Vita:Magyar Kommunista Párt
Új téma nyitásaMegtévesztőnek tartom, ha az 1944-ben alakult Magyar Kommunista Párt folytatásának akarjuk tekinteni az 1948-ban létrejött MDP-t és az ezt követő, inkább szociáldemokrata pártokat. Ezek a pártok a háború után, világszerte, Amerikában és másutt is diktatúrát alkalmaztak, de rendszer nem volt kommunista, úgy ahogy a Wikipedia „kommunista” címszó alatt le van írva. Így ezeknek a pártoknak tagjait sem tekinthetjük kommunistáknak és a rendszert sem kommunizmusnak. A kommunizmus lehet, hogy megvalósíthatatlan, de szép gondolat, nem ildomos egyértelműen a diktatúrával összemosni. Vannak a világon, ugyan csak kis közösségek, ahol ez jó működik. – Aláíratlan hozzászólás, szerzője Loka (vitalap | szerkesztései)
Hiba a cikkben
[szerkesztés]Az alábbi megjegyzések szerepelnek a cikkben, amelyek hibásak:
- 1948-1949-ben kiépítette az egypártrendszert, minden más pártot betiltott
- Egészen 1989-ig újabb választás nélkül hatalmon volt
A hiba az, hogy nem az MKP építette ki az egypártrendszert, hanem a hatalmat gyakorló (egyébként MKP-hátterű) vezetés. Nem a párt határozata volt a többi párt betiltása, hanem a törvényhozásé. Tehát ez így nem helyes.
És nem az MKP volt hatalmon egészen 1989-ig, hanem a különböző utódpártjai.
--Armyyour 2007. május 16., 12:48 (CEST)
- Én azok se választások nélkül - mert országgyűlési választások az egypárturalomban is voltak. Hogy hogyan s miként, azt kéne okosan megírni ebben a lexikonban.
- "Mindent tudni akarok!"--MerciLessz 2007. május 20., 14:15 (CEST)
A választások megvannak írva. Amott pedig a "bekebelezett" vagy a "működését lehetetlenné tette" lesz a jó megoldás.
Én is akarok mindent tudni :) --Zambézi hallgatom 2007. május 20., 14:28 (CEST)
"a valódi demokráciát nélkülöző választások eredményeként voltak hatalmon" - ez se nem jó így. Nem a választások eredménye volt a hatalom, hanem épphogy a hatalomból következett a választási erdmény...--MerciLessz 2007. május 20., 14:36 (CEST)
Hát, ja. FORMAILAG igaz, amit írtam, TARTALMILAG amit Te mondasz... Kéne keresni egy megfelelő szöveget. Én is szeretnék egy Mercit :)--Zambézi hallgatom 2007. május 20., 15:01 (CEST)
Sablon
[szerkesztés]Miért szerepel ebben a cikkben a politikai pártos sablon? Valami titkos jelzés? --Burumbátor Szellemszoba 2007. július 8., 17:22 (CEST)