Vizigót Királyság
| Vizigót Királyság | |||
| 418 – 720 | |||
| |||
 | |||
| A Vizigót Birodalom kiterjedése 500 körül (narancssárga). A vouillé-i csatával (507) a Meroving Birodalom javára elvesztett területek világos narancssárgák. A zölddel jelölt Szvév Királyságot 585-ben annektálta a Vizigót Királyság. | |||
| Általános adatok | |||
| Fővárosa | Toulouse (507-ig) Narbonne Barcelona Toledo | ||
| Hivatalos nyelvek | latin, gót | ||
| Vallás | Kereszténység, arianizmus. | ||
| Államvallás |
| ||
| Kormányzat | |||
| Államforma | Monarchia | ||
| Uralkodó | Wallia (első) (418-419) Ardo (utolsó) (714-720) | ||
| Államfő | király | ||
 A Wikimédia Commons tartalmaz Vizigót Királyság témájú médiaállományokat. | |||
.jpg)
A Vizigót Királyság, más néven Nyugati gót Királyság (latinul: Regnum Visigothorum, gótul: Gutþiuda Þiudinassus) egy kora középkori államalakulat volt, mely az Ibériai-félsziget teljes területét és 507-ig a jelenlegi Franciaország déli területeit foglalta magába. A királyság magterülete az 5. század első felében Aquitania volt (a jelenlegi Délnyugat-Franciaországban), ahol Wallia király vezetésével 418-ban a nyugati gótok egy államalakulatot hoztak létre az addig Nyugat-Római Birodalomhoz tartozó területen. Dél felé terjeszkedve rövidesen elfoglalta az Ibériai-félsziget nagy részét, miközben 507-ben éppen a korábbi központi területről szorították ki az előretörő frankok. Bár I. Iusztinianosz bizánci császár megkísérelte a Nyugat-római Birodalom területét visszafoglalni, a nyugati gótok országát nem sikerült leigáznia, és az még másfél évszázadig uralta az Ibériai-félszigetet. Ebben az időszakban sajátos kultúrája bontakozott ki. 654-ben bocsátották ki a Liber ludiciorum törvénykönyvet, amely évszázadokig a spanyol államalakulatok jogrendszerének alapja lett.
Története
[szerkesztés]
Az 5. század első felében elérhető közelségbe került a Nyugatrómai Birodalom teljes bukása. 407-ben a germán vandálok és szvévek áttörték a Rajna vonalát és végiggázoltak az Ibériai-félszigeten, sőt az utóbbiak meg is telepedtek ott, míg az előbbiek tovább nyomultak Észak-Afrikába. A nyomukban érkező nyugati gótok (más néven vizigótok) Alarik vezetésével előbb az Appennini-félszigetet rabolták végig, 410-ben magát Rómát is kifosztva, majd Athaulf alatt Galliába nyomultak tovább, 413-ban elfoglalva Narbonne-t és Toulouse-t; a királyság fővárosát Toulouse-ban rendezték be. Hamarosan azonban már Flavius Honorius római császár szövetségében vettek részt a vandálok és szvévek elleni harcokban. Honorius jutalmul átengedte a gótoknak szállásterületként a Garonne folyó mentén elterülő földeket. 418-ban I. Theodorik gót király azonban újabb hódításokba kezdett. Átkelt a Pireneusokon, majd a rómaiak uralta területeken, és 418-ban megdöntötte az alán királyságot. Ezután mind több vizigót települt be az Ibériai-félsziget középső részére, de a területet még bő fél évszázadon át nem csatolták királyságukhoz. A rómaiaktól elfoglalta Arles-t, de 438-ban vereséget szenvedett a Flavius Aëtius vezette római csapatoktól. 451-ben, mikor a hunok lerohanták Galliát, Theuderich már ismét a rómaiak szövetségében harcolt és esett el a catalaunumi csatában.
A 450-es évek közepén a gót csapatok Avitus római császár szövetségében betörtek az Ibériai-félszigetre és 456-ban Astorga mellett súlyos vereséget mértek a szvévekre, majd különösen kegyetlenül, a lakosság jelentős részét lemészárolva kifosztották a szvév fővárost, Bragát is. Még a templomokat is feldúlták, bár ekkorra többségük már áttért a keresztény hitre. A sikeres hadjáratért jutalmul Libius Severus római császár átengedte a gótoknak Narbonne városát. A Narobonne-ban állomásozó római légiók részéről a döntés ellen tiltakozva fellázadtak, de a felkelést 465-re elfojtották a Severus vezette római és a II. Theuderich vezette gót csapatok.
466-ban (bátyja meggyilkolása után) Eurich király került hatalomra, akinek vezetésével a gótok hódításba kezdtek Galliában és konszolidálták hatalmukat az Ibériai-félszigeten, ahol 469-ben elfoglalták a szvévektől Méridát. 472-ben meghódította Hispania Tarraconensis római tartományt, mely az utolsó római fennhatóság alatt álló terület volt a térségben. 476-ra a királyság határai északon már a Rhône és Loire folyók mentén húzódtak. A gót előrenyomulás sikere érdekében Eurich megnyerte magának a galliai és hispániai területek romanizált vezetőinek rokonszenvét; közülük többen hadvezérként segítették elő a hódításokat vagy kormányzóként igazgatták az elfoglalt területeket. Eurich hamarosan szövetségre lépett a Róma bukása után magát császárrá kikiáltó Iulius Nepos római hadvezérrel, aki elismerte a Loire-tól délre eső területeken a gót fennhatóságot. Cserében a gótok katonai segítséget adtak Provence megtartásához, majd Nepos halála után Eurich megszállta a tartományt. A területi hódításokkal párhuzamosan kezdetét vette a királyság konszolidációja. II. Alarich kibocsátotta az állam első törvénygyűjteményét, a Breviarium Alarici-t és megtartotta az első egyházi zsinatot Agdében.
A galliai gót hódítások természetes következménye volt, hogy az új állam konfliktusba került a régió északi részét meghódító frankokkal. 507-ben a vouillé-i csatában súlyos vereséget szenvedtek az I. Klodvig frank király vezette egyesült frank és burgund csapatoktól. 508-ban a főváros, Toulouse is frank kézre került, a gótok pedig kénytelenek voltak kiüríteni galliai területeik jelentős részét, mindössze Narbonne-t és környékét tartva meg. A fővárost Toletumba (Toledo) költöztették át.
A 6. század első felében Theudis király megpróbálkozott egy invázióval Észak-Afrikában a Vandál Királyság rovására, de vereséget szenvedett és ő maga is életét vesztette. A század második felében a Vizigót Királyságra már a Bizánci Birodalom térnyerése jelentette a legnagyobb fenyegetést, mely a vandál állam szétzúzása után a hispániai területek visszafoglalását kísérelte meg. Bár sikerült elfoglalniuk egy kisebb tengerparti sávot, 585-ben Liuvigild király ezt is visszafoglalta. Ezzel párhuzamosan a félsziget északi partvidékén 581-ben elfoglalta Baszkföldet, majd 585-ben egy belviszályt kihasználva a teljes Szvév Királyságot, így egyetlen állam fennhatósága alatt egyesítette a teljes Ibériai-félszigetet. Liuvigild - első "barbár" királyként – már városokat is alapított országában (például Vitoriát).
586-ban, királlyá választása után I. Rekkared áttért a római katolikus hitre, megtagadva korábbi ariánus vallását. Az ennek hatására kitört lázadást a méridai ariánus püspök vezette. A lázadók a frankok segítségét kérték, és ők északról rá is támadtak a gótok államára, de Rekkared csapatai visszaverték őket. A lázadást leverték és kegyetlenül megtorolták, majd Rekkared 589-ben összehívta a toledói zsinatot. Ezen ismét hitet tett a nikaiai zsinat határozatai mellett, és a keresztségben felvette a Flavius nevet, majd a római császárok örökösévé nyilvánította magát.
A 7. században állandósult a belpolitikai instabilitás, gyakorivá váltak a háborúk a Bizánci Birodalommal, a baszkokkal és Asztúriával. A megszilárdult hatalmú római katolikus egyház vált a gót királyok hatalmának tartóoszlopává (és kiszolgálójává). 654-ben Recceswinth nyugati gót király kiadta Liber ludiciorum című törvénygyűjteményét, az ősi germán jogszokás és a római jog sajátos ötvözetét.
A 7. század második felében a Vizigót Birodalom fő ellenségévé az Észak-Afrikában gyorsan előretörő arabok váltak. A trónjáról letaszított Witiza király fiai azonban éppen az arabokat hívták be, hogy legyenek segítségükre a trónbitorló Roderik ellen. A berber származású Tárik ibn-Zijád és Múszá ibn Nuszajr által vezetett arab sereg 711-ben a Guadalete folyó mellett (a mai Cádiz környékén) legyőzte Roderiket. A csatában azonban nemcsak Roderik esett el, de Witiza fiai is. Az arabok a félszigeten maradtak, és gyorsan elfoglalták egész Hispániát — Tárik 713-ban elfoglalta Toledót, 716-ra pedig már a Pireneusok térségében járt. Ezzel megszűnt a Gót Birodalom, csak a neve maradt fenn Katalónia nevében. Gibraltárt, ahol az iszlám csapatok partra szálltak, azóta Dzsebel al-Tarik-nak, azaz Tárik sziklájának hívják.
A Vizigót Királyság katonai összeomlásának fő oka az volt, hogy a Hispánia lakosságának nagy többségét adó hispanorómaiak felszabadítóként üdvözölték az arabokat, és mindenfelé szövetséget kötöttek velük a hódítók ellen (példájukat követték a gallorómaiak a Frank Birodalom déli részein).[1] A muszlim hódítást csak Asztúriában tudta megakasztani egy keresztény sereg a covadongai csatában, a gót származású Pelayo vezetésével, aki az általa uralt területen létrehozta az Asztúriai Királyságot. Az Ibériai-félsziget túlnyomó része azonban évszázadokra muszlim fennhatóság alá került. Az Asztúriai Királyság által kezdett harc később reconquista (visszahódítás) néven vonult be a történelembe.
Gazdaság, társadalom
[szerkesztés]A gót hódítás után Hispániában továbbra is hispanorómai maradt a lakosság elsöprő többsége (200 000 vizigót, 100 000 szvév, 3 000 000 hispanorómai),[2] viszont az addigi, jól kiépített infrastruktúra és vele a kereskedelem, majd ennek hatására az egész gazdaság összeomlott. A városok az áruellátás megszűntével elnéptelenedtek; lakóik vidékre költöztek földet művelni. A pénzforgalmat az árucsere, a piacra termelő gazdaságokat az önellátás és vele a termelékenység drasztikus csökkenése váltotta fel. A templomokat, fórumokat, fürdőket lerombolták, hogy kitermeljék belőlük az építőköveket. A felhagyott bányák beomlottak. A kikötők feliszapolódtak, a hidak összerogytak, az utak elkátyúsodtak, a vízvezetékek ledőltek. A városiasodás csak lassan kezdődött újra, akkor is csak az olyan nagyobb központokban mint Toledo, Zaragoza, Sevilla, Tarragona, illetve Barcelona — a Római Birodalomban megvolt mértékét sosem érte el. A kisebb központokban azonban helyi hadurak erősítették meg pozícióikat, fenntartva az állandó jogi és gazdasági bizonytalanságot.[3]
A gót hódítók egyénileg gyorsan romanizálódtak, de ennek nem volt gazdasági jelentősége. Gót mintára tömegesen alakultak faluközösségek és kisparaszti gazdaságok, de ez az állapot nem tartott sokáig. A vagyoni egyenlőtlenségek miatt kialakuló feudális társadalomban a vizigót nemesség gyorsan összeolvadt a helyben talált hispanorómai nemességgel, jobbágyaikká téve a korábbi rabszolgákat, colonusokat és a lesüllyedő gót szabad parasztokat.
A gazdaság meghatározó ága a mezőgazdaság, azon belül a külterjes állattenyésztés és az ekés földművelés volt. A fő igavonó az ökör volt; a vaspapuccsal burkolt, néha kerekes ekét egy–két, nem ritkán három-négy pár ökör húzta. A kétnyomásos rendszerről a 6–7. században tértek át a háromnyomásosra. Főleg tavaszi gabonákat vetettek, alapvetően búzát és tönkölyt. Jóval kevesebb volt az árpa, teljesen hiányzott a rozs és köles.
Sok szőlőt, gyümölcsöt és a konyhakerti zöldséget is termesztettek.
Források
[szerkesztés]- ↑ John S. Romanides: FRANKS, ROMANS, FEUDALISM, AND DOCTRINE — 1.2 Roman Revolutions and the Rise of Frankish Feudalism and Doctrine
- ↑ Zelei Dávid: Hispánia története a 15. századig. [2018. július 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. július 11.)
- ↑ Brian A. Catlos: Kingdoms of faith. A new history of Islamic Spain. ISBN 978-1-78738-071-4
- Wolfram, Herwig: History of the Goths. University of California Press, 1988.
- Collins, Roger. Visigothic Spain, 409–711. Blackwell Publishing, Oxford, 2004.
- Collins, Roger: Law, Culture, and Regionalism in Early Medieval Spain. Great Yarmouth: Variorum, 1992.
- Collins, Roger: The Arab Conquest of Spain, 710–797. Blackwell Publishers, Oxford, 1989.
