Ugrás a tartalomhoz

Jogi praktikák (Így jártam anyátokkal)

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jogi praktikák
Így jártam anyátokkal
2. évad, 6. epizód
Eredeti címAldrin Justice
ÍróJamie Rhonheimer
RendezőPamela Fryman
Első sugárzás2006. október 23.
Első sugárzás Magyarországon2008. november 10.
Kronológia
ElőzőA világ legjobb párosa
KövetkezőSwarley
Az Így jártam anyátokkal epizódjainak listája

A Jogi praktikák az Így jártam anyátokkal című televízió-sorozat második évadának hatodik epizódja. Eredetileg 2006. október 23-án vetítették, míg Magyarországon 2008. november 10-én.

Ebben az epizódban Lily Ted cégénél kap állást, miközben Barney el akarja csábítani a jó jegyért Marshall egyetemi tanárát.

Cselekmény

[szerkesztés]

Mióta Lily visszatért San Franciscóból, nem találja a helyét. Volt életvezetési tanácsadó, tengerbiológus, slam poet, és még méhész is, majd egy Hawaii-témájú étteremben köt ki. Amikor cikizni kezdik otthagyja azt az állást is, és Ted javaslatára az építészcégénél helyezkedik el, mint asszisztens. A cégnél az egyik legnagyobb sztár az építészlegenda, Hammond Druthers, aki azonban nagyképű és tiszteletlenül viselkedik a kollégáival. Hogy "megbüntesse", Lily azt teszi vele, mint amit az óvodásokkal csinált: elveszi az egyik játékát, amíg jól nem viselkedik. Ez Druthers esetében egy baseball-labda, amit Pete Rose háromszor is aláírt. Ted ezt egyáltalán nem tartja jó ötletnek, különösen amikor Druthers bejelenti, hogy amíg nem kapja vissza a labdát, folyamatosan kirúg egy-egy embert. Lily ekkor sem enged, mire Ted őt rúgja ki.

Eközben egész idő alatt arra próbálta motiválni Tedet, hogy mutassa meg a saját felhőkarcoló-tervét Druthersnek. Aki, bár ez fel sem tűnik neki, egy hatalmas péniszt tervezett. Ted nem akarja a legendát megalázni ezzel, viszont amikor a megrendelő is megnézi a terveket és felháborodik rajtuk, erőt vesz magán, és elmondja, hogy van egy második tervük is. Ily módon megmenti a napot, és még elő is léptetik projektvezetőnek. Szeretné visszavenni Lilyt, de ő azt mondja, hogy szeretne inkább visszamenni az óvodába, ahol régen is volt.

Eközben Marshall az egyik egyetemi tanára, Lewis professzor miatt lamentál. A nőtől most vált el a férje, és emiatt csak még szigorúbb lett. Szerinte csak meg kellene őt fektetni – Barney, aki elfogadja a kihívást, egy "pumát" lát benne, akit be kell cserkészni. El is csábítja, de az este után is csak hármas alát ad Marshallnak. Barney, aki a kihívást keresi, végül könyörög a nőnek egy újabb esélyért. Az újabb éjszaka hatására Barney kificamodott csípővel kerül kórházba, de eléri, amit akart: Marshall négyes fölét kap. Szeretne még egyszer próbálkozni az ötösért, de Marshall azt mondja neki, hagyja elmenni, a pumának a vadonban a helye.

Kontinuitás

[szerkesztés]
  • Barney első alkalommal fogad el egy kihívást.
  • Lily első alkalommal használja speciális "igazságszolgáltatását".
  • A Ted által tervezett épületet a "Ted Mosby, az építész" című rész során készítette el.

Jövőbeli visszautalások

[szerkesztés]
  • Barney később is megkülönbözteti a "pumákat" a többi 30 feletti nőtől, akikkel nem kezd ki.
  • Ted tervének sikere az előléptetéséhez vezet ("Atlantic City"), majd ahhoz, hogy projektvezetőként ki kell rúgnia Hammond Druthers-t ("Oszlopok").
  • Barney "A görcs" című epizódban is sikertelen egy idősebb nőnél.
  • Barney a későbbiekben is kórházba kerül még egyszer ("Csodák"), majd fizikoterápiára is jár ("Ismerlek?")
  • "A tanú" című részben a Tedről szóló magazin címlapján is megemlítik a felhőkarcolója tervét.
  • A pénisz formájú épületről a "Napfelkelte" című részben is említést tesznek.

Érdekességek

[szerkesztés]
  • 2018-ban Pekingben a valóságban is átadtak egy pénisz formájú épületet.
  • Mikor Barney kopogtat Marshall tanárárnak az ajtaján, jól látható, hogy a díszlet beleremeg.
  • Barney megiszik egy csomag Red Bull-t, aztán eldobja őket, viszont amikor benyit az ajtón, a háttérben ott láthatók.

Vendégszereplők

[szerkesztés]
  • The World Record – We’re #1

Fordítás

[szerkesztés]
  • Ez a szócikk részben vagy egészben az Aldrin Justice című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.