Ugrás a tartalomhoz

2022-es labdarúgó-világbajnokság-selejtező (CONCACAF – 1. forduló)

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A 2022-es labdarúgó-világbajnokság észak- és közép-amerikai selejtezőjének 1. fordulóját 2021-ben játszották.[1]

Formátum

[szerkesztés]

Összesen 30 csapat vett részt (a 6–35. helyen rangsoroltak). A csapatokat a 2020 júliusi világranglista alapján 6 darab ötcsapatos csoportba sorsolták. A csapatok egyszeri körmérkőzéses rendszerben mérkőztek meg egymással, mindegyik csapat kétszer játszott hazai pályán és idegenben. A csoportgyőztesek a második fordulóba jutottak.

Kiemelés

[szerkesztés]

A kiemelést a 2020. júliusi FIFA-világranglista alapján alakították ki, a helyezések az alábbi táblázatban zárójelben olvashatók. Az 1. kalapban lévő csapatok az A1–F1 pozíciókat kapták, a helyezésük szerinti sorrendben. A többi csapat a sorsolás szerint a betűrend szerinti első lehetséges csoportba került. A pozíciókat a kalap száma szerint kapták.[2]

Mindhárom forduló sorsolását 2020. augusztus 19-én 19 órától tartották Zürichben.[3]

1. kalap 2. kalap 3. kalap
  1.  Salvador (69.)
  2.  Kanada (73.)
  3.  Curaçao (80.)
  4.  Panama (81.)
  5.  Haiti (86.)
  6.  Trinidad és Tobago (105.)
  1.  Grenada (159.)
  2.  Barbados (162.)
  3.  Guyana (166.)
  4.  Saint Vincent és a Grenadine-szigetek (167.)
  5.  Bermuda (168.)
  6.  Belize (170.)
4. kalap 5. kalap
  1.  Saint Lucia (176.)
  2.  Puerto Rico (178.)
  3.  Kuba (179.)
  4.  Montserrat (183.)
  5.  Dominikai Közösség (184.)
  6.  Kajmán-szigetek (193.)

Naptár

[szerkesztés]

Az első forduló mérkőzéseit eredetileg 2020 októberében és novemberében játszották volna, de a Covid19-pandémia miatt 2021 márciusára és júniusára halasztották.[4]

Mérkőzés Eredeti dátum Új dátum
2–4 2020. október 7. 2021. március 24.
1–3 2020. október 8. 2021. március 25.
5–2 2020. október 10. 2021. március 27.
4–1 2020. október 11. 2021. március 28–29.
3–5 2020. október 13. 2021. március 30.
4–5 2020. november 11. 2021. június 2.
2–3 2020. november 13. 2021. június 4.
5–1 2020. november 14. 2021. június 5.
3–4 2020. november 17. 2021. június 8.
1–2

Csoportok

[szerkesztés]

A csoport

[szerkesztés]
Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás Salvador Montserrat (sziget) Antigua és Barbuda Grenada Amerikai Virgin-szigetek
1.  Salvador 4 3 1 0 13 1 +12 10 Továbbjutott a 2. fordulóba 3–0 2–0
2.  Montserrat 4 2 2 0 9 4 +5 8 1–1 4–0
3.  Antigua és Barbuda 4 2 1 1 6 5 +1 7 2–2 1–0
4.  Grenada 4 1 0 3 2 5 −3 3 1–2 1–0
5.  Amerikai Virgin-szigetek 4 0 0 4 0 15 −15 0 0–7 0–3
Forrás: FIFA
Sorrend szabályai: Sorrend meghatározása
2021. március 24.
18:00 (UTC−4)
Antigua és Barbuda  2–2  Montserrat
Kirwan Gól : 23' 23'
Bishop Gól : 45' 45'
(2–2)
Jegyzőkönyv
L. Taylor Gól : 7' 7' (11-esből) Gól : 26' 26'
Ergilio Hato Stadium, Willemstad (Curaçao)
Nézőszám: 0
Játékvezető: Melvin Orlando Matamoros (hondurasi)


2021. március 25.
20:25 (UTC−6)
Salvador  2–0  Grenada
Mayen Gól : 23' 23'
Rugamas Gól : 46' 46'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Estadio Cuscatlán, San Salvador
Nézőszám: 250
Játékvezető: Kimbell Ward (St. Kitts és Nevis-i)


2021. március 27.
19:00 (UTC−4)
Amerikai Virgin-szigetek  0–3  Antigua és Barbuda
(0–3)
Jegyzőkönyv
Byers Gól : 26' 26'
Griffith Gól : 34' 34' (11-esből) Gól : 42' 42'
Bethlehem Soccer Stadium, Upper Bethlehem
Nézőszám: 0
Játékvezető: Trevester Richards (St. Kitts és Nevis-i)


2021. március 28.
19:00 (UTC−4)
Montserrat  1–1  Salvador
L. Taylor Gól : 89' 89' (0–1)
Jegyzőkönyv
Rugamas Gól : 4' 4'
Ergilio Hato Stadium, Willemstad (Curaçao)
Nézőszám: 0
Játékvezető: Ricangel de Leça (arubai)


2021. március 30.
19:00 (UTC−4)
Grenada  1–0  Amerikai Virgin-szigetek
Lewis Gól : 33' 33' (1–0)
Jegyzőkönyv
Kirani James Athletic Stadium, St. George’s
Nézőszám: 0
Játékvezető: Sherwin Johnson (guyanai)


2021. június 2.
17:00 (UTC−4)
Montserrat  4–0  Amerikai Virgin-szigetek
Pond Gól : 39' 39'
Ince Gól : 60' 60'
Clifton Gól : 66' 66' Gól : 83' 83'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Estadio Panamericano, San Cristóbal (Dominikai Köztársaság)
Nézőszám: 0
Játékvezető: Selvin Brown Chavarria (hondurasi)


2021. június 4.
16:00 (UTC−4)
Antigua és Barbuda  1–0  Grenada
Browne Gól : 20' 20' (1–0)
Jegyzőkönyv
Sir Vivian Richards Stadium, North Sound
Nézőszám: 400
Játékvezető: Francia González (mexikói)


2021. június 5.
19:00 (UTC−4)
Amerikai Virgin-szigetek  0–7  Salvador
(0–2)
Jegyzőkönyv
Monterrosa Gól : 23' 23' Gól : 86' 86'
J. Portillo Gól : 30' 30'
Rugamas Gól : 78' 78' Gól : 82' 82' Gól : 90' 90'
Pérez Gól : 79' 79'
Bethlehem Soccer Stadium, Upper Bethlehem
Nézőszám: 150
Játékvezető: Ted Unkel (amerikai)


2021. június 8.
19:00 (UTC−4)
Grenada  1–2  Montserrat
Lewis Gól : 51' 51' (0–0)
Jegyzőkönyv
L. Taylor Gól : 85' 85' Gól : 87' 87' (11-esből)
Kirani James Athletic Stadium, St. George’s
Nézőszám: 50
Játékvezető: Adonai Escobedo (mexikói)


2021. június 8.
19:05 (UTC−6)
Salvador  3–0  Antigua és Barbuda
Zavaleta Gól : 40' 40'
Rugamas Gól : 68' 68'
Martinez Gól : 85' 85'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Estadio Cuscatlán, San Salvador
Játékvezető: Keylor Herrera (Costa Rica-i)

B csoport

[szerkesztés]
Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás Kanada Suriname Bermuda Aruba Kajmán-szigetek
1.  Kanada 4 4 0 0 27 1 +26 12 Továbbjutott a 2. fordulóba 4–0 5–1
2.  Suriname 4 3 0 1 15 4 +11 9 6–0 3–0
3.  Bermuda 4 1 1 2 7 12 −5 4 5–0 1–1
4.  Aruba 4 1 0 3 3 19 −16 3 0–7 0–6
5.  Kajmán-szigetek 4 0 1 3 2 18 −16 1 0–11 1–3
Forrás: FIFA
Sorrend szabályai: Sorrend meghatározása
2021. március 24.
19:00 (UTC−3)
Suriname  3–0  Kajmán-szigetek
Pinas Gól : 22' 22'
Donk Gól : 38' 38' (11-esből)
G. Vlijter Gól : 76' 76'
(2–0)
Jegyzőkönyv
Dr. Ir. Franklin Essed Stadion, Paramaribo
Nézőszám: 500
Játékvezető: Jorge Pérez (mexikói)


2021. március 25.
20:00 (UTC−4)
Kanada  5–1  Bermuda
Larin Gól : 19' 19' Gól : 27' 27' Gól : 69' 69'
Laryea Gól : 53' 53'
Corbeanu Gól : 81' 81'
(2–0)
Jegyzőkönyv
Crichlow Gól : 63' 63'
Exploria Stadium, Orlando (Egyesült Államok)
Nézőszám: 0
Játékvezető: Armando Villareal (amerikai)


2021. március 27.
20:00 (UTC−4)
Aruba  0–6  Suriname
(0–3)
Jegyzőkönyv
Hasselbaink Gól : 19' 19' Gól : 37' 37' Gól : 55' 55'
Croes Gól : 27' 27' (öngól)
Jozefzoon Gól : 70' 70'
Alberg Gól : 74' 74'
IMG Academy, Bradenton (Egyesült Államok)
Nézőszám: 0
Játékvezető: Ismail Elfath (amerikai)


2021. március 29.
18:00 (UTC−4)
Kajmán-szigetek  0–11  Kanada
(0–6)
Jegyzőkönyv
Sturing Gól : 6' 6'
Larin Gól : 13' 13'
Wotherspoon Gól : 25' 25'
Davies Gól : 27' 27' (11-esből) Gól : 73' 73'
Kaye Gól : 32' 32' Gól : 63' 63'
Johnston Gól : 44' 44'
Cavallini Gól : 68' 68' Gól : 74' 74' Gól : 76' 76'
IMG Academy, Bradenton (Egyesült Államok)
Nézőszám: 0
Játékvezető: Ted Unkel (amerikai)


2021. március 30.
20:00 (UTC−4)
Bermuda  5–0  Aruba
Crichlow Gól : 36' 36' Gól : 80' 80'
Bather Gól : 40' 40'
Leverock Gól : 57' 57'
Scott Gól : 64' 64'
(2–0)
Jegyzőkönyv
IMG Academy, Bradenton (Egyesült Államok)
Nézőszám: 29
Játékvezető: Jaime Herrera Bonilla (salvadori)


2021. június 2.
18:00 (UTC−4)
Kajmán-szigetek  1–3  Aruba
J. Ebanks Gól : 30' 30' (11-esből) (1–2)
Jegyzőkönyv
John Gól : 40' 40' Gól : 75' 75'
Groothusen Gól : 45+2' 45+2'
IMG Academy, Bradenton (Egyesült Államok)
Játékvezető: Luis Enrique Santander Aguirre (mexikói)


2021. június 4.
19:00 (UTC−3)
Suriname  6–0  Bermuda
Becker Gól : 3' 3' Gól : 36' 36'
Hasselbaink Gól : 15' 15' Gól : 37' 37' Gól : 65' 65'
Pinas Gól : 74' 74'
(4–0)
Jegyzőkönyv


2021. június 5.
20:00 (UTC−4)
Aruba  0–7  Kanada
(0–3)
Jegyzőkönyv
Cavallini Gól : 17' 17' Gól : 45+2' 45+2'
Hoilett Gól : 20' 20' (11-esből)
Brault-Guillard Gól : 49' 49'
Davies Gól : 78' 78'
Larin Gól : 87' 87'
David Gól : 89' 89'
IMG Academy, Bradenton (Egyesült Államok)
Nézőszám: 45
Játékvezető: Marco Ortíz (mexikói)


2021. június 8.
21:05 (UTC−4)
Bermuda  1–1  Kajmán-szigetek
Hall Gól : 65' 65' (0–1)
Jegyzőkönyv
M. Ebanks Gól : 23' 23'
IMG Academy, Bradenton (Egyesült Államok)
Nézőszám: 22
Játékvezető: Rubiel Vazquez (amerikai)


2021. június 8.
20:05 (UTC−5)
Kanada  4–0  Suriname
Davies Gól : 37' 37'
David Gól : 59' 59' Gól : 73' 73' Gól : 77' 77' (11-esből)
(1–0)
Jegyzőkönyv
SeatGeek Stadium, Bridgeview (Egyesült Államok)
Nézőszám: 0
Játékvezető: Nima Saghafi (amerikai)

C csoport

[szerkesztés]
Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás Curaçao Guatemala Kuba Saint Vincent és a Grenadine-szigetek Brit Virgin-szigetek
1.  Curaçao 4 3 1 0 15 1 +14 10 Továbbjutott a 2. fordulóba 0–0 5–0
2.  Guatemala 4 3 1 0 14 0 +14 10 1–0 10–0
3.  Kuba 4 2 0 2 7 3 +4 6 1–2 5–0
4.  Saint Vincent és a Grenadine-szigetek 4 1 0 3 3 16 −13 3 0–1 3–0
5.  Brit Virgin-szigetek 4 0 0 4 0 19 −19 0 0–8 0–3
Forrás: FIFA
Sorrend szabályai: Sorrend meghatározása
2021. március 24.
18:00 (UTC−6)
Guatemala  1–0  Kuba
L. Martínez Gól : 59' 59' (0–0)
Jegyzőkönyv
Estadio Doroteo Guamuch Flores, Guatemalaváros
Játékvezető: Benjamin Pineda Avila (Costa Rica-i)


2021. március 25.
18:00 (UTC−4)
Curaçao  5–0  Saint Vincent és a Grenadine-szigetek
J. Bacuna Gól : 1' 1' Gól : 35' 35'
Van den Hurk Gól : 17' 17'
Antonia Gól : 45' 45'
Hooi Gól : 87' 87'
(4–0)
Jegyzőkönyv
Ergilio Hato Stadium, Willemstad
Nézőszám: 0
Játékvezető: Ricangel de Leça (arubai)


2021. március 27.
18:00 (UTC−4)
Brit Virgin-szigetek  0–3  Guatemala
(0–2)
Jegyzőkönyv
Lom Gól : 21' 21'
Hernández Gól : 44' 44'
Betancourth Gól : 81' 81'
Ergilio Hato Stadium, Willemstad (Curaçao)
Nézőszám: 0
Játékvezető: Oscar Moncada (hondurasi)


2021. március 28.
15:00 (UTC−6)
Kuba  1–2  Curaçao
O. Hernández Gól : 27' 27' (1–2)
Jegyzőkönyv
L. Bacuna Gól : 11' 11'
Benschop Gól : 44' 44'
Estadio Doroteo Guamuch Flores, Guatemalaváros (Guatemala)
Nézőszám: 0
Játékvezető: Germán Stanley Martínez Miranda (salvadori)


2021. március 30.
18:00 (UTC−4)
Saint Vincent és a Grenadine-szigetek  3–0  Brit Virgin-szigetek
Anderson Gól : 10' 10'
Sam Gól : 20' 20'
Solomon Gól : 86' 86'
(2–0)
Jegyzőkönyv
Ergilio Hato Stadium, Willemstad (Curaçao)
Nézőszám: 0
Játékvezető: Henry Bejarano (Costa Rica-i)


2021. június 2.
15:30 (UTC−6)
Kuba  5–0  Brit Virgin-szigetek
Paradela Gól : 33' 33'
O. Hernández Gól : 68' 68'
M. Reyes Gól : 76' 76'
Cavafe Gól : 80' 80'
D. Reyes Gól : 90+1' 90+1'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Estadio Doroteo Guamuch Flores, Guatemalaváros (Guatemala)
Nézőszám: 0
Játékvezető: Jose Raul Torres Rivera (Puerto Ricó-i)


2021. június 4.
16:00 (UTC−6)
Guatemala  10–0  Saint Vincent és a Grenadine-szigetek
Lom Gól : 2' 2'
Barrientos Gól : 12' 12'
Santis Gól : 16' 16'
Hernández Gól : 33' 33' (11-esből)
Gordillo Gól : 41' 41'
L. Martínez Gól : 52' 52'
Betancourth Gól : 66' 66'
Ceballos Gól : 79' 79' (11-esből)
Vargas Gól : 85' 85'
Méndez Gól : 89' 89'
(5–0)
Jegyzőkönyv
Estadio Doroteo Guamuch Flores, Guatemalaváros
Nézőszám: 0
Játékvezető: Erick Moisés Lezama Pavón (nicaraguai)


2021. június 5.
15:00 (UTC−6)
Brit Virgin-szigetek  0–8  Curaçao
(0–6)
Jegyzőkönyv
Kuwas Gól : 7' 7'
Maria Gól : 9' 9' Gól : 27' 27'
L. Bacuna Gól : 11' 11'
Benschop Gól : 18' 18' (11-esből) Gól : 22' 22'
Gorré Gól : 57' 57' Gól : 90+1' 90+1'
Estadio El Trébol, Guatemalaváros (Guatemala)
Nézőszám: 0
Játékvezető: William Anderson (Puerto Ricó-i)


2021. június 8.
16:00 (UTC−4)
Saint Vincent és a Grenadine-szigetek  0–1  Kuba
(0–0)
Jegyzőkönyv
M. Reyes Gól : 64' 64'
Kirani James Athletic Stadium, St. George’s (Grenada)
Nézőszám: 50
Játékvezető: Fernando Guerrero Ramirez (mexikói)


2021. június 8.
20:00 (UTC−4)
Curaçao  0–0  Guatemala
Jegyzőkönyv
Ergilio Hato Stadium, Willemstad
Nézőszám: 3000
Játékvezető: Armando Villareal (amerikai)

D csoport

[szerkesztés]
Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás Panama Dominikai Köztársaság Barbados Dominikai Közösség Anguilla
1.  Panama 4 4 0 0 19 1 +18 12 Továbbjutott a 2. fordulóba 3–0 1–0
2.  Dominikai Köztársaság 4 2 1 1 8 4 +4 7 1–1 1–0
3.  Barbados 4 1 2 1 3 3 0 5 1–1 1–0
4.  Dominikai Közösség 4 1 1 2 5 4 +1 4 1–2 3–0
5.  Anguilla 4 0 0 4 0 23 −23 0 0–1 0–6
Forrás: FIFA
Sorrend szabályai: Sorrend meghatározása
2021. március 24.
19:00 (UTC−4)
Dominikai Köztársaság  1–0  Dominikai Közösség
F. Núñez Gól : 52' 52' (0–0)
Jegyzőkönyv
Félix Sánchez Olympic Stadium, Santo Domingo (Dominikai Köztársaság)
Játékvezető: William Anderson (Puerto Ricó-i)


2021. március 25.
20:00 (UTC−4)
Panama  1–0  Barbados
Catuy Gól : 82' 82' (0–0)
Jegyzőkönyv
Félix Sánchez Olympic Stadium, Santo Domingo (Dominikai Köztársaság)
Játékvezető: Nima Saghafi (amerikai)


2021. március 27.
18:00 (UTC−4)
Anguilla  0–6  Dominikai Köztársaság
(0–3)
Jegyzőkönyv
Romero Gól : 22' 22' (11-esből) Gól : 27' 27'
Lorenzo Gól : 25' 25' Gól : 46' 46'
Peralta Gól : 66' 66'
Espinal Gól : 75' 75'
Inter Miami CF Stadium, Fort Lauderdale (Egyesült Államok)
Játékvezető: Rubiel Vázquez (amerikai)


2021. március 28.
16:00 (UTC−4)
Dominikai Közösség  1–2  Panama
Laville Gól : 82' 82' (0–1)
Jegyzőkönyv
Thomas Gól : 28' 28' (öngól)
Fajardo Gól : 85' 85'
Félix Sánchez Olympic Stadium, Santo Domingo (Dominikai Köztársaság)
Nézőszám: 1500
Játékvezető: Marco Antonio Ortíz Nava (mexikói)


2021. március 30.
19:30 (UTC−4)
Barbados  1–0  Anguilla
Saimovici Gól : 81' 81' (0–0)
Jegyzőkönyv
Félix Sánchez Olympic Stadium, Santo Domingo (Dominikai Köztársaság)
Nézőszám: 0
Játékvezető: Diego Montaño Robles (mexikói)


2021. június 2.
15:00 (UTC−4)
Dominikai Közösség  3–0  Anguilla
Thomas Gól : 3' 3'
C. Bertrand Gól : 34' 34'
Wade Gól : 42' 42'
(3–0)
Jegyzőkönyv
Félix Sánchez Olympic Stadium, Santo Domingo (Dominikai Köztársaság)
Nézőszám: 0
Játékvezető: Kimbell Ward (St. Kitts and Nevis-i)


2021. június 4.
19:00 (UTC−4)
Dominikai Köztársaság  1–1  Barbados
Rodríguez Gól : 90+2' 90+2' (0–1)
Jegyzőkönyv
Reid-Stephen Gól : 42' 42'
Félix Sánchez Olympic Stadium, Santo Domingo (Dominikai Köztársaság)
Nézőszám: 0
Játékvezető: Germán Stanley Martínez Miranda (salvadori)


2021. június 5.
19:00 (UTC−5)
Anguilla  0–13  Panama
(0–4)
Jegyzőkönyv
Cooper Gól : 7' 7' Gól : 18' 18'
Aguilar Gól : 31' 31'
Torres Gól : 35' 35' (11-esből) Gól : 53' 53' Gól : 70' 70' Gól : 83' 83' (11-esből)
Smith Gól : 48' 48' (öngól)
Waterman Gól : 50' 50'
Camargo Gól : 58' 58'
Catuy Gól : 73' 73'
Quintero Gól : 84' 84'
Palacios Gól : 90' 90'
Estadio Nacional Rod Carew, Panamaváros (Panama)
Nézőszám: 5000
Játékvezető: Sergio Reyna (guatemalai)


2021. június 8.
19:00 (UTC−4)
Barbados  1–1  Dominikai Közösség
Saimovici Gól : 48' 48' (0–0)
Jegyzőkönyv
Wade Gól : 57' 57'
Félix Sánchez Olympic Stadium, Santo Domingo (Dominikai Köztársaság)
Nézőszám: 0
Játékvezető: Jaime Herrera Bonilla (salvadori)


2021. június 8.
20:00 (UTC−5)
Panama  3–0  Dominikai Köztársaság
Godoy Gól : 8' 8'
Bárcenas Gól : 67' 67'
Waterman Gól : 86' 86'
(1–0)
Jegyzőkönyv

E csoport

[szerkesztés]
Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás Haiti Nicaragua Belize Turks- és Caicos-szigetek Saint Lucia
1.  Haiti 3 3 0 0 13 0 +13 9 Továbbjutott a 2. fordulóba 1–0 2–0
2.  Nicaragua 3 2 0 1 10 1 +9 6 3–0
3.  Belize 3 1 0 2 5 5 0 3 5–0
4.  Turks- és Caicos-szigetek 3 0 0 3 0 22 −22 0 0–10 0–7
5.  Saint Lucia 0 0 0 0 0 0 0 0 Visszalépett
Forrás: FIFA
Sorrend szabályai: Sorrend meghatározása

St. Lucia visszalépett a mérkőzések megkezdése előtt.

2021. március 25.
17:00 (UTC−4)
Haiti  2–0  Belize
Adé Gól : 50' 50'
Séance Gól : 81' 81'
(0–0)
Jegyzőkönyv


2021. március 27.
16:30 (UTC−4)
Turks- és Caicos-szigetek  0–7  Nicaragua
(0–3)
Jegyzőkönyv
Barrera Gól : 3' 3' Gól : 59' 59'
Smith Gól : 8' 8' Gól : 45+2' 45+2'
Fletes Gól : 46' 46'
Forbes Gól : 78' 78'
Moldskred Gól : 87' 87'
Estadio Panamericano, San Cristóbal (Dominikai Köztársaság)
Játékvezető: William Anderson (Puerto Ricó-i)


2021. március 30.
17:00 (UTC−4)
Belize  5–0  Turks- és Caicos-szigetek
Bernárdez Gól : 45+3' 45+3' Gól : 48' 48'
August Gól : 47' 47'
Nembhard Gól : 81' 81'
McCaulay Gól : 90+1' 90+1'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Estadio Panamericano, San Cristóbal (Dominikai Köztársaság)
Nézőszám: 0
Játékvezető: Nima Saghafi (amerikai)


2021. június 4.
19:00 (UTC−6)
Nicaragua  3–0  Belize
Rodríguez Gól : 25' 25'
Bonilla Gól : 46' 46'
Barrera Gól : 51' 51'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Estadio Nacional, Managua
Nézőszám: 13 000
Játékvezető: Nelson Salgado (hondurasi)


2021. június 5.
15:00 (UTC−3)
Turks- és Caicos-szigetek  0–10  Haiti
(0–5)
Jegyzőkönyv
Nazon Gól : 27' 27' Gól : 30' 30' Gól : 34' 34' Gól : 37' 37'
Antoine Gól : 42' 42' Gól : 53' 53' Gól : 83' 83'
Pierrot Gól : 75' 75' Gól : 87' 87' Gól : 90+2' 90+2'
TCIFA National Academy, Providenciales
Nézőszám: 0
Játékvezető: Diego Montaño Robles (mexikói)


2021. június 8.
17:00 (UTC−4)
Haiti  1–0  Nicaragua
Etienne Gól : 63' 63' (0–0)
Jegyzőkönyv
Stade Sylvio Cator, Port-au-Prince
Nézőszám: 0
Játékvezető: Kevin Morrison (jamaicai)

F csoport

[szerkesztés]
Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás Saint Kitts és Nevis Trinidad és Tobago Puerto Rico Guyana Bahama-szigetek
1.  Saint Kitts és Nevis 4 3 0 1 8 2 +6 9 Továbbjutott a 2. fordulóba 1–0 3–0
2.  Trinidad és Tobago 4 2 2 0 6 1 +5 8 2–0 3–0
3.  Puerto Rico 4 2 1 1 10 2 +8 7 1–1 7–0
4.  Guyana 4 1 0 3 4 8 −4 3 0–2 4–0
5.  Bahama-szigetek 4 0 1 3 0 15 −15 1 0–4 0–0
Forrás: FIFA
Sorrend szabályai: Sorrend meghatározása
2021. március 24.
16:00 (UTC−4)
Saint Kitts és Nevis  1–0  Puerto Rico
Nelson Gól : 42' 42' (1–0)
Jegyzőkönyv
Estadio Panamericano, San Cristóbal (Dominikai Köztársaság)
Játékvezető: Randy Encarnacion Solano (Dominikai Köztársasági)


2021. március 25.
19:00 (UTC−4)
Trinidad és Tobago  3–0  Guyana
L. García Gól : 7' 7'
Bateau Gól : 15' 15'
Telfer Gól : 44' 44'
(3–0)
Jegyzőkönyv
Estadio Panamericano, San Cristóbal (Dominikai Köztársaság)
Nézőszám: 70
Játékvezető: Marco Antonio Ortíz Nava (mexikói)


2021. március 27.
19:00 (UTC−4)
Bahama-szigetek  0–4  Saint Kitts és Nevis
(0–1)
Jegyzőkönyv
Freeman Gól : 25' 25' Gól : 65' 65'
Liburd Gól : 53' 53' (11-esből)
Sterling-James Gól : 82' 82'
Thomas Robinson Stadium, Nassau
Játékvezető: Óscar Macías Romo (mexikói)


2021. március 28.
17:00 (UTC−4)
Puerto Rico  1–1  Trinidad és Tobago
R. Rivera Gól : 72' 72' (0–0)
Jegyzőkönyv
Jones Gól : 54' 54'
Mayagüez Athletics Stadium, Mayagüez
Nézőszám: 0
Játékvezető: Adonai Escobedo (mexikói)


2021. március 30.
15:00 (UTC−4)
Guyana  4–0  Bahama-szigetek
Vancooten Gól : 8' 8'
Daniel Gól : 54' 54'
Glasgow Gól : 75' 75'
Welshman Gól : 81' 81'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Félix Sánchez Olympic Stadium, Santo Domingo (Dominikai Köztársaság)
Nézőszám: 0
Játékvezető: Sergio Reyna (guatemalai)


2021. június 2.
19:30 (UTC−4)
Puerto Rico  7–0  Bahama-szigetek
Díaz Gól : 3' 3'
R. Rivera Gól : 13' 13' Gól : 43' 43' (11-esből)
Angking Gól : 31' 31'
Vega Gól : 62' 62'
Servania Gól : 66' 66'
Hayes Gól : 90+2' 90+2'
(4–0)
Jegyzőkönyv
Mayagüez Athletics Stadium, Mayagüez
Nézőszám: 1115
Játékvezető: Tori Penso (amerikai)


2021. június 4.
16:00 (UTC−4)
Saint Kitts és Nevis  3–0  Guyana
Freeman Gól : 9' 9' (11-esből) Gól : 36' 36'
Sawyers Gól : 67' 67'
(2–0)
Jegyzőkönyv
Warner Park, Basseterre
Nézőszám: 0
Játékvezető: Ricangel de Leça (arubai)


2021. június 5.
17:00 (UTC−4)
Bahama-szigetek  0–0  Trinidad és Tobago
Jegyzőkönyv
Thomas Robinson Stadium, Nassau
Nézőszám: 0
Játékvezető: Oliver Vergara (panamai)


2021. június 8.
16:00 (UTC−4)
Guyana  0–2  Puerto Rico
(0–2)
Jegyzőkönyv
R. Rivera Gól : 12' 12'
Angking Gól : 25' 25' (11-esből)
Warner Park, Basseterre (Saint Kitts and Nevis)
Nézőszám: 0
Játékvezető: Ismael Cornejo Meléndez (salvadori)


2021. június 8.
17:00 (UTC−4)
Trinidad és Tobago  2–0  Saint Kitts és Nevis
Muckette Gól : 36' 36'
Hyland Gól : 74' 74'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Félix Sánchez Olympic Stadium, Santo Domingo (Dominikai Köztársaság)
Nézőszám: 0
Játékvezető: Randy Encarnacion Solano (Dominikai Köztársasági)

Megjegyzések

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Draw procedures confirmed for First Round of CONCACAF Qualifiers for the FIFA World Cup Qatar 2022”, CONCACAF, 2020. augusztus 12. (Hozzáférés: 2020. augusztus 19.) 
  2. FIFA World Cup 2022 Preliminary Draw (CONCACAF): Draw procedures (PDF). FIFA, 2020. augusztus 12. (Hozzáférés: 2020. augusztus 18.)
  3. CONCACAF preliminary draw for FIFA World Cup 2022 to take place on 19 August”, FIFA, 2020. augusztus 12. (Hozzáférés: 2020. augusztus 18.) 
  4. CONCACAF confirms schedule for Concacaf Qualifiers for FIFA World Cup Qatar 2022”, CONCACAF, 2020. december 4.. [2021. január 20-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2021. június 26.)