Ugrás a tartalomhoz

Weisz Ármin (orvos)

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Weisz Ármin
Született1888. augusztus 27.[1]
Hódmezővásárhely
Elhunyt1933. július 27. (44 évesen)
Budapest
Állampolgárságamagyar
HázastársaSchubert Anna
(h. 1930–1933)
Foglalkozása
IskoláiBudapesti Tudományegyetem (1907 – 1910-es évek, orvostudomány)
SírhelyeKozma utcai izraelita temető (1B parcella, 23. sor, 14. sírhely)
SablonWikidataSegítség

Weisz Ármin, névváltozata: Weiss (Hódmezővásárhely, 1888. augusztus 27.[2]Budapest, 1933. július 27.)[3] főorvos, röntgenológus.

Életpályája

[szerkesztés]

Weisz Herman kereskedő és Vogel Leonóra fiaként született. Középiskolai tanulmányait a Hódmezővásárhelyi Református Főgimnáziumban végezte, ahol 1907 júniusában jeles eredménnyel érettségi vizsgát tett.[4] Tanulmányait a Budapesti Tudományegyetem Orvostudományi Karán folytatta. Orvosi oklevének megszerzése után a Jendrassik Ernő által vezetett II. sz. Belgyógyászati Klinikán dolgozott. 1919. január 1-jén egy évre segédorvossá nevezték ki, majd 1919. március 17-én a néptanács megválasztotta közkórházi alorvosi állásra. A Tanácsköztársaság bukása után fegyelmi eljárást indították ellene és felfüggesztették alorvosi állásából.[5] 1920-ban elfogadta Benedict Henrik ajánlatát és a Pesti Izraelita Hitközség Kórházának és a Bródy Zsigmond és Adél Gyermekkórház Röntgenintézetének vezető főorvosa lett.[6]

Orvostudományi értekezései szakfolyóiratokban jelentek meg.

Felesége Schubert Anna (1899–1947) volt, akivel 1930. március 9-én Budapesten kötött házasságot.[7]

A Kozma utcai izraelita temetőben helyezték nyugalomra. Temetésén megjelentek a Pesti Izraelita Hitközség elöljáróságának tagjai és az orvostársadalom számos képviselője. A hitközség nevében Rosenák Miksa mondott gyászbeszédet, míg a Pesti Izraelita Hitközség Kórházai nevében Acél Dezső méltatta munkásságát. A Röntgen Társulat nevében Révész Vidor főorvos, a munkatársakéban Leopold Margit búcsúzott.[8]

Művei

[szerkesztés]
  • A traumás neurosisról. (Orvosi Hetilap, 1918, 10.)
  • Adatok a központi idegrendszer influenzás megbetegedéséhez. (Orvosi Hetilap, 1920, 7.)
  • A fiatalkor néhány csontbetegségéről. (Gyógyászat, 1926, 6.)

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Birth registry (angol nyelven). (Hozzáférés: 2022. március 6.)
  2. Születési bejegyzése a hódmezővásárhelyi izraelita hitközség születési akv. 36/1888. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2022. március 6.)
  3. Halotti bejegyzése a Budapest V. kerületi polgári halotti akv. 221/1933. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2022. március 6.)
  4. Iskolai értesítők, Hódmezővásárhely - Református Bethlen Gimnázium, 1906/1907
  5. Fővárosi Közlöny, 1928. március 16. (39. évfolyam, 14. szám)
  6. Budapesti Orvosi Újság, 1920. november 18. (18. évfolyam, 47. szám)
  7. Házasságkötési bejegyzése a Budapest V. kerületi polgári házassági akv. 128/1930. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2022. március 6.)
  8. „Dr. Weisz Ármin temetése”, Egyenlőség, 1933. augusztus 5. (Hozzáférés: 2022. március 6.) 

Források

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]
  • Gergely András: Jeles magyar zsidó orvosok lexikona. Budapest, Makkabi, 2001