Ugrás a tartalomhoz

Villásreggeli (Így jártam anyátokkal)

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Villásreggeli
Így jártam anyátokkal
2. évad, 3. epizód
Eredeti címBrunch
ÍróStephen Lloyd
RendezőPamela Fryman
Első sugárzás2006. október 2.
Első sugárzás Magyarországon2008. november 5.
Kronológia
ElőzőA skorpió és a varangy
KövetkezőTed Mosby, az építész
Az Így jártam anyátokkal epizódjainak listája

A Villásreggeli az Így jártam anyátokkal című televízió-sorozat második évadának harmadik epizódja. Eredetileg 2006. október 2-án vetítették, míg Magyarországon 2008. november 5-én.

Ebben az epizódban Tedet meglátogatják a szülei, akikről csak most tudja meg, hogy elváltak. Ted anyja érdekesen reagál Robinra, miközben Marshall és Lily egymás agyát húzzák.

Cselekmény

[szerkesztés]

Az epizódot három különféle nézőpontból mesélik el, ugyanis három különböző vita alakul ki, aminek az lesz a vége, hogy egy pincér összetör egy rakás tányért, ahogy elesik.

A Marshall és Lily rész

[szerkesztés]

Ted meghívja magához a szüleit, Alfredot és Virginiát, évfordulójuk alkalmából. Jövőbeli Ted már ekkor elmondja, hogy a szüleinek megvan az a kellemetlen tulajdonsága, hogy nem szeretnek beszélni kínos témákról. A szülők meghívják Lilyt és Marshallt is vacsorázni és villásreggelizni, noha ők éppen nincsenek együtt. Lily először nem mer elmenni, mert fél, hogy kínos lesz a találkozás Marshall-lal, de amikor látja, hogy szemlátomást nincsenek érzései iránta, meggondolja magát. Elmegy, direkt olyan ruhában, amiben kipakolja a melleit, csak azért, hogy lázba hozza őt. Másnap a villásreggelinél Marshall visszavág, ahol kivillantja a bokáját, amit Lily nagyon szexinek talál. Végül szeretkeznek a vécében, de aztán nem jönnek össze, hanem egymást vádolják, hogy ki csábított el kit.

A Barney rész

[szerkesztés]

Barney meg van lepve, amiért Ted sosem mesélt róla a szüleinek, ezért bedobja magát. Olyan jó benyomást kelt magáról, hogy érdekesebb személyiségnek találják, mint Robint. Barney elintézi, hogy a vacsorát egy fantasztikus étteremben tartsák meg, ami után a bárban kötnek ki. Nagy meglepetésre Alfred lesz Barney szárnysegédje, és még meglepőbb módon összeakaszkodik Wendyvel, a pincérnővel. Ted teljesen ledöbben, hogy az apja megcsalja az anyját, mégsem képes vele erről beszélni, hanem a baseballról zagyvál.

A Ted és Robin rész

[szerkesztés]

Robin ideges, hogy mit fognak róla gondolni Ted szülei. Ted felkészíti, hogy az anyja, Virginia általában győzködni szokta a barátnőit, hogy állapodjanak meg és szüljenek gyereket, akárcsak az unokatestvére, Stacy. Váratlan fordulatként a vacsora során előbb elmondja, hogy Stacy terhes, aztán azt tanácsolja Robinnak, hogy élvezze ki az életet, éljen a karrierjének, a gyerek ráér később is. Robint ez rosszul érinti, mert úgy véli, ő az egyetlen barátnője Tednek, akinek ezt mondta, így azt a következtetést vonja le, hogy nem kedveli őt. Villásreggelinél aztán el is mondja Virginiának, hogy bár ő nem szeretne gyerekeket, de szeretné, ha Virginia akarna – a nő ekkor tisztázza, hogy nem Robinnal van baja, egyszerűen csak úgy látja, hogy nem szabad senkinek elkövetnie azt a hibát, hogy túl korán megy férjhez.

A három vita innentől egyesül, és a pincér ekkor ejti le a tányérokat is. Ted bedühödik, és szembesíti az anyját azzal, hogy mit csinált az előző este Alfred. Meglepő módon az anyját ez egyáltalán nem izgatja – mégpedig azért nem, mert mint Robin unszolására bevallja Tednek, már hónapokkal ezelőtt elváltak. Csak erről éppen elfelejtettek szólni Tednek. Barney is előadja a saját verzióját az előző estéről, míg Marshall és Lily megbeszélik, hogy jó viszonyban maradnak.

Alfred elmondja a fiának, hogy azért váltak el, mert rájöttek, mennyire különböznek egymástól. Megígéri Tednek, hogy ezentúl mindent elmondanak neki – ekkor derül ki, hogy a nagyanyja is meghalt.

Kontinuitás

[szerkesztés]
  • Marshall és Lily először jönnek össze a szakításuk óta.
  • Ted szülei most találkoznak először Barneyval és Robinnal. Marshallt és Lilyt már korábbról ismerik, hiszen a fiukkal együtt jártak egyetemre.
  • Barney határozottan kijelenti, hogy ő Ted legjobb barátja.
  • Barney azt állítja, hogy hajléktalanokon szokott segíteni. "A pulykával tömött pocak" című részből derült ki, hogy ez igaz.
  • Barney pacsit kér (és nem kap), amikor Robinnál az influenzához hasonlítja a barátnőket.
  • Ted rámutat, hogy Barney minden statisztikájában felhasználja a 83-as számot. Ez többször is előkerül a sorozat során.
  • Ted és Robin kapcsolata hasonló, mint Ted szüleié: mindketten teljesen mást keresnek egy partnerben, és ennek ellenére jönnek össze, méghozzá pontosan ugyanúgy, hiszen Robin is hónapokig kérette magát.
  • Amikor Ted megjegyzi, hogy nem tudja, hogy találkoztak a szülei, az apja azt mondja, nem emlékszik rá, csak azt tudja, hogy egy bárban találkoznak. Ted ekkor fogadja meg, hogy ha egyszer gyerekei lesznek, elmeséli nekik "az egész hülye sztorit".

Jövőbeli visszautalások

[szerkesztés]
  • A "Swarley" című részben felemlegeti Marshall és Lily, hogy szexeltek a vécében.
  • A "Szingliszellem" című részben kerül részletesebben kifejtésre az az elmélet, miszerint a párok könnyen kiszúrhatóak egy bárban, mert ők hamar elfáradnak és hazamennek, míg az egyedülállók sokáig ottmaradnak. Ted, Robin és Virginia is túl fáradtak, hogy lenn maradjanak a bárban, Alfred viszont Barneyval együtt marad.
  • Ted unokatestvére, Stacy és családja a "Hogyan lopta el Lily a karácsonyt" című részben szerepelnek.
  • Barney a "Platinaszabály" című részben felfedi, hogy Wendyt, a pincérnőt már 2005-ben elcsábította.
  • A "Bocs, tesó", a "Visszatérés", és a "Szünet ki" című részekből is kiderül, hogy Lilyt vonzza Marshall bokája.
  • Barney olyan fejet vág a fényképen, mint a "Mosolyt!" című epizódban, ahol kiderül, hogy minden fényképen fantasztikusan néz ki.
  • "A házbontás" című részben történik először utalás, hogy az epizód eseményeit követően Barney rámozdult Ted anyjára. Hogy ez tényleg megtörtént-e, az szintén visszatérő geg a sorozat során (hiszen a Tesókódexbe ütközik, amit Barney mindig betart)
  • Az epizód eseményei előrevetítik Ted és Robin szakítását.
  • Ted és Robin pontosan olyan színű ruhát viselnek a vacsora során, mint Ted szülei, csak sötétebb árnyalatban.

Érdekességek

[szerkesztés]
  • Amikor Ted és az apja a baseballról beszélgetnek, szóba kerül Cerrano, aki egy kitalált karakter, ugyanis "A nagy csapat" című, ugyancsak a baseballról szóló filmben szerepelt.
  • Ted szülei, valamint Ted és Robin hasonló köröket írtak le a kapcsolatukban. Mindkét pár egy ír bárban találkozott először, mindkét pár férfitagja javíthatatlanul romantikus volt és nagy családról álmodott, miközben a nők a karriert és a függetlenséget hajszolták. Sem Ted, sem az apja nem adták fel azután, hogy elsőre kikosarazták őket, és végül (bár ez ebből az epizódból még nem derül ki) a különböző életfelfogásuk miatt szakítottak.

Vendégszereplők

[szerkesztés]

Források

[szerkesztés]