Ugrás a tartalomhoz

Alexander von Linsingen

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Alexander von Linsingen
Linsingen gyalogsági tábornok (1916)
Linsingen gyalogsági tábornok (1916)
Született1850. február 10.[1]
Hildesheim
Meghalt1935. június 5. (85 évesen)[1]
Hannover
SírhelyNeuer St. Nikolai Friedhof (Hannover)
Állampolgárságanémet
Szolgálati ideje1868–1918
Rendfokozatavezérezredes
Csatái
Kitüntetései
A Wikimédia Commons tartalmaz Alexander von Linsingen témájú médiaállományokat.

Alexander Adolf August Karl von Linsingen (Hildesheim, 1850. február 10. – Hannover, 1935. június 5.) báró, porosz királyi katonatiszt, német császári tábornok, vezérezredes, első világháborús hadvezér.

Élete

[szerkesztés]

Származása

[szerkesztés]

Az ősi észak-hesseni Linsingen nemesi nemzetségből származott. Édesapja Wilhelm Friedrich Klaus von Linsingen (1815–1889) titkos tanácsos, megyei elöljáró, édesanyja Marie Karoline Dorothea von Berlepsch (1814–1890) volt.[2] Apai nagyapja Ernst von Linsingen(wd) (1775–1853) volt, lovassági tábornok a hesseni királyi hadseregben, Caroline von Linsingen(wd) (1768–1815) bárókisasszonynak, Vilmos Clarence-i herceg, később brit király kegyencnőjének öccse. Egyik déd-nagybátyja Carl (Karl) von Linsingen(wd) (1742–1830) gróf volt, brit-hannoveri lovassági tábornok, a napóleoni háborúk hőse, a Bath-rend tagja.

Katonai pályája a világháborúig

[szerkesztés]

A hannoveri Líceumba járt, majd hadapródiskolában tanult Hannoverben és Berlinben. 1868. április 7-én címzetes zászlósként (Portepeefähnrich) a porosz királyi hadseregben a vesztfáliai 4. „Graf Barfuß” gyalogezredhez helyezték. Itt ugyanezen év november 10-én rendfokozatát megtartva tisztté avatták. 1869. október 14-én alhadnaggyá (Sekondeleutnant) léptették elő.

Ezredének kötelékében részt vett az 1870–71-es porosz–francia háborúban. Harcolt a Mars-la-Tour-i (vionville-i), a gravelotte-i és a Le Mans-i csatákban és számos további kisebb-nagyobb összeütközésben, és harcérintkezésben. Itt kifejtett teljesítményéért kitüntették a Vaskereszt II. osztályával.

1874. november 1-jén zászlóalj-adjutánssá (a parancsnok segédtisztjévé) nevezték ki, majd főhadnaggyá léptették elő és a koblenzi német császári 30. gyalogezred adjutánsává nevezték ki. 1875. március 29-én visszahelyezték Hannoverbe, a német császári 39. gyalogezredhez, hasonló beosztásba.

1878. október 12-én a kelet-frízföldi 78. „Herzog Friedrich Wilhelm von Braunschweig” gyalogezredhez osztották be. 1882. április 18-án a német császári 11. gyalogdandár adjutánsa lett Brandenburg an der Havel-ben. Ugyanebben az évben, október 14-én századosi rangot kapott (1876. február 10-i visszamenőleges előléptetéssel) a 4. gárda-gyalogezredhez vezényelték Spandauba. Mint „létszámfeletti” századost, 1882. november 12-én, majd 1883. június 2-án átmenetileg egy-egy század parancsnokságával bízták meg.

1888. május 16-án Strassburgba helyezték, a német császári 31. hadosztály adjutánsi megbízásával. 1889. május 22-én áthelyezték a német császári 1. (brandenburgi 8.) számú „III. Frigyes Vilmos király” testőr-gránátosezredhez (Leibgrenadier-Regiment), az ezred egyenruhájában Karlsruhéba, a német császári XIV. hadtest főparancsnokságára (Generalkommando) vezényelték, adjutánsi beosztásban. 1889-ben előléptették őrnaggyá, a hivatalos kinevezést szeptember 21-én kapta meg.

1890. december 15-én Lübeckbe, a 76. „Hamburg” (2. Hanza-) gyalogezredhez vezényelték, itt kinevezték a III. lövész-zászlóalj parancsnokává.[3] 1895. január 15-én alezredessé léptették elő, június 15-én Stettinbe helyezték, a 2. „König Friedrich Wilhelm IV.” (1. pomerániai) gránátos ezredhez. 1897. november 18-án ezredessé léptették elő, és kinevezték 4. „König Friedrich der Große” (keletporoszországi 3.) gránátosezred parancsnokává, amely Allensteinben, 1898-tól Rastenburgban állomásozott.

1901. június 16-án vezérőrnaggyá léptették elő és kinevezték a lübecki német császári 81. gyalogdandár parancsnokává. Mint korábban (1890–95 között), most is ő lett a lübecki (több ezredből összevont) helyőrség legmagasabb rangú tisztje.

1904-ben a császár jelenlétében lezajlott nagy hadvezetési gyakorlat (Kaisermanöver) után Altonában megtartott díszebéden Linsingen vezérőrnagy vette át II. Vilmos császártól a Hanza-ezredek új megnevezéseit („Hamburg”-ot a 76. és „Lübeck”-et a 162. ezrednek).

1905-ben altábornaggyá léptették elő és a császári 27. (württembergi királyi 2.) hadosztály parancsnokává nevezték ki, ulmi állomáshellyel. 1907-ben gyalogsági tábornokká léptették elő és kinevezték a Stettinben állomásozó német császári II. hadtest vezénylő tábornokává (tényleges parancsnokává). Linsingen azon igen kisszámú német tábornok egyike lett, akik anélkül kaptak magasabbegység-parancsnoki megbízatást, hogy elvégezték volna a Hadiakadémiát, és szolgáltak volna volna a vezérkarnál.

A Linsingen-hadseregcsoport a keleti fronton (1915)

Az első világháborúban

[szerkesztés]

Az első világháború kitörésekor Linsingen II. hadtestét a nyugati frontra irányították, a német császári 1. hadsereg alárendeltségében. Részt vett az 1914. augusztus 22–23-i monsi csatában.

Linsingen tábornok, a Déli Hadsereg parancsnoka
Linsingen és törzskara a volhíniai Kowelben (1915)

1915 januárjától a keleti fronton frissen megszervezett német Déli Hadsereget (Südarmee) kapta meg. Július 8-tól a Déli Hadsereg parancsnokságát átadta Felix von Bothmer tábornoknak, ő maga az új Bug-menti Hadsereget (Bugarmee) vette át. 1915 szeptemberétől a Déli Hadsereg, a Bug-Hadsereg és az osztrák–magyar 4. hadsereg összevonásából kiállított hadseregcsoport főparancsnoka lett, amely egész fennállása alatt, 1918. március 31-ig az ő nevét viselte (Heeresgruppe Linsingen). Ennek balszárnyán (északon) Mackensen vezérezredes 11. hadserege és Woyrsch vezérezredes hadseregcsoportja (Heeresgruppe Woyrsch) állt.

A Linsingen-hadseregcsoport 1915. augusztus 27-28-án elfoglalta Breszt-Litovszkot, szeptember 16-án Pińsket, 1916 júniusában a Bruszilov-offenzíva súlyos veszteségeket okozott seregeinek, az osztrák–magyar 4. hadsereg elpusztult. Linsingen ellentámadást indított, június 24–augusztus között a kowel-stanislawi csatában sikerült lefékeznie az orosz előnyomulást. 1917 végén, és 1918-ban, az oroszokkal megkötött breszt-litovszki békeszerződés után részt vett a ukrajnai hadjáratban, elfoglalta Tobołyt, Ogyesszát, Poltavát és a Krím-félszigetet.

A keleti hadjáratok győzelmes lezárása után a hadseregcsoportot feloszlatták, egységeit más frontszakaszokra vezényelték, Linsingen gyalogsági tábornok rendelkezési állományba került. 1918. április 7-én, katonai pályájának ötvenéves jubileumán Linsingent a császár vezérezredessé léptette elő. Június 1-jén új beosztást kapott, a brandenburgi Mark-vidék főparancsnoka és Berlin katonai kormányzója lett.

Az 1918-as összeomlásban

[szerkesztés]

A kieli matrózlázadás hírére megerősítette a főváros védelmét. Előrelátó módon még a zavargások kitörése előtt megbízható, császárhű egységeket rendelt Berlinbe, így Magdeburgból a 4. vadász-zászlóaljat (Naumburger Jäger). A novemberi forradalom kitörésekor, november 9-én reggel még bizakodott, hogy semmi sincs elveszve, amíg a császárhű erők Berlint tartani tudják. A politikai agitáció azonban a megbízható egységeket is elérte. Otto Wels SPD-aktivista november 9-én reggel a naumburgi vadászok szálláshelyén, az Alexander-laktanyában tájékoztatta a katonákat a politikai helyzetről, és a polgárháború elkerülése érdekében felszólította őket, ne használjanak fegyvert. A vadászok ezután csoportosan dezertáltak és átálltak a felkelőkhöz.[4]

A fejleményeket látva Linsingen kiadta utolsó parancsát, amelyben megtiltotta, hogy Reichstag épületét védő katonaság fegyvert használjon a főváros felé masírozó kieli lázadó matrózok ellen, mondván: „Németek nem lőnek németekre” (Deutsche schießen nicht auf Deutsche).[5] Ezen a napon a Reichstagban Philipp Scheidemann kikiáltotta a köztársaságot, a berlini királyi palotában(wd) pedig Karl Liebknecht bejelentette a Német Tanácsköztársaság megalakulását. Linsingen még aznap, november 9-én benyújtotta lemondását. November 17-én nyugállományba helyezték.

Linsingen tábornok temetési menete a hannoveri helyőrségi templom előtt.

Elhunyta

[szerkesztés]

Linsingen tábornok ezután birtokaira visszavonulva, családjával élt. 1935. június 5-én hunyt el Hannoverben. Teljes állami és katonai dísztemetést kapott. A hannoveri helyőrségi templomban (Garnisonskirche) ravatalozták fel. Június 8-án az északi városrész temetőjében (Neuer St.-Nikolai-Friedhof), a Linsingen család kriptájában helyezték örök nyugalomra.

Házasságai, családja

[szerkesztés]

Alexander von Linsingen 1880. augusztus 20-án Hannoverben feleségül vette a húszesztendős Paula Louise Mummy kisasszonyt (1860–1885), Oscar Mummy lovag, földbirtokos és Marie Louise von Kapff leányát.[2] Három gyermekük született:

  • Maria von Linsingen (1881–1963), aki 1907-ben Hans Magnus von Hoym (1866–1929) grófhoz ment feleségül,
  • Kurt Wilhelm Karl Alexander von Linsingen (1882–1936) lovassági kapitányként vonult nyugdíjba,
  • Paula von Linsingen (1885–1970), aki Gisbert von Romberg báróhoz ment feleségül.

Felesége, Paula 1885-ben, harmadik gyermeke születésekor meghalt. Az özvegy Linsingen 1887-ban sógornőjét, Felicie Mary Mummyt (1887–1953), első feleségének húgát vette el. A második házasságból két fiúgyermek született:

  • Oskar Theodor Ludolf von Linsingen (1889–1929), századosként vonult nyugdíjba,
  • Hans-Carl Hermann von Linsingen (1896–1967), pilóta, aki Ruth Momm kisasszonyt, egy nagyvállalkozó leányát vette feleségül. Az első világháborúban főhadnagyi rangban egy ideig Manfred von Richthofen vadászrepülő-századában szolgált, a második világháborúban önként jelentkezett a Luftwafféba, a román vezérkar tanácsadója lett, repülőezredesként vonult nyugdíjba.

Kitüntetései

[szerkesztés]

Emlékezete

[szerkesztés]
A hamelni Linsingen-laktanya
  • a Linsingenstraße Hannoverben,
  • az egykori Linsingen-emlékszoba a hannoveri Leine-kastélyban (a második világháborúban elpusztult)
  • az egykori Linsingenallee az egykori Stettinben (ma Szczecin, Lengyelország)
  • a Linsingen-laktanya Hamelnben (a második világháború után a brit megszálló hadsereg laktanyája lett, kettős néven (Gordon Barracks – Linsingen Kaserne).[8]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ a b Find a Grave (angol nyelven). (Hozzáférés: 2024. november 11.)
  2. ↑ a b Alexander von Linsingen a Stammreihen Datenbank-ban. stammreihen.de. (Hozzáférés: 2020. december 20.)
  3. ↑ (1891. szeptember 30.) „Jubiläumsfeier des 2. Hanseatischen Infanterie-Regiments Nr. 76.”. Lübeckische Blätter, Lübeck 33 (78). 
  4. ↑ Wolfgang Niess. Die Revolution von 1918/19 (német nyelven). Europa-Verlag, 25–27. o. (2017). ISBN 978-3958900745 
  5. ↑ Sebastian Hafner. 1918/19 Die deutsche Revolution (német nyelven). Reinbek: Rowohlt Taschenbuch Verlag, 76-ff. o. (2004) 
  6. ↑ a b c d e f g h i j Rangliste der Königlich Preußischen Armee und des XIII. (Königlich Württembergischen) Armeekorps für 1914. (német nyelven). Berlin: Preußisches Kriegsministerium / E.S. Mittler & Sohn, 56. o. (1914) 
  7. ↑ Rudolf von Kramer, Otto Freiherr von Waldenfels. {{{title}}} (német nyelven). München: Selbstverlag des königlich bayerischen Militär-Max-Joseph-Ordens, 448. o. (1966) 
  8. ↑ British Army in Hameln. Gordon Baracks – Linsingen Kaserne (angol, német nyelven). british-army-in-hameln.com. (Hozzáférés: 2020. december 20.)

További információ

[szerkesztés]
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Alexander_von_Linsingen&oldid=26767329”