Zsörk
Zsörk Pápateszérhez tartozó külterület. Az egykori községben nincs állandó lakosság.
Fekvése
[szerkesztés]Zsörk Veszprém vármegye északi részén, Pápától kb. 22 km távolságra keletre, Pápateszértől kb. 3 km-re délnyugatra, a Csángota-ér mellett fekszik.
Szilárd burkolatú közúton nem közelíthető meg, csak burkolatlan mezőgazdasági utakon; 20. századi elnéptelenedésének is ez volt az egyik legfőbb oka. Legegyszerűbben a 832-es főút pápateszéri vasúti kereszteződésétől induló dűlőútról, bő egy kilométer után délnek fordulva érhető el, vagy pedig Bakonyszücs központjából, szintén földutakon.
Története
[szerkesztés]Zsörk falut először 1249-ben említik, ekkor a karakói várjobbágyok kezén volt. A legközelebb 1332-ben említett falu a középkorban egy nemesi birtokos családé, akiknek jobbágyai 1488-ban hét forint állami adót fizettek. A török megjelenésével, már 1531 előtt végleg elnéptelenedett. A puszta a 18. században a gr. Esterházy család pápai uradalmának része lett és szőlővel telepítik, a szomszédos falvak gazdái művelik. 1828-ban önálló határral bíró szőlőhegy-prédiumnak nevezik, mely teljesen nemesi jogú föld.
Nevezetességei
[szerkesztés]A szőlőhegyen álló kápolna építéséről szinte semmit sem tudunk. Az 1. katonai térkép (1784) még nem jelzi, és Korabinszky János Mátyás 1786-ban kiadott történeti-földrajzi lexikona sem említi. A Kopátsy-féle egyházmegyei térkép (1851) „praed. impop. cum eccl.” jellel mutatja, tehát a hely akkor néptelen puszta volt kápolnával. Koppány Tibor a Veszprém vármegyei püspöki levéltárban őrzött vizitációs jegyzőkönyv alapján az építési idejét az 1813-as évre teszi: „a szőlőhegyen álló kápolnát 1813-ban építették Szt. István tiszteletére, toronnyal és abban egy haranggal, belsejében oltárral és egy fa kórussal”. Az 1845. évi visitatio alkalmával összeírták. Az 1857. évi kataszteri térkép a jelenlegi kontúrjával ábrázolja, St. Stefan felirattal. Fentiek és a látottak alapján építése a 19. század első felére tehető. A kórus gerendáján felirat: „javíttatott 1883-ban, javíttatott 1951-ben”.
A Szent Istvánról elnevezett zsörki kápolna zarándokhelyszín. Minden év augusztus 20-án istentiszteletet tartanak itt, amelyre szép számmal jönnek a környékbeliek a szomszédos Bakonykoppányról, Bakonyszűcsből és Pápateszérről is.