoz képest, de ventrális helyzetűek a hátúszóhoz viszonyítva.

Bal és jobb (laterális), mediális

A harmadik tengely derékszöget zár be mind az AP, mind a DV tengelyekkel. Az élőlény bal (sinister) és jobb (dexter) széleit köti össze. Ezek a pontok összekötve a bal-jobb tengelyt (rövidítve az angol alapján LR vagy L-R tengelyt) vagy dextro-szinisztrális (dextro-sinistralis), ritkábban szinisztro-dextrális (sinistro-dextralis) tengelyt (a latin dexter; ’jobb’ és sinister; ’bal’ szavakból). A „bal” és „jobb” oldalak nem a megfigyelő, hanem mindig az élőlény nézőpontjából értendők (vesd össze a heraldikai iránnyal).

A gyakorlatban, és más anatómiai kifejezésektől eltérően, a köznyelvi „bal” és „jobb” kifejezéseket szokás használni angolul és több más nyelvben is. Ennek oka talán az lehet, hogy a latin „sinister” angolul ’gonosz’ jelentéssel is bír, és más nyelvekben is negatív konnotációi vannak).

Ahogy a többi iránynál láttuk, itt is használhatók a kifejezések relatív helymeghatározásra a bal-jobb tengely mentén. Így a 2. ábrán a hátúszó jobbra található a mellúszótól, de a jobb szemhez képest balra található. Mivel azonban a bal és jobb oldal egymás tükörképe, az ilyen használat sokszor zavaró lehet (pl. a fenti képen egy jobb és egy bal szem is található, ezért kénytelenek vagyunk mindig meghatározni, hogy melyikre hivatkozunk).

Elkerülendő ezt a kényelmetlenséget, a laterális (lateralis) kifejezést (latin latus; ’oldal’) használják mindkét oldalra vonatkoztatva, így létezik a bal laterális és jobb laterális oldal. A laterális ellentéteként a mediális (medialis) kifejezés (latin medius; ’középső’) utal az élőlény középsíkjához közeli pontra (ahol a bal-jobb tengely metszi a mediánszagittális síkot – lásd lejjebb). Továbbá, a „bal-jobb” tengely és az elnevezésből adódó bizonytalanságok helyett gyakran a mediolaterális (mediolateralis) tengely elnevezést használják, amit ML vagy M-L tengelynek rövidítenek. Az ML tulajdonképpen féltengely. Ezek a kifejezések is használhatók relatív értelemben, a bal-jobb tengely mentén. Így, a 2. ábrán a kopoltyúk mediálisak a kopoltyúfedőhöz (operculum) képest, de a szívhez képest laterális helyzetűek. Másik példa: az ember füle laterálisan helyezkedik el a szemhez képest, míg a szem a fültől mediálisan található.

A „mediolaterális” kifejezést szigorúan csak a bal-jobb tengelyhez képest való elhelyezkedésre használjuk, a „felszínes/mély” kifejezésekkel (lásd lejjebb) való keveredés elkerülésére.

Zavarforrások

3. ábra Anatómiai tengelyek egy négylábú gerincesben, az Equus caballus-ban (ló). Látható az anteroposzterior (A-P) és a dorzoventrális (D-V) tengely, a bal-jobb tengely nem látszik; a képen az állat jobb oldala látható

Az AP, DV és LR (vagy ML) tengelyek együtt precíz háromdimenziós helymeghatározást tesznek lehetővé bármilyen kétoldalian szimmetrikus élőlénynél, legyen akár gerinctelen vagy gerinces. A gyakorlatban a tengelyek szerinti helymeghatározásban előfordulhat némi zavar, amikor (a 2. ábra halától eltérően) a szóban forgó élőlény alakja nem tekinthető lineárisnak (lásd a 3-4. ábrákat). Például a 3. ábra AP-tengelye nem látszik derékszöget bezárni a DV-tengellyel. Ehelyett az összes testszegmenst figyelembe véve lehetséges AP-tengelyek afféle közelítő átlagának ábrázolása.

4. ábra Egy ló három testszegmensének különböző irányokba mutató, piros színnel jelölt AP-tengelyei. Az A tengely mutatja a farok, a B tengely a nyak, a C tengely a fej AP-tengelyét

Bármelyik testi szegmenst tekintve, a dorzoventrális tengely derékszöget zár be az anteroposzterior tengellyel. Így a 4. ábrán a farokrész DV-tengelye a farok „háti” végétől (a törzs poszterior vége), a farok „aljáig” (a lábak közelében) tart – csaknem párhuzamosan a test főrészének AP-tengelyével.

Ökölszabályként, ha az egész testről beszélünk, akkor a teljes test AP-tengelyét használjuk, és az erre merőleges DV- és ML-tengelyeket. Ha azonban csak egy testszegmensről van szó, akkor a 4. ábrán látott módon a szóban forgó testszegmens AP-tengelyét kell figyelembe venni, a hozzá tartozó, arra merőleges DV- és ML-tengelyekkel. Egy másik megoldás lehet, ha az AP, DV és ML kifejezéseket szigorúan csak az egész élőlényre vonatkoztatva használjuk, a fejre, nyakra, farokra pedig a proximális és disztális kifejezéseket (lásd lejjebb).

Proximális és disztális

A közelebbi vagy proximális (proximalis – latin proximus; ’legközelebbi’) kifejezés írja le azt a helyet, ahol a test főrészéhez a függeléke csatlakozik; a távolabbi vagy disztális (distalis – latin distare; ’félrevonulni’) kifejezés pedig a függeléknek a testhez való csatlakozástól legtávolabbi pontját. Mivel a testfüggelékek általában a főrésztől függetlenül képesek mozogni (így pozíciót is képesek változtatni hozzá képest), ezekkel a külön anatómiai kifejezésekkel írhatjuk le őket.

Ahogy fentebb már jeleztük, a szokásos AP, DV és ML iránytengelyek használata néha zavart okozhat, ha a test olyan részeire alkalmazzuk őket, amik képesek helyzetváltoztatásra a test főrészéhez képest. Ez különösen így van a függelékek esetében. A függelékek közé tartoznak az úszók (lásd 2. ábra) és a végtagok (lásd 3-4. ábra), de alkalmazható bármilyen struktúrára, ami a test főrészéből nő ki, és legalább potenciálisan elmozdulhat ahhoz képest. Így tágabb értelemben a függelékek közé sorolhatjuk a külső füleket (pinneae), az emlősök szőrét, a madarak tollát, a halak, hüllők és egyes madarak pikkelyeit. A gerinctelenek csápjai és más kinövései, számos gerinces és néhány gerinctelen élőlény pénisze is ide érthető.

A két szélső helyzetű pontot összekötve a proximodisztális tengelyt (proximodistalis vagy proximo-distalis tengelyt) kapjuk, ezt néha AB tengelynek rövidítik. Ahogy eddig is, a „proximális” és „disztális” kifejezéseket a proximodisztális tengely mentén történő relatív helymeghatározásra is lehet használni. Például a térd proximális a patához, de disztális a lapockához képest a 3-4. ábrákon.

A proximodisztális tengelyre merőleges másik két tengely elnevezése változó lehet, attól függően hogy a végtag vagy függelék milyen pozícióban van. Épp ezért, a másik két tengelyt általában a függelék standard anatómiai helyzetéhez képest határozzák meg. Ez nagyjából minden élőlény számára meghatározható, mint a normál testhelyzet amikor az élőlény pihen és nem mozog. Ez a négylábú gerinces állatoknál kiegészül azzal a megkötéssel, hogy az állat nem fekvő, hanem álló testhelyzetben van. Így a 2. ábrán lévő hal és a 3-4. ábrákon található ló is standard anatómiai helyzetben van. A humán (orvosi) anatómiában a végtagok helyzetével kapcsolatban további előfeltételezéseket tesznek, lásd lentebb.

Egyéb anatómiai kifejezések

A három fő iránytengelyen (AP, DV és az ML féltengely) és a függelékek proximodisztális tengelyén túl a kétoldalian szimmetrikus állatoknál számos más irányt leíró kifejezést is alkalmazhatunk. Ezek a kifejezések szigorúan csak viszonyításra használhatók és nem fix tengelyek meghatározására. Ezek közé a kifejezések közé tartoznak:

• azonos oldali vagy ipszilaterális (ipsilateralis – latin ipse; ’saját', 'ön-'): egy másik struktúrával azonos oldalon lévő. Így például a bal kar és a bal láb ipszilaterálisak.
• ellenoldali vagy kontralaterális (contralateralis – latin contra; ’ellen’): egy másik struktúrával ellenkező oldalon lévő. Így például a bal kar kontralaterális helyzetben van akár a jobb lábhoz vagy a jobb karhoz képest.
• felszíni, felszínes vagy szuperficiális (superficialis, latin superficies; ’felszín’): az élőlény külső felületéhez közeli. Például a bőr felszíni helyzetben van az izomzathoz képest. Ellentéte a „mély” vagy a „zsigeri” lehet.
• mély vagy ritkán profundus (profundus, latin ’mély’): a szervezet felszínétől távolabb eső. Például az izomzat „mély” a bőrszövethez képest, de felszínes a belső szervekhez képest. Ez azon kifejezések egyike, ahol a köznyelvi alak terjedt el.
• középső vagy köztes (latin intermedius; inter, ’között’ és medius, ’közép’): két másik struktúra között elhelyezkedő. Például a köldök köztes helyzetű a bal kar és az ellenoldali (jobb) lábhoz képest.
• zsigeri vagy viszcerális (visceralis – latin viscus; ’belső szerv’, ’zsiger’): a testüregen belüli szervek helyének megjelölésére. A gyomor a hasüregen belül van, ezért zsigeri.

Irányok a gerinctelen szervezeteknél

A gerinctelenek nagy formaváltozatossága megnehezíti standardizált anatómiai irányok alkalmazását leírásuknál. Az adott élőlénytől függően egyes kifejezéseket ugyanúgy használnak, mint a gerinceseknél, de szükség szerint új anatómiai kifejezéseket is alkottak. A kifejezések használata az élőlény alapszabásától függ.

5. ábra Aszimmetrikus és gömb alapformájú testformák. (a) Egy aszimmetrikus alapszabású élőlény (Amoeba proteus – egy amőba). (b) Egy gömb alapformájú élőlény (Actinophrys sol – egy napállatka

Aszimmetrikus és gömb alapformájú élőlények

Az alakváltoztatásra képes élőlények, mint az amőbák (lásd az 5/a ábrát) esetében az anatómiai irányok értelmetlenek, mivel semmilyen fix iránytengelyről nem lehet szó esetükben. Hasonlóan, a gömb alakú élőlényeknél (5/b ábra) nincs mód az élőlény középpontján áthaladó tengelyek megkülönböztetésére. Tetszőleges számú, egymásra merőleges tengelyhármast meg lehetne határozni, de egyik sem lenne kitüntetett helyzetű, ezért nem lenne használható. Az ilyen élőlényekben egyedül a sekély és mély kifejezéseknek van némi jelentősége.

6. ábra A Phaeodactylum tricornutum kovamoszat négy egyede; határozott, megnyúlt alakkal

Hosszúkás formájú élőlények

Olyan, állandó alakkal rendelkező szervezeteknél, melyek egyik dimenziója hosszabb a többinél, legalább két anatómiai irány meghatározható. A hossztengelyt vagy longitudinális tengelyt az élőlény átellenes végpontjai határozzák meg. Ha az élőlény lapított testű, meghatározhatunk egy, a hossztengelyre merőleges transzverzális tengelyt is. Harmadik tengely kijelölésére általában nincs mód. Az ilyen élőlények, ahogy a 7. ábrán is látható, általában planktonikus (szabadon úszó) protiszták, és általában a mikroszkóp tárgylemezén vizsgálják őket, ahol lényegében két dimenziósnak tekinthetők. Harmadik tengely akkor vehető fel, ha például egy nem végponti helyzetű citosztóma vagy más egyedi struktúra is jelen van.

Hosszúkás élőlények megkülönböztethető végekkel

7. ábra Élőlények, ahol a hossztengely végeit meg lehet különböztetni (felül Paramecium caudatum, alul Stentor roeseli)

Egyes hosszúkás formájú protiszták végeit meg lehet különböztetni egymástól. Az ilyen élőlényeknél a szájat (vagy azzal ekvivalens struktúrát, például a Paramecium vagy Stentor citosztómáját) tartalmazó véget, vagy azt a végét az élőlénynek, ami többnyire a helyváltoztató mozgás irányába néz (pl. az Euglena a flagellummal ellentétes vége) általában az anterior végnek tekintik. A másik vég értelemszerűen a poszterior vég lesz, és a két vég összekötésével az anteroposzterior tengelyt (elülső-hátulsó tengelyt) kapjuk. Szigorúan véve ezt a terminológiát csak olyan szervezetekre lehetne alkalmazni, melyek mindig planktonikusak (úszó életmódot folytatnak, mint a 7. ábra tetején), bár alkalmazható szesszilis (felszínhez rögzült) életmódot folytató élőlényekre is (lásd a 7. ábra alsó képe és a 8. ábra).

8. ábra Vénuszkosárka-szivacsok (Euplectella aspergillum) fürtje, az apikális-bazális tengelyek jelölve

A felszínhez rögzült élőlényeknél, mint például a szivacsok (lásd 8. ábra), továbbá egyes állatszerű protisztáknál szintén beszélhetünk jól elkülöníthető testvégekről. Az aljzathoz rögzült vég általában az alapi vagy bazális vég (basalis) nevet kapja (latin basis; ’alap’), a rögzülés pontjától legtávolabb eső végpont neve pedig csúcsi vagy apikális vég (apicalis) (latin apex; ’csúcs’, ’hegy’). A két vég összekötésével az apikális-bazális (vagy bazális-apikális) tengelyt kapjuk (lásd 7. ábra). Erre merőlegesen transzverzális tengelyeket definiálhatunk, de a szimmetria hiánya miatt nincs kitüntetett irány, ami egyértelműen meghatározná a tengelyeket.

Szokás növényi részeknél is beszélni bazális és apikális irányokról, például a levél csúcsi része apikális végnek, a levélnyél felőli része bazális végnek is nevezhető.

Sugarasan szimmetrikus élőlények

A sugaras szimmetriájú élőlények közé a Radiata csoport ragjai tartoznak – elsősorban a csalánozók (Cnidaria) és a bordásmedúzák (Ctenophora). A kifejlett tüskésbőrűek (tengeri csillagok, tengeri sünök, tengeri uborkák stb.) is ide tartoznak, pentamer szimmetriájuk miatt (tehát ötös forgásszimmetrikát mutatnak). A tüskésbőrűek lárvái nem tartoznak ide, mivel azok kétoldalian szimmetrikusak.

9. ábra Chrysoara spp. (egy kehelyállat) orális-aborális és proximo-disztális tengelyei. Vegyük észre, hogy a függelékek nem a standard anatómiai pozícióban vannak, így a tengely görbült

A gömbszerű és az aszimmetrikus organizmusoktól eltérően, a sugarasan szimmetrikus élőlényeknek mindig van egy meghatározott tengelyük.

10. ábra Aurelia aurita, egy másik kehelyállat több radiális és medio-periferális tengelye

A csalánozók űrbelűek, az élőlény egyik végén található a kombinált száj- és végbélnyílás, a másik végen nem található nyílás a gyomor-bél üregből (coelenteron). Épp ezért az élőlény száji végét orális végnek (latin os; ’száj’), az ellenkező véget aborális végnek (a latin ab-; ’-tól/-től’, ’el-’) nevezzük. A kettőt összekötve az orális-aborális tengelyt kapjuk (9. ábra).

Ahogy a gerinceseknél láttuk, a testtől függetlenül mozogni képes függelékek (csápok, a csalánozók és bordásmedúzák esetében) rendelkeznek proximodisztális tengellyel (9. ábra). A gerincesekkel ellentétben azonban a csalánozóknak nincs más határozott tengelyük, több, egyenrangú radiális tengelyt lehet meghatározni (10. ábra).

Egyes kétsugaras szimmetriájú bordásmedúzáknál megkülönböztethetünk csápi vagy tentakuláris (tentacularis) (latin tentaculum; ’csáp’) és garati vagy faringeális (pharyngealis) (ógörög φάρυγξ; ’garat’) tengelyeket, így anatómiai szempontból ekvivalensek a kétoldalian szimmetrikus állatokkal. Hasonlóan, a kifejlett tüskésbőrűek ötsugaras szimmetriájúak, így a bordásmedúzák végtelen sok definiálható tengelye helyett csak öt szimmetrikus radiális tengelyük van.

A laterális, dorzális és ventrális kifejezéseknek nincs értelmük ezeknél az élőlényeknél, ehelyett az általános periferális (latin peri-; körül; lásd a 2. táblázatot) kifejezés használható. A mediális használható, de a Radiata csoportnál az élőlény középső helyzetű pontjára, nem pedig tengelyére utal, ahogy a gerinceseknél volt látható. Ezért, ahogy számos radiális tengely létezhet, ugyanígy több medio-periferális (fél-) tengely határozható meg (10. ábra).

2. táblázat: Anatómiai kifejezések összehasonlítása
sugarasan szimmetrikus¹ és kétoldalian szimmetrikus állatok esetében

Bilaterális alapszabások		Radiális alapszabások
Irány	Szinonimái	Irány	Szinominái
anterior (elülső)	rosztrális, kraniális, kefalikus2	orális	apikális3
poszterior (hátulsó)	kaudális2	aborális	bazális3
dorzális (háti)	—	periferális4,5	—
ventrális (hasi)	—	periferális4,5	—
bal (laterális)	sziniszter	periferális4,5	—
jobb (laterális)	dexter	periferális4,5	—
mediális	—	ugyanaz6	—
proximális (közelebbi)	—	ugyanaz	—
disztális (távolabbi)	—	ugyanaz	—
Jegyzetek: (1) Ide tartoznak a Radiata mellett a kifejlett tüskésbőrűek is. (2) Ritkán használt. (3) Csak rögzült életmódú (szesszilis) élőlényeknél. (4) A gerinces megfelelők értelmetlenek a sugaras szimmetriájú állatoknál. (5) Nagyjából megegyezik a „felszínes” kifejezéssel. (6) Nagyjából megegyezik a „mély” kifejezéssel.

Irányok az orvosi (humán) anatómiában

Mivel valamennyien bilaterálisan szimmetrikus élőlények vagyunk, az emberek anatómiai irányai megfelelően leírhatók a gerinceseknél és a Bilateria taxon más csoportjainál használatos kifejezésekkel. Történelmi és más okokból azonban a standard humán anatómia terminológiája számos pontot eltér a más kétoldalian szimmetrikus élőlényeknél használttól.

A különbségek okai a zootómia és az orvosi anatómia irányai között

Bár érvelhetnénk úgy, hogy a gerinces zootómiában használt, irányokat leíró kifejezéseket lehetne és kellene az orvostudományban is használni, a különbségek állandósultak. A terminológiai különbségek három fő okból alakultak ki (és állandósultak):

• A korai humán anatómiai tanulmányokat (melyeket az orvostudomány keretén belül folytattak) történelmileg elkülönülve végezték a zootómusok munkásságától, a két ágazat művelői általában nem is hivatkoztak egymás munkáira.
• A korai zoológiai és humán anatómiai tanulmányokat az evolúció folyamatának modern megértése előtt végezték, amikor még az embereket széles körben „különbözőnek” és „minden állatnál fejlettebbnek” tekintették, ezért saját terminológiát alkottak a számára.
• A legtöbb négylábú gerincestől eltérően, az emberek nem négy lábon járnak, hanem (másodlagosan) két lábon járnak. A két lábon járás az embereknél elmozdulást okoz a testfüggelékeknek (karok és lábak) és a fejnek a test főrészével bezárt szögében. Így indokoltnak látszik az emberek két lábon álló helyzetére saját terminológiát alkalmazni.

Sajnos az orvosi és az egyéb gerinces zootómiai terminológiai eltérései zavart okozhatnak. A gerinces és az orvosi anatómiai kifejezések gyors összehasonlításához lásd a 3. táblázatot.

3. táblázat: Ekvivalens anatómiai irányokat leíró kifejezések
a gerinces zoológiában és a humán anatómiában

Gerinces zootómia		Humán anatómia
Irány	Szinonimák	Irány	Szinonimák
anterior	rosztrális, kraniális, kefalikus1	szuperior	ugyanaz1
poszterior	kaudális	inferior	kaudális1
dorzális	—	poszterior	dorzális2
ventrális	—	anterior	ventrális1
bal (laterális)	sziniszter1	ugyanaz	—
jobb (laterális)	dexter1	ugyanaz	—
mediális	—	ugyanaz	—
proximális	—	ugyanaz	—
disztális	—	ugyanaz	—
köztes3	—	ugyanaz	—
ipszilaterális3	—	ugyanaz	—
kontralaterális3	—	ugyanaz	—
felszíni3	—	ugyanaz	—
mély3	—	ugyanaz	—
Jegyzetek: (1) Ritkán használt. (2) Kizárólag a testfüggelék egyik oldalának leírására használják. (3) Kizárólag viszonyításra használják, más helyleírókkal együtt alkalmazva.

Szuperior és inferior

Ahogy más gerinceseknél is, a két legnyilvánvalóbb szélső helyzetű pont az élőlény „teteje” és „alja”. Standard anatómiai helyzetben ez a fejnek és a lábnak felel meg. A feji véget szuperior végnek (latin superior, ’fentebbi’), a lábat pedig az inferior végnek (latin inferior, ’lentebbi’) nevezik. A két pont összekötésével a szuperior-inferior tengelyt kapjuk.

Ahogy a többi gerinceseknél láttuk, léteznek alternatív elnevezések a szuperior és az inferior helyett (3. táblázat). Néha előfordul a kraniális, kefalikus vagy a rosztrális kifejezés. A koponyára utaló „kraniális” kifejezés viszonylag gyakrabban, a „kefalikus” ritkábban, a „rosztrális” szinte egyáltalán nem használatos a humán anatómiában. A kaudális kifejezés is néha előfordul az orvosi anatómiában, és a kranio-kaudális tengellyel (cranio-caudalis tengely) is találkozni néha. Általában kizárólag a fejre és a test főrészére (törzs) vonatkoztatva használják, a végtagok figyelembe vétele nélkül.

Természetesen a szuperior és az inferior viszonyításként is alkalmazható. Például a vállak szuperior helyzetűek a köldökhöz, de inferior helyzetben vannak a szemekhez képest.

Anterior, poszterior

Az anterior (anterior) és poszterior (posterior) az orvosi terminológiában történő használata komoly félreértések forrása a standard gerinces anatómiai leíró kifejezésekhez hozzászokott anatómusok számára, és vice versa. A félreértés az eltérő standard anatómiai helyzetben van a négy lábon járó állatok és a két lábon járó emberek között.

Az orvosi anatómiában az anterior az egyed „elejére” utal, és a ventrális szinonimája. Hasonlóan a poszterior az orvosi anatómiában az egyed „hátára” utal, így a dorzális szinonimája (lásd a 3. táblázatot). A „dorzális” és „ventrális” kifejezéseket a humán anatómiában ritkán használják az egész testre vonatkozóan. Így az anteroposzterior tengely kifejezéssel szokás leírni az ember hátulját és elejét összekötő tengelyt.

Az „anterior” és a „poszterior” relatív helymeghatározásra is használható. Így a szemek poszterior helyzetben vannak az orrhoz, de anterior helyzetben a fej hátsó részéhez képest.

Bal és jobb (laterális), mediális

A bal és jobb laterális, valamint a mediális ugyanabban az értelemben használatos, mint a többi gerincesnél. A bal-jobb tengelyt kifejezést azonban ritkán használja az orvostudomány; ehelyett csaknem kizárólagosan a mediolaterális tengely terjedt el.

Függelékek

Ahogy a többi gerincesnél, a „proximális” és „disztális” kifejezések írják le a függelékeknek a test főrészéhez legközelebbi és attól legtávolabbi pontjait. A végtagok egyedi elhelyezkedése miatt azonban az embereknél a függelékek leírására egyéb terminusokat is használnak.

Karok

11. ábra Az emberi kéz anatómiai irányai

A standard anatómiai helyzetben a kéz tenyere anterior irányba mutat. Ezért lehetséges (és szokás is) az anterior kifejezést a kéz tenyerének leírására, a poszteriort pedig a kézhát, illetve a kar hátulsó részének leírására használni.

A precizitás kedvéért azonban általában a palmáris (latin palma; tenyér) kifejezéssel írják le a kéz anterior részét, és a dorzálist használják a kézhát leírására. Ezek összekötésével a dorzopalmáris tengelyt (dorsopalmaris tengely) kapjuk. Ezt leggyakrabban a kéz, de néha az egész kar leírásánál is használják (lásd 11. ábra).

A harmadik tengely gyanánt a mediolaterális tengely megteszi, bár ha csak a végtagról beszélünk, a „mediális” vonatkozhat a kar középső részére is.

Relatív irányok

Az emésztőrendszer részeinél szokás még a szájhoz közelebb eső szegmenseket proximálisnak, a végbélnyíláshoz közelebb esőket pedig disztálisnak nevezni.

A végtagok relatív irányai

Specializált terminusokkal írják le a függelékek, azaz a test főrészéhez kapcsolódó részek helyzetét. A főrészhez való csatolódáshoz közeli struktúrák proximálisak vagy centrálisak, a csatolási ponttól távoliak pedig disztálisak vagy periferálisak. Például a kezek a karok disztális végein vannak, míg a vállak a proximális végeken. Ezek a kifejezések relatív értelemben is használhatók, például a húgycső proximális vége a húgyhólyaghoz csatlakozik.

A legtöbb állat végtagjai esetében a kraniális és kaudális kifejezésekkel írják le a carpushoz (a mellső végtagon; csukló) vagy a tarsushoz (a hátsó végtagon: boka) képest proximális helyzetű területeket. A fejhez közelebb eső vagy fej felé mutató területek vagy részek kraniálisak, a fejtől távolabb eső vagy ellenkező irányba mutatóak kaudálisak.

A csuklóízülethez közelebb a dorzális kifejezés váltja fel a kraniálist, illetve a palmáris váltja fel a kaudálist. Például a kutya mancsának teteje annak dorzális felszínével egyezik meg; az alja pedig a palmáris (a mellső végtagon) vagy a plantáris (a hátsó végtagon) felszínnel egyezik meg.

Az alkar oldalait annak csontjairól nevezték el: az orsócsonthoz (radius) közeli struktúrák radiálisak, a singcsonthoz (ulna) közeliek ulnárisak, a mindkét csonthoz köthető struktúrák radioulnárisak. Hasonlóan, a lábszáron a sípcsonthoz (tibia) közeli struktúrák tibiálisak, a szárkapocshoz (fibula) közeliek pedig fibulárisak (vagy peroneálisak).

A voláris (néha a „palmáris” szinonimájaként) a tenyér vagy a talp („plantáris”) alsó részére utal.

A valgus („kifelé fordított”) és varus („befelé fordított”) kifejezések a végtagok disztális részének a végtaggal bezárt szögét jellemzik egy ízületnél. Például a könyökízületnél anatómiai helyzetben az alkar és a felkar nem esik egy vonalba, hanem az alkar laterálisan kb. 5–10°-os szöget zár be a felkarral: az alkar valgus helyzetben van. Egy ízületnél a bezárt szög jellemezhető normálisként vagy abnormálisként.

Síkok

Anatómiai síkok az emberi testben

Általános használat

Az állati anatómiában három alapvető referenciasík használatos. Ezek a referenciasíkok nem konkrét síkok, inkább parametrikus síkoknak tekinthetők, amik tetszőlegesen eltolhatók az adott síkra merőleges egyenes mentén.

• A nyílirányú sík vagy szagittális sík (sagittalis; latin sagitta ’nyíl’) a testet bal (sinister) és jobb oldali (dexter) részekre osztja.
  • A mediánszagittális sík, mediánsík vagy középsík a középvonalban (a test szimmetriatengelyén) van; áthalad tehát minden középvonali anatómiai struktúrán, mint a köldök vagy a gerincoszlop, és minden más szagittális síkkal (összefoglaló nevükön paraszagittális síkok) párhuzamos.
• A koronális vagy frontális sík a testet hátulsó (dorzális) és elülső (ventrális), illetve poszterior és anterior részekre osztja.
• A transzverzális sík vagy horizontális sík másik nevén axiális sík a testet feji (kraniális) és farki (kaudális) részre osztja.

Az embrionális fázison túlhaladva az embernél a koronális sík a vertikálissal, a transzverzális sík pedig a horizontális síkkal egyezik meg. Az emberi embrióknál és a négy lábon járó állatoknál viszont a koronális sík a horizontálissal, a transzverzális sík pedig vertikálissal megegyező.

Anatómiai mozgás leírásakor a fenti síkok határozzák a tengelyt, ami mentén a mozgás történik. Így a transzverzális sík mentén mozogva a mozgás a fejtől a lábujjakig terjed.

A „szagittális” kifejezés szó szerint azt jelenti, hogy „nyílszerű”, ami a testet természetes módon pontosan ketté, bal és jobb félre osztó gerincoszlop helyzetére utal (ami a „mediánszagittális” pontos jelentése).

Longitudinális síknak bármilyen, a transzverzális síkra merőleges síkot nevezünk. A koronális sík és a szagittális sík is a longitudinális síkok közé tartozik.

Orvosi anatómia

Néha szükség van a síkok orientációjának megkülönböztetésére, például az orvosi képalkotásban (orvosi ultrahang, komputertomográfia, MRI, PET). Képzeljünk el egy embert standard anatómiai helyzetben, és XYZ derékszögű koordináta-rendszert, melyben az X tengely elölről hátulra mutat, az Y tengely balról jobbra tart, a Z tengely pedig fentről lefelé. A jobbkézszabály vagy dugóhúzószabály érvényesül.

• A transzverzális, axiális vagy horizontális sík egy a föld síkjával párhuzamos X-Y sík, ami az emberek esetében a superior és inferior irányokat választja el egymástól, vagyis a fejet a lábaktól.
• A koronális vagy frontális sík egy a föld síkjára merőleges Y-Z sík, ami az emberek esetében az anterior és posterior irányokat választja el egymástól, tehát a test elejét a hátuljától, vagyis a ventrálist a dorzálistól.
• A nyílirányú, szagittális vagy medián sík egy a föld síkjára merőleges X-Z sík, ami a test bal és jobb oldalát választja ketté. A mediánszagittális sík az a nyílirányú sík, amely éppen félbevágja a testet.

A tengelyek és a nyílirányú sík megegyezik a két- és négylábúaknál, de a koronális és a transzverzális síkok orientációja ellentétes. Egy adott berendezésen jelölt tengelyek nem minden esetben egyeznek meg a test tengelyeivel, főleg mert a test és az adott berendezés orientációja is eltérő lehet.

Az orvostudományban a hasüregi szervek leírásánál néha használnak egy trans-pyloricus síkot (transz-pilorikus sík), ami a gyomorkapun (pylorus) áthaladó transzverzális sík.

Anatómiai síkok az állati agyban

Az állatok neuroanatómiájában, különös tekintettel az agykutatásban felhasznált rágcsálók esetében az a szokás, hogy az agy szekcióit az azokkal homológ emberi agyterületekről nevezik el. Így, ami technikailag transzverzális szekció a patkány testéhez képest (az anteriort a posteriortól elválasztó), azt gyakran a patkány neuroanatómiai koordinátáiban koronális szekciónak hívják (a ventrálist a dorzálistól elválasztó). Ez segíti az összehasonlítást az emberi aggyal, ami el van forgatva a test tengelyéhez képest 90 fokkal ventrális irányba. Ez azt jelenti, hogy a patkány agyának leírására használt anatómiai síkok nem szükségszerűen egyeznek meg a test többi részének leírására szolgáló síkokkal.

Felszíni és egyéb pontok az emberi testen

Az orvosi anatómiában szokás hivatkozni olyan iránypontokra, amik a bőrön vagy az alatt láthatóak. Ahogy a síkoknál láthattuk, ezek a vonalak és pontok képzeletbeliek. Példák:

• A középső hónaljvonal egy a test felszínén, a hónalj (axilla) csúcsát érintő, vertikálisan futó vonal. Párhuzamos vele az elülső és a hátsó hónaljvonal (ezek a hónalj bőrfelületének anterior, illetve posterior részén haladnak át).
• A medioclavicularis vonal egy a test felszínén, a kulcscsont középpontján áthaladó vertikálisan futó vonal.

Ezeken kívül szokás még hivatkozni a gerinc egyes részeire, például a 4. nyakcsigolya szokásos rövidítése C4 (c=cervicales), vagy a bordaközti terekre, például az 5. bordaközti tér rövidítése 5ICS (ics=intercostal space).

Egyéb

• internus = belső helyzetű, externus = külső helyzetű

Források

Magyar nyelven

• Összehasonlító anatómiai praktikum I., 18. oldal (szerkesztette: Dr. Zboray Géza, Nemzeti Tankönyvkiadó, 2001. ISBN 9631884511)

Angol nyelven

• Atkins, B.T., Duval, A., Lewis, H.M.A., and Milne, R.C. (1993) Collins-Robert French-English, English-French Dictionary, 2nd ed. HarperCollins, Glasgow UK and Le Robert, Paris, France. ISBN 0-06-275513-7.
• Barber, K., ed. (1998) The Canadian Oxford English Dictionary. Oxford University Press, Don Mills, ON, Canada. ISBN 0-19-541120-X.
• Campbell, N.A. and Reece, J.B. (2005) Biology, 7th ed. Pearson, San Francisco, CA, USA. ISBN 0-8053-7166-4.
• Hickman, C.P., Jr., Roberts, L.S. and Larson, A. (2003) Animal Diversity, 3rd ed. McGraw-Hill, New York, NY, USA. ISBN 0-07-234903-4.
• Houseman, J. (2003) Digital Zoology, v. 2.0. McGraw-Hill, New York, NY, USA. ISBN 0-07-256481-4.
• Kardong, K. (2005) Vertebrates: Comparative Anatomy, Function, Evolution, 4th ed. McGraw-Hill, New York, NY, USA. ISBN 0-07-290956-0.
• Marieb, E.N. (1995) Human Anatomy and Physiology, 3rd ed. Benjamin/Cummings, Redwood City, CA, USA. ISBN 0-8053-4281-8.
• Miller, S.A. (2002) General Zoology Laboratory Manual, 5th ed. McGraw-Hill, New York, NY, USA. ISBN 0-07-252837-0 (Mix from ISBN 0-07-243559-3).
• Ruppert, E.E., Fox, R.S. and Barnes, R.D. (2004) Invertebrate Zoology: A Functional Evolutionary Approach, 7th ed. Thomson, Belmont, CA, USA. ISBN 0-03-025982-7.
• Tortora, G.J. and Derrickson, B. (2006) Principles of Anatomy and Physiology, 11th ed. Wiley, Hoboken, NJ, USA. ISBN 0-471-68934-3.
• Wischnitzer, S. (1993) Atlas and Dissection Guide for Comparative Anatomy, 5th ed. W.H. Freeman, New York. ISBN 0-71-672374-3.

Fordítás

• Ez a szócikk részben vagy egészben az Anatomical terms of location című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

További információk

• Directions, cross sections, and divisions of the human brain Archiválva 2007. december 6-i dátummal a Wayback Machine-ben
• Anatomy of the lower limb

Kapcsolódó szócikkek

• Fogászatban használatos síkok és irányok