Ugrás a tartalomhoz

Vita:Észszerűség

Az oldal más nyelven nem érhető el.
Új téma nyitása
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Legutóbb hozzászólt Gubbubu 6 évvel ezelőtt a(z) Észszerűség kontra racionalizmus témában

Észszerűség kontra racionalizmus

[szerkesztés]

Az ésszerűség és a racionalizmus nem ugyanaz. Egészen racionalista tekintélyek, pl,. Mérő László hirdetnek olyasmit, hogy a racionalizmus bizonyos értelemben ésszerűtlen, vagy akár az is lehet. A racionalizmust különben is inkább "észelvűségnek" kellene fordítani, nem tükörfordítása az "ésszerűség" szó. Az egyik filozófiai szakszó, a másik hétköznapi fogalom. GubbubuDeMinek? 2018. augusztus 24., 22:16 (CEST)Válasz

Én csak két dolgot szeretnék kérni: egyrészt az ésszerűség lap azonos bánásmódban részesüljön (annak párjaként, az új helyesírásra való áttérés céljából hoztam létre ezt), másrészt találj valami valódi megoldást. A lap kiürítése nem az; az azonnalira jelölés, tmb indítása vagy akár csonkként megírása igen. (Az üres lap a szubcsonk egy elfajuló esete, és még inkább igaz rá, amiért a szubcsonkot nem szeretjük: az olvasó azt gondolja, hogy van erről szócikkünk, aztán pedig még triviális információkat sem kap róla.) – Tacsipacsi vita 2018. augusztus 25., 09:12 (CEST)Válasz
Köszönöm a megírást! Még arra szeretnélek megkérni, hogy kapcsold össze a cikket a Wikidatával – nekem ötletem sincs, hogy lenne ez a fogalom angolul (vagy bármilyen más nyelven), és a Google Fordító sem segít sokat. – Tacsipacsi vita 2018. augusztus 25., 18:21 (CEST)Válasz
Reasonability. GubbubuDeMinek? 2018. augusztus 25., 23:30 (CEST)Válasz
reasonableness (Q215875)? A leírása szerint ez egy jogi fogalom. – Tacsipacsi vita 2018. augusztus 26., 02:03 (CEST)Válasz
Ugyanaz, mint micsoda?
a szócikk említi, hogy jogi fogalom (jogi, közgazdasági, ismeretelméleti, szociológiai, közgazdaságtani stb.)
Nem értem, mit értesz azon, hogy "kiemelni". Hol, mi közül van kiemelve?
nem szerepel a Wikidatábabn? És ez baj? Fogalmam sincs, mire jó a Wikidata, és miért kell nekem azzal foglalkoznom, azon kívül, hogy nagyon nehéz vagy lehetetlen legyen az infobox sablonok szerkesztése.
Létrehoznom? A Wikidatában? Nem nagyon értek hozzá. Néha belepiszkálok a wikidatába, de a sikereim, mondhatni, véletlenszerűek. ha lehet, akkor nem piszkálom, nehogy elrontsak valamit. GubbubuDeMinek? 2018. augusztus 27., 14:47 (CEST)Válasz
Az a kérdés, hogy az észszerűség szócikk ugyanarról szól-e, mint a reasonableness (Q215875) elem.
Bocsánat, a zárójel fölött sikerült valahogy legutóbb elsiklanom. Viszont az említett Wikidata-elem kizárólag jogi fogalomként határozza meg.
A kiemelés alatt az univerzális halmazból való kiemelést értettem. :-)
A Wikidata azon kívül, hogy egy adatbázis, például a nyelvközi hivatkozások tárolására, sőt szótárnak is alkalmas – ha nincs bekötve egy szócikk a Wikidatába, lényegében garantált, hogy nem lesznek nyelvközi hivatkozásai, emellett az angol, német, francia, kínai stb. fordítását sem fogja senki megtalálni a Wikipédiából kiindulva.
Ha csak új elemet hozol létre, vagy egy Wikipédia-szócikket kapcsolsz hozzá egy létező elemhez, hibát nem tudsz okozni (legrosszabb esetben annyit, hogy az infobox marhaságot ír ki), egyébként meg a visszavonás funkció pont ugyanúgy működik ott is, mint itt. – Tacsipacsi vita 2018. augusztus 27., 16:46 (CEST)Válasz

Szerintem nem ugyanaz, de találtam a Wikidatában ezt: Rationality. Szerintem teljesen rokon értelmű a két szó (reasonability / rationality), de sajnos csak angol nyelvész illetőségű szerk.társ tudná bizton kajakra megmondani. Remélem, segítettem. Egyelőre nincs túl sok időm a Wikidatában kotorászni, egy unalmasabb napon majd beleturkálok, de inkább másokat buzdítanék rá, e nemes helyen és módon. GubbubuDeMinek? 2018. szeptember 3., 19:23 (CEST)Válasz