Ugrás a tartalomhoz

Zalai Márk

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Zalai Márk
SzületettHerczl Márk
1841. december 6.
Gige
Elhunyt1918. október 8. (76 évesen)
Debrecen
Állampolgárságamagyar
GyermekeiZalai Béla
Foglalkozásatanár
SablonWikidataSegítség

Zalai Márk, 1879-ig Herczl Márk,[1] (Gige, 1841. december 6.Debrecen, 1918. október 8.[2]) kereskedelmi akadémiai tanár, Zalai Béla filozófus édesapja.

Élete

[szerkesztés]

Herczl Péter kereskedő és Stetler Róza gyermeke. Az algimnáziumot Nagykanizsán végezte; azután a pécsi tanítónőképzőbe ment, ahol a kétévi tanfolyamot bevégezte; ezután mint tanító Alsólendván, Keszthelyen és Veszprémben működött. 1865-ben Pesten a műegyetemen folytatta tanulmányait; a francia és angol nyelvből, a kereskedelmi és forgalmi életre vonatkozó tantárgyakból vizsgálatot tett. 1868-ban Nagyváradon kereskedelmi iskolát nyitott, mely három évig állott igazgatása alatt. 1871-ben az ottani kereskedelmi testület által felállított reálkereskedelmi iskolához hivatott meg tanárnak, ahol a gyakorlati szám- és könyvviteltant adta elő. 1874-ben a debreceni kereskedelmi iskolában folytatta tanári pályáját. 1879-ben Herczl családi nevét Zalaira változtatta és feleségével, valamint gyerekeivel kikeresztelkedett a református vallásra.[3] Elhunyt 1918. október 8-án éjjel, örök nyugalomra helyezték 1918. október 10-én délután a Kossuth-utcai temetőben a református egyház szertartása szerint.

Cikkei a debreceni kereskedelmi iskola Értesítőjében (1876. Járadék és Életbiztosítás, 1877. Folyószámlák).

Családja

[szerkesztés]

Felesége Bassó Laura (Baja, 1848. szeptember 15. – Debrecen, 1921. február 22.) volt, Bassó Vilmos bajai tanár és Schulhof Fanni lánya.

Gyermekei

  • Zalai Paula (1871. október 15. – 1944. május 31.). Kőrös Endre költő, író, műfordító felesége.
  • Zalai Erzsébet (1873. január 15. – 1925. október 8.). Férje Keresztesi (Gasparik) Antal órás-és ékszerkereskedő.
  • Zalai Irma (1874. augusztus 2. – 1944. július). Férje Turai Antal.
  • Zalai Emma (1876. július 25. – 1944. július 7.). Férje Tóth Árpád (1872–1932) ének-és zenetanár.
  • Zalai Ilona (1879. június 3. – 1944. július)
  • Zalai Béla (1882. augusztus 30. – 1915. február 2.). Első felesége Neumann Elza tanárnő, második házastársa Máté Olga fényképész.

Munkái

[szerkesztés]
  • A régi és új mértékek arányszámai. Hivatalos adatok nyomán. Debreczen, 1875.
  • A régi és új mértékek arányszámai kereskedők, gyárosok, iparosok sat. számára. Debreczen, 1875.
  • Forgalmi számtan. Debreczen, 1877-1878 Tíz füzet. (2. teljesen átdolgozott kiadás. Debreczen. 1892.).
  • Családi háztartás könyvvezetése. Magyar hölgyek használatára. Debreczen, 1880.
  • Forgalmi mértan keresk. polg. és gazd. tanintézetek használatára. Debreczen, 1880.
  • Gyakorlati könyvvitel kereskedők és kereskedelmi iskolák használatára. Debreczen, 1890.
  • Gondolatok. Debreczen, 1893. I. kötet.
  • Pénz és hitel. Debreczen, 1898.

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. A Belügyminisztérium 1879. évi 9145. sz. rendelete. Névváltoztatási kimutatások 1879. év 3. oldal 2. sor.
  2. Halálesete bejegyezve Debrecen állami akv. 2242/1918. folyószám alatt.
  3. Keresztelési bejegyzése a debreceni református keresztelési akv. 1035/1879. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2020. november 13.)

Források

[szerkesztés]
  • Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái I–XIV. Budapest: Hornyánszky. 1891–1914.  
  • Saját és neje gyászjelentése

További információk

[szerkesztés]
  • Somogyi Helikon. A somogymegyei származású, vagy Somogyban több-kevesebb ideig lakó, vagy legalábbis Somoggyal kapcsolatban működő költők, írók és művészek lexikona. Szerk. Hortobágyi Ágost. Kaposvár, 1928, Szerző.