Ugrás a tartalomhoz

Vita:Startup

Az oldal más nyelven nem érhető el.
Új téma nyitása
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Legutóbb hozzászólt Budapeststartup 6 évvel ezelőtt

Szervusztok! Miért maradtak ki a 2015 utáni időszak leírásából a Főváros által működtetett programok?

Budapest Közgyűlésének kkv fejlesztési céllal létrehozott szervezete, a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány 2013. novemberében nyitotta meg Be Smart Pontját, ahol 2013-tól startup versenyeket tart és a nyerteseknek mentorálás és fejlesztést biztosít. A programot Béccsel, Pozsonnyal, Prágával és Stuttgarttal együttműködésben fejlesztette ki, majd 2015-től már önállóan a BVK működteti. Ezt követően 2015-től a BVK elindította a Startup Budapest Programját is, melynek keretében Startup Budapest Fórumokat szervez, minden novemberben megrendezi a Startupok Éjszakáját, ahol a külföldi partnerek és a hazai érdeklődők is találkozhatnak a fővárosi ökoszisztéma legjelentősebb tagjaival, az egyetemek és a nagy cégek legsikeresebb accelerátor és inkubátor programjaival és a legsikeresebb, leginkább jó gyakorlattal bíró startupokkal. A BVK 2015 óta a Főváros városdiplomáciai kapcsolatainak mentén startup delegációkat (a Be Smart versenyek nyerteseiből szervezett csoportokat) visz a testvérvárosok legjelentősebb startup eseményeire. Budapeststartup üzenőlapja  2018. július 8., 00:43 (CEST) (A hozzászóló azonosítóját és a megjegyzés időbélyegét egy másik szerkesztő pótolta. Lásd: Wikipédia:Aláírás)Válasz