Ugrás a tartalomhoz

Vita:Esztergomi érsekek listája

Az oldal más nyelven nem érhető el.
Új téma nyitása
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Legutóbb hozzászólt Bennó 12 évvel ezelőtt a(z) Mit jelent a kék? témában

Az átdolgozás megkezdéseképpen

[szerkesztés]

A legelejét megcsináltam, Jordan püspököt, a lengyelek püspökét kiszedtem, a források szerint 982/984 körül halt meg, és ha volt is Magyarországra kiterjedő missziós püspöki megbizatása (lehetett, akkoriban egész Kelet-Európára egyben adtak ilyet), én egyelőre nem találtam nyomát. – Bennó  (beszól) 2007. július 21., 10:38 (CEST)Válasz

Nekem van egy könyvem Egomról, Mindszenty írta, és abban benne vannak a dátumok, nevek, életrajz, illetve egy másik könyv, amit a bazilika felszentelésének napján adtak ki, az ugyanezeket az infókat tartalmazza, tehát a dátumot is be lehet ezek alapján írni, ahol egyet ír a két könyv (nem kizárt, hogy mindenhol egybecsneg a két könyv, annál jobb) Villy/diszkássön 2007. július 21., 14:36 (CEST)Válasz

Totál káosz

[szerkesztés]

Előre vetítem, hogy privátba több emailt kaptam, hogy nem jó a lista. Teszem hozzá, hogy vallásból és érsekből is hüjje vagyok. A cikk által hivatkozott külső lapok a régi érsekekre nem írnak semmit, vagy csak a kezdeti évszámot tartalmazzák. Két könyvből kezdtem ellenőrizni az itthoni magángyűjteményből:

  • Memoria Basilicae Strigoniensis Anno 1856 Die 31. Augusti
  • És Mindszenty: Esztergom, a prímások városa c könyvéből.

Mind a kettő más-más dátumot ír, de a cikk évszámaival sem esik egybe a legtöbb érsek halálozási éve. Van valakinek még forrása a fentieken kívül? Villy Itt tessék beszólni 2007. szeptember 2., 01:51 (CEST)Válasz

Eltérések. A lista aljáról haladok felfelé, ami egyértelmű hiba, hiány volt a cikkben az javítottam persze:

  • A "Memoria" szerint Estei Hippolit (Hyppolytus Estensis 1487-1496)
  • Aragoniai János 1480-1485
  • Beckensloer János -> Joannes V. Alenannus néven van a könyven 1473-1476
  • Keszei Miklós 1358-től szerepel
  • Vásári Miklós a könyvben Nicolaus IV. de Monoszló néven szerepel, de mondjuk ez még nem gáz, ilyen van, csak nehogy az legyen, hogy tényleg nem jó ami itt van és én nem szólok.
  • Tamás 1305–1321 és Piast Boleszláv (Bolesław) 1321 – 1328 -> A Memoria könyv szerint mindkét 1321 1320, a Mindszenty könyv 1321-et ír Tamásra, Boleszlávot nem részletezi.

Na innentől már nagyobb a káosz, majd reggel folytatom az összevetést. Villy Itt tessék beszólni 2007. szeptember 2., 02:48 (CEST)Válasz

Mit jelent a kék?

[szerkesztés]

Most már valaki fedje fel előttem lécci, hogy mit jelent a kék dátum :) Villy Itt tessék beszólni 2012. március 3., 15:19 (CET)Válasz

Nem tudom, mihez képest :-), de valószínűleg a zöld dátumhoz képest. Avagy? Ha kék egy link, akkor arra mutat, ami, ahogy Kádár János mondta, a krumplileves ilyenkor krumplileves. És ebben bizony igaza volt. Ilyenkor a link mögött az van, amit mutat. A zöld link éretlen, az egy átirányítás. De van egy még kékebb, még szemetebb link, amikor például az antilop az oroszlánra mutat. És csak irtják a zöld linket, csak irtják, és nem látják a következményeket. Vagy éppen akarják? :-) Paulus Pontius Crassus vita 2012. március 3., 15:32 (CET)Válasz

Á, semmit, egyszerűen szép. :) Nem vagyok kész az átalakítással még. A kékítést az ilyen táblázatok egységesítésekor vezettük be, kiemeli a kronológia szempontjából legfontosabb oszlopot, azaz a dátumokét. Bennófogadó 2012. március 3., 16:08 (CET)Válasz