Övesférgecskék
 | ||||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| Evolúciós időszak: Kambrium – jelenkor | ||||||||||||||||||
 Az övesférgecskék testtájai az Encyclopædia Britannica 1911-es kiadásában
| ||||||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||||||
| ||||||||||||||||||
| Rendek | ||||||||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||||||||
 A Wikifajok tartalmaz Övesférgecskék témájú rendszertani információt.  A Wikimédia Commons tartalmaz Övesférgecskék témájú kategóriát. |
Az övesférgecskék (Kinorhyncha) a kétoldali szimmetriájú állatok (Bilateria) közé sorolt ősszájúak (Protostomia) főtörzsében a Scalidophora klád három törzsének egyike.
Származásuk, elterjedésük
[szerkesztés]A klád három törzse[1] közül először a páncélosférgek (Loricifera) váltak külön, így az övesférgecskék a farkosférgek (Priapulida) testvércsoportja. Hosszú evolúciós idejük miatt képviselői a Föld valamennyi tengerében megtalálhatóak.
A 21. század elején a törzsnek mintegy 270 faja ismert; a leíratlan fajok ennél valószínűleg jóval többen vannak.[2]
Megjelenésük, felépítésük
[szerkesztés]Egy milliméternél is kisebb lények, fejlett ivari dimorfizmussal: a hímek mindig kisebbek a nőstényeknél.
Csillótlanok. Tetőcserépszerű lemezekből álló kutikulájuk kemény páncéllal borítja testüket. Testük három tájékra, ezen belül 13 kívülről jól látható gyűrűre tagolódik; ezek az úgynevezett zonitok. Az első zonit a visszahúzható ormány (fej), amit legfeljebb hét visszahajló sörtehorog vesz körül. A szájnyílás körül körülbelül 9 erős sörte nyúlik előre. A következő gyűrű a nyak, amelybe a fej behúzható, a többi gyűrű pedig a törzs.
A csúcson elhelyezkedő szájnyílást izmos és mirigyes garat követi, majd az egyenes bélcsatorna, ami hátul a végbélnyílásba torkollik. Hosszanti, körkörös és ferde irányultságú izomrostjai összetett mozgásformákat tesznek lehetővé.
Idegrendszerük két fő része a garatideggyűrű és a hasi oldalon futó idegtörzs. Törzsfejlődéstani szempontból fejlett bélyegek a 3–13. gyűrű kültakarójában kifejlett idegdúcok; ezeket idegsejtek hálózata köti össze.
A hímek speciális szervei a ragasztómirigyek; ezek két, a 4. zonit hasoldalán található függelékbe torkollanak. Nincs se keringési rendszerük, se légzőkészülékük.
Váltivarúak; a két, meglehetősen hasonló ivarszerv a bélcsatorna két oldalán helyezkedik el.
Életmódjuk, élőhelyük
[szerkesztés]Kizárólag tengerekben fordulnak elő, ahol a parthoz közel élnek az iszapban. Főleg kovamoszatokat, baktériumokat és elhalt növénydarabkákat esznek.
Posztembrionális fejlődésük kifejlés; a fiatal lárvák hat vedlés után érik el az ivarérett állapotot.
Rendszertani felosztásuk
[szerkesztés]Hozzávetőleg 150 fajukat két rendbe sorolják.
Jellegzetes képviselőjük az Atlanti-óceán európai partjai mentén élő, 0,3 mm-es Echinoderes dujardini (Claparède, 1863?)
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Telford MJ, Bourlat SJ, Economou A, Papillon D, Rota-Stabelli O (2008. April). „The evolution of the Ecdysozoa”. Philos. Trans. R. Soc. Lond., B, Biol. Sci. 363 (1496), 1529–37. o. DOI:10.1098/rstb.2007.2243. PMID 18192181. PMC 2614232.
- ↑ Állatfajták listája
Források
[szerkesztés]- Lőrinczi–Torma: Lőrinczi Gábor, Torma Attila, 2019: Bevezetés a zoológiába. Egyetemi jegyzet. Szeged, 2019. p. 15.
- Bakonyi Gábor, dr. Juhász Lajos, dr. Kiss István, dr. Palotás Gábor: Állattan Archiválva 2021. május 8-i dátummal a Wayback Machine-ben
- Kerekesférgek, csillóshasúak, övesférgecskék és buzogányfejűek
- ↑ Állatfajták listája: AlegsaOnline: Állatfajták listája
