Év Kutatóhelye díj
Megjelenés
A családtörténet-kutatókat kiemelkedően segítő hazai és külföldi szervezetek (levéltárak, honlapok) kitüntetésére 2011-ben, Budapesten alapított díj.
Alapítás
[szerkesztés]A díjat a Magyar Családtörténet-kutató Egyesület (MACSE) alapította 2011-ben.
A díj odaítélése
[szerkesztés]A díjat az egyesület tagjai és családtörténet-kutatók szavazatai alapján ítélik oda annak a közgyűjteménynek, amely a családtörténet-kutatóknak kiemelkedő szakmai és emberi segítséget nyújt.
2011-2015 között minden évben két díjat adományoztak: egyet egy hazai, egyet pedig egy külföldi kutatóhelynek. 2016-tól egy harmadik díjat is adományoznak egy internetes kutatóhelynek, adatbázisnak.
A díj átadására a következő év elején, ünnepélyes keretek között kerül sor.
Díjazottak
[szerkesztés]- 2011[1][2]
- Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár[3]
- Osztrák Állami Levéltár Magyar Levéltári Delegációja
- 2012[4]
- Budapest Főváros Levéltára
- Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza által üzemeltetett familysearch.org honlap
- 2013
- Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár[5][6]
- Nyitra Megyei Levéltár[7]
- 2014
- 2015
- Váci Püspöki és Káptalani Levéltár[12]
- Kassai Állami Levéltár
- 2016
- 2017
- Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára[15]
- Bécsi Magyar Levéltári Kirendeltség[16]
- Hungaricana Közgyűjteményi Portál[17]
- 2018[18][19][20][21][22]
- Magyar Nemzeti Levéltár Békés Megyei Levéltára,[23] Gyula
- Erdélyi Genealógiai Társaság,[24] Sepsiszentgyörgy
- Gudenus János adatbázisai[25] (Magyar Főnemességi Adattár,[26] Magyar Családtörténeti Adattár[27])
- 2019[28]
- Székesfehérvári Püspöki és Székeskáptalani Levéltár[29]
- Történelmi Levéltár, Zombor[30]
- Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár E-kutatása[3]
- 2020
- Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Megyei Levéltára[31]
- Pécsi Egyházmegyei Levéltár E-Archivum [32]
- 2021[33]
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ A 2011. évi díj odaítélése, Arhivelenationale.ro, 2011. december 21.
- ↑ Beszámoló a díjátadásról, MACSE, 2012. január 29.
- ↑ a b A levéltár honlapja
- ↑ Beszámoló a díjátadásról, MACSE, 2013. január 31.
- ↑ A levéltár honlapja
- ↑ Beszámoló a díjátadásról, MACSE, 2014. január 30.
- ↑ Beszámoló a díjátadásról, MACSE, 2014. február 12.
- ↑ A levéltár honlapja. [2016. szeptember 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. december 15.)
- ↑ Elnyerte az Év Kutatóhelye Díjat az Orosházi Evangélikus Gyülekezeti Levéltár Archiválva 2015. szeptember 24-i dátummal a Wayback Machine-ben, Evangélikus.hu, 2014. december 12.
- ↑ Átadták az Orosházi Evangélikus Gyülekezeti Levéltárnak az Év Kutatóhelye díjat[halott link], Evangélikus.hu, 2015. január 28.
- ↑ Beszámoló a díjátadásról, MACSE, 2015. április 24.
- ↑ A levéltár honlapja
- ↑ A levéltár honlapja
- ↑ 2016-ban a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára nyerte el az „Év Kutatóhelye” Díjat, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, 2017. január 24.
- ↑ A levéltár honlapja
- ↑ A kirendeltség ismertetése
- ↑ A HKP honlapja
- ↑ Sajtóközlemény, 2019. február 22.
- ↑ Az Év Kutatóhelye Díj Archiválva 2019. február 26-i dátummal a Wayback Machine-ben, M5, 2019. február 22.
- ↑ Az év kutatóhelye lett a Békés Megyei Levéltár Archiválva 2019. február 23-i dátummal a Wayback Machine-ben, Beol.hu, 2019. február 22.
- ↑ Az MNL Békés Megyei Levéltára kapta az Év Kutatóhelye díjat 2018-ban, Gyulai Hírlap, 2019. január 28.
- ↑ A Békés megyei levéltár kapta az Év Kutatóhelye 2018 díjat belföldi kategóriában, Gyulai Hírlap, 2019. február 22.
- ↑ A levéltár honlapja. [2019. január 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. január 26.)
- ↑ A társaság honlapja
- ↑ Ismertetés az adatbázisokról
- ↑ MFAT adattár
- ↑ MCSAT adattár
- ↑ „Év Kutatóhelye” díjban részesült a fehérvári Püspöki és Székeskáptalani Levéltár, szekesfehervar.hu, 2020. február 28.
- ↑ A levéltár honlapja
- ↑ A levéltár adatai
- ↑ A levéltár honlapja
- ↑ A levéltár honlapja
- ↑ Átadták az Év Kutatóhelye Díjakat, archivportal.hu, 2022. március 29.