Wikipédia:Útmutató a kulturált vitához

Több, hosszasan elnyúló vita kapcsán tapasztalható, hogy a vitában részt vevő felek gyakran elfeledkeznek a kulturált vita szabályairól, vagy nem ismerik azokat. Az érvek elfogyása után, vagy annak hiánya esetén a vita átmegy személyeskedésbe, vagy olyan vitatechnikák alkalmazására kerül sor, amelyek átlépik a sportszerűség határait. Gyakori a vita eltérítése és tengerikígyóvá nyújtása érdekében alkalmazott mellébeszélés, és ennek durvább formája, a trollkodás.

Nagy hibája sok vitának, hogy a résztvevők nem azt nézik, hogy mik a vita tárgyában felhozott érvek és ellenérvek, hanem azt, hogy ki az, aki véleményt nyilvánított, és szimpátia alapján állnak az egyik vagy a másik fél mellé.

A vita mindig egy adott tárgyra, témára vonatkozik. Sosem szabad a vita kimeneteléből, lefolyásából következtetést levonni a vitapartner személyére. Ha egy vitában ellenkezik is a vélemény, attól még nem kell örök ellenségeskedést fogadni. Egy másik vita során lehet, hogy már ugyanazt a véleményt képviselik a korábban szemben álló felek.

Egy vita során nem feltétlenül kell arra törekednünk, hogy a mi álláspontunk győzzön. Néha egy konszenzusos megállapodás értékesebb, mint a saját álláspont áterőltetése.

A vita lényegi részei

A vita: érvek ütköztetése, a partner, illetve a vitában résztvevő felek meggyőzése vagy konszenzus kialakítása érdekében.

Szakaszai

nyitó szakasz, ahol a vitában résztvevők kifejtik az álláspontjukat;
érvelési szakasz, ahol a másik fél állításait érvekkel próbálják cáfolni, és a saját állításokat újabb érvekkel próbálják megvédeni;
zárószakasz, amely végződhet egyetértéssel, kompromisszummal vagy eldöntetlenül, ahol a szemben álló feleknek nem sikerült meggyőzniük egymást. A Wikipédián a viták során kitisztult álláspontok alapján sok esetben a vita lezárását követően szavazásra kerül sor. A vita leghatékonyabb lezárása az, ha minden félnek előnyös és megfelelő kompromisszumot sikerül kialakítani az eltérő álláspontok között. Ekkor a szavazás már csak formalitás. Ha a vélemények nagyon eltérőek, akkor egy szoros eredményű szavazás csak további indulatokat gerjeszthet az egyes álláspontok képviselői között.

A kulturálatlan vita ismérvei

A vita előli kitérés

ha félelmet vagy részvétet próbálunk kelteni a vitapartnerben, hogy az elálljon a véleményétől;
ha figyelmen kívül hagyjuk a vitapartner álláspontját, és helyette őt magát támadjuk: rossznak, ostobának, a vitára eleve alkalmatlannak állítjuk be; vagy gyanúba keverjük a szándékait illetően, és így a vitára eleve méltatlannak, alkalmatlannak állítjuk be;
ha nem az állítást támadjuk, hanem a vitapartnert, mert „a szavai ellenkeznek a tetteivel”, vagy „a szavai ellenkeznek a múltbeli szavaival vagy tetteivel”, ezzel alkalmatlannak állítjuk be őt;
ha a vitaindító szövegnek nem a konkrét megállapításait, érveit támadják, hanem az egészről mondanak sommás véleményt, mellőzve a konkrét érveket. (Például: „Miféle irományt kapartál már megint?”).

Előfordulhat az az eset, amikor egy érintettet vagy az érintettek egy csoportját érzékenyen érintő kérdések merülnek fel egy vitaindítóban. A vita negligálása, szándékos figyelmen kívül hagyása a vita elől való kitérés egyik formája. A jóhiszeműséget feltételezve elképzelhető, hogy az érintettek valóban nem szereznek tudomást a vitáról, ekkor érdemes a vitalapjukon vagy privát üzenetben felhívni rá a figyelmet. Ha ekkor sem érkezik semmilyen reakció, az betudható annak, hogy a vitaindító szövege „betalált”. Ezt különösen az érintetteknek érdemes figyelembe venni, mert a vitát indító később jogosan hivatkozhat arra, hogy az értesítés ellenére sem érkezett cáfolat az általa megfogalmazottakra, így azok helytállóak.

Az érveket nélkülöző vita

Annak bizonygatása, hogy az álláspont nem szorul bizonyításra. („Ez egyértelmű, nem kell róla vitatkozni”) A vitát indító részéről ez hiba, ha érvekkel nem támasztja alá. Ha a szembenálló vitapartner részéről hangzik ez el, akkor a vitát indító ezt úgy értelmezheti, hogy a javaslata elfogadásra került.
Személyes jótállás az állítás helyességéért, az állítás bizonyítása nélkül. („Személyem a garancia erre…”) Akárki is vagy, ez semmit nem bizonyít.
Annak hangsúlyozása, hogy az állítás általánosan elfogadott (ez nem azonos a többségi vélemény objektív ismertetésével!) Például a „mindenki tudja, hogy…”, vagy „az emberek többsége szerint…” kezdetű érvelés eleve gyanúra kell, hogy okot adjon, ha az állítás nincs tényekkel alátámasztva.
Az állítást tevő részéről olyan megfogalmazás használata, amely immunissá teszi az állítást a kritikával szemben. („Akárki akármit is mond, tény, hogy…”)
A sugallat egy olyan érvelési hiba, amely logikailag ugyan nem állítás, azonban az emberekben mégis azt az érzetet kelti, mintha az lenne. Gyakran olyan felvezetéssel kezdődik, ami mentesíti a sugalmazót a bizonyítástól, hiszen nem állít semmit, vagy csak valami nagyon könnyen megvédhetőt. Ilyen szófordulat például az „Én nem mondom, hogy...”, vagy „Nem zárható ki, hogy...” Például: „ Én nem mondom, hogy az összes ilyen, de ma is találkoztam egy igen arrogáns Pepita-párt szimpatizánssal.” Az egyébként igaz állítás (hiszen aznap valóban találkozhatott egy ilyen arrogáns szimpatizánssal), azonban azt sugallja, hogy a párt minden szimpatizánsa arrogáns.
Az állítást tevő részéről a bizonyítás kényszerének áthárítása a másik félre. („Bizonyítsd be, hogy nem igaz, amit állítok…”)
Egy állítás „sulykolása” állandó ismételgetése, nem fordítva figyelmet a vele szemben felhozott érvekre, vagy ha a sulykolt állítás független a vita eredeti tárgyától.

A vitapartner álláspontjának torzítása, megváltoztatása

Nevezik szalmabábérvelésnek is. Olyan érvelési hiba, mikor az egyik vitapartner, a racionális vita szabályait megsértve a másik vitapartner torzított álláspontját támadja.

Ha a szövegkörnyezetből kiragadva történik egy idézés egy korábbi megnyilvánulásból (ez a csúsztatás).
A vitapartner álláspontjának leegyszerűsítése, vagy éppen eltúlzása.
Nagyon hangsúlyos kifejtése annak, hogy mit ellenzel, vagy mi mellett állsz ki, és ha erre a vitapartner nem reagál, azt kommunikálod a többiek számára, ez azt jelenti, hogy egyetért veled.

Bármely vitában előfordulhat, hogy a helyzet nyomása az érvelőt arra kényszeríti, hogy megvédelmezze azt az álláspontot, amit ellenfele támad, adott esetben akkor is, ha az nem is az ő eredeti álláspontja. A vitapartner tulajdonképpen "beletolja" a vitapartnert az általa eredetileg nem képviselt álláspontba, aki ezután ezt védelmezi. Ezt a helyzetet nevezik árnyékbokszolásnak.

Az álláspontot védő hibás, illetve nem fair taktika

Ha az álláspont melletti érvek helyett a vitához nem kapcsolódó, irreleváns érveket alkalmaz (hátha nem veszik észre). Hibás egy megnyilatkozás a vitában, ha a vita egésze szempontjából nem segíti, hanem nehezíti a vita céljának elérését, a helyes álláspont megtalálását.
Ha érvek helyett a többiek érzelmeinek felkorbácsolására játszik.
A saját erények csillogtatása (önfényezés), ezzel próbálva a többieket maga mellé állítani.

A vitapartner által elmondottak kiforgatása, csúsztatás

olyan, általa kimondatlan dolgot tulajdonítani a másik félnek, amit ő nem állított: „szó szerint ugyan tényleg nem mondta ezt, de abból, amit mondott, egyértelmű, hogy ezt is hozzá kellett gondolnia”;
letagadni a vitapartner által feltárt és számodra kínos kimondatlan hátsó gondolatod. Erre utal az „én sosem mondtam ilyet” megnyilatkozás, ha egyébként a vele szembeni érvek egyértelműen rámutattak a hátsó szándékra, és nincs megfelelő ellenérv az érintett részéről.

A személyeskedő vita

A személyeskedő vita amely a vitapartner személyét, tulajdonságait, vagy személyes érdekeit veszi célba, gyakran elvonva a figyelmet arról, amit a másik fél állít.

A vita személyeskedő, ha a vitázó fél:

a vitapartnert sértően jellemzi, a vitapartner tulajdonságainak vagy cselekedeteinek hibái miatt nem fogadjuk el azt, amit mond, függetlenül az állításainak tartalmától;
a vitapartner korábbi tevékenységeinek, nézeteinek támadása áll az érvelése középpontjában, ezért nem fogadja el a vitapartner mostani vitában felhozott érveit;
a vitában résztvevő társadalmi helyzetére, előítéletre alapozza érveit, viselkedését;
a vitapartner érvelésének akadályozására, megzavarására törekszik;
a vitapartnert nem tekinti egyenrangúnak.

Előfordulhat olyan eset, amikor egy viszonylag általános vitában a velünk vitában álló fél egyszer csak felkiált, hogy „ez személyeskedés”, majd többnyire elkezd ő maga személyeskedni. Ha valóban személyeskedés történt a részünkről (ez akár véletlenül is előfordulhat), akkor azt vissza kell vonnunk, egyidejűleg a szemben álló fél viszontszemélyeskedését határozottan vissza kell utasítani. A személyeskedés egyik fél részéről sem megengedett, és különösen nem az azzal történő visszavágás. Ez, azon túl, hogy eltereli a figyelmet a vita valódi tárgyáról, egyik fél részéről sem vezethet pozitív végeredményre. Ha azonban a személyeskedés vádja nem áll meg, és ez a velünk vitában álló részéről csak az érv hiányának kompenzálása, akkor a személyeskedés határozott visszautasítása mellett fel kell hívni a figyelmét a vita érdemi kérdéseire.

Ne köss bele a vitapartner helyesírásába, mert ez azt jelenti, hogy nincs érdemi érved az általa elmondottak tartalmával szemben. Ha a tartalommal kapcsolatban is vannak megfelelő érveid, akkor (és csak akkor) segítő szándékkal udvariasan szóvá teheted az esetleges hibás helyesírást, amennyiben az vélhetően nem elírás eredménye.

Érvelési hibák

Az érvelési hibák a vita közben elkövetett olyan hibák, amelynek elkerülésére figyelnünk kell, vagy ha a vitapartner követi el, akkor rámutathatunk az érv hibájára. Általában logikai hibák, ahol az állításból nem következik a következtetés.

Ezek a hibák nem feltétlenül tisztességtelen vagy sportszerűtlen megnyilvánulások a vita folyamán, hanem általában tévedéseken alapulnak. Szándékos alkalmazásuk azonban alkalmasak arra, hogy a vitát kibillentse a normális medréből, és „gumicsont rágásába” torkolljon. Azok az érvelési hibák, amelyek eleve a vita „rombolása” érdekében kerülnek alkalmazásra, korábban már ismertetésre kerültek.

Formái

Itt csak felsorolásra kerülnek, részletesen a róluk szóló szócikkekben olvashatunk róluk.

Logikai hibára hivatkozás, amikor a vitázó egy hibás érvből arra következtet, hogy akkor annak következménye is feltétlenül hamis. Például a vitapartner szerint: „A delfinek tudnak úszni, mert halak.” A hiba ebben az érvben az, hogy a delfinek nem halak, de ebből nem következik az, hogy nem tudnak úszni.
Ellenpélda hiányára hivatkozás amely szerint egy állítás igaz, mert hamissága nem bizonyított, vagy hamis, mert az igazsága nem bizonyított. Vagy azért nem fogadunk el valamit igaznak, mert elképzelhetetlennek vagy képtelenségnek tartjuk.
Irreleváns érv, melynek során a beszélő egy olyan érvet fogalmaz meg, amely bár önmagában érvényes lehet, de valójában nem azt az állítást támasztja alá, amelyet a beszélő eredetileg bizonyítani kívánt.
Az arany középútra hivatkozás, amikor a konkrét érvektől függetlenül a vitában a két szembenálló álláspont közötti kompromisszum a helyes. Akkor szokott felvetődni ennek a lehetősége, ha a vita nem akar elmozdulni a holtpontról. Az „arany középút” nem biztos hogy jó megoldás egy probléma esetén. Például, ha A azt állítja, hogy 2 + 2 = 4, B pedig azt, hogy 2 + 2 = 5, az „arany középút” alapján ebből a „helyes” álláspontnak (C): 2 + 2 = 4,5 adódna.
A hamis dilemma, amely úgy állítja be a vitát, mintha csak két alternatíva létezne, mikor valójában több, nem mérlegelt választási lehetőség is van. Ez a két alternatíva legtöbbször a lehetőségek skálájának két szélsősége. Előfordul, hogy hármat vagy többet is magába foglal, a lényeg azonban, hogy észszerű választási lehetőségeket mellőz.
A Nirvána-érv, amikor valós eseményeket vagy lehetőségeket egy irreális, idealizált alternatívával vetünk össze. A torz hasonlat alkalmas rá, hogy használója bármilyen felvetést arra hivatkozva ellenezzen, hogy az az adott problémára nem jelent tökéletes megoldást.Az ilyen érvelő szerint vagy tökéletes a megoldás, vagy egyáltalán nem jó.
A vágyvezérelt gondolkodás, amikor valaki anélkül, hogy a rendelkezésére álló tények ezt alátámasztanák – valóságként kezel olyasmit, melynek valóra válása számára pozitív kimenetellel járna. Az ezzel érvelő úgy gondolja, hogy pusztán azért, mert szeretné, ha valami igaz/hamis lenne, az igazzá/hamissá is válik.
Az elsietett általánosítás, amikor a következtetést túl kicsi, vagy nem reprezentatív minta alapján vonja le. Szélsőséges formája, amikor a vitázó csupán a saját értékítélete alapján általánosít. Másik formája, amikor a hivatkozott minta nem reprezentatív, és abból vonunk le általános következtetést.
Körkörös érvelés, amikor a következtetést a feltett bizonyítandó állítás igaznak feltételezésével igazoljuk.
Az utána, tehát miatta olyan érvelési hiba, amikor egy dolog követ egy másikat, és feltételezzük, hogy közöttük feltétlenül ok-okozati összefüggés van. Például: „azután kezdtek bajok lenni az autómmal, miután kölcsönadtam neked.”
A vele, tehát miatta olyan érvelési hiba, amikor két dolog együttesen következik be, és feltételezzük, hogy a két dolog között ok-okozati összefüggés van.
A következményekre hivatkozás olyan érvelési hiba, mely nem a vita tárgyára épít, hanem a vitatott álláspont kívánatos/nemkívánatos következményeire utal. Ha egy P állításból következik Q, és Q kívánatos/nemkívánatos, akkor ennek megfelelően P igaz/hamis.
Az erőre hivatkozó érvelés, amikor a beszélő erővel, erőszakkal, büntetéssel való nyílt vagy burkolt fenyegetést használ érveinek alátámasztására.
A csúszós lejtő vagy csuszka-érv olyan érvelési hiba, amely egy lépésnek megállíthatatlan, egyre növekvő következményeket tulajdonít. Nem veszi figyelembe (vagy tudatosan elhallgatja), hogy a sorozatlánc megszakítható, a hibák kijavíthatók, az események akár visszafordíthatóak is. A racionálisan vitázónak ebben az esetben az a feladata, hogy rávilágítson arra, hogy a vitapartner feketén-fehéren látja a dolgokat, és még ha A meg is történne, ismerni fogjuk annak a megoldását, hogy B-t elkerüljük. Így, ha a vitapartner azzal érvelt, hogy ha elérünk a D-ig, akkor az a társadalom felbomlásához vezet, a közönséget meg lehet nyugtatni, hogy az egy távoli eshetőség, ami nem fog megtörténni.

„Kifarolás” a vitából

Vannak esetek, amikor a vitapartner egyetlen érvünkre sem reagál, csak csökönyösen hajtogatja a saját mondandóját. Ebben az esetben különleges érvelési hibának tekinthető, ha megunva a gumicsont rágását, részünkről azzal zárjuk le a vitát, hogy „részemről ennyi volt”, vagy „én ezzel lezártam a kérdést”. Ezzel lényegében beismertük a vereséget (de legalábbis azt, hogy nem akarjuk vagy nincs türelmünk a szemben álló fél meggyőzésére), még akkor is, ha meg vagyunk győződve a magunk igazáról.

Ha nincs igazunk, akkor a vita ilyen módon történő egyoldalú lezárása a részünkről lényegében ennek beismerése, amelyre a vitapartner jogosan hivatkozhat. Nem szabad félni attól, ha beismerjük a tévedésünket, vagy azt, hogy meggyőztek bizonyos érvek. Ezzel nagyobb megbecsülést válthatunk ki a vitapartner és a többiek szemében is.

Ha valóban nekünk van igazunk (vagy legalább úgy érezzük), és a vitában szemben álló fél állításának érveit meggyőzően tudtuk cáfolni, amelyre ő nem tudott ellenérvet felhozni, akkor utolsó próbálkozásként újra feltehetjük neki a vita lényegi kérdéseit. Ha ezekre nem válaszol, nem tud meggyőző ellenérvet felhozni, akkor kijelenthetjük a „győzelmünket”. Ez a „győzelem” azonban csak akkor tekinthető valóban győzelemnek, ha más részéről is megerősítést nyer, és az álláspontunkat más is támogatja. Ha csak egyedül érezzük úgy, hogy nekünk van igazunk, az mindig magában rejti a tévedés lehetőségét. Az ilyen „győzelmet” fogadjuk mi is kételyekkel, lehet, hogy a mi érveink sem voltak túl meggyőzőek, és csak az esetleges „vereség” elkerülése vezérelt a vita lezárásának ilyen módon való kikényszerítésében.

Minősített esetek

A viták során előfordulhatnak olyan megnyilvánulások, amelyek valamilyen szankciót igényelnének. Mivel a durva hangnemű, a személyeskedő, vagy a vitát szándékosan romboló megnyilvánulások súlyossága a konkrét esettől függ, ezért az esetleges szankció mértékére nem lehet általános megoldást kínálni. Az ilyen esetekben leggyakrabban használható szankció a részleges blokkolás lehet, amelynek során csak az adott vitából kerül kizárásra a vétséget elkövető. A részleges blokkolás a vita lezárásáig tarthat. A súlyosabb esetekben (például "anyázás") a rendelkezésre álló más szankciók is érvényesíthetők az adott eset elbírálásától függően.

Szankció alkalmazása abban az esetben indokolt, ha a minősített esetet elkövető hozzászólása súlyosan sértő a vitapartnere, vagy a vitában résztvevő többi szerkesztő számára. A lehetséges szankciót az adminisztrátoroktól lehet kérni.

A vitából kizárás lehetséges esetei

Amikor valamely vitázó a saját szerkesztői neve mellett zoknibábot is használ a vitában, hogy ezzel erősebbnek tüntesse fel saját véleményét. Ebben az esetben mind az eredeti szerkesztői név, mind a zoknibáb(ok) kizárhatók lehetnek az adott vitából. A zoknibábozás a WP:ZOKNI irányelv szerint egyébként is akár örökre kitiltással is szankcionálható.
A személyeskedés durvább esetei, amelyek a szembenálló vitapartner becsületét, személyiségi jogait, vagy becsmérlően vallását, világnézetét, nemi identitását érintik. Az ilyen megnyilvánulások esetén nemcsak a vitától, hanem a Wikipédia szerkesztésétől való időszakos eltiltás, blokkolás is szóba jöhet.
A jogi következményekkel való fenyegetés. Ez a WP:ZAKLAT irányelve szerint nemcsak a vitából kizárással, hanem más módon is szankcionálható.
Amikor egy egyébként enyhébb megítélés alá eső, önmagában nem szankcionálandó megnyilvánulást a szerkesztő a figyelmeztetés ellenére tovább folytat, és ezzel rombolja a vita menetét. Ez már a vita folyamatának többszöri szándékos megzavarására irányul, amely indokolttá teheti az illető kizárását a vitából.

A tárgyilagos vita ismérvei

A fentiekkel szemben a vita akkor tárgyilagos, ha a vitázó fél (mindkét oldalon):

az állításait független vagy külső forrással alátámasztja. A vitákra mindig érvényes a bizonyítás kényszere, azaz ha valaki állít valamit, annak bizonyítania kell a saját állítását. Érvelési hiba, ha megpróbáljuk áthárítani a bizonyítás kényszerét.
az érvelés következetes, racionális, tárgyhoz kapcsolódó;
a vitapartner állításait követi, és reagál azokra;
lehetőséget ad az ellenérvek kifejtésére.

Ha az ellenérvek meggyőzőek, el kell ismerni a tévedést, illetve a másik igazát. Ettől senki sem lesz kisebb. Nem kell megsértődni, és rögtön a Wikipédia otthagyását fontolgatni. Nem lehet mindenben neked igazad. Ez csak egyetlen, egy bizonyos kérdésről szóló vita volt, amelyben a többség másként gondolkodott. A következő vitán már lehet, hogy a te véleményed fogadják el.

A jó vitatechnika

Ha az álláspontot támadó valóban azt az álláspontot támadja, amelyet a másik fél képvisel (nem terjeszti ki a mondanivalóját a vita tárgyától eltérő szempontokra).
Ha az álláspontot védő csak olyan érvekkel védekezik, amelyek valóban kapcsolódnak az álláspontjához.
Ha az álláspontot támadó nem tulajdonít olyan gondolatot a másiknak, amelyet az nem mondott ki.
Ha a vitában résztvevők nem használnak homályos vagy kétértelmű megfogalmazásokat, és kötelesek a másik fél megfogalmazásait pontosan visszaadni.

A helyes vitatechnika

Előbb mindig emeljük ki a vitapartner által elmondottak pozitív részeit (ha vannak ilyenek).
Ezután térjünk át azoknak a részeknek a kritikájára, amelyekkel nem értünk egyet.
Mindig hozzunk fel érveket a véleményünk alátámasztására.
Mindig tiszteljük a vitapartnerünket, akkor is, ha ő tiszteletlen velünk szemben. A velünk szembeni tiszteletlen megnyilvánulásokat mindig határozottan utasítsuk vissza, de mi ne éljünk hasonló eszközökkel. Ez erkölcsi fölényt biztosít számunkra, amely a vita többi résztvevőjében szimpátiát válthat ki.
Óvakodjunk a „kinyilatkoztatásnak” tekinthető megfogalmazásoktól. Ahol a saját véleményedet írod le, nem kell félni a „szerintem”, a „véleményem szerint” és az „azt gondolom” szavaktól.
Reagáljunk a vitapartner minden olyan állítására, amely ellenkezik a mi véleményünkkel. Ha ezt nem tesszük, akkor a későbbiekben arra fog hivatkozni, hogy az az állítása nem lett cáfolva, tehát elfogadásra került.
Mutassunk rá a vitapartner által felhozott érvek hibáira, hiányosságára, illetve ha az általa kifejtett érvre nincs ellenérvünk, akkor azt fogadjuk el. Attól sosem leszünk kevesebbek, ha bizonyos kérdésekben elismerjük a vitapartnerünk igazát. A kompromisszum is lehet a vita célja, amely azzal jár, hogy bizonyos álláspontunkról le kell mondanunk.
Őrizzük meg a higgadtságunkat akkor is, ha a vitapartner hozzászólásának hangneme vagy tartalma felbosszant. Egy vita során soha nem szabad megengedni, hogy elragadjanak az indulatok. A dühből írt azonnali válasz a legtöbbször visszafelé sül el. Ilyenkor inkább sétáljunk egyet, higgadjunk le, és tiszta fejjel kellő módon tudjuk megválaszolni a sportszerűtlen megnyilvánulást.

Az elfogulatlanság érdekében

Mindig csak a vita tárgyát, az ott felvetett érveket szabad figyelembe venni, nem szabad, hogy befolyásolja a véleményed az, hogy az egyik érintett fél személyes jó barátod-e vagy éppen „ellenséged”.
Ha egy olyan valaki áll elő általad is elfogadhatónak ítélt javaslattal, akit nem kedvelsz, vagy korábban vitátok volt, az ő általa felvetett javaslatot is támogathatod. Ezzel nem sérül a büszkeséged, sőt javulhat a közösség veled kapcsolatos véleménye.
Ha a személyes jóbarátod által felvetett véleménnyel nem teljesen értesz egyet, akkor csak a véleményének azt a részét támogasd, amellyel egyetértesz. Csupán csak a barátságra tekintettel, elvtelenül ne támogasd abban, ami szerinted sem helyes. Finoman, udvariasan meg lehet említeni, hogy állításai közül melyekkel nem, vagy nem teljesen értesz egyet. Ettől még nem szakad meg a barátság vagy a jóviszony. Vagy ha igen, az nem biztos, hogy ennek a vitának a következménye.

Mit tehetünk a vita mederben tartása érdekében

Ha a vita során mellébeszéléssel, „tereléssel”, nem a témához kapcsolódó, irreleváns érvekkel vagy éppen trollkodással találkozunk, akkor az elkalandozó vitapartnert reakcióinkkal igyekezzünk a tárgyilagos vita felé terelni. Ilyenkor fel kell neki tenni a téma egy-két legfontosabb alapkérdését, hogy abban nyilvánítson véleményt. Ezzel remélhetőleg elejét tudjuk venni annak, hogy valamely más vitázó fél gyanútlanul felkapja azt a fonalat, és a vita végleg eltérüljön az eredetileg felvetett kérdéstől.
Ha az adott témához nem kapcsolódó „elterelés” egyébként hasznos dolgot vet fel, akkor azt a vita folyamatából kiemelve külön szakaszba kell helyezni.
A vita eltérülése esetén, ha többen is az eltérített iránnyal kapcsolatban szólnak hozzá, akkor azt a vitarészt vagy szövegdobozba kell zárni, vagy ha a felvetett kérdéshez nem kapcsolódó, de hasznos kérdés merült fel, akkor azt külön szakaszba kell tenni.

Kapcsolódó dokumentumok

Irányelvek

Útmutatók

Wikipédia:Feltételezz jóindulatot!

Esszék