Vita:1947. évi IV. törvény
Új téma nyitásaDereguláció
[szerkesztés]"...melyet deregulációs törvénynek is neveznek." Ezt sugallja, hogy ez volt A deregulációs törvény, holott ez egy volt a deregulációs törvények sorában. Sajnos nem tudom idézni pontosan, de az 1990-es évek első fel óta folyamatosan zajlik a dereguláció. A Sárközi Tamás nevével fémjelzett mozgalom a túlburjánzó, már-már végrehajthatatlan magyar bürokráciát akarta csökkenteni. Azóta a jogalkotó, minden új jogszabály alkotásakor, köteles az államigazgatás egyéb eszközeinek körében is deregulációt végrehajtani, valamint időről-időre van egy kampányszerű törvény is, amely azon jogszabályok között vág rendet, amelynek a területén nem születtek új jogszabályok. – Burumbátor Speakers’ Corner 2010. október 4., 18:11 (CEST)
OK, töröltem. De akkor ez valójában azt jelenti, hogy fel kellene sorolni az összes deregulációs törvényt, hiszen akkor ez a törvény mindet túlélte. Addig is nem baj, hogy az utolsó van felírva. Bináris ide Kelt: Wikipédia, 2010. október 4., 18:14 (CEST)
Szerintem nem kellett volna törölni, elvégre az információ jó volt, csak pontosítani a megfogalmazást, érzékeltetni, hogy az a törvény nem az egyedülálló a maga nemében. – Burumbátor Speakers’ Corner 2010. október 4., 18:20 (CEST)
Azt kéne tudni a pontosabb fogalmazáshoz, hogy hány ilyen volt. Pl. itt is írnak egy hároméves deregulációs ciklusról, de ezek a 2007-es törvényből következő miniszteri rendeletek. Hány törvényi szintű dereguláció volt 1990 óta? Bináris ide Kelt: Wikipédia, 2010. október 4., 18:29 (CEST)
- Mármint nem az egész szöveget töröltem, csak a kifogásolt tagmondatot, a 2007. évi törvényt fontosnak tartom. Bináris ide Kelt: Wikipédia, 2010. október 4., 18:30 (CEST)
Nagyon tetszik :))) Jogszabálygyérítés.... :DDD Azzal van egy szinten, hogy Kategória:Borirodalom :) De tényben kikezdhetetlen, szerintem. – Burumbátor Speakers’ Corner 2010. október 4., 19:58 (CEST)