Ugrás a tartalomhoz

Ajn Dzsálút-i csata

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ajn Dzsálút-i csata
Mongolok ostromolnak egy közel-keleti várost a 13. században
Mongolok ostromolnak egy közel-keleti várost a 13. században

Térkép
Ajn Dzsálút-i csata (Izrael)
Ajn Dzsálút-i csata
Ajn Dzsálút-i csata
Pozíció Izrael térképén
é. sz. 32° 33′ 00″, k. h. 35° 21′ 25″32.550000°N 35.357000°EKoordináták: é. sz. 32° 33′ 00″, k. h. 35° 21′ 25″32.550000°N 35.357000°E
A Wikimédia Commons tartalmaz Ajn Dzsálút-i csata témájú médiaállományokat.

Az Ajn Dzsálút-i csata 1260. szeptember 3-án zajlott le Palesztinában, a Gilboa-hegytől északnyugatra, a mai En Harod környékén az egyiptomi mamlúkok és a mongolok között. Az ütközet a mamlúkok döntő győzelmével végződött. Ez volt az első katonai vereség, amit a Mongol Birodalomnak el kellett szenvednie.

A mamlúk és a mongol sereg mozgása a hadjárat során

Előzmények

[szerkesztés]

A mongolok Hülegü ilhán vezetésével 1258-ban elfoglalták és lerombolták Bagdadot. Hülegü 1260-ban követeket küldött Kairóba Al-Muzaffar Kutuz egyiptomi szultánhoz, megadást követelve. Kutuz kivégeztette a követeket és felkészült a mongol támadásra. Hülegü Szíriában nyomult előre, amikor hírt kapott a nagykán, azaz testvére Möngke kán haláláról. Mivel az utódlás vitatott volt, ezért Hülegü serege nagy részével sürgősen visszatért Mongóliába. A Szíriában maradó mongol csapatok Kitbuka helytartó parancsnoksága alá kerültek. A mongolok megkíséreltek szövetkezni a megmaradt keresztes államokkal, de ezt IV. Sándor pápa ezeknek megtiltotta. Ám Antiokheia hercege és Tripolisz grófja, VI. Bohemund mégis szövetségre lépett a mongolokkal és ezért a pápa 1260 elején kiátkozta. A Jeruzsálemi Királyság a mamlúkokhoz húzott, de megpróbált a lehető legsemlegesebb maradni. Így a királyság Kutuz szövetségi ajánlatát visszautasította, de garantálta a mamlúkok szabad átvonulását területein.

Kutuz 1260 július–augusztusban Gázán át seregével a palesztin tengerpart mentén Akkó kapujáig nyomult előre. Egyiptomi seregét egy khorezmi zsoldosokból álló lovasegységgel megerősítette, s ezen kívül kísérte őt a Kerak-i ajjubida emír egy kontingense, akivel szövetséget kötött. Mivel Hülegü csapatainak nagy részét magával vitte Mongóliába, a Szíriában maradt mongol sereg számbelileg kisebb, vagy legfeljebb olyan erős volt, mint a mamlúkoké. A mongolok seregében segédcsapatok is voltak, amelyek a mongol függőségbe kényszerített Grúziából, Örményországból származtak, illetve ruméliai szeldzsukokból és ajjubida szíriaiakból álltak. A két sereg nagyságát 10-12 ezer főre becsülik.

Míg Kutuz Akkóban tartózkodott, hírt kapott arról, hogy Kitbuka átlépte a Jordán-folyót és benyomult Galileába. Hadseregét haladéktalanul Názáreten keresztül délkeletre vezette és 1260. szeptember 2-án elérte az Ain-Dzsálútot, a mai En Harrod környékén. Másnap reggel rátalált a mongol hadra.

A csata lefolyása

[szerkesztés]

Kitbuka besúgói és kémei nyilvánvalóan nem derítették fel kielégítően a terepet. Mindenesetre nem tudta, hogy az egész mamlúk sereg a közvetlen közelben van. Ezzel szemben Kutuz ismerte az ellenséges had nagyságát és tőrbe csalta a mongol sereget. Főerőit a közeli dombok mögött elrejtette és csak a Bajbarsz parancsnoksága alatt lévő elővédet látta meg az ellenség. Néhány kisebb csetepaté után Bajbarsz egy gyors visszavonulást színlelt. Kitbuka belesétált a csapdába, forrófejűen utána vetette magát, és hirtelen azt látta, hogy az egész mongol sereg be lett kerítve. A mongolok olyan elkeseredetten harcoltak, hogy Bajbarsz már-már megállította a támadását. Amikor a mamelukok ingadozni kezdtek, Kutuz maga is beavatkozott a harcba, hogy ismét harcra buzdítsa őket. Néhány óra múlva a mamlúkok végül elérték a megadást. A mongolok menekültek, Kitbukát elfogták és lefejezték. A mamlúk nehézlovasság a mongolokat közelharcban győzte le, ami korábban senkinek sem sikerült.

A következmények

[szerkesztés]

A csata nyomán a mamlúkok a mongolokat kiűzték Szíriából. Öt nappal a csata után Kutuz bevonult Damaszkuszba. Azután elfoglalta Homsz és Hamá városokat, és ezek korábbi emírjeit visszahelyezte a települések élére. Egy hónapon belül Aleppót is elfoglalta. A visszaúton Kairóba, a Nílus deltavidékén Bajbarsz megölte Kutuzt és saját magát tette meg a mamlúkok szultánjának. Az Ain-Dzsálút-i csata „világtörténelmi” jelentőségét az mutatja, hogy ez állította meg a mongolok nyugati terjeszkedését és fordulópontot jelentett a mongolok hadjáratában. A mongolok először szenvedtek döntő vereséget – a megelőző csatavesztések után a második összecsapást mindig megnyerték – és ez volt az első eset, amikor ez másképp történt. A későbbi generációknak ez a véleménye a kortársak számára egyáltalán nem volt ilyen egyértelmű, mert Szíriát és Egyiptomot a mongolok még sokáig fenyegették. Ha magának Hülegünek nem is sikerült Egyiptomig nyomulnia, az általa Perzsiában alapított Ilhánida Birodalom további igényeket támasztott azokkal az országokkal szemben, amelyeket a mamlúkok kormányoztak, és vezérei 1313-ig még öt nagy, végül kudarcot vallott hadjáratot vezettek azzal a szándékkal, hogy elfoglalják őket. „Ain-Dzsálút lett először az a döntő csata, ami megmutatta, hogy az Eufrátesz-folyótól nyugatra a mongolok tartósan soha többet nem tudják a lábukat megvetni.”

Adalék

[szerkesztés]

A szentföldi keresztes államok a muzulmán fenyegetés erejének csökkenését látták abban, amikor a mongolok, Hülegü vezetésével elfoglalták Bagdadot. VI. Bohemund ezért lépett velük szövetségre a pápai tilalom ellenére. A mongol sereg létszámát a keresztény szövetségesekkel együtt 25 000 főben, míg Kutuz szultán mamlúk hadát 10 0000 harcosban adják meg. A csata elején a mongolok ugyan szétszórták a mamlúk előőrsöt és balszárnyat, de a túlerő végül is győzött.

Források

[szerkesztés]
  • Jörg-Dieter Brandes: Die Mameluken. Aufstieg und Fall einer Sklavendespotie. Jan Thorbecke, Sigmaringen 1996, ISBN 3-7995-0090-1
  • Hans Eberhard Mayer: Geschichte der Kreuzzüge.8. verbesserte und erweiterte Auflage. W. Kohlhammer, Stuttgart u. a. 1995, ISBN 3-17-013802-2, (Urban-Taschenbücher 86)
  • Steven Runciman: Geschichte der Kreuzzüge. Becksche Sonderausgaben. C.H. Beck, München 1978. ISBN 3-406-02527-7
  • Reinhard Schulze: Die Niederlage des mongolischen Reiterheeres. ʿAyn Dschalut, 3. September 1260. In: Stig Förster, Markus Pöhlmann, Dierk Walter(Hgg.): Schlachten der Weltgeschichte. Von Salamis bis Sinai. dtv, München 2004, ISBN 3-423-34083-5, S. 93-107.

Hivatkozások

[szerkesztés]
  • Vgl. John Masson Smith: ′Ayn Jalut, Battle of. In: Robert Cowley / Geoffrey Parker: The Reader’s Companion to Military History. Houghton Mifflin, 2001, ISBN 978-0-618-12742-9. S. 44.
  • Vgl. Reuven Amitai-Preiss: Mongols and Mamluks. The Mamluk-Īlkhānid War. 1260-1281. Cambridge University Press, 1995, ISBN 0-521-46226-6. S. 37 ff.
  • Schulze (2004), S. 106.

Fordítás

[szerkesztés]
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Schlacht bei Ain Djalut című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

További információk

[szerkesztés]
  • Weiszhár Attila–Weiszhár Balázs: Csaták kislexikona. Maecenas Könyvkiadó, 2000. ISBN 963 203 030 3