Wikipédia:Szavazás/Javaslatok/2024 Wikitábor
2024 Wikitáborra jelentkezés
[szerkesztés]A szövegjóváhagyási eljárás kiírása: Rodrigó ⇔ 2024. június 12., 01:07 (CEST)
- A tulajdonképpeni szavazás legkorábban három nappal ez után az időpont után kezdődhet, és csak akkor lehet elindítani, ha a megfogalmazás utolsó változatát legalább 4 szerkesztő jóváhagyta, beleértve a kiírót is.
A szerkesztőközösség tagjainak elhatározását kérjük hogy van-e egy 2024 nyári táborra igény. A 2024-es Wikitábor szervezését vállalja Miskolcon a (többnyire) ott lakó Rodrigo és Alensha szerkesztők, továbbá segíti Samat, VRéka. A tábor célja a szerkesztőségi kohézió - baráti közösség erősítése, emellett változatos kikapcsolódás, rövid tematikus előadások a résztvevők igényei és lehetőségei szerint. A magyar Wikimédia Egyesület anyagilag is támogatja egy ilyen rendezvény megvalósítását. Amennyiben legalább 10 fő kijelenti hogy hajlandó előleget fizetni (az érdekeltség miatt) a tábort megszervezzük. Minél kevesebb a résztvevő, annál nagyobb az egy főre jutó kedvezmény összege: utazási és szállás és étkezési költségtérítés. A felelős szervező Rodrigó, a kérdéseket ő válaszolja meg. Május 22.-én már ki lett téve a javaslatok közé, de nem volt észrevehető, nem volt rá reagálás, így most szervezettebben történik.
- Frissítés: Készült egy szokásos tábor lap is: Wikitábor/2024, az is használható
- ..
- Még ne szavazz, a szöveg még nincs jóváhagyva!
- Idekattintva fejezd ki véleményed:
A szavazás javasolt szövege
[szerkesztés]
Miskolcon a 2024-es Wikipédia nyári táborban részt szeretnék venni, előleget szándékozom fizetni a szerkesztői kedvezmények igénybevételéhez. Az alábbi dátumok egyikén lesz megszervezve, amelyik hamarabb eléri a 10 fő jelentkezőt vagy letelik 10 nap.
|
Jóváhagyom, hogy ez a szöveg szavazásra kerüljön
[szerkesztés]
- Ha más megfogalmazást szeretnél, vagy ha a szavazásra bocsátásnak irányelvi akadályát látod, akkor azt a Szövegmódosítási javaslatok című részbe írd!
- jóváhagyom: szavazásra vihető Mugli Visszajelzés 2024. június 13., 09:37 (CEST)
Szövegmódosítási javaslatok és kifogások a szavazás megtartása ellen
[szerkesztés]Most őszintén, erre miért kell ilyen bürokratikus szavazást kiírni? Eleve nem értem azt a részét sem, hogy mit lehetne a szövegmódosítási javaslattal kezdeni? Javasoljon mindenki más dátumot, vagy azt, hogy nem akar előleget fizetni? És ha valaki egy harmadik, negyedik, ötödik időpontot javasol? Miért nem lehet ezt az egészet egy googlés szavazólapon végig vezetni, ahol mindenki bepipálhatja, mikor jó neki, és fizet-e előleget? Semmi értelmét nem látom, hogy egy szavazási javaslat van megszerkesztve erre, aztán meg még meg is lesz szavazva. De mi? Ha egyszer itt eldőlt a szöveg, akkor miről dönt a közösség a szavazáson? Vagy mi történik ha valaki megszavazza az időpontot, de nem megy el? Vagy ezzel valami kötelezettséget vállal az előleg befizetésére? Miért jó az, hogy ez és a szavazóoldal a wikiidők végezetéig ott lesz a kategóriákban? Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. június 12., 01:33 (CEST)
- Ez a szavazási modul "egyéb" kategória, figyelemfelhívási ötlet, hogy megszólítsam a közösséget. Természetesen nem kell az összes logikai lehetőséget kivesézni, ez egy ajánlat, ami már több szempontból továbbjutott. Ez a négy emberes megerősítési lépcső egy mérce, hogy szánjak-e rá több energiát, mert sok egyeztetés szükséges egy ilyen rendezvényhez. Rodrigó ⇔ 2024. június 12., 19:28 (CEST)
- @Rodrigo erre felesleges ez a fórum, a Wikitáborok allapján szoktuk ezt kivitelezni, a Szavazási javaslatok oldal nem ilyesmire van kitalálva és csak bonyolítja az emberek életét. Én most pl. nem tudom, itt mit is kéne csinálnom, mit hova kéne írnom. Szerintem töröld ezt az oldalt, és vidd fel a wikitábor oldalálra a kérdést, ahol egy egyszerű A: x dátum, B: y dátum C. előleg: igen-nem dologgal meg lehet oldani az egészet. Xia Üzenő 2024. június 13., 11:08 (CEST)
- "Május 22.-én már ki lett téve a javaslatok közé, de nem volt rá reagálás, így most szervezettebben történik. " Elkészítettem, így megfelel? Wikitábor/2024 -– Rodrigó ⇔ 2024. június 14., 00:34 (CEST)
- @Rodrigo erre felesleges ez a fórum, a Wikitáborok allapján szoktuk ezt kivitelezni, a Szavazási javaslatok oldal nem ilyesmire van kitalálva és csak bonyolítja az emberek életét. Én most pl. nem tudom, itt mit is kéne csinálnom, mit hova kéne írnom. Szerintem töröld ezt az oldalt, és vidd fel a wikitábor oldalálra a kérdést, ahol egy egyszerű A: x dátum, B: y dátum C. előleg: igen-nem dologgal meg lehet oldani az egészet. Xia Üzenő 2024. június 13., 11:08 (CEST)