Ugrás a tartalomhoz

A Scandal turnéinak listája

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A Scandal egy japán pop-rock együttes. Első turnéjuk 2008 márciusában, az Egyesült Államokban volt, amikor a South by Southwest által rendezett Japan Nite US Tour 2008 összes állomására meghívást kaptak.[1] A zenekarnak ugyan a technikai problémákkal, a nyelv teljes mértékű hiányával és a tapasztalatlanságukkal is meg kellett küzdenie, azonban végül az amerikai utazásukat lezáró Sakura-Con anime találkozón 7000 ember követelte őket ráadásra, először az együttes története során.[2] Első önálló koncertsorozatukra ugyanazon év augusztusában került sor, melynek az középiskola kezdete vetett véget.[3] A következő koncertsorozatuk alkalmával már rangosabb, nagyobb tömeg befogadására képes koncerttermekben léphettek fel, felvételei Scandal First Live: Best Scandal 2009 címmel jelentek meg 2010-ben.[4] A turné népszerűségének köszönhetően 2009 karácsony napján egy ráadás koncertet is adtak. Rákövetkező koncertsorozatukon már nyolc város nyolc zenetermében léphettek fel, viszont nem váltottak vissza különösebb visszhangot. A következő, Scandal Temptation Box Tour 2010: Yeah! tte iei! turnéjuk alkalmával először tehették be a lábaikat előadóként a rangos Zepp koncerttermek ajtóin, a felvételei Everybody Say Yeah!: Temptation Box Tour 2010: Zepp Tokyo címen jelentek meg.[5] Következő koncertsorozatuk alatt kizárólag a Zepp épületeiben léptek fel. A turné szerfelett sikeres lett: telt házas volt mind a hét állomása.[6] 2011 szeptemberében a több kisebb ázsiai fellépés után megtartották első japánon kívüli önálló turnéjukat, a Scandal Virgin Hall Tour 2011: Baby Action egyfajta beharangozójaként. Mindként koncertkörút sikeresnek bizonyult, mivel az összes jegy elkelt minden egyes megállóján.[7]

Scandal: Give Me P.P. Tour 2008 Summer

[szerkesztés]
Scandal
Scandal: Give Me P.P. Tour 2008 Summer
Információk
Népszerűsített albumYah! Yah! Yah! Hello Scandal
Kezdés2008. augusztus 18.
Befejezés2008. augusztus 29.
Helyszínek Japán
Szakaszok1
Koncertek7
Scandal-koncertkronológia
Scandal: Give Me P.P. Tour 2008 SummerFirst One-Man Live Tour

A Scandal: Give Me P.P. Tour 2008 Summer a Scandal japán pop rock együttes első önálló koncertsorozata, amely 2008. augusztus 18. és 29-e között, az iskolai nyári szünetükben tartottak a Yah! Yah! Yah! Hello Scandal: Maido! Scandal Deszu! Yah Yah Yah! című középlemezük népszerűsítéseként. Az augusztus 24-ei előadást leszámítva, ahol a The Condors előzenekara voltak, egymagukban léptek fel.

Állomások
Időpont Város Helyszín
Japán[3]
2008. augusztus 18. Fukuoka Drum Son
2008. augusztus 19. Hirosima Namiki Junction
2008. augusztus 22. Oszaka Shangri-La
2008. augusztus 23. Nagoja ell.Fitsall
2008. augusztus 24. Szapporo Kraps Hall
2008. augusztus 26. Szendai Club Junk Box
2008. augusztus 29. Sibuja Chelsea Hotel

First One-Man Live Tour

[szerkesztés]
Scandal
First One-Man Live Tour
Információk
Népszerűsített albumBest Scandal
Kezdés2009. december 4.
Befejezés2009. december 24.
Helyszínek Japán
Szakaszok1
Koncertek4
Scandal-koncertkronológia
Scandal: Give Me P.P. Tour 2008 SummerFirst One-Man Live TourScandal: Sunkan Szakura Zenszen Tour 2010 Spring

A First One-Man Live Tour a Scandal japán pop rock együttes második önálló koncertsorozata, amely 2009. december 4. és 24-e között tartottak a Best Scandal című bemutatkozó stúdióalbumuk népszerűsítéseként. A turné eredetileg három állomásból állt volna, ám a nagy érdeklődés eredményeként tartottak egy ráadáskoncertet a ebiszui Liquidroomban, amelyet a japán WOWOW élőben közvetített szenteste főműsoridőben.

A december 24-ei Best Xmas elnevezésű koncert felvételei 2010. június 6-án Scandal First Live: Best Scandal 2009 címen jelent meg. Az album az ötödik helyen mutatkozott be az Oricon zenei DVD és az összesített DVD eladási listáján is.[8] A tokiói állomáson mutatták be a Sunkan Sentimental című dalukat, ami 2010. február 3-án jelent meg.

Dallista (Best Nagoya, Best Osaka)
  1. Space Ranger
  2. BEAUTeen!
  3. Anata ga mavaru
  4. Maborosi Night
  5. Koi mojó
  6. Tokyo
  7. Sakura Goodbye
  8. Hitocu dake
  9. Kimi to joru to namida
  10. Jumemiru cubasza
  11. Sódzso S
  12. Scandal no Theme
  13. Time Machine ni onegai (Sadistic Mikaela Band feldolgozás)
  14. Kageró
  15. Scandal Baby
  16. Doll

Dallista (Best Tokyo)
  1. Space Ranger
  2. BEAUTeen!!Jumemiru cubasza
  3. Anata ga mavaru
  4. Maborosi Night
  5. Koi mojó
  6. Ring! Ring! Ring!
  7. S.L. MagicDoll
  8. Tokyo
  9. Sakura Goodbye
  10. Jumemiru cubasza
  11. Hitocu dake
  12. Kimi to joru to namida
  13. Sódzso S
  14. Kageró
  15. Scandal Baby
  16. Scandal no Theme
  17. Time Machine ni onegai (Sadistic Mikaela Band feldolgozás)
  18. Sunkan Sentimental
  19. Doll

Dallista (Best Xmas)
  1. Space Ranger
  2. BEAUTeen!!
  3. Anata ga mavaru
  4. Maborosi Night
  5. Koi mojó
  6. Ring! Ring! Ring!
  7. S.L. Magic
  8. Tokyo
  9. Sakura Goodbye
  10. Jumemiru cubasza
  11. Hitocu dake
  12. Kimi to joru to namida
  13. Sódzso S
  14. Kageró
  15. Scandal Baby
  16. Koibito ga Santa Claus (Macutoja Jumi feldolgozás)
  17. Sunkan Sentimental
  18. Doll
Állomások
Időpont Város Helyszín
Japán[9]
2009. december 4. Nagoja Club Quattro (Best Nagoya)
2009. december 5. Sinszaibasi Club Quattro (Best Osaka)
2009. december 12. Sibuja Club Quattro (Best Tokyo)
2009. december 24. Ebiszu Liquidroom (Best Xmas)

Scandal: Sunkan szakura zenszen Tour 2010 Spring

[szerkesztés]
Scandal
Scandal: Sunkan szakura zenszen Tour 2010 Spring
Információk
Népszerűsített albumTemptation Box
Kezdés2010. március 23.
Befejezés2010. április 10.
Helyszínek Japán
Szakaszok1
Koncertek8
Scandal-koncertkronológia
First One-Man Live TourScandal: Sunkan szakura zenszen Tour 2010 SpringScandal Temptation Box Tour 2010: Yeah! tte iei!

A Scandal: Sunkan szakura zenszen Tour 2010 Spring a Scandal japán pop rock együttes harmadik önálló koncertsorozata, első amely a Temptation Box című stúdióalbumukat népszerűsítette. A turné 2010. március 23-án kezdődött a fukuokai Beat Station színpadán és április 10-én ért véget a kóbei Varitban.

A koncertek alatt előadták a Zone Secret Base (kimi ga kureta mono) című dalát is, amelyet a rajongók hatszáz dal közül választottak ki. A szám később digitális kislemez formájában is megjelent, valamint az R-Girl’s Rock! elnevezésű feldolgozásalbumukra is felkerült. A turné összefoglaló kisfilmje a Temptation Box korlátozott példányszámú kiadásának DVD-jén látható.

Dallista
  1. Sakura Goodbye
  2. BEAUTeen!!
  3. Hosi no furu joru ni
  4. Sódzso S
  5. Ring! Ring! Ring!
  6. Koi no kadzsicu
  7. Doll
  8. Jumemiru cubasza
  9. Kimi to joru to namida
  10. Scandal Baby
  11. Kageró
  12. Sunkan Sentimental
  13. Secret Base (kimi ga kureta mono) (Zone feldolgozás)
  14. Space Ranger
  15. S.L. Magic (csak az április 10-i állomáson)
Állomások
Időpont Város Helyszín
Japán[10]
2010. március 23. Fukuoka Beat Station
2010. március 27. Ucunomija Heaven’s Rock
2010. március 28. Szendai Club Junk Box
2010. március 30. Niigata Club Junk Box
2010. április 2. Kasiva Palooza
2010. április 3. Hamamacu Madovaku
2010. április 4. Szaitama-Sintosin Heaven’s Rock
2010. április 10. Kóbe Varit

Scandal Temptation Box Tour 2010: Yeah! tte iei!

[szerkesztés]
Scandal
Scandal Temptation Box Tour 2010: Yeah! tte iei!
Információk
Népszerűsített albumTemptation Box
Kezdés2010. szeptember 18.
Befejezés2010. október 2.
Helyszínek Japán
Szakaszok1
Koncertek7
Scandal-koncertkronológia
Scandal: Sunkan szakura zenszen Tour 2010 SpringScandal Temptation Box Tour 2010: Yeah! tte iei!Scandal Live Tour 2011: Dreamer


Dallista
  1. GIRLism
  2. Doll
  3. Hi-Hi-Hi
  4. Playboy Part II
  5. Sódzso S
  6. Sódzso M
  7. BEAUTeen!!
  8. Hókago 1H
  9. Switch
  10. Namida no Regret
  11. Kageró
  12. Sunkan Sentimental
  13. Aitai
  14. Hello! Hello!
  15. Taijó to kimi ga egaku Story
  16. Shining Sun
  17. Szajonara My Friend
  18. Scandal Baby
Állomások
Időpont Város Helyszín
Japán[11]
2010. szeptember 18. Fukuoka Drum Logos
2010. szeptember 20. Hirosima Club Quattro
2010. szeptember 23. Hokkaidó Penny Lane 24
2010. szeptember 26. Szendai Zepp Sendai
2010. szeptember 29. Nagoja Zepp Nagoya
2010. szeptember 30. Oszaka Zepp Osaka
2010. október 2. Tokió Zepp Tokyo

Scandal Live Tour 2011: Dreamer

[szerkesztés]
Scandal
Scandal Live Tour 2011: Dreamer
Információk
Népszerűsített albumTemptation Box
Kezdés2011. május 3.
Befejezés2011. június 8.
Helyszínek Japán
Szakaszok1
Koncertek7
Scandal-koncertkronológia
Scandal Temptation Box Tour 2010: Yeah! tte iei!Scandal Live Tour 2011: DreamerScandal One-Man Live in Sikoku: Kjú ni kite gomen


Dallista
  1. Pride
  2. Hitocu dake
  3. Hosi no furu joru ni
  4. Want You
  5. Cute!
  6. Doll
  7. Anata ga mavaru
  8. Hi-Hi-Hi
  9. Sakura Goodbye
  10. Scandal Baby
  11. Emotion
  12. Sunkan Sentimental
  13. Kageró
  14. Jumemiru cubasza
  15. Haruka
  16. Sódzso S
  17. Satisfaction
  18. Everybody Say Yeah!
  19. Scandal nanka buttobasze (csak az oszakai és tokiói állomásokon)
  20. Space Ranger (csak az oszakai állomáson)
Állomások
Időpont Város Helyszín
Japán[12]
2011. május 3. Fukuoka Zepp Fukuoka
2011. május 6. Tokió Zepp Tokyo
2011. május 8. Szendai Zepp Sendai
2011. május 14. Szapporo Zepp Sapporo
2011. június 2. Nagoja Zepp Nagoya
2011. június 4. Oszaka Zepp Osaka
2011. június 8. Tokió Zepp Tokyo

Scandal One-Man Live in Sikoku: Kjú ni kite gomen

[szerkesztés]
Scandal
Scandal One-Man Live in Sikoku: Kjú ni kite gomen
Információk
Népszerűsített albumTemptation Box
Kezdés2011. július 9.
Befejezés2011. július 10.
Helyszínek Japán
Szakaszok1
Koncertek2
Scandal-koncertkronológia
Scandal Live Tour 2011: DreamerScandal One-Man Live in Sikoku: Kjú ni kite gomenScandal Asia Tour 2011: Baby Action


Dallista
  1. Scandal no Theme
  2. Hi-Hi-Hi
  3. Everybody Say Yeah!'
  4. Sódzso S
  5. Hosi no furu joru ni
  6. Doll
  7. Love Survive
  8. Hikare
  9. Haruka
  10. Sunkan Sentimental
  11. Kageró
  12. Space Ranger
  13. Pride
  14. Satisfaction
  15. Taijó to kimi ga egaku Story
Állomások
Időpont Város Helyszín
Japán[13]
2011. július 9. Macujama Salon Kitty
2011. július 10. Takamacu Dime

Scandal Asia Tour 2011: Baby Action

[szerkesztés]
Scandal
Scandal Asia Tour 2011: Baby Action
Információk
Népszerűsített albumBaby Action
Kezdés2011. szeptember 11.
Befejezés2011. szeptember 17.
Szakaszok1
Koncertek4
Scandal-koncertkronológia
Scandal One-Man Live in Sikoku: Kjú ni kite gomenScandal Asia Tour 2011: Baby ActionScandal Virgin Hall Tour 2011: Baby Action


Dallista (Tajpej, Hongkong, Szingapúr 1)
  1. Glamorous You
  2. Szono toki, szekai va kimi darake no Rain
  3. Sódzso S
  4. Hi-Hi-Hi
  5. Doll
  6. Love Survive
  7. Tokió Skyscraper
  8. Burn
  9. Haruka
  10. Pride
  11. Very Special
  12. Sunkan Sentimental
  13. Scandal Baby
  14. Kageró
  15. Everybody Say Yeah!

Dallista (Szingapúr 2)
  1. Glamorous You
  2. Szono toki, szekai va kimi darake no Rain
  3. Sódzso S
  4. Hi-Hi-Hi
  5. Doll
  6. Love Survive
  7. Tokió Skyscraper
  8. Burn
  9. Haruka
  10. Pride
  11. Very Special
  12. Space Ranger
  13. Scandal Baby
  14. Sunkan Sentimental
  15. Everybody Say Yeah!
Állomások
Időpont Város Ország Helyszín
Ázsia[14]
2011. szeptember 11. Tajpej Tajvan The Wall
2011. szeptember 12. Hongkong Hongkong Rotunda 3
2011. szeptember 16. Szingapúr Szingapúr La Salle SIA Theater
2011. szeptember 17.

Scandal Virgin Hall Tour 2011: Baby Action

[szerkesztés]
Scandal
Scandal Virgin Hall Tour 2011: Baby Action
Információk
Népszerűsített albumBaby Action
Kezdés2011. október 13.
Befejezés2011. december 1.
Helyszínek Japán
Szakaszok1
Koncertek12
Scandal-koncertkronológia
Scandal Live Tour 2011: DreamerScandal Virgin Hall Tour 2011: Baby ActionScandal: Live Ido Live Tour 2012


Dallista
  1. Love Survive
  2. Sparkling
  3. Scandal nanka buttobasze
  4. Szono toki, szekai va kimi darake no Rain
  5. Doll
  6. Sódzso S
  7. Sódzso M
  8. Dobondobondo no Theme
  9. Appletacsi no dengon
  10. Maborosi Night
  11. Tokió Skyscraper
  12. Burn
  13. Haruka
  14. Pride
  15. Very Special
  16. Sunkan Sentimental
  17. Everybody Say Yeah!
  18. Scandal Baby
  19. Glamorous You
  20. Harukaze (csak a nakanói állomáson)
  21. One Piece
Állomások
Időpont Város Helyszín
Japán[15]
2011. október 13. Kóbe Kobe Bunka Hall
2011. október 15. Fukuoka Fukuoka Civic Hall
2011. október 17. Kagava Alpha Nabuki Hall
2011. október 21. Hamamacu Welfare Center
2011. október 23. Hirosima Aster Plaza
2011. október 24. Okajama Kurasiki Geibunkan
2011. október 30. Kanazava Kanazava Bunka Hall
2011. november 4. Szapporo Sapporo Education and Culture Hall
2011. november 11. Oszaka NHK Osaka Hall
2011. november 13. Nagoja Nagoya Civic Assembly Hall
2011. november 23. Szendai Sendai Civic Auditorium
2011. december 1. Nakano Nakano Sun Plaza

Scandal: Live Ido Live Tour 2012

[szerkesztés]
Scandal
Scandal: Live Ido Live Tour 2012
Információk
Népszerűsített albumBaby Action
Kezdés2012. május 19.
Befejezés2012. június 17.
Helyszínek Japán
Szakaszok1
Koncertek17
Scandal-koncertkronológia
Scandal Virgin Hall Tour 2011: Baby ActionScandal: Live Ido Live Tour 2012Scandal Hall Tour 2012: Queens Are Trumps: Kirifuda va Queen


Dallista (Kagosima, Nagaszaki, Hirosima, Takamacu, Tokusima, Vakajama, Kiotó, Nagano, Szendai, Szapporo 1)
  1. Taijó to kimi ga egaku Story
  2. S.L. Magic
  3. Szono toki, szekai va kimi darake no Rain
  4. GIRLism
  5. Sunkan Sentimental
  6. Ring! Ring! Ring!
  7. Rock ’n’ Roll Widow (Jamagucsi Momoe feldolgozás)
  8. Welcome Home
  9. Harukaze
  10. Switch
  11. Scandal Baby
  12. Taijó Scandalous
  13. BEAUTeen!!
  14. Love Survive
  15. Everybody Say Yeah!
  16. Doll
  17. Space Ranger

Dallista (Kumamoto, Okajama, Niigata)
  1. Taijó to kimi ga egaku Story
  2. S.L. Magic
  3. Szono toki, szekai va kimi darake no Rain
  4. GIRLism
  5. Sunkan Sentimental
  6. Ring! Ring! Ring!
  7. Rock ’n’ Roll Widow (Jamagucsi Momoe feldolgozás)
  8. Welcome Home
  9. Harukaze
  10. Switch
  11. Scandal Baby
  12. Taijó Scandalous
  13. BEAUTeen!!
  14. Love Survive
  15. Everybody Say Yeah!
  16. Doll
  17. Hosi no furu joru ni

Dallista (Nagoja, Szapporo 2)
  1. Taijó to kimi ga egaku Story
  2. S.L. Magic
  3. Szono toki, szekai va kimi darake no Rain
  4. GIRLism
  5. Sunkan Sentimental
  6. Ring! Ring! Ring!
  7. Rock ’n’ Roll Widow (Jamagucsi Momoe feldolgozás)
  8. Welcome Home
  9. Harukaze
  10. Switch
  11. Scandal Baby
  12. Taijó Scandalous
  13. BEAUTeen!!
  14. Love Survive
  15. Everybody Say Yeah!
  16. Doll
  17. Kageró
  18. Space Ranger
Dallista (Oszaka, Tokió)
  1. Taijó to kimi ga egaku Story
  2. S.L. Magic
  3. Szono toki, szekai va kimi darake no Rain
  4. GIRLism
  5. Sunkan Sentimental
  6. Ring! Ring! Ring!
  7. Rock ’n’ Roll Widow (Jamagucsi Momoe feldolgozás)
  8. Welcome Home
  9. Harukaze
  10. Switch
  11. Scandal Baby
  12. Taijó Scandalous
  13. BEAUTeen!!
  14. Love Survive
  15. Everybody Say Yeah!
  16. Doll
  17. Hosi no furu joru ni
  18. Space Ranger
Állomások
Időpont Város Helyszín
Japán[16]
2012. május 19. Kagosima Caparvo Hall
2012. május 20. Kumamoto Drum Be-9
2012. május 22. Nagaszaki Drum Be-7
2012. május 25. Hirosima Club Quattro
2012. május 26. Okajama Crazy Mama Kingdom
2012. május 28. Takamacu Dime
2012. május 29. Tokusima Club Grindhouse
2012. június 2. Nagoja Zepp Nagoya
2012. június 3. Oszaka Zepp Namba
2012. június 5. Vakajama Gate
2012. június 6. Kiotó Kyoto Muse
2012. június 8. Tokió Zepp Tokyo
2012. június 11. Nagano Junk Box
2012. június 13. Niigata Niigata Lots
2012. június 14. Szendai Rensa
2012. június 16. Szapporo Penny Lane 24
2012. június 17.

Scandal Hall Tour 2012: Queens Are Trumps: Kirifuda va Queen

[szerkesztés]
Scandal
Scandal Hall Tour 2012: Queens Are Trumps: Kirifuda va Queen
Információk
Népszerűsített albumQueens Are Trumps
Kezdés2012. október 12.
Befejezés2012. november 22.
Helyszínek Japán
Szakaszok1
Koncertek15
Scandal-koncertkronológia
Scandal: Live Ido Live Tour 2012Scandal Hall Tour 2012: Queens Are Trumps: Kirifuda va QueenScandal Live: Kjú ni kite gomen in Shimane & Tottori


Állomások
Időpont Város Helyszín
Japán
2012. október 12. Vakó Vakó Simin Bunka Center
2012. október 20. Oszaka Osaka International Convention Center
2012. október 21.
2012. október 24. Iida Iida Bunka Kaikan
2012. október 26. Fukuoka Fukuoka Civic Hall
2012. október 28. Edogava Edogava-ku Szógó Bunka Center
2012. október 31. Szaitama Omiya Sonic City
2012. november 3. Nagoja Aichi Prefectural Arts Theather
2012. november 4.
2012. november 6. Kanazava Kanazawa Bunka Hall
2012. november 10. Kiotó Kyoto Muse
2012. november 16. Szapporo Zepp Sapporo
2012. november 18. Szendai Izumity21
2012. november 20. Niigata Niigata-City Performing Arts Center
2012. november 22. Nakano Nakano Sun Plaza

Scandal Live: Kjú ni kite gomen in Shimane & Tottori

[szerkesztés]
Scandal
Scandal Live: Kjú ni kite gomen in Shimane & Tottori
Információk
Kezdés2013. május 4.
Befejezés2013. május 7.
Helyszínek Japán
Szakaszok1
Koncertek2
Scandal-koncertkronológia
Scandal Hall Tour 2012: Queens Are Trumps: Kirifuda va QueenScandal Live: Kjú ni kite gomen in Shimane & TottoriScandal Live Tour 2013: Sca va mada honki dasitenai dake


Dallista
  1. Harukaze
  2. Sunkan Sentimental
  3. Satisfaction
  4. Doll
  5. Sódzso S
  6. Kageró
  7. Rock ’n’ Roll Widow (Jamagucsi Momoe feldolgozás)
  8. Rock ’n Roll
  9. Avanai cumori no, genki de ne
  10. Love Survive
  11. Everybody Say Yeah!
  12. Scandal Baby
  13. Space Ranger
  14. Taijó to kimi ga egaku Story
Állomások
Időpont Város Helyszín
Japán
2013. május 4. Jonago Jonago Aztic Laughs
2013. május 7. Macue Macue Aztic Canova

Scandal Live Tour 2013: Sca va mada honki dasitenai dake

[szerkesztés]
Scandal
Scandal Live Tour 2013: Sca va mada honki dasitenai dake
Információk
Kezdés2013. június 9.
Befejezés2013. július 7.
Helyszínek Japán
Szakaszok1
Koncertek14
Scandal-koncertkronológia
Scandal Live: Kjú ni kite gomen in Shimane & TottoriScandal Live Tour 2013: Sca va mada honki dasitenai dakeScandal Hall Tour 2013: Standard
Állomások
Időpont Város Helyszín
Japán
2013. június 9. Szapporo Zepp Sapporo
2013. június 11. Szendai Szendai Rensa
2013. június 14. Jamagata Jamagata Music Showa Session
2013. június 16. Takaszaki Club Fleez
2013. június 20. Tokió Zepp DiverCity Tokyo
2013. június 21. Tokió Zepp DiverCity Tokyo
2013. június 23. Jokohama Yokohama Blitz
2013. június 27. Oszaka Zepp Namba
2013. június 28. Oszaka Zepp Namba
2013. június 30. Fukui Hibiki Hall
2013. július 2. Tojama Tojama Mairo
2013. július 4. Nagoja Zepp Nagoya
2013. július 5. Nagoja Zepp Nagoya
2013. július 7. Fukuoka Zepp Fukuoka

Scandal Hall Tour 2013: Standard

[szerkesztés]
Scandal
Scandal Hall Tour 2013: Standard
Információk
Népszerűsített albumStandard
Kezdés2013. október 19.
Befejezés2013. december 3.
Helyszínek Japán
Szakaszok1
Koncertek21
Scandal-koncertkronológia
Scandal Live Tour 2013: Sca va mada honki dasitenai dakeScandal Hall Tour 2013: StandardScandal Mania presents Scandal Collection 2014
Állomások
Időpont Város Helyszín
Japán
2013. október 19. Tokió Katsushika Symphony Hills
2013. október 22. Kanazava Kanazawa Bunka Hall
2013. október 24. Nagoja Century Hall
2013. október 26. Fukuoka Fukuoka Civic Hall
2013. október 30. Kudamacu Starpiaa Kudamacu
2013. június 21. Macujama Matsuyama City Comprehensive Community Center
2013. november 1. Macujama Matsuyama City Comprehensive Community Center
2013. november 3. Hirosima Hiroshima Bunka Gakuen HBG Hall
2013. november 4. Oszaka Orix Theater
2013. november 7. Tokió NHK Hall
2013. november . Tojama Tojama Mairo
2013. november 9. Jokkaicsi Yokkaichi Cultural Center Main Hall
2013. november 12. Nara Nara Centennial Hall
2013. november 14. Kóbe Kobe International House International Hall
2013. november 16. Kofu Korani Bunka Hall
2013. november 19. Szendai Sendai Denryoku Hall
2013. november 21. Omija Omiya Sonic City Large Hall
2013. november 24. Misima Mishima Civic Cultural Hall
2013. november 26. Szapporo Sapporo Education and Culture Hall Main Hall
2013. november 29. Niigata Niigata Prefectural Civic Center
2013. december 1. Kirjú Kiryu City Performing Arts Center Silk Hall
2013. december 3. Tokió Tokyo International Forum Hall A

Scandal Mania presents Scandal Collection 2014

[szerkesztés]
Scandal
Scandal Mania presents Scandal Collection 2014
Információk
Kezdés2014. január 10.
Befejezés2014. január 17.
Helyszínek Japán
Szakaszok1
Koncertek4
Scandal-koncertkronológia
Scandal Hall Tour 2013: StandardScandal Mania presents Scandal Collection 2014Scandal toppacu One-Man Live Series: Kjú ni kite gomen in Kita
Dallista

Az alábbi számlista a 2014. január 10-i fellépést tükrözi, és nem áll a turné összes állomására.

  1. Koi no kadzsicu
  2. Aitai
  3. Kageró
  4. Taijó to kimi ga egaku Story
  5. Love Survive
  6. Avanai cumori no, genki de ne
  7. Bitter Chocolate
  8. S.L. Magic
  9. Future
  10. Kagen no cuki
  11. Sunkan Sentimental
  12. Koe
  13. Scandal Baby
Ráadás
  1. Runners High
  2. Everybody Say Yeah!
Megjegyzések
  • A turné alatt a minden állomáson más dalt játszottak hetedikként és nyolcadikként. Nagojában a Avanai cumori no, genki de ne és a Bitter Chocolate, Umedában a Hello! Hello! és a Switch, Hirosimában a Sakura Goodbye és a Rock ’n Roll, míg Tokióban a Burn és a Harukaze című dalokat játszották.
Állomások
Időpont Város Helyszín
Japán
2014. január 10. Nagoja Nagoya Club Quattro
2014. január 12. Umeda Umeda Club Quattro
2014. január 13. Hirosima Hiroshima Club Quattro
2014. január 17. Tokió Shibuya Club Quattro

Scandal toppacu One-Man Live Series: Kjú ni kite gomen in Kita

[szerkesztés]
Scandal
Scandal toppacu One-Man Live Series: Kjú ni kite gomen in Kita
Információk
Kezdés2014. május 2.
Befejezés2014. május 10.
Helyszínek Japán
Szakaszok1
Koncertek5
Scandal-koncertkronológia
Scandal Mania presents Scandal Collection 2014Scandal toppacu One-Man Live Series: Kjú ni kite gomen in KitaScandal Arena Live 2014
Dallista
  1. Runners High
  2. Love Survive
  3. Avanai cumori no, genki de ne
  4. Scandal Baby
  5. Standard
  6. Doll
  7. Sakura Goodbye
  8. Harukaze
  9. Departure
  10. Rainy
  11. Space Ranger
  12. Taijó to kimi ga egaku Story
  13. Namida jo hikare
  14. Everybody Say Yeah!
Állomások
Időpont Város Helyszín
Japán
2014. május 2. Otaru Otaru Goldstone
2014. május 4. Aszahikava Asahikawa Casino Drive
2014. május 6. Hakodate Hakodate Club Cocoa
2014. május 8. Hiroszaki Hirosaki Mag-Net
2014. május 8. Akita Akita Club Swindl

Scandal Arena Live 2014

[szerkesztés]
Scandal
Scandal Arena Live 2014
Információk
Kezdés2014. június 22.
Befejezés2014. június 29.
Helyszínek Japán
Szakaszok1
Koncertek3
Scandal-koncertkronológia
Scandal toppacu One-Man Live Series: Kjú ni kite gomen in KitaScandal Arena Live 2014Scandal Live House 10 Days: Kjú ni kite moratte gomen 2014: Sinkjoku jaru kara kiite jo
Dallista
Osaka-jo Hall
  1. Doll
  2. Oszaka Lover (大阪LOVER?) (Dreams Come True-feldolgozás)
  3. Welcome Home
  4. Runners High
  5. Love Survive
  6. Everybody Say Yeah
  7. Standard
  8. Koe (?) (akusztikus)
  9. Bitter Chocolate (ビターチョコレート?)
  10. Pin Heel Surfer (ピンヒールサーファー?)
  11. Scandal Baby
  12. Rainy
  13. Taijó Scandalous (太陽スキャンダラス?)
  14. Space Ranger (スペースレンジャー?)
  15. Namida jo hikare (涙よ光れ?)
  16. Departure
Ráadás
  1. One Piece
  2. Joake no rjúszeigun (夜明けの流星群?)
  3. Taijó to kimi ga egaku Story (太陽と君が描くSTORY?)

Yokohama Arena
  1. Scandal in the House
  2. Avanai cumori no, genki de ne (会わないつもりの、元気でね?)
  3. Scandal Baby
  4. Satisfaction (サティスファクション?)
  5. Over Drive
  6. Doll
  7. Standard
  8. Runners High
  9. Love Survive
  10. Everybody Say Yeah
  11. Kagen no cuki (下弦の月?)
  12. Bitter Chocolate (ビターチョコレート?)
  13. Haruka (ハルカ?)
  14. Rainy
  15. Taijó Scandalous (太陽スキャンダラス?)
  16. Space Ranger (スペースレンジャー?)
  17. Namida jo hikare (涙よ光れ?)
  18. Departure
Ráadás
  1. Joake no rjúszeigun (夜明けの流星群?)
  2. Taijó to kimi ga egaku Story (太陽と君が描くSTORY?)
Állomások
Időpont Város Helyszín
Japán
2014. június 22. Oszaka Osaka-jo Hall
2014. június 28. Jokohama Yokohama Arena
2014. június 29.

Scandal Live House 10 Days: Kjú ni kite moratte gomen 2014: Sinkjoku jaru kara kiite jo

[szerkesztés]
Scandal
Scandal Live House 10 Days: Kjú ni kite moratte gomen 2014: Sinkjoku jaru kara kiite jo
Információk
Kezdés2014. szeptember 14.
Befejezés2014. szeptember 28.
Helyszínek Japán
Szakaszok1
Koncertek10
Scandal-koncertkronológia
Scandal Arena Live 2014Scandal Live House 10 Days: Kjú ni kite moratte gomen 2014: Sinkjoku jaru kara kiite joScandal World Tour 2015: Hello World
Dallista
Szeptember 14.
  1. Scandal Baby
  2. Scandal no Theme
  3. Rising Star
  4. Orange Juice
  5. Hitocu dake
  6. Avanai cumori no, genki de ne
  7. Standard
  8. Onegai Navigation
  9. Kan Beer
  10. Switch
  11. Joake no rjúszeigun
  12. Image
  13. Your Song
  14. Space Ranger
  15. Doll
Ráadás
  1. Sunkan Sentimental

Szeptember 15.
  1. Sunkan Sentimental
  2. Standard
  3. Taijó Scandalous
  4. Playboy Part II
  5. Playboy
  6. Your Song
  7. Joake no rjúszeigun
  8. Graduation
  9. Hon vo jomu
  10. Switch
  11. Avanai cumori no, genki de ne
  12. Image
  13. Scandal Baby
  14. Space Ranger
  15. Doll
Ráadás
  1. Everybody Say Yeah!
Szeptember 17.
  1. Everbody Say Yeah!
  2. Space Ranger
  3. Your Song
  4. Doll
  5. Tokió Skyscraper
  6. Avanai cumori no, genki de ne
  7. Standard
  8. Onegai Navigation
  9. Hon vo jomu
  10. Switch
  11. Kagen no cuki
  12. Image
  13. Joake no rjúszeigun
  14. Taijó to kimi ga egaku Story
  15. Taijó Scandalous
Ráadás
  1. Runners High

Szeptember 18.
  1. Runners High
  2. Scandal Baby
  3. Standard
  4. Rising Star
  5. Playboy Part II
  6. Avanai cumori no, genki de ne
  7. Kagen no cuki
  8. Graduation
  9. Kan Beer
  10. Switch
  11. Joake no rjúszeigun
  12. Image
  13. Sunkan Sentimental
  14. Everybody Say Yeah!
  15. Your Song
Ráadás
  1. Taijó Scandalous
Szeptember 19.
  1. Taijó Scandalous
  2. Scandal no Theme
  3. Playboy
  4. Runners High
  5. Tokió Skyscraper
  6. Everybody Say Yeah!
  7. Standard
  8. Onegai Navigation
  9. Graduation
  10. Switch
  11. Kagen no cuki
  12. Image
  13. Sunkan Sentimental
  14. Jokae no rjúszeigun
  15. Taijó to kimi ga egaku Story
Ráadás
  1. Your Song

Szeptember 28.
  1. Joake no rjúszeigun
  2. Taijó to kimi ga egaku Story
  3. Taijó Scandalous
  4. Sunkan Sentimental
  5. Hitocu dake
  6. Hosi no furu joru ni
  7. Standard
  8. Onegai Navigation
  9. Graduation
  10. Switch
  11. Avanai cumori no, genki de ne
  12. Image
  13. Everybody Say Yeah!
  14. Your Song
  15. Doll
Ráadás
  1. Rainy
  2. Scandal Baby
Állomások
Időpont Város Helyszín
Japán
2014. szeptember 14. Akaszaka Akasaka Blitz
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 17.
2014. szeptember 18.
2014. szeptember 19.
2014. szeptember 23. Oszaka Dojima River Forum
2014. szeptember 24.
2014. szeptember 26.
2014. szeptember 27.
2014. szeptember 28.

Scandal World Tour 2015: Hello World

[szerkesztés]
Scandal
Scandal World Tour 2015: Hello World
Információk
Népszerűsített albumHello World
Kezdés2015. január 24.
Befejezés2015. május 29.
Helyszínek Japán
Szakaszok7
Koncertek41
Scandal-koncertkronológia
Scandal Live House 10 Days: Kjú ni kite moratte gomen 2014: Sinkjoku jaru kara kiite joScandal World Tour 2015: Hello WorldScandal World Tour 2015: Hello World
Dallista
Japán koncertek

Az alábbi számlista a 2015. április 11-i fellépést tükrözi, és nem áll a turné összes állomására.[17]

  1. Love in Action
  2. Over Drive
  3. Doll
  4. Sunkan Sentimental (瞬間センチメンタル?)
  5. Scandal Baby
  6. Onegai Navigation (お願いナビゲーション?)
  7. Kagen no cuki (下弦の月?)
  8. Graduation
  9. Hon vo jomu (本を読む?)
  10. Kan Beer (缶ビール?)
  11. Ojaszumi (おやすみ?)
  12. Winter Story
  13. Departure
  14. Avanai cumori no, genki de ne (会わないつもりの、元気でね?)
  15. Satisfaction (サティスファクション?)
  16. Hello! Hello!
  17. Joake no rjúszeigun (夜明けの流星群?)
  18. Your Song
  19. Image
Ráadás
  1. Standard
  2. [új dal]
  3. Everybody Say Yeah!

Nemzetközi koncertek

Az alábbi számlista a 2015. április 25-i fellépést tükrözi, és nem áll a turné összes állomására.

  1. Love in Action
  2. Satisfaction (サティスファクション?)
  3. Doll
  4. Sunkan Sentimental (瞬間センチメンタル?)
  5. Scandal Baby
  6. Kagen no cuki (下弦の月?)
  7. Onegai Navigation (お願いナビゲーション?)
  8. Hon vo jomu (本を読む?)
  9. Kan Beer (缶ビール?)
  10. Ojaszumi (おやすみ?)
  11. Departure
  12. Taijó to kimi ga egaku Story (太陽と君が描くSTORY?)
  13. Your Song
  14. Joake no rjúszeigun (夜明けの流星群?)
  15. Image
Ráadás
  1. Sódzso S (少女S?)
  2. Everybody Say Yeah!
Megjegyzések
Japán koncertek
  • A turné alatt a ráadás dalok eltérőek voltak; bár általában a Standard, a Place of Life és az Everybody Say Yeah! tette ki azt. A turné nyitóestjén és a február 10-i óitai fellépésen a Space Ranger váltotta a Standardot, míg a január 29-i tacsikavai, a március 13-i ócui és az április 19-i okinavai állomásokon a Sódzso S-t, a február 14-i hirosimai fellépésen a Bitter Chocolate-ot, a február 21-i oszakai koncerten a Welcome Home-ot, míg egy nappal később egy új, a turné alatt írt számot játszottak, melyet a koncertsorozat összes további állomásán előadtak a Place of Life helyett. A február 26-i takamacui, a március 7-i morikokai és a március 8-i mijagi állomásokon a Standard helyett a Rainyt játszották. Február 28-án Fukuokában, március 12-én Kakogavában, illetve március 15-én Narában ismét a Welcome Home-ot adtak elő a Standard helyett. A március 1-i nagaszaki fellépésen visszakerült a Standard, ami a következő koncerten is előadtak, a dal a március 21-i nagaokai állomáson is visszakerült a számlistába és egészen az április 5-i aszahikavai fellépésig játszották. Az április 11–12-i tokió fellépéseken a Harukaze váltotta a Standardot.
Nemzetközi koncertek
  • Az Everybody Say Yeah! című dal bevezetője az Isino Takkjú által újrakevert változat volt.[18]
  • Az április 26-i londoni, a május 10-i tajpeji és a május 22-i anaheimi fellépésen az Avanai cumori no, genki de nét, az április 30-i asseni, a május 15-i chicagói és a május 23-i Los Angeles-i koncerten a Harukazét, a május 8-i szingapúrin a Rainyt, míg a május 29-i hongkongi előadáson a Kagerót játszották a Sódzso S helyett a ráadás első számaként.
  • A május 15-i chicagói koncerten nem adták el egyik szólódalukat, így a Hon vo jomut, a Kan Beert vagy az Ojaszumit sem, illetve a Kagen no cuki és az Onegai Navigation helyet cserélt a számlistán.[19]
  • A május 20-i mexikóvárosi koncerten miután az Everybody Say Yeah! után megünnepelték Szaszazaki huszonötödik születésnapját (miközben az közönség a Las Mañanitast énekelte) ráadásként még eljátszották a Kagerót.[20]
  • A május 29-i hongkongi koncerten a Your Song és a Joake no rjúszeigun helyet cserélt a számlistán.
Állomások
Dátum Város Ország Helyszín Előzenekar
Japán
2015. január 24. Acugi Japán Atsugishi Bunka Kaikan N/A
2015. január 29. Tacsikava Tamashin Risuru Hall
2015. január 31. Maebasi Beishia Culture Hall (nagyterem)
2015. február 1. Júki Yuki Civic Cultural Center Across (nagyterem)
2015. február 7. Csiba Chiba Prefecture Cultural Center
2015. február 10. Óita Holt Hall Oita
2015. február 11. Kumamoto Civic Center Sojo University Hall
(Kumamoto Municipal House)
2015. február 14. Hirosima Hiroshima Uenogakuen Hall
2015. február 15.
2015. február 21. Oszaka Orix Theater
2015. február 22.
2015. február 26. Takamacu Sunport Hall Takamatsu
2015. február 28. Fukuoka Fukuoka Sunpalace
2015. március 1. Nagaszaki Nagasaki Civic Auditorium
2015. március 5. Omija Omiya Sonic City (nagyterem)
2015. március 7. Morikoka Morioka Civic Cultural Hall
2015. március 8. Mijagi Tokyo Electron Hall Miyagi
2015. március 12. Kakogava Kakogawa Shimin Hall (nagyterem)
2015. március 13. Ócu Shiga Prefectural Art Theater Biwako Hall (nagyterem)
2015. március 15. Nara Nara Centennial Hall
2015. március 19. Nagano Hokuto Cultural Hall Theater
2015. március 21. Nagaoka Nagaoka Municipal Theater
2015. március 22. Kanazava Hondanomori Hall
2015. március 27. Sizuoka Shizuoka City Culture Hall
2015. március 28. Nagoja Nagoya Congress Center Century Hall
2015. március 30. Kurasiki Kurashiki Municipal House
2015. április 4. Szapporo Sapporo Shimin Hall
2015. április 5. Aszahikava Asahikawa Civic Culture Hall (nagyterem)
2015. április 11. Tokió Tokyo International Forum (A-terem)
2015. április 12.
2015. április 19. Okinava Okinawa Namura Hall
Európa
2015. április 25. Párizs Franciaország Bataclan The Shapers[21]
2015. április 26. London Egyesült Királyság O2 Academy Islington N/A
2015. április 30. Essen Németország Weststadthalle
Ázsia, 1. szakasz
2015. május 8. Szingapúr The Coliseum (Hard Rock Hotel)[* 1] N/A
2015. május 10. Tajpej Tajvan The Wall
Észak-Amerika, 1. szakasz
2015. május 15. Chicago USA Rosemont Theatre[* 2] N/A
Dél-Amerika
2015. május 20. Mexikóváros Mexikó El Plaza Condesa N/A
Észak-Amerika, 2. szakasz
2015. május 22. Anaheim USA House of Blues Anaheim N/A
2015. május 23. West Hollywood House of Blues on Sunset
Ázsia, 2. szakasz
2015. május 29. Hongkong Macpherson Stadium N/A
Fesztiválok és egyéb előadások
  1. A Japan Music Festival részeként[22]
  2. Az Anime Central Convention részeként[23]

Scandal Arena Tour 2015–2016: Perfect World

[szerkesztés]
Scandal
Scandal Arena Tour 2015–2016: Perfect World
Információk
Kezdés2015. december 19.
Befejezés2016. január 13.
Helyszínek Japán
Szakaszok1
Koncertek4
Scandal-koncertkronológia
Scandal World Tour 2015: Hello WorldScandal Arena Tour 2015–2016: Perfect WorldScandal Tour 2016: Yellow
Dallista
  1. Image
  2. Sunkan Sentimental (瞬間センチメンタル?)
  3. Everybody Say Yeah!
  4. Doll
  5. Standard
  6. Onegai Navigation (お願いナビゲーション?)
  7. Hon vo jomu (本を読む?)
  8. Life Is a Journey
  9. Sódzso S (少女S?)
  10. Avanai cumori no, genki de ne (会わないつもりの、元気でね?)
  11. Ojaszumi (おやすみ?)
  12. Kill the Virgin
  13. Kimi to joru to namida (キミと夜と涙?) (csak a kóbei állomáson)
  14. Switch („karácsonyi változat”) (csak a nagojai állomáson)
  15. Winter Story
  16. Departure
  17. Joake no rjúszeigun (夜明けの流星群?)
  18. Your Song
  19. Scandal Baby
  20. Sisters
  21. Csiiszana honó (ちいさなほのお?)
Ráadás
  1. Standard
  2. Love in Action
  3. Stamp!
  4. Suki-Suki (csak a nagojai állomáson)
  5. Taijó Scandalous (太陽スキャンダラス?)
Állomások
Időpont Város Helyszín
Japán[24]
2015. december 9. Kóbe World Memorial Hall
2015. december 23. Nagoja Nippon Gaishi Hall
2016. január 12. Tokió Nippon Budókan
2016. január 13.

Scandal Tour 2016: Yellow

[szerkesztés]
Scandal
Scandal Tour 2016: Yellow
Információk
Népszerűsített albumYellow
Kezdés2016. április 13.
Befejezés2016. június 11.
Helyszínek Japán
Szakaszok2
Koncertek19
Scandal-koncertkronológia
Scandal Arena Tour 2015–2016: Perfect WorldScandal Tour 2016: YellowScandal Tour 2016: Yellow in Europe
Állomások
Időpont Város Helyszín
Japán[25]
2016. április 13. Szendai Szendai Pit
2016. április 14.
2016. április 16. Niigata Niigata Lots
2016. április 17.
2016. április 21. Fukuoka Zepp Fukuoka
2016. április 23. Hirosima Blue Live Hiroshima
2016. április 24.
2016. április 30. Takamacu Takamacu festhalle
2016. május 1. Oszaka Namba Hatch
2016. május 3. Nagoja Zepp Nagoya
2016. május 4.
2016. május 8. Szapporo Zepp Sapporo
2016. május 11. Tokió Zepp DriverCity Tokyo
2016. május 13.
2016. május 14.
2016. május 19. Oszaka Namba Hatch
2016. május 20.
Ázsia
2016. június 9. Hongkong Star Hall
2016. június 11. Tajvan ATT Show Box

Scandal Tour 2016: Yellow in Europe

[szerkesztés]
Scandal
Scandal Tour 2016: Yellow in Europe
Információk
Népszerűsített albumYellow
Kezdés2016. szeptember 10.
Befejezés2016. szeptember 25.
Helyszínek Európai Unió
Szakaszok1
Koncertek10
Scandal-koncertkronológia
Scandal Tour 2016: YellowScandal Tour 2016: Yellow in EuropeScandal Mania Tour 2016
Állomások
Időpont Város Ország Helyszín
Európa
2016. szeptember 10. Amszterdam Hollandia Melkweg
2016. szeptember 13. Köln Németország Luxor
2016. szeptember 14. Köln Kaiserkeller
2016. szeptember 16. Wrocław Lengyelország Firlej
2016. szeptember 17. Bécs Ausztria Szene
2016. szeptember 18. Milánó Olaszország Elyon
2016. szeptember 20. Párizs Franciaország Poste à Galène
2016. szeptember 21. Barcelona Spanyolország Apolo2
2016. szeptember 24. London Egyesült Királyság Islington Academy
2016. szeptember 25. Párizs Franciaország La Machine

Scandal Mania Tour 2016

[szerkesztés]
Scandal
Scandal Mania Tour 2016
Információk
Népszerűsített albumYellow
Kezdés2016. október 30.
Befejezés2016. november 27.
Helyszínek Japán
Szakaszok1
Koncertek7
Scandal-koncertkronológia
Scandal Tour 2016: Yellow in EuropeScandal Mania Tour 2016Scandal 47 todófukuen Tour
Állomások
Időpont Város Helyszín
Japán
2016. október 30. Szendai Mijagi Macana
2016. november 3. Tokió Zepp DiverCity Tokyo
2016. november 5. Hirosima Hirosima Club Quattro
2016. november 6. Fukuoka Beat Station
2016. november 12. Oszaka Namba Hatch
2016. november 27. Szapporo Duce Szapporo

Scandal 47 todófukuen Tour

[szerkesztés]
Scandal
Scandal 47 todófukuen Tour
Információk
Népszerűsített albumScandal
Kezdés2017. március 11.
Befejezés2017. július 17.
Helyszínek Japán
Szakaszok1
Koncertek53
Scandal-koncertkronológia
Scandal Mania Tour 2016Scandal 47 todófukuen TourScandal no taiban Tour
Állomások
Időpont Város Helyszín
Japán[26]
2017. március 11. Kumamoto Kumamoto B.9 V1
2017. március 12. Mijazaki Mijazaki Weather King
2017. március 14. Nagaszaki Nagaszaki Drum Be-7
2017. március 15. Szaga Szaga Geils
2017. március 17. Súnan Súnan Rising Hall
2017. március 18. Macue Macue Aztic Canova
2017. március 20. Jonago Jonago Aztic Laughs
2017. március 25. Kanazava Kanazava Eight Hall
2017. március 26. Tojama Tojama Mairo
2017. március 28. Nagano Nagano Club Junk Box
2017. április 1. Niigata Niigata Lots
2017. április 2.
2017. április 5. Csiba Csiba Look
2017. április 8. Kócsi Kócsi Caravan Sary
2017. április 9. Takamacu Takamacu festhalle
2017. április 11. Macujama Macujama Wstudio Red
2017. április 12. Tokusima Tokusima Club Grindhouse
2017. április 15. Tokió Zepp Tokyo
2017. április 16. Kófu Kófu Conviction
2017. április 22. Oszaka Zepp Osaka Bayside
2017. április 23. Nagoja Zepp Nagoya
2017. április 28. Kavaszaki Club Citta
2017. április 30. Takaszaki Takaszaki Club Fleez
2017. május 2. Szaitama Heaven’s Rock Szaitama sintosin VJ-3
2017. május 4. Fukui Fukui Hibiki no Hall
2017. május 6. Gifu Gifu Club-G
2017. május 7. Macuszaka Macuszaka M’axa
2017. május 13. Hirosima Hirosima Club Quattro
2017. május 14.
2017. május 20. Kórijama Kórijama Hip Shot
2017. május 21. Szendai Szendai Rensa
2017. május 23. Jamagata Jamagata Music Sóva Session
2017. május 25. Morioka Morioka Club Change Wave
2017. május 27. Akita Akita Club Swindle
2017. május 28. Aomori Aomori Quarter
2017. június 2. Szapporo Penny Lane 24
2017. június 3.
2017. június 10. Vakajama Vakajama Shelter
2017. június 11. Siga Siga U-Stone
2017. június 13. Kiotó Kyoto Muse
2017. június 15. Kóbe Kóbe Varit.
2017. június 17. Nara Nara Neverland
2017. június 18. Oszaka Namba Hatch
2017. június 22. Hamamacu Live House Hamamacu Madovaku
2017. június 23. Nagoja Zepp Nagoya
2017. június 25. Okajama Okajama Crazymama Kingdom
2017. július 1. Kagosima Kagosima Caparvo Hall
2017. július 2. Fukuoka Fukuoka Drum Logos
2017. július 4. Óita Óita Drum Be-0
2017. július 8. Naha Naha Szakurazaka Central
2017. július 14. Ucunomija Heaven’s Rock Ucunomija VJ-2
2017. július 15. Mito Mito Light House
2017. július 17. Tojoszu Tojoszu Pit

Scandal no taiban Tour

[szerkesztés]
Scandal
Scandal no taiban Tour
Információk
Népszerűsített albumScandal
Kezdés2017. október 6.
Befejezés2016. október 21.
Helyszínek Japán
Szakaszok1
Koncertek3
Scandal-koncertkronológia
Scandal 47 todófukuen TourScandal no taiban TourScandal Tour 2018
Állomások
Időpont Város Helyszín Társfellépő
Japán
2017. október 6. Tokió Zepp Tokyo Unison Square Garden
2017. október 20. Nagoja Zepp Nagoya 04 Limited Sazabys
2017. október 20. Oszaka Zepp Osaka Bayside Blue Encount

Scandal Tour 2018: Honey

[szerkesztés]
Scandal
Scandal Tour 2018
Információk
Népszerűsített albumHoney
Kezdés2018. március 3.
Befejezés2018. május 25.
Helyszínek Japán
Szakaszok1
Koncertek23
Scandal-koncertkronológia
Scandal no taiban TourScandal Tour 2018: HoneyScandal Asia Tour 2018: Honey
Állomások
Időpont Város Helyszín
Japán[27]
2018. március 3. Miszato Misato City Culture Hall
2018. március 9. Kagosima Kagoshima Citizen’s Cultural Hall
2018. március 10. Fukuoka Fukuoka Civic Hall
2018. március 16. Szendai Sendai Bank Hall Izumity 21
2018. március 17. Morioka Morioka Civic Cultural Hall
2018. március 21. Szapporo Wak Wak Holiday Hall
2018. március 24. Szano Sano City Cultural Hall
2018. március 25. Júki Yuki Shimin Bunka Center
2018. március 31. Niigata Niigata Prefectural Civic Center
2018. április 1. Kanazava Honda no Mori Hall
2018. április 7. Hirosima HBG Hall
2018. április 8. Jonago Yonago City Cultural Hall
2018. április 14. Nagoja NTK Hall
2018. április 15.
2018. április 21. Takamacu Sunport Hall Takamatsu
2018. április 22. Nara Nara Centennial Hall
2018. április 27. Oszaka Orix Theater
2018. április 28.
2018. május 11. Nakano Nakano Sun Plaza
2018. május 12.
2018. május 18. Simizu Shimizu Cultural Center Marinart
2018. május 19. Gifu Gifu Civic Auditorium
2018. május 25. Gifu Kobe International Hall

Scandal Asia Tour 2018: Honey

[szerkesztés]
Scandal
Scandal Asia Tour 2018
Információk
Népszerűsített albumHoney
Kezdés2018. június 10.
Befejezés2018. június 30.
Helyszínek Japán
Szakaszok1
Koncertek5
Scandal-koncertkronológia
Scandal Tour 2018: HoneyScandal Asia Tour 2018: Honey
Állomások
Időpont Város Helyszín
Ázsia[28]
2018. június 10. Hongkong MacPherson Stadium
2018. június 15. Peking Tango
2018. június 17. Kanton Tutu
2018. június 27. Manila SMX Convention Center
2018. június 30. Tajpej Clapper Studio

Források

[szerkesztés]
  1. (Angolul) ||| Japan Nite US Tour 2008 |||. South by Southwest. [2012. június 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. december 26.)
  2. (Angolul) A. Amith, Dennis: An Iterview with SCANDAL (PDF). J!-ENT, 2011. július 19. [2011. december 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. január 26.)
  3. a b (Angolul) Live. Kitty Records. [2013. január 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. december 26.)
  4. (Japánul) SCANDAL FIRST LIVE-BEST★SCANDAL 2009-. Oricon. (Hozzáférés: 2011. december 26.)
  5. (Japánul) EVERYBODY SAY YEAH!-TEMPTATION BOX TOUR 2010-ZEPP TOKYO. Oricon. (Hozzáférés: 2011. december 26.)
  6. (Japánul) SCANDAL、15,000人動員したZeppツアー最終日に次なるステップを発表. Barks.jp. ITmedia, 2011. június 9. (Hozzáférés: 2011. december 26.)
  7. (Japánul) SCANDAL 初体験&サプライズありのツアーファイナル決行. Hot Express. Plantech, 2011. december 2. [2012. július 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. december 26.)
  8. (Japánul) SCANDAL FIRST LIVE-BEST★SCANDAL 2009-. Oricon. (Hozzáférés: 2011. november 2.)
  9. (Japánul) ファーストワンマンライブツアー全公演即日SOLD OUTにつき、 追加公演が大決定!!!!!. Sony Music Entertainment Japan, 2009. november 1. [2016. május 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. december 26.)
  10. (Japánul) 「瞬間センチメンタル」2010年2月3日リリース決定! そして春の全国ツアー「SCANDAL ~瞬間サクラゼンセンTOUR~ 2010 SPRING」 開催も決定!!. Sony Music Entertainment Japan, 2009. december 12. [2016. május 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. december 26.)
  11. (Japánul) 2ndアルバム「TEMPTATION BOX」を引っ提げた 秋ツアー実施決定!!!. Sony Music Entertainment Japan, 2010. június 16. [2016. május 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. december 26.)
  12. (Japánul) SCANDAL LIVE TOUR 2011「Dreamer」オフィシャル先行予約決定!. Sony Music Entertainment Japan, 2011. február 18. [2016. május 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. december 26.)
  13. (Japánul) SCANDAL ONE-MAN LIVE  IN 四国 「急にきてゴメン。」開催決定. Sony Music Entertainment Japan, 2011. május 18. [2016. május 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. december 26.)
  14. (Japánul) アルバムがデビュー作から三作連続TOP5入りのSCANDAL ビーチバレー浅尾美和と共演決定. mFound, 2011. augusztus 17. (Hozzáférés: 2011. december 26.)
  15. (Japánul) SCANDAL VIRGIN HALL TOUR 2011「Baby Action」. Sony Music Entertainment Japan. [2015. szeptember 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. december 26.)
  16. (Japánul) ガールズバンド「SCANDAL」のイベントに南海キャンディーズの“しずちゃん”登場!. Searchina, 2012. március 6. [2012. március 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. március 5.)
  17. http://www.barks.jp/news/?id=1000114802
  18. https://www.youtube.com/watch?v=E_ihD8f9OyM
  19. http://www.t-ono.net/music/SCANDAL-USA-2015-Tour-Impressions.html
  20. http://xiahpop.com/scandal-en-concierto-mexico
  21. https://www.facebook.com/events/404784863005844/permalink/474130819404581/
  22. Archivált másolat. [2015. január 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. július 11.)
  23. Archivált másolat. [2015. január 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. július 11.)
  24. Archivált másolat. [2015. július 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. július 11.)
  25. SCANDAL TOUR 2016「YELLOW」開催決定!! (japán nyelven). Sony Music Entertainment Japan, 2015. december 23. (Hozzáférés: 2015. december 9.)
  26. http://www.sonymusic.co.jp/artist/scandal/info/471853?id=aep160821
  27. 8th Album発売&全国ホールツアー決定!本日よりSCANDAL MANIA先行予約がスタート! (japán nyelven). Sony Music Entertainment Japan. Sony Corporation, 2017. november 22. (Hozzáférés: 2017. november 18.)
  28. SCANDAL ASIA TOUR 2018 “HONEY" 開催決定 (japán nyelven). Sony Music Entertainment Japan. Sony Corporation, 2018. február 14. (Hozzáférés: 2018. február 15.)