Vita:Tiszakécskei sortűz

Ezt a szócikket rlevente nevezte az 1956-os forradalom 60. évfordulója alkalmából meghirdetett szócikkíró versenyre.

Himnusz

@Dencey: A szócikk nem véletlenül van úgy megírva, ahogy. Több tucat forrást tanulmányoztam végig, hogy kiszűrjem az ellentmondásokat, kiegészítsem a hiányosságokat és teljessé tegyem az esemény leírását, ami két szálon fut. Az egyik a tiszakécskeiek története, akik egy nagygyűlést szerveztek és a főtérre vonultak, a másik pedig a vadászrepülő hadosztály katonáinak a története, akik már napok óta készenlétben voltak, és egyszer csak a parancsnokuk elindítja őket. A két eseményszál a sortűznél kapcsolódik össze, azután megint szétválik.

Anélkül, hogy végigolvastad volna a cikket és a meghivatkozott forrásokat, újra beírtad ezt a mondatot 'A háromszoros sortűz' szakaszba: A tömeg éppen a Himnuszt énekelte, amikor a repülőgépek megjelentek Tiszakécske fölött. Ez többszörösen hibás.

1. Először is nem több vadászgép volt, hanem egy. Kettő szállt fel, de az egyik műszaki hiba miatt menet közben visszafordult.
2. Az igaz, hogy a Himnusz éneklése közben jelent meg a repülő, de először csak felderítő repülést hajtott végre, és csak aztán kapta a közvetlen tűzparancsot és akkor lőtt. Éppen ezért nem 'A háromszoros sortűz' szakaszba való a repülőgép megérkezéséről szóló információ.
3. A 'Szolidaritási nagygyűlés' szakasz végén pedig már ott áll: A tömeg lenyugtatása érdekében elkezdték énekelni a Himnuszt. A visszaemlékezések szerint éppen a „balsors”-nál tartottak, amikor (negyed egy, fél egy körül) egy repülő érkezett Kecskemét felől.

A fentiek miatt kérem, hogy ne tedd vissza még egyszer ezt a mondatot. Köszönöm. – Rlevente ^üzenet 2016. november 1., 20:29 (CET)

Természetesen rendben van, egy visszaemlékezés szerint építettem a cikket,de valamit elnézhettem. "Ott tartott a gyűlés, hogy megkértek mindenkit, hogy most már menjen haza, és délután meg fogják választani a forradalmi tanácsot, de előbb énekeljük el a Himnuszt. És a Himnusznak kb. a feléig jutottunk, amikor megjelent a gép zuhanórepülésben. Én pont arra a pontra néztem, ahonnan a gép támadott."– Dencey ^vita 2016. november 2., 05:42 (CET)

Olvasói visszajelzés

OTRS-en kaptuk (#2020100310005905), és a levélíró kérése és engedélye alapján – név nélkül, de eredeti formában – bemásolom. --grin ✎ 2020. október 27., 16:55 (CET)

Tisztelt Szerkesztőség!

Olvastam megint a Tiszakécskével kapcsolatos ismertetőjüket. Nagyon jó, kerek és értékes tudnivalókat tárnak Önök az olvasó elé. Annak ellenére, hogy ott nevelkedtem 14 éves koromig, sok újat tudtam meg az egykori községről, illettve községekről azaz a mostani városról. Természetesen, semmi sem teljesen teljes és hibátlan. Észrevettem, hogy az ’56-os visszaemlékezésükben a hírhedt és rettegett adóvégrehajtónak a nevét helytelenül írták. Az ő neve nem Burkus, hanem Bretus Kálmán volt. Ez a férfiú módszeresen semmizte ki az akkor még tehetősebb Ó-Kécskén lakókat, akiknek egyre növekvő része a ‘kulák’ kategóriába találta magát. Az adókat ismételten kirótta ez a fenti adóvégrehajtó, aki ha már nem talált élelmiszert, vagy takarmányt, akkor a családi örökségeket és más személyi tulajdonokat foglalta le és gyűjtötte össze az újkécskei tanácsházán. De ez a gyűjtés nem volt egészen hivatalos, mert a legszebb, legértékesebb darabokat magának tartotta meg...

Bretus Kálmán egy afféle életművész volt, aki a háború folytán amrikai fogságba került és már ott is kamatoztatta jó üzleti érzékét. Később haza került és megfogadta magában, hogy mindegy, milyen rendszer szerint vezetik az országot, ő ‘urasan’ fog élni. Ez sikerült is neki Tiszakécskén hosszú éveken keresztül egészen az ’56-os eseményekig. Ekkor úgy eltűnt, mint a kámfor, ahogy szokás mondani.

Én 10 éves voltam 1949-ben, amikor nagyanyámhoz szállásolta be magát ez a magánéletében barátságos és úriemberi magatartású férfiú, bérelve ott egy szobát a Dohány utca 30 szám alatt. Sokszor eltűnődtem, hogy hogyan is lehetséges az, hogy egy ilyen, majdnem szeretetre méltó ember olyan brutális, kérlelhetetlen és gyilkosan közömbös legyen? Időközben beceneve is lett: Brettentő.

De ha már a neveknél tartunk, akkor meg kellene említeni, hogy valaki Tiszakécskéről ‘értesítette’ a kecskeméti katonai repteret, hogy a nép akasztófát ácsol. Ez volt az alapja a katonai reptér beavatkozásának. A telefonáló valamilyen ‘megbízható’ és főként befolyásos ember kellett, hogy legyen, mert a jelentés, amit leadott szinte parancs értékű/jellegű volt és a repülőtér tisztségének esze ágában sem volt újra értékelni az eseményeket más forrásból…

A nép ajkán több név fölmerült a betelefonáló személyét illetően. Volt, aki Schwarzra gyanakodott, aki a háború előtt tulajdonosa, az után pedig ügyvezetője volt a helyi szikvízgyárnak, amely a visszaszolgáltatott szódásüvegeket töltötte újra. De beszéltek még Bretusról is… Ennek kiderítése nem lenne nehéz Önöknek, mivel valahol ennek nyomai megtalálhatók lehetnek…

Köszönöm figyelmüket.

X X