4454-es mellékút (Magyarország)
4454-es mellékút | |
Úttípus | összekötő út |
Hossza | 6 km |
Ország | Magyarország |
Tartományok | Csongrád-Csanád vármegye |
Az út eleje | Hódmezővásárhely 4414 |
Az út vége | Algyő 4413 |
A 4454-es számú mellékút egy bő 6 kilométer hosszú, négy számjegyű országos közút Csongrád-Csanád vármegye területén. Hódmezővásárhely déli külterületeit köti össze közigazgatásilag Algyőhöz tartozó, de a községtől távol eső, a Tisza bal partján fekvő településrészekkel. A város irányából a Nagyfai Országos Büntetés-végrehajtási Intézetnek is ez az egyik megközelítési útvonala.
Nyomvonala
[szerkesztés]Hódmezővásárhely Batida nevű külterületi városrésze közelében, attól kissé délre ágazik ki, a várost Makóval összekötő 4414-es útból kiágazva, annak 8,800-as kilométerszelvénye táján. Nyugat-délnyugati irányba indul, és nagyjából végig ugyanezt az irányt tartja, külterületi határrészek között húzódva. 5,5 kilométer után éri el Hódmezővásárhely és Algyő határvonalát, innen ez utóbbi település külterületein halad. A 4413-as útba beletorkollva ér véget, annak 8,200-as kilométerszelvénye közelében.
Teljes hossza, az országos közutak térképes nyilvántartását szolgáló kira.gov.hu adatbázisa szerint 6,019 kilométer.
Települések az út mentén
[szerkesztés]Története
[szerkesztés]Források
[szerkesztés]- Közlekedési Információs Rendszer és Adatbázis. kira.kozut.hu. Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ. (Hozzáférés: 2020. július 18.)