Ugrás a tartalomhoz

Vita:Javak

Az oldal más nyelven nem érhető el.
Új téma nyitása
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Legutóbb hozzászólt Raziel 14 évvel ezelőtt a(z) Cím témában
Nagyon jó kezdeményezés, csak dolgozni kell még rajta, szerintem. Rögtön a cím: bármennyire is az egyes számú főneveket használjuk a Wikipédia szócikkeinek elnevezésére, sokkal jobb lenne a javak és a jószág maradna redirekt. Maga a szócikk jelenlegi szövege is mutatja azt, hogy általában többes számban használjuk a fogalmat. Más: a csoportosításban a jogi jellemzőknek is megfelelő súlyt kellene kapniuk. Más: tradeable az tényleg "szállítható"? Kellene egy megfelelő magyar szót találni, hátha a magyar közgazdaságtan sem angolul használja. Más: szerintem a kereslet önálló szócikk lehetne és az erre vontakozó rész oda kerülhetne - ez a cikk ugyanis jelenleg a javak csoportosítását tárgyalja (nagyon helyesen) és nem a mozgástörvényeket. Mit gondoltok erről?--Linkoman


Szia! A többes számú címmel (javak) egyetértek, már csak azért is, mert a jószágot a köznyelvben is használjuk, és mást jelent, mint a közgazdaságtanban. A tradable nem egészen azt jelenti, hogy "szállítható", hanem hogy résztvehet és részt is vesz a nemzetközi kereskedelemben. Találtam rá egy magyar szót: forgalmazható. De zárójelben továbbra is otthagyom a tradable kifejezést, mert az esetek többségében a magyar közgazdaságtan is ezt használja.
A keresletnek természetesen kell különálló szócikk, de az ebben a cikkben "arra vonatkozó rész" azért sokkal közelebb áll a javak csoportosításához, mert lényegileg a normál, inferior, közönséges és Giffen-javakat definiálja.
Üdv: ND 2005. május 26., 16:03 (CEST)Válasz
Köszi a választ. Persze, hogy jó a tradeable, de így, a magyar megfelelővel szerintem jobb lett. Más: Örülök, hogy a szócikk címével kapcsolatos megjegyzésemmel egyetértesz, mindjárt átmozgatom Javakra, a Jószágból meg egyértelműsítő lapot csinálok. Más: A kereslettel kapcsolatos ötlet nem a mostani szócikk szövegét "piszkálta", csak azt gondoltam, hogy egy megírandó kereslet szócikkben is helye lenne a szövegnek, itt pedig csak a csoportosításnál fontos részek maradnának. Hangsúlyozom, ez csak egy ötlet, a jelenlegi szöveg is jó.Üdv--Linkoman

Ha szabad hozzászólnom a vitához: Kupa Mihály egy nyilatkozatban használta a jav szót. Ezt egy fórumon kifogásolták, és ide hivatkoztak, hogy a javak egyes száma a jószág. Ez sokaknak, nekem is, újdonság. A dolog érthető, de nyelvileg kifogásolható. Ugyanis a *jav-nak vannak meggyökeresedett egyes számú használatai: javára válik, javakorabeli, java kenyerét megette, illetve létezik többes számú birtokos személyragozása: javai. MIndezek nyilvánvalóan egy már alapalakjában elavult V-s tövű * főnév(!) származékai. Így azt momdani, hogy a javak egyes száma a jószág, hiba, itt csak arról lehet szó, hogy bizonyos esetekben, amikor a gyűjtő értelmű javak szót egyedi fogalomra megnevezésére választjuk, akkor a jószágot használjuk helyette. Nézetem szerint a javak - jószág összefüggést csak egy szűk kör érti, és ezért helyesen jár el az, aki nemszakmai kommunikációban inkább a szokatlan, de félreérthetetlen jav-at használja. - Kis Ádám

Kedves Ádám! Bocsáss meg, hogy csak most válaszolok, ígérem, ezentúl gyakrabban fogom nézegetni ennek a cikknek (is) a vitalapját :-) Abban teljesen igazad van, hogy szigorúan véve a javaknak nem egyes számú megfelelője a jószág szó, úgyhogy ezt pontosítom is a cikkben. Egyébként én azt is hallottam már, hogy a javak „eredeti” egyes száma a juss szó lenne – szerinted ez igaz lehet?
Egyetlen állításoddal nem értek egyet, az pedig az, hogy a jav szó a „nemszakmai kommunikációban félreérthetetlen”. Aki ugyanis nem ismeri a javak szó közgazdasági jelentését (sokan nem ismerik, személyes tapasztalat!), annak nyilvánvalóan a jav se mond többet. Azoknak a túlnyomó többsége pedig, aki tudja, hogy a többes számú alak mit jelent, szerintem már tisztában van azzal is, hogy a közgazdaságtan a javak egyes számú alakja helyett a jószág szót használja. Üdv: ND 2005. augusztus 19., 23:43 (CEST)Válasz
Azért a magyar nyelvet ne áldozzuk fel a tudomány oltárán: a javak nyelvtanilag a többesszáma. Bár mindenki érti, azt sem mondjuk, hogy lov, ugye, helyett.Kóczy vita 2008. március 3., 13:35 (CET)Válasz

Tulajdon / használat szerinti csoportosítás

[szerkesztés]

A korábbi kicsit ad hoc és és jogilag pusztán tulajdonra utaló csoportosítást a szokásos magánjószág - klubjószág - közjószág - tiszta közjószág elválasztással pontosítottam, illetve elkészültek a közjószág és a klubjószág szócikkek kezdeményei. --Adaniel 2006. március 15., 10:23 (CET)Válasz

Közjószágok vs. közjavak

[szerkesztés]

Szerintem az utóbbi az elterjedtebb. Hasonlóan: magánjavak, klubjavak, stb. Ha már a "jószág" szó többes számaként a "javak"-at használjuk, célszerű szerintem a szóösszetételekben is ezt a szabályt követni. ND 2006. április 25., 12:02 (CEST)Válasz

Hivatkozások?

[szerkesztés]

A legtöbb osztályozásnál hiányoznak a hivatkozások. Tudná ezeket valaki pótolni?Kóczy vita 2008. március 3., 14:19 (CET)Válasz

Cím

[szerkesztés]

Nem kellene átnevezni ezt „jószág”-ra? Általában, ha nem indokolt nem használunk többes számot a címben. Szerintem itt nem indokolt. → Raziel szóbuborék 2010. augusztus 3., 21:09 (CEST)Válasz

Ajánlom szíves figyelmedbe a vitát, ami ezen a vitalapon folyt ugyanerről a kérdésről.--Linkoman vita 2010. augusztus 3., 21:13 (CEST)Válasz
Olvastam. Meg lett állapítva, hogy a jószág a köznyelvben mást is jelent mint a közgazdaságban. Attól még a közgazdaságban a javaknak jószág az egyes számú alakja. Legfeljebb lehetne „jószág (közgazdaságtan)”, bár még haszonállat szócikk sincs, hogy egyértelműsíteni kelljen. Persze gondolni kell a (távoli) jövőre is. Szerintem. → Raziel szóbuborék 2010. augusztus 3., 21:32 (CEST)Válasz
Köszi, hogy elolvastad. Én is elolvastam ismét. És (ma már) egyetértek veled, valóban a Jószág, tehát az egyes számban levő alak indokolt. Erről főleg a Közjószág szócikk győzött meg.
Egyetlen nyitott kérdés lehet még a Jószág szó "nem-közgazdaságtani" fogalma.
Mit gondolsz erről?--Linkoman vita 2010. augusztus 3., 21:38 (CEST)Válasz
Szerintem kellene egy Jószág egyértelműsítő lap, amiben benne lenne, hogy Jószág (közgazdaságtan), és Jószág, vagyis haszonállat. Más nem jut eszembe, amire jószágot mondanának. Én legalábbis úgy gondolom, hogy a köznyelvben a jószág alatt a haszonállatokat érti a nemközgazdászember. → Raziel szóbuborék 2010. augusztus 3., 22:37 (CEST)Válasz