Zöld Front
A Zöld Front Ifjúsági Mozgalom egy magyarországi politikai szervezet. Céljai közé tartozik a fiatalok érdekvédelme, valamint egy progresszív és zöld alternatíva létrehozása. Saját meghatározásuk szerint
„Egy olyan világban szeretnénk élni, ahol sem egymást, sem a természetet nem zsákmányolja ki az emberiség.”[1]
A Zöld Front, habár önálló egyesületként van bejegyezve, a Párbeszéd Magyarországért párt ifjúsági szervezeteként működik.[2] A szervezetet 2015-ben alapították.[2]
A mozgalom volt vezetője, Barabás Richárd jelenleg (2021) alpolgármester Budapest XI. kerületében és a Párbeszéd szóvivője.
Akcióik, kampányaik
[szerkesztés]A hallgatók helyzetén való segítés a Covid-19 világjárvány idején
[szerkesztés]Közös levélben fordult a Hallgatói Szakszervezet, A Város Mindenkié csoport, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, a Szabad Egyetem és a Zöld Front Ifjúsági Mozgalom az összes hazai felsőoktatási intézmény rektorához és kancellárjához. Az öt szervezet együttes erővel igyekezett felhívni a figyelmet arra, hogy a vírushelyzet miatt a magyar hallgatók harmada elvesztette munkáját,[3] ami bizonytalanná teszi, hogy képesek lesznek-e folytatni az egyetemi tanulmányaikat.[4] Kampányukra pár egyetem vezetése, köztük a Budapesti Gazdasági Egyetem pozitívan reagált.[5]
Feminista kampány
[szerkesztés]A Zöld Front radikális feminista irányvonal mentén kampányol. Csatlakoztak a Nők Egymásért Mozgalom (NEM!) 2020. szeptemberében indult, „A pornó nem szex. A pornó erőszak” kampányának cikksorozatához. A Mércén megjelent cikkükben arról írnak, hogy közpolitikai eszközökkel, a gyakorlatban hogyan lehetne szabályozni a pornográfiátt az „elmúltam 18 éves” gombra való kattintáson túl.[6]
Stop Airbnb!-kampány
[szerkesztés]A Város Mindenkié, az Utcáról Lakásba Egyesület, a Táncsics Radikális Balpárt, a Zöld Front Ifjúsági Mozgalom és a Szikra Mozgalom aláírásgyűjtésbe kezdett az aHang oldalán, hogy ezzel is nyomást gyakoroljanak az önkormányzatokra, hogy azok korlátozzák a lakások turisztikai célú bérbeadását. A kampány ezzel azt szeretné elérni, hogy a jelenleg Airbnb-ként működő lakások a hosszú távú bérleti piac felé terelődjenek, ezáltal csökkenjenek a lakásbérleti költségek.[7]
A kampány során listázták azon politikusokat, akik maguk is adnak ki lakásokat az Airbnb-n keresztül.[8] Emellett bírálták Terézváros szabályozási tervezetét.[9]
Közös javaslatcsomag a 2021-es érettségi biztonságos megszervezéséhez
[szerkesztés]A Demokratikus Lendület, a Momentum TizenX, a Jobbik IT, a Societas, a Jövő és a Zöld Front a 2021-es tavaszi érettségi biztonságos megszervezésére vonatkozó 7 pontos közös javaslatcsomagot dolgozott ki.[10][11]
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Zöld Front instagram oldal. (Hozzáférés: 2021. április 15.)
- ↑ a b „https://24.hu/belfold/2015/04/26/ifjusagi-szervezetet-alapit-a-parbeszed-magyarorszagert/”
- ↑ „https://merce.hu/2020/05/10/hook-minden-harmadik-diak-elvesztette-az-allasat/”
- ↑ „https://oktatas.atlatszo.hu/2020/05/12/ot-szervezet-fordult-a-felsooktatasi-intezmenyek-vezetoihez-a-munkanelkulive-valt-hallgatok-miatt/”
- ↑ „https://merce.hu/2020/05/03/a-hallgatok-bevetelkiesesei-miatt-surget-lepeseket-a-hallgatoi-szakszervezet/”
- ↑ „https://merce.hu/2021/02/19/hogyan-szabalyozhato-a-porno-az-elmultam-18-eves-re-kattintason-tul/”
- ↑ „https://index.hu/belfold/2020/10/17/airbnb_budapest_civil_kampany/”
- ↑ „https://merce.hu/2020/08/18/baloldali-aktivistak-gyujtenek-ossze-hany-politikus-el-az-airbnb-bol-budapesten/”
- ↑ „https://avm.merce.hu/2021/04/07/ki-fog-a-lakok-javara-donteni-ertekelhetetlen-terezvaros-airbnb-szabalyozasi-tervezete/”
- ↑ „http://www.atv.hu/belfold/20210213-erettsegi-7-pontos-javaslatcsomagot-allitottak-ossze-az-ellenzeki-partok-ifjusagi-szervezetei” [halott link]
- ↑ Ifjúsági szervezetek közös javaslata az érettségi megtartására, 2021. február 9. (Hozzáférés: 2021. május 27.)
Külső hivatkozások
[szerkesztés]- A mozgalom Facebook-oldala: https://www.facebook.com/zoldfront
- A mozgalom Instagram-oldala: https://www.instagram.com/zoldfront/
- A mozgalom a párt honlapján: https://parbeszedmagyarorszagert.hu/hu/hirek/zoldfront