Vlatko Pavletić

Vlatko Pavletić
Horvátország ideiglenes elnöke
Hivatali idő 1999. december 10. – 2000. február 2.
Előd	Franjo Tuđman
Utód	Zlatko Tomčić
Horvátország parlamentjének elnöke
Hivatali idő 1995. november 28. – 2000. február 2.
Előd	Nedjeljko Mihanović
Utód	Zlatko Tomčić
Horvátország oktatási, kulturális és sportminisztere
Hivatali idő 1990. május 31. – 1992. április 15.
Utód	Vesna Girardi-Jurkić
Született	1930. december 2. Zágráb
Elhunyt	2007. szeptember 19. (76 évesen) Zágráb
Sírhely	Mirogoj temető
Párt	Horvát Demokrata Közösség
Foglalkozás	politikus
Iskolái	Faculty of Humanities and Social Sciences, University of Zagreb
Halál oka	hasnyálmirigyrák
Díjak	Grand Order of King Dmitar Zvonimir

Vlatko Pavletić (Zágráb, 1930. december 2. – Zágráb, 2007. szeptember 19.) horvát akadémikus, a Horvát Köztársaság ideiglenes elnöke, publicista, esszéista, kritikus és politikus.

Élete és pályafutása

Irodalmi munkássága

Zágrábban járt általános és középiskolába. A Zágrábi Egyetem Filozófiai Karán 1955-ben szerzett diplomát horvát nyelv és irodalom szakon, majd 1975-ben doktorált. Disszertációját „Stablo Ujevićeve poezije” (Ujević költészetének fája) címmel írta. Ezt követően szerkesztőként dolgozott a „Vjesnik” folyóiratnál, majd a Zágrábi Horvát Nemzeti Színház színigazgatója (1958-1960), és a Matica hrvatska kiadványainak főszerkesztője (1965-1972) volt. Szerkesztette a „Vjesnik”, a „Vjesnik u sredju”, és a „Telegram” folyóiratok kulturális rovatait, valamint 1949 és 1971 között megszakítás nélkül az „Izvor”, a „Krugovi”, a „Republika”, a „Literatura” és a „Kritika” folyóiratokat.

1952-ben a "Krugovi"-ban tette közzé a „Neka bude živost” (Legyen élénkség) című esszéista kiáltványt, melynek címét a „Put zvan tolerancija” (A tolerancia nevű út) címűhöz hasonlóan számtalanszor idézték. 1960-tól a zágrábi Színművészeti Akadémia adjunktusa, majd rendes irodalomtanára volt, ahol a jugoszláv népek irodalmát, a világirodalom nagy műveit és az irodalomszemiotikát tanította. Közben egy évet Párizsban, korábban pedig három hónapot töltött Olaszországban tanulmányúton. Az eredmény cikkek, esszék és tanulmányok, valamint a „Baudelaireovi cvjetovi zla” (Baudelaire gonosz virágai) és „Djelo u zbilji” (A munka a valóságban) című könyvei.

Tagja volt a „Pet stoljeća hrvatske književnosti” (A horvát irodalom öt évszázada) bibliotéka szerkesztőbizottságának, kezdeményezte és szerkesztette a költészet integrált bibliotékáját, a költők „Arion” hanglemezen rögzített hiteles hangjával, a kulturális alapművek „Promethei” könyvtárát, valamint a Matica Hrvatska Kiadónál megjelent „Aranykönyv” sorozatot, melyben 1964 és 1972 között helyi és külföldi íróktól származó több száz könyvet szerkesztett. Főszerkesztője volt a „Stoljeća hrvatske književnosti” (A horvát irodalom századai) és a „Vrhovi svjetske književnosti” (A világirodalom csúcsai) című alapkönyvtáraknak. Kritikai körképeket, áttekintéseket és antológiákat állított össze „Hrvatska moderna” (Modern Horvátország, Szarajevó, 1960); „Život pod reflektorima” (Élet reflektorfényben a kortárs horvát dráma antológiája, Zágráb, 1961); „Hrvatski pjesnici između dva svjetska rata” (Horvát költők a két világháború között, Belgrád, 1963); „Panorama hrvatske književnosti XX. stoljeća” (Körkép a 20. század horvát irodalmáról, Zágráb, 1965); „Zlatna knjiga hrvatskoga pjesništva” (A horvát költészet aranykönyve, Zágráb, 1970, 1971 és 1990.) címmel.

Elindította és hosszú ideig szerkesztette Školska knjiga kiadóban a „Ključ za književno djelo” (Kulcs az irodalmi munkához) bibliotékát. 1951-ben lett a Horvát Irodalmi Társaság (DHK) tagja, majd a társaság titkára is volt. Tagja volt a Matica hrvatskának és a PEN klubnak, 1987-től a Horvát Tudományos és Művészeti Akadémiának is, ahol hat évig alelnök, előtte három évig pedig az Irodalmi Osztály titkára volt. 1997-ben megkapta a Bolgár Tudományos Akadémia tiszteletbeli diplomáját. Néhány szövegét lefordították lengyel, orosz, cseh, bolgár, angol és francia nyelvre.

Politikai tevékenysége

1965-től 1967-ig a zágrábi városi bizottság tagja volt, de mint horvát nacionalistát kizárták a bizottságból és a pártból a horvát irodalmi nyelv nevéről és helyzetéről szóló nyilatkozat miatt, amelynek egyik szerzője és aláírója volt. 1972-ben a Matica Hrvatska tisztségviselőinek egy csoportjával (Tuđman, Đodan, Veselica, Gotovac stb.) letartóztatták, majd horvát nacionalistaként másfél év szigorított börtönbüntetésre ítélték, mert „az államrendszer megbuktatásra és megváltoztatásra tett kísérletet”. Ennek a végzetes napnak az emlékére rabtársaival megalapította az „1972. január 11.” egyesületet, amelynek négy évre első elnökéül választották.

1990-től számos politikai és kultúrpolitikai tisztséget töltött be. 1990-től oktatási, kulturális, műszaki kulturális és sportminiszter; 1992-től a Horvát Köztársaság képviselőházának tagja, az Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottság elnöke, egyúttal a Horvát Tudományos és Művészeti Akadémia alelnöke; 1995-től 1999-ig a Horvát Nemzetgyűlés elnöke, majd két hónapig a Horvát Köztársaság ideiglenes elnöke, 2000-től a horvát parlament alelnöke volt.

Emellett a „Jadran Filma” filmgyártó vállalat művészeti vezetője és a Távközlési Tanács alelnöke volt. 1995-től 2000-ig a Horvát Demokratikus Közösség elnökségének tagja. 1996. szeptember 1-jén részt vett a ludbregi „Krisztus Drága Vére” kegyhely avatási ünnepségén, amikor így szólt: „Ma teljesül a horvát szábor 1739-es fogadalma”. 2004-ben vonult nyugdíjba. Zágrábban hunyt el hasnyálmirigyrákban 2007. szeptember 19-én.

Több éves közéleti, kulturális és politikai munkásságáért számos kitüntetésben részesült. A legmagasabb állami kitüntetések birtokosa, 2003-ban „Zlatni grb” kitüntetést kapott, amelyet a horvát parlament alapított a parlamenti demokrácia és a tolerancia fejlesztésében elért érdemeiért. 2008-ban Matica Hrvatska posztumusz az újonnan alapított Drašković gróf renddel tüntette ki.

Fő művei

• Zvekir u ruci, Zagreb, 1953;
• Sudbina automata, Zagreb, 1955;
• Kako su stvarali književnici, Zagreb, 1956, 1959;
• Hrvatski književni kritičari I, II, Zagreb, 1958;
• Trenutak sadašnjosti, Zagreb, 1960;
• Ivan Cankar, Skopje, 1961;
• Analiza bez koje se ne može, Zagreb, 1961;
• Drame Ive Vojnovića, Zagreb, 1962;
• Goran njim samim, Beograd, 1963;
• Tin Ujević, Beograd, 1966;
• Protivljenja, Zagreb, 1970;
• Protiv barbarokracije, Split, 1971;
• Djelo u zbilji, Zagreb, 1971;
• Ujević u raju svoga pakla, Zagreb, 1978;
• Obuzdani gnjev, Zagreb, 1978;
• Eseji i kritike, Zagreb, 1982;
• Svjedok Apokalipse, Zagreb, 1983;
• Ključ za modernu poeziju, Zagreb, 1986;
• Klopka za naraštaje, Zagreb, 1987;
• Muški život, Zagreb, 1987;
• Zagonetka bez odgonetke, Zagreb, 1987;
• Kako čitati poeziju, Zagreb, 1987;
• O poeziji Veselka Koromana i razgovor s njim o poeziji, Sarajevo, 1987;
• Poetizacija životnih običnosti, Zagreb, 1991;
• Baudelaireovi cvjetovi zla, Zagreb, 1993;
• Kako razumjeti poeziju, Zagreb, 1995;
• Tajna radne sobe, Zagreb, 1995;
• Misaono osjećanje mjesta, 1995;
• Kritički medaljoni, Zagreb, 1996.
• Kurlanski bijesni čvor : Trajni književni domet Mirka Božića, 2006;
• Prisjećanja o sebi i drugima, 2006;
• Tuđmanova doktrina i drugi članci, 2007;
• Poetika korelacija, 2007.
• Soba - roba - osoba, 2008.
• Ujević u raju svoga pakla, Izabrana djela - knjiga 1., 2008.
• Otvorena poetika Tina Ujevića, Izabrana djela - knjiga 2., 2008.
• Obuzdani gnjev - znakovi i strukture u književnoumjetničkim djelima I.G.Kovačića, *Izabrana djela - knjiga 3., 2009.
• Trenutak vječnosti - uvođenje u poetiku epifanija, 2009.
• Umijećem do umjetnosti - eseji o prozi i poeziji, 2009.

Források

Vlatko Pavletić. www.vlatkopavletic.com.hr . (Hozzáférés: 2022. július 4.)

Fordítás

Ez a szócikk részben vagy egészben a Vlatko Pavletić című horvát Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.